Elmosódó határok – Museum of Moving Image, New York

2011. január 15-én nyílt meg New Yorkban az átalakított és kibővített Mozgókép Múzeum (Museum of Moving Image), a német származású Thomas Leeser tervei alapján. A meglévő épület újrafogalmazott belső térfolyama és az új szárny a film világának lényegi megragadására törekvő koncepció mentén született meg, amelyben az építészet és a kiállított tartalom eggyé válik.

Az új Mozgókép Múzeum a radikális tervezés legjobb jelenlegi amerikai példája.
/Wall Street Journal/

A New York-i Mozgókép Múzeuma földszintjének teljes áttervezése, a háromszintes bővítés és a belső udvari kert megduplázta a meglévő épület alapterületét. Az átalakítás lehetővé tette a múzeum egyedülálló mozgókép-gyűjteményének (film, televízió és digitális média) megfelelő bemutatását, a kollekció gyarapítását és fejlesztését; a látogatók pedig az építészet és a mozgóképek észrevétlen összeolvadásának élményében részesülhetnek. A tervezési program egy 264 férőhelyes színháztermet, egy 68 fős vetítőtermet, videó-színházat, időszakos kiállítóteret, valamint oktatóközpontot, helyszíni raktárakat, kávézót, múzeumi boltot és belső udvari kertet foglalt magában.

 

 

A 35. sugárútról nyíló, áthelyezett és áttervezett főbejárat tükröző üvegfelületén a Museum of Moving Image felirat 3,5 láb (mintegy 106 cm) magas betűi sorakoznak. Élénk fényjátékával és visszavert képeivel maga a bejárat az első képernyő, amivel a látogatók a múzeumban találkoznak. A látogatók világoskék poliészter szőnyegen keresztül léphetnek az új előcsarnokba, miközben egy 17,5 m hosszú vetítőfal mellett haladnak el, amelyen a kuratórium által kiválasztott, időszakosan változó videók láthatók. A 83 fokban megdöntött vetítőfal a dinamizmus érzetét nyújtja az előcsarnokon áthaladók számára. Az előcsarnok végénél található új kávézó lejtős mennyezet alatt bújik meg, amelynek dőlésszöge a felette elhelyezkedő színházterem kialakítását követi.

A látogatók az előcsarnokból jobbra fordulva két, Yves Klein kék árnyalatában játszó lépcsőn juthatnak fel az új, 264 férőhelyes színházterembe, amely egy kapszulaként tervezett tér egy képzeletbeli mozis időutazás számára. A mennyezetet és a falakat vibráló Yves Klein kék filc burkolat borítja, amely stadionokhoz hasonlóan lejt, így a lebegés élményét nyújtja. A belső burkolatot 1136 darab háromszögletű panel alkotja, amelyeket nyitott fúgákkal szereltek fel, s ezekbe rejtették a világítást. A filmszínházba beépített klasszikus arányú, minden igényt kielégítő vetítővászon és -rendszer felülmúlhatatlan filmbeli élményt kínál, a 16-70 mm-es filmektől egészen a nagy felbontású, digitális 3D-s vetítésekig. A színpad a múzeum által rendezett viták és egyéb események helyszíneként szolgál, míg a kamarazenekar számára tervezett hely a némafilmek zenei kíséretének lehetőségét biztosítja.

 

 

Az előcsarnok bal oldalán található a főlépcsőház. Az első pihenőnél a tér kiszélesedik és a 160 m² alapterületű Video Screening Amphitheater terébe torkollik. A fix padok egy elvont tájat idéznek, a fehér falakon pedig változó mozgóképek futnak. A második szintre érkezve a látogatók egy kis kiállítóteret láthatnak, illetve egy, a nagy színházterembe vezető mellékbejáratot. Ebből a térből nyílik az 1400 m²-nyi területen látható, Behind The Screen (A képernyő mögött) című állandó kiállítás egyik bejárata is, amelyet teljesen átrendeztek, új monitorokkal, számítógépekkel, interaktív szoftverekkel és világítással. A főlépcsőház vége a harmadik szinten a múzeum új időszaki kiállítóteréhez vezet, amely az intézmény első, teljesen rugalmasan alakítható, új, élvonalbeli prezentációkat is befogadni képes tere. A 380 m²-nyi egybefüggő teret úgy tervezték, hogy egészen különféle anyagoknak adhasson helyet, a mozgóképekhez fűződő műtárgyaktól a digitális média installációkig. A harmadik szinten található helyszíni gyűjteményes raktár a világ minden tájáról érkező kutatók és tudósok számára kínál hozzáférést a múzeum egyedülálló gyűjteményének mintegy 130000 tárgyához.

Az újonnan kialakított Ann and Andrew Tisch oktatóközpont a meglévő és az új szárny földszintjének teljes nyugati oldalát, valamint a felsőbb emeletek egy részét foglalja el. Létrehozásával a múzeum kétszer annyi iskolai csoportot - évente mintegy 60000 diákot - képes fogadni, mint korábban. A központban a William Fox Amphitheater a diákok ismeretszerzését szolgálja, a mobil számítógépes munkaállomásokkal felszerelt, rugalmas Digital Learning Suite pedig igény szerint két különálló média laborra osztható, vagy egy 100 fős előadóteremmé alakítható. A Nam June Paik Experimental Produxtion Studio-ban a diákok elkészíthetik saját, minőségi videó-munkáikat , az utómunka stúdióban befejezhetik, majd az interneten a világ elé tárhatják azokat. Az iskolás csoportok számára ebédlőterem is rendelkezésre áll.

 

 

Az oktatóközpont részét képezi a 68 férőhelyes, Celeste and Armand Bartos nevű vetítőterem, amelyet általában nyilvános programokra használnak. A nagy színházteremmel azonos minőségű technikával felszerelt termet élénk rózsaszín bejárat emeli ki, belső világára pedig hatalmas hangszórók és szürke, perforált akusztikai burkolat jellemző. Ez a tér bensőségesebb hangulatú vetítések, bemutatók, diákprogramok és szimpóziumok megtartására alkalmas. Az új, 965 m²-es belső udvar kertje a nyári hónapokban kávézónak és a szabadtéri moziműsoroknak adhat helyet.

A múzeum új hátsó homlokzata - a nagy színházteremhez hasonlóan - háromszögek hálózatából épül fel, ám ebben az esetben 1067 darab vékony alumínium panelből, amelyeket nyitott fúgákkal rögzítettek a tartószerkezethez. A világoskék árnyalatú elemek szélei borotvaélesnek tűnnek, az éggel szemben egy igen könnyű, anyagtalan, lebegő hártya benyomását keltik; ez az építészet vizuális utalása a mozgókép, a filmszalag végtelen vékony voltára. Az elemek mintázata a drótvázmodelles számítógépes rajzokat is felidézheti. A homlokzati burok egyöntetű megformálása miatt a háromszögletű paneleknek igen pontosan kellett illeszkedniük egymáshoz, ezért fél centiméteres tűréssel készültek a 70 m hosszú felületen. Az épületet fenntartható módon, a LEED (Leadership in Energy and Environmental Design) minősítés ezüst fokozatának elérésére tervezték.

---

Museum of Moving Image
New York, Astoria, 35 Avenue - 37 Street, Amerikai Egyesült Államok

vezető tervező: Thomas Leeser
Generáltervező: Leeser Architecture
Projektvezető építész: David Linehan
Építész munkatársak: Simon Arnold, Kate Burke, Sofia Castricone, Henry Grosman, Joseph Haberl
Szerkezettervező: Anastos Engineering Associates
Geotechnika: Stantec
Épületgépészet: Ambrosino, DePinto & Schmieder
Erősáram: Electrosonic Inc.
Gyengeáram: Shen Milsom Wilke
Akusztika: Jaffe Holden Acoustics, Inc.
Audiovizuális rendszerek: Scharff/Weisberg
Világítás: L'Observatoire International
Külső falak: R. A. Heintges & Associates
Részlettervek: Construction Specifications Inc.
Liftek: Van Deusen & Associates
Vetítőrendszerek: MDC Group, LLC
Konyhatechnológia: JGL Foodservice Design
Veszélyes anyagok kezelése: TRC Environmental Corporation
Biztonságtechnika: Ducibella Venter & Santore
Biztonsági szakértő: Tritech Communications
Fenntartható tervezés: Atelier Ten
Belső udvar: Dawid New Bruner
Textiltervező: Cindy Sirko
Grafika: karlssonwilker inc.
Látványtervek: VUW
Fotók: Peter Aaron - Esto
Bruttó beruházási költség: 67 Mio USA $
Építtető/megbízó/fejlesztő: Museum of Moving Image, Rochelle Solvin igazgató
Bonyolító: Levien & Company Inc.
Építésvezető: F. J. Sciame Construction Co., Inc.

kivitelezés éve: 2008-2010
bruttó szintterület: 4650 m² ( meglévő épület), 4436 m² (új bővítés)