Egy terv, egy történet: Vincze László épület-fantáziái

Lassan, módszeresen készülő széria: a most közölt hét rajz 17 évet ölel fel. Egy terv, egy történet sorozatunkban – alig leplezett izgalommal – Vincze László épületfantáziáiból közölhetünk egy válogatást, és saját tollából a keletkezésük történetét is megismerhetjük. 

1989-ben Makovecz Imre vezetésével egy buzgó, frissen végzett, megszállott fiatalokból verbuválódott csapat éppen Csenger, a kelet magyarországi „végállomás" településközpontját tervezte újra. Irodánk a Lakótervtől és a BUVÁTI-tól alig kőhajitásnyira, a kis Rumbach Sebestyén utcában, az Otto Wagner-féle zsinagóga közvetlen szomszédságában székelt, a mai Panton papírüzlet helyén. Ez volt Imre csapatának első igazi műterme. A zsinagóga kapui zárva, az épület, a bécsi szecesszió nagy mesterének budapesti remeke a jobb időket várta, mi sem gondoltuk akkoriban, hogy 30 évbe telik a romok eltakarítása. Különös ez a térbeliség, a közelség, ahogy a házak aurája összeér.

Élethelyzetünkből és korunkból fakadóan a diploma után hat évvel mérhetetlen erőt éreztünk magunkban, mesterünkben, hittünk az organikus építészet megváltó erejében és lenyűgözött a valóság, ahogy a rajzok szinte azonnal épületté, anyaggá váltak. Nem túlzás: éjjel-nappal együtt voltunk, dolgoztunk. A posztmodern: Michael Graves, James Stirling, Charles Moore, Robert Venturi, Alessandro Mendini, Aldo Rossi felszabadította az építészeti nyelvet, intellektuálisan elfogultak voltunk és sokakkal együtt vártuk a rendszerváltást. Épp úgy, ahogy most a változást, a kijózanodást!

Wright életművének megismerése mellett egyre fontosabbá vált a tanítványok munkássága, akiket a mester kényes ízléssel válogatott maga mellé, hogy továbbadhassa az építészeti tudást. A tehetségesebbek és szerencsések bejutottak a wright-i műhelybe, majd az önállósodással a leválás után egy markáns, semmivel össze nem vethető építészeti karriert sikerült többeknek felépíteni. Bruce Goff és John Lautner, F. L. Wright két legjelentősebb tanítványa felrobbantotta a geometriára épülő komponálást, szabad lendületet adva a formáknak, vegyítve a tektonika, spontaneitás eszközeit és olykor súrolva a giccs határait. Különösen érvényes ez Goff épületeire. Goff műterme, karizmája további zseniket nevelt ki, Bart Prince és Herb Greene kezdték nála pályafutásukat, utóbbi most tölti be a 91. évét, remélhetően nagy egészségben! Herb Greene deszkatollazatú Prairie House-a 1961-ben készült el, az amerikai organikus építészet alapműve minden bizonnyal a fiatal Makovecz számára is a visszatérő, ismétlődő minta, sok épületében – dobogókői sífelvonó, Visegrád, Mogyoróhegy – ismerhető fel Greene deszkatollazatának közvetlen hatása.

Ezekhez a képekhez érkezett az akkor felfedezett Caspar David Friedrich festészete. A német korai romantika mesterének 1824-es művén az Északi-sarkra tartó brit HMS Griper hajótörését jeleníti meg, melyet foglyul ejtett a jég, az összetorlódott architektúra. A szilánkosra tört lemezekből lenyűgöző tájat festett. Caspar David romantikája új látásmódot teremtett, a tájból fakadó erős kivágásokkal, térbeliséggel, az építészeti formálásnak épp ennyire új és eredeti rendszerét teremtette meg Goff, Lautner, Green nemzedéke.  

Meglehet, ebből az élményből a született a ’80-as évek elején egy rajz, amit követett több másik. A közös ezekben a tét nélküli építészet szabadsága, a játék! 

Vincze László, 2020. május 27.
Szerkesztette: Kovács Dániel