Nézőpontok/Kritika

Egy tanszék 80 éve

1/2

Hirdetés
?>
?>
1/2

Egy tanszék 80 éve
Nézőpontok/Kritika

Egy tanszék 80 éve

2009.10.21. 10:33

A tanszék 80 éves történetét bemutató könyv számos ismeretlen részletet feltár a múltból • Körmendy Imre könyvismertetője.

Egy ültő helyemben olvastam el az Urbanisztika Tanszék 80 éves történetéről szóló könyvet, illetve ebből két ültő lett, mert más teendőim miatt a 80. lap után abba kellett hagynom a megismerést. Ha tréfának hangzik is, nem az, hanem tény: a tanszék 80 évéről készült mű olvasmányos, helyenként kifejezetten élvezetes és sok-sok információt tartalmazó munka.

Talán egy történész, mondjuk egy Major Jenő elmélyültségű és precizitású kutató, esetleg Faragó Kálmán, a maga végletekig csiszolt fogalmazásával nem lenne megelégedve a hivatkozások pontosságával, az időnként rendre felbukkanó ismétlésekkel (talán ebből is látszik, hogy tanárok írták a könyvet, akik tudják, hogy ismétlés a tudás anyja), az időrendi kalandozásokkal, de egy nyitott olvasó nagyon sok érdekességet talál benne, s mindezt túlnyomórészt kifejezetten érdekfeszítően s szinte könnyedén.

Kiemelkedő értéke a könyvnek, hogy a tanszék történetén át – annak apropóján – bemutatja a szakmai gondolkodás sok-sok állomását, fejezetét, és olyan részleteket tár fel a múltból, ami eddig igen kevesek privilégiuma volt: pl. Warga László és Korompay György, a két első tanszékvezető munkásságáról vagy az előbb említett Major Jenőről. Nyugodtan nevezhetjük e tekintetben a könyvet hézagpótló műnek.

Évekkel ezelőtt említette Meggyesi Tamás, hogy a városépítési – urbanisztikai szakma mindmáig adós jeles képviselőinek megismertetésével, életművük bemutatásával. Hogy mennyire igaza volt és van, mi sem jelzi pontosabban, mint a tény, hogy három éve, amikor a szakterület miniszteri elismerése (díja) létrejött, s azóta is, sokan a szűken vett szakemberek közül is rendre kérdezik, hogy ki volt Palóczi Antal, a díj névadója.1 Ha ez a mű nem is vállalhatta fel e feladat megoldását, az első cövekeket leverte, alapjait lerakta. Nemcsak a tanszékvezetők életével és munkásságával ismerkedhet meg az olvasó, hanem olyan emberekével is, akik „árnyékban" voltak, életük hosszabb – rövidebb idejét meg nem értések közepette, vagy – legalább is kívülről szemlélve – kevésbé lelkesen, hatékonyan, mutatósan élték: Major Jenő, Laboda Zsigmond, vagy éppen Ihrig Dénes (akinek tudományos diákkört szervező munkájáról csak említésképpen tudtam eddig). A szerkesztés telitalálatának tartom pl. a Major Jenőről betett diagonális fényképet, ami híven tükrözi eltérő végzettségét és az írás alapján kirajzolódó sajátos helyzetét a tanszéken. Laboda Zsiga – aki 30 évig tanított a tanszéken, s doktorit is szerzett – megérdemelt volna egy fényképet (hisz a pályájukat már befejezettek közül talán csak ő maradt ki). Ennek kapcsán jegyzem meg, hogy értve az alkotók döntését (s becsülve szerénységüket), mégis azt mondom: hiányzik a kötetből egy tabló a maiakról, a jelenlegi tanári karról, legalább egy csoportkép.

A tanszék 80 évén keresztül, az interjúkból, vallomásokból, a tervezési és kutatási munkák ismertetéséből további rétegek is tapinthatóvá válnak: kirajzolódik például a politika hatása az oktatásra, a kutatásra, a tervezésre és a települések életére. Ennek helyenként egészen sötét szakaszai nemcsak az emlékezők számára fontosak, hanem a jövő generációi részére is (ha okulni akarnak és tudnak belőle). Két időszak rajzolódik ki élesen: az egyik a létező szocializmus, s annak különösen ambivalens2 időszaka, a szocialista realizmus néhány éve, és a rendszerváltozás utáni két évtized. Ezen időszakok keserves tapasztalatain túl a városépítés egész magyarországi története mutatja, hogy a szakma (szakma-csoport) eddig nem tudott a politikával oly mértékben szót érteni, ami hasznos lenne a települések és minden ezeken élő ember számára, hogy néhány sikeres akción3 és időszakon túl az ember, a városépítés számára is az élet, a küldetés a „küzdés maga" (s nem a siker). Különösen egyes interjúkból mindenki számára világossá válhat, hogy mi eredményezte a tanszék sajátos, lenézett státusát az Építészmérnöki Karon: a két meghatározó személyiség, évtizedekre a vezetést kézben tartó Perényi–Faragó kettős túlzott politikai elkötelezettsége, s Perényi Imre idegensége és szerepe az 1951-es nagy építészeti vitában. A ’70-es években – amiről személyes benyomásom van – a mérnökkarokhoz képest kevésbé vonalasnak tűnő építészkaron a tanszék kifejezetten keményvonalas hírben állt.

Ha a rétegeket tovább tárjuk fel, a következő mindenképp a szakma mibenléte és a tanszék karon és építészeten belüli helye, szerepe. A könyv szerzői érzékletesen mutatják be, hogy az oktatáson belül mily sokára jött csak létre a Városépítési Tanszék (bár a többi, mai tervezési tanszékhez képest a lemaradás csupán néhány év), hogy mennyi kísérlet, útkeresés jellemzi az oktatást azóta is; hogy rendre felmerül a kérdés: vajon a városépítés az építészet része vagy sem. Továbbá, hogy a segédtudományok milyen mértékben és módon kell, hogy részt kapjanak az oktatásban. A kötetből számomra annak megerősítése rajzolódik ki, hogy a településmérnök/ urbanista és az építészet két külön szakma és szakterület, akiknek együtt kell működniük, illetőleg, amelyeknek megvan a közös halmaza, érintkezési – együttalkotói területe. (A kötetben Krivátsyról, az elszármazott munkatársról ez olvasható: igazi amerikai településtervező lett, aki számára a jogi, adózási, ingatlanfejlesztési ismeretek éppolyan fontosak; de már korábban is Korompay György az oktatásban hangsúlyozta a mérnöki ismeretek fontosságát, a település szempontjából kiemelve a hegy- és vízrajz területét, mint meghatározó tényezőt.)

A magam részéről nem feltétlenül azon szurkolok, hogy az Urbanisztika Tanszéknek a karon belül minél több diplomázója legyen, s hogy építészet-oktatásban miként tud versenyre kelni a Középülettervezési Tanszékkel, hanem azon, hogy minden évfolyam egészének, vagy legalábbis döntő részének a tudatába és a tudatalattijába be tudja építeni: a város kórusmű, az építészei alkotás akkor kerül a helyére, ha belesimul, ízesül a település testébe. Ahogy Warga László megfogalmazta: „Az egyes létesítmények csak a nagy egészbe, a természeti – táji adottságokba, a valós társadalmi környezetbe, a települési keretbe, a település szerkezetébe történő gondos beillesztéssel tervezhetők harmonikusan, sikeresen." S hogy eljusson minden építész-hallgatóhoz az üzenet, amit Korompay György így fogalmazott meg: „ahhoz, hogy valamely település népessége együttesen olyan belső összhangról tanúskodó építőmunkát fejthessen ki, amely esztétikai értékű városépítészeti egészben ölt testet, népességének – társadalmi megítélés szempontjából – közösségé kell ötvöződnie." Persze ehhez annak tudatosítása is feltétlenül szükséges, hogy az ember társas lény elsősorban, és nem individuum, az építésznek – bárhol alkot – helybelivé kell válnia, a közösség részévé. S ha azzal találja magát szemközt, hogy hiányzik vagy töredékes ez az egybe ötvöződés, akkor segítse elő ennek létrejöttét. Írástudói felelőssége – többek között – abban áll, hogy konkrét fizető megbízóján túl a közösség iránt is felelősséget érez és vállal (gyakran éppen a megbízó ellenében).

Ennek érdekes példája volt – ma szinte hihetetlen –, s a tanszék történetéhez is kapcsolódó történet: Veszprémben, ahova a történeti településközpontba Meggyesi Tamás készített, a kötetben is említett, kísérleti elemeket is tartalmazó részletes rendezési tervet a ’80-as évek végén, egy beruházó megkereste az illetékes tanácselnök helyettest, hogy egy – a városban hiányzó – nagy szállodát szeretne építeni kilátással a püspöki palotára és a várra.4 Meggyesi tanár úr érthetően nem vállalta a frissen jóváhagyott értékőrző terv módosítását. A városi főépítész5 elmondása alapján az akkor, utasításra megkeresett több tervező szervezet is visszamondta a megbízást, nem adta nevét a történeti, egyébként zömmel nem védett épület leradírozásához.

Körmendy Imre
tudományos munkatárs
BCE Tájépítészeti Kar, Településépítészeti Tanszék

 

2/2

Egy tanszék 80 éve. A BME Urbanisztika Tanszékének története (1929–2009)
CD melléklettel
TERC Kiadó, 2009,
szerzői: Alföldi György, Ihrig Dénes, Körner Zsuzsa, Locsmándi Gábor, Losonczi Anna, Meggyesi Tamás, Pálfy Sándor, Rab Judit, Varga Imre
terjedelem: 212 o.
ára: 2600 Ft.



1 A felmerülő nevek közül magam választottam ki a javasolt névadót. Ihrig Dénes figyelmeztetett az egyik díjátadáson, hogy méltóbb lett volna a városépítészet első tanáráról, a tanszék első vezetőjéről, Warga Lászlóról elnevezni. A magam mentségére írom, hogy talán a két Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban eltöltött év is az okozója, hogy úgy éreztem, a szakmán belül e név inkább kötődik a népi építészet jeles kutatójához és tanárához, az építész – néprajzos Vargha Lászlóhoz. Palóczi Antalról Vajdovichné dr. Visy Erzsébet jelentetett meg egy tanulmányt a Városépítés c. folyóiratban, 1970-ben. Jellemző, hogy a bevezetőben a szerző alaposan igazolja, hogy miért szabad és érdemes egy olyan szakember életművét kutatni s azt közzé tenni, aki a II. világháború előtt élt, azaz egy alapvetően rossz társadalmi rendszerben.

2 Ellentmondásosságát mi sem mutatja jobban, mint hogy a téves ideológiai alapra épülő városépítés és építészet – a tervezők és a kivitelezők jellemzően még az „ántivilágban" szerzett szakértelmének és munkaerkölcsének köszönhetően – mára újra értékelt alkotásokat, emberi lakókörnyezetet, jól működő közintézményeket hozott létre szerte az országban.

3 Mint pl. az Andrássy út (Sugár út) kiépítése, a kisföldalatti korai megépítése

4 A tizenhárom emeletes, óriás barbakánnal házaló, a beruházásban tulajdonrészt óhajtó építész monogramját sem írom le.

5 Kiss Tamás (Korábban Zalaegerszeg főépítésze, később a BM Településfejlesztési Főosztályának munkatársa, Veszprém megye falvaiban rendezési tervezést folytató kolléga)

Vélemények (1)
bardóczi
2009.10.21.
11:03

Körmendy Imréhez hasonlóan én se tudtam letenni a könyvet, egyéb elfoglaltságaim miatt ugyan én csak "háromültő" helyemben olvastam el, de az elsőtől az utolsó betűig élvezetes volt. Hihetetlen emberi sorsok rajzolódnak ki benne, különösen a már elhunyt tanszéki munkatársak immár elmondható élettörténetéből. Kiderül a sokszor keményvonalas pártdelegáltként felcimkézett Perényi Imréről, hogy a párt keményvonalasainak meg túl polgári volt, emigráns családja miatt jobban tudott oroszul mint magyarul, és nagyjából azon múlt a volt Almássy-palota (Ötpacsirta u, ma a MÉSZ, a MÉK és a BÉK központja) MÉSZ székházzá történő avanzsálása, hogy a házban befalazott vadászfegyverekért cserébe az egyik MÉMOSZ vezető kitataroztatta a házat Perényinek - ingyen.

De ugyanígy lenyűgöző Korompay dániás kalandja, vagy Polónyi Károly ghanai exodusa, avagy Megyessi Tamás R-klubjának története és még sok mindent említhetnék a könyvből, mint érdekes részletet. Nagy élvezettel olvastam például Warga koncepcióját a Feneketle-tóról és az abban "tükröződő" templomról (ami most Újbuda szimbóluma), ahol kiderül, hogy Klebelsberg Kunó eredetileg ide szociális lakónegyedet akart lepottyantani. Az is kiderült, hogy abban az időben még voltak szakmai érvekkel meggyőzhető politikusok, volt párbeszéd politika és mérnök között. Ilyen értelemben a a Feneketlen-tóra néző Klebelsberg-szobor bőven jó helyen van, kár hogy a koncepcionális ötlet atyja (Warga) szobra nincs mellette.

Szóval szédítő időutazás ez a könyv, rettentően olvasmányos stílusban, hogy ne mondjam, az eddigi legolvasmányosabb könyv, amit várostervezőktől olvastam. :) Gratulálok a szerzőknek! Ez egy igazi csemege. (Kicsit fájlaltam, hogy az viszont nem derül ki: Locsmándi Gáborról azt tartják, hegedűművésznek se kutya, azaz a még aktív munkatársak életének izgalmas részei maradtak lepel alatt.)

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Nézőpontok/Történet

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.