Egy terv, egy történet: Szász Mária és a csillagok

Az Egy terv, egy történet soronkívüli epizódjában Szász Mária közel négy évtized alatt készült, a csillagokhoz kapcsolódó terveit mutatjuk be, az alkotó saját szavaival kísérve. Az Építészfórum Éjszaka-témájának részeként ez a válogatás a bicskei csillagvizsgáló újjáépítésének egyetem alatt készült tervétől Dubajon és Isztambulon át a Gellérthegyre tervezett obszervatóriumig ível.  

Az Alföldön, Szegeden születtem. Az égbolt, a Szatymazra ráboruló hatalmas ég iránti érdeklődés egészen kis koromból ered. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján több, Magyarországról is látható, részleges napfogyatkozás volt – emlékszem, valamelyiket a nagyapám is megnézte kormos üveggel, ami felkeltette bennem az érdeklődést. A holdraszállás is óriási élmény volt 1969-ben, a televízióban néztük a közvetítést. Akkoriban nehezen lehetett jó űrhajózási filmekhez jutni. Tudtam, hogy az amerikai nagykövetségen lehet kölcsönözni ilyen filmeket. Egyszerűen besétáltam a követségre, kikölcsönöztem egy 16 mm-es filmet, amit aztán levetítettünk a gimnáziumi fizika órán. 

A rám boruló, sötét és tiszta alföldi éjszakai égbolttól persze gyerekként egy kicsit tartottam is. Később azonban az érdeklődés erősebbnek bizonyult, legyőztem félelmemet, és órákon, éjszakákon át számláltam a hullócsillagokat a szántóföldön fekve. Ekkoriban már a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ csillagász szakkörébe jártam.

Amikor egy bükki csillagásztáborban először néztem komoly csillagászati távcsőbe, és feltárultak a Jupiter holdjai, a távoli galaxisok, olyan élményben volt részem, amit mindenkinek át kellene élnie. Én azóta is a távcsöves csillagászat híve vagyok; a planetárium kényelmesebb, de igazából mozi, színház. Sokáig így is hirdették a népligeti Planetáriumot: Az égbolt színháza. Szívem szerint olyan planetáriumot csinálnék, ami csak egy nagy kör a szabadban: kifekszünk és nézzük az eget! 

Képzőművészeti iskolába jártam, a szegedi Tömörkény István Gimnáziumba; az itt elsajátított térlátás és a rajztudás jó alapot adott az építészethez. Azt hiszem, főleg a rajztudásom miatt volt sikeres a felvétel a Műegyetemre. Az egyetemi évek alatt a Szabadság-hegyi Csillagvizsgáló könyvtárába is feljártam, Vargha Domokosné Magdi nénihez, hogy megismerjem a régi Magyarország csillagászati épületeit. TDK-s dolgozatot is szerettem volna készíteni ebből, de végül a Csongrád megyei román kori templomokat dolgoztam fel. A könyvtári búvárkodások során ismerkedtem meg Nagy Károly matematikus, csillagász tevékenységével, és az általa a bicskei Batthyány-birtokon építtetett csillagvizsgálóval. Az épületből megmaradt csillagásztorony 1982-ben még jobb állapotban volt, adta magát a komplex tervhez. Megterveztem a torony felújítását, mellé pedig egy „tudástölcsért" – egy tölcsér alakú modern épületet, amely átvitt értelemben az „égi tárgyak begyűjtésére" szolgál.

Nagy szerencsém volt azzal, hogy Virág Csaba lett a korrektorom. Az ő látásmódja eltért a nyolcvanas évek fővonalára jellemző posztmoderntől: azt tanította, hogy az épületet egységében szemléljük. Minden megszülető részletnek ugyanazt a gondolatot kell kifejeznie, ugyanazt kell képviselnie a metszetnek, az alaprajznak, a homlokzatnak, az anyaghasználatnak. Ez nagy hatást gyakorolt a gondolkodásomra, főleg, hogy a komplex tervezés után a diplomát is nála készíthettem.

Az egyetem után a KÖZTI-be kerültem, majd a 90-es évek végén abba a tervezőcsoportba kerültem, ahol később az ELTE lágymányosi északi tömbjével foglalkoztunk, a módosított homlokzatát Jánossy György álmodta meg. Én készíthettem az épület tetején elhelyezett planetárium és a csillagvizsgáló kiviteli terveit, amik a Mányi István által tervezett engedélyezési terveken szerepeltek. Ez a két csillagászati objektum meghatározó elem a Duna-parti városképben. 

2003-ban dr. Horváth András, a népligeti Planetárium akkori igazgatója kért fel, hogy dolgozzunk ki egy koncepciót a már akkor is rossz állapotú épülettel kapcsolatban. A meglévő épületet több ütemben bővítettük volna, lefedve egy nagyszabású struktúrával, aminek a saroktornyaiba csillagvizsgálókat, illetve kiállítótermeket helyeztünk. Belül űrkutatási múzeum kapott volna helyet. A nagyvonalú lefedés megoldotta volna a jelenlegi épület összes problémáját.

2008-2009 táján Bajára terveztem planetáriumot és csillagvizsgálót – ez minden esetben praktikus kettős funkció. Az épület formája kubusos, mintha égből vett „mintakocka" lenne, mindegyik oldalán megjelenik az égbolt térképe. Itt az engedélyezésig is eljutott a terv, de ez sem valósult meg. 

Ezután következtek a pályázatok. A 2009-es ThyssenKrupp Elevator International Competition keretében építészeti jelképet kellett tervezni Dubajba. Mivel az addigi bevételeik az olajüzletből keletkeztek, azonban a jövőben az idegenforgalomra szerettek volna építeni építenek, ezért én – az olajkutakból kiindulva – egy napkutat terveztem. Ez egy spirális rámpával körülölelt torony, egy nagy naptávcsővel a legtetején. Amikor süt a Nap, a távcső kivetíti a felületét a torony belsejében kialakított gömbbe. 

Az isztambuli Disaster Prevention and Education Centre pályázatán az egyensúly fogalma jelentette az alapot. Ezt az egyetlen ponton egyensúlyozott gömbbel hangsúlyoztam, aminek a változó vastagságú héjában előadótermek, közlekedőfolyosók, irodák helyezkednek el. Planetárium is helyet kapna benne, de az eget a gömb belső felületére is ki lehet vetíteni – látjuk az északi és a déli félgömböt is. Többször terveztem gömb alakú házakat. Fontos inspiráció számomra Étienne-Louis Boullée munkássága, és a 240 évvel ezelőtt tervezett Newton-kenotáfiuma. Boullée bátorsága nekem is bátorságot ad: az embernek mernie kell álmodni!

A belgrádi tudományos központ pályázatára egy hatalmas, égbolt felé irányuló tubust terveztem, ami egyszerre kötődik ezer szállal a földhöz és próbál kiszabadulni, kitörni onnan. Egyszerű külső, de nagyon izgalmas belső teret terveztem hozzá, mozgatható, flexibilis elemekkel. 

2012-ben az óbudai Polaris Csillagvizsgáló bővítésére készítettem tanulmánytervet a Magyar Csillagászati Egyesület felkérésére. A meglévő épületet tervezték kiegészíteni egy planetáriummal, amit a terepadottságokat is figyelembe véve egy „ugrásra kész", háromszintes szárnyépületben helyeztem el. Az alsó szinten található a planetárium, feljebb az előadótermek, efölött pedig a csillagvizsgáló kupolák. 

A legutóbbi csillagászati munkám a gellérthegyi Citadella ötletpályázatára készült. A Gellérthegy tetején 1815-ben épült fel az egyetemi csillagda, az Uraniae, amely Budavár 1849-es ostroma idején súlyosan megsérült. Később köré építették a gyűlölt Citadellát, amelyet a köznyelv csak gellérthegyi Bastille-ként emlegetett, végül teljesen elbontották. Nekem az volt a felvetésem, hogy az elnyomást jelképező bontsuk el, és építsük vissza az obszervatóriumot egy reformkori épületbe, modern planetáriummal és csillagászati múzeummal kiegészítve, nagy panoráma terasszal, valamint az egykor volt kálvária újraállítása. Időközben a Sánc utcai Uránia Csillagvizsgálót bezárták, tehát az oda szokott közönség kapott volna egy értékes, új helyet. A jó megközelíthetőséghez a Rudas fürdőnél egy toronyba helyezett gyorsliftet terveztem, amit panorámahíd kapcsol össze a csillagvizsgálóval, a másik oldalon pedig lanovkát képzeltem el a budai Várból, a Czakó utca érintésével. 

Ebben az alkotó munkában maga a rákészülés is izgalmas. Amikor felvetődik egy pályázati téma, éjjel-nappal az foglalkoztat. Például a Gellérthegy kapcsán minden metszetet és fotót próbáltam felkeresni, amelyeken még látható volt valami a csillagvizsgálóból. Egészen más volt persze még az 1980-as években kutatni, mint manapság, de ma is így állok a hasonló feladatokhoz.

A bemutatott tervek elkészítésében közreműködtek: Labádi Zoltán, Dr. Hegyi Dezső, Mizser Csongor, Havassy Gabrielle, Deákné Dohar Anna, Handó József, Nagy Zoltán, Fássy Mónika, Mizser Attila, Karli Gyula Sámuel és Szpevar Attila, Takács Dóra, Kovács Dávid. A szöveget lejegyzetelte és szerkesztette: Kovács Dániel. A képanyagot Szász Mária bocsátotta rendelkezésünkre.