Ésszel élni...

avagy Miért Madrid? - kérdezi Borvendég Béla, ismét a kormányzati negyed pályázata kapcsán... "Igen tisztelt Építészkamara! Nem kéne legalább most mégis megszólalni? (Illő tisztelettel persze.) Jó, belátom, eső után köpönyeg, de mégis! Hiszen akkora nyaklevest méltóztatott kapni, hogy a teljes magyar építész szakma füle cseng belé."

avagy Miért Madrid?

Madrid modern építészete méltán világhírű. Ha valaki világhírű építészek munkáit akarja látni egy csokorba kötve, szálljon meg a kihívóan elegáns Hotel Puerta Americában, melynek szobáit Zaha Hadid, Norman Foster, Arata Isozaki, Jean Nouvel, vagy David Chipperfield meg mások tervezték. Vagyis mondhatni, a szakma nagyágyúi. Hívták őket, vagy jöttek maguktól is? Talán is-is.

Mert az a dinamikusan fejlődő spanyol főváros, amelyik nyitott a friss építészeti kezdeményezésekre, és építészeti önazonosságát  a magas minőségben, és nem a nosztalgiában keresi, az a helyszín, ahol bármelyik nagyra törő  építész nem csak tovább szidolozhatja a hírnevét, de ahol szolgálatait igazságosan díjazzák.

Megjegyzem, hogy hasonló vonzása volt már egykor Budapestnek is. A kiegyezés után. Amikor sok kitűnő és nem is magyar származású építész szinte ugyanezért telepedett le a fővárosban. Sajnos a magyar fővárosnak az értéket igénylő és értékigenlő magatartása apródonként elsüppedt, főként a kádárizmus és az azt követő posztkommunizmus posványában. Jóllehet ez nem lenne szükségszerű. Elég csupán Varsóra, a letűnt pártállami rendszer helyén leggyorsabban és átfogó terv szerint fejlesztett fővárosára hivatkozni.

Visszatérve Madridhoz, a spanyol fővárosban, annak ellenére, hogy a magánbefektetők tízezer számra építik a lakásokat, mégis a lakáspiac kulcsszereplője az EMVS, a városvezetés lakásépítési vállalkozása. A szervezet éppen ebben az évben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Többek közt egy Londonban, a RIBA székházában rendezett kiállítással.

A spanyol fővárosban jelenleg mintegy 26000 lakás épül az Európai Bizottság 2006. szeptemberi jelentése szerint, és ebből mintegy 10% az önkormányzati bérlakás. Megrendelőjük az az említett EMVS, amely felelős a külvárosokban megvalósuló önkormányzati bérlakásépítési program végrehajtásáért.

De nem csak azért - lévén ez a szerv nem csak épít, de környezeti kutatásokat és fejlesztéseket is végez. Tavaly például nagyon sikeres pályázatot szervezett abból a célból, hogy javaslatokat szerezzen be olyan környezetbarát „zöld" pavilonok létesítésére, amelyek nyáron, amikor a hőmérséklet akár 40 fokra is felmehet, mégis olyan kellemes szabadtéri közösségi helyek lehessenek, melyek alatt a hőmérséklet nem megy 27 fok fölé.

Az alacsony bérű lakások építése terén mindenesetre az EMVS szabja meg a lakóépületek építése során betartandó fenntarthatósági, energiahatékonysági, környezeti és költség-szabványokat. És nem mellesleg szigorúan ragaszkodik a kimagasló építészeti színvonalhoz. Miért is a világ minden sarkából válogatja a meghívandó kiváló tervezőket. (Jellemző, hogy a jelenleg folyamatban lévő 18 projekt tervezőit például Kolumbiából, Olaszországból, Chiléből, Svédországból, Japánból és Hollandiából hívták meg. A négy angolon túlmenően.)

A kiválasztottak nem „nagy" nevek, de bizonyítottan kiváló tervezők. Még az sem feltétel, hogy előzőleg a lakástervezés terén jeleskedtek-e, vagy sem? (Ilyen építészek persze Magyarországon is akadnának szép számmal, de minthogy ez itthon sem igen érdekli sem a közönséget, sem a hivatalosságot, ugyan honnan tudhatnának róluk a távoli Hispániában?) A másik két feltétel az, hogy a meghívottak kötelesek egy-egy helyi építészt is bevonni a munkába, és kötelező elfogadniuk az EMVS iránymutatását. No és persze ugyanolyan feltételek közt kell dolgozzanak, mint a honiak. Általában ugyanazok a szabályok érvényesek rájuk, és a spanyol tervezési díjszabást kell alkalmazzanak.

 

A kísérlet máris igen sok meglepő és továbbgondolható eredményt hozott. A megszorítások ellenére egyes tervező csoportok olyan rendkívüli alkotásokat hoztak létre, mint a város északnyugati részének látványát meghatározó 22 emeletes ház, a Mirador, ami a radikális holland MVRDV tervezőcsoport műve. A hasáb alakú épület jellegzetessége a közepéből kiharapott hatalmas nyílás, ami valójában közösen használható tetőterasz. Az alaprajz is sajátos, amennyiben egyhálószobás típusoktól kezdve családi duplexig bezárólag széles lakásválasztékot kínál. Ezt a szerkesztési rendet a homlokzaton a szürke különféle árnyalataival meg is jeleníti.
Az egyik angol csoport ugyanakkor olyan egyszerű ötszintes épületet tervezett, amit bambusz zsalu köpennyel burkolt. Úgy azonban, hogy az minden egyes lakásból külön-külön működtethető.

David Chipperfield a közelmúltban fejezett be egy U alakú, rézsútosan faragott kőből épült házat. Peter Cook épülete viszont valami hosszú kék és foltos akármi. A lista túlsó végén Isozaki bizarr szögletes épületefürtökbe szervezett épületcsoportja található, amivel olyan új városi tipológiát kisérelt meg létrehozni, amelyben alcsony és magas kubusok keverednek. Olymódon, hogy a végeredmény a beton és növényzet sajátos rácsozata.

Mégis talán a legérdekesebb egy közelmúltban befejezett épület - a Sheppard Robson angol tervezőcég és egy kis helyi iroda, az ACP közös munkája - három udvar köré szervezett, hatszintes épülettömbje (Carabanchel, Madrid), amelyek minden ház olyan fehér redőnyszerű burkolatot kapott, ami nyáron hűti az udvart, télen pedig előmelegíti a boylerokba szivattyúzott vizet. Nem mellesleg ez a köpeny teszi az épület megjelenését egyedivé. Persze nem szabad elfelejteni, hogy itt végig alcsony költségű lakásokról van szó. A költségelőirányzat ugyanis módfelett szoros volt (összesen 6 millió euró a 133 lakásra). Vagyis luxus burkolatok, szerelvények szóba sem jöhettek.

A helyi cégek segítettek a kulturális különbözőségek kiegyenlítésében. A dánok például a hálószobák és a fürdőszoba közé üveg válszfalat terveztek volna, de erről udvariasan lebeszélték őket. Mondván: a spanyol érzékenységhez képest ez ´túlságosan haladó´ lenne. Ugyanakkor az építészeket figyelmeztették arra, hogy a feladat nem olyan Expo pavilon, amely esetében valamilyen nemzeti stílus megjelenítése kötelező gyakorlat lenne.

Ami pedig igazán meglepő, az a 90%-ot kitevő magán lakásépítés ama magas színvonala, amely az EMVS sztenderdhez képest tágasabb, fényűzőbb lakásokat produkál ugyan, de az utóbbinál négyszer magasabb áron. Ugyanakkor az önkormányzati épületek mégsem egyformán kockázatmentes, unalmas, nyersen profitvezérelt építmények, mint amelyek például az Angliában megszokott lélektelen új lakókörzeteket erdményezik.

A lényeg, hogy tágan értelmezve az EMSV projektjei sokkal közelebb viszik az építészetet a ´néphez´, mint valamely városközpotban lévő múzeum, vagy galéria kiállítása. Ugyanis éppen a  külvárosi helyszínek azok, ahol az emberek többsége lakást engedhet meg magának. Így az EMVS munkája nagyban segít abban is, hogy megszűnjék az a társadalmi megbélyegzettség, amit a ´szociális´, vagy ´olcsó´ lakás ma még gyakran jelent.

Az EMSV receptje olyan egyszerű, hogy bármely olyan ésszel élő ország követheti, amelyik eldöntötte és tudja is, hogy mit akar. S ezért célja a magas minőség. Azaz  tisztában van azzal, hogy csak olyan tóban érdemes halásztatni, amiben nyüzsög a sok fajta nemes hal. Vagyis fontos a tekintélyes zsűri, de mit sem ér, ha a fölbukkanó tervezők középszerűek. Rossz tervből ugyanis zsűri még jót soha nem tudott csinálni.

 

 

Ésszel élő, mondom! És szomorúan teszem hozzá, hogy a mienk még sajnos nem ilyen. Miért gondolom ezt? Április 4-én az index-en azt olvashattuk az MTI-re hivatkozva, hogy a kormányzat módosítja a tervezendő kormányzati negyedre kiírt pályázat feltételeit. Minthogy a botrányos eredeti széles körben ismert, arra ehelyütt visszatérni szalmacséplés lenne.

Annál figyelemre méltóbbak a módosítás körülményei. Tudott, hogy a honi építészek több fórumom is bírálták a kiírást. Így például azt, hogy a kiírás kivételéért 240 ezer forintott kell leperkálnia a pályázni szándékozónak. Az összeg olyan magas, hogy nyilván sok hazai tervező elől elzárja a részvétel lehetőségét. A kormányzat persze ha olcsó pénz-szagot érez, azonnal bevadul. Ezért hát elengedte a füle mögött a magyar építészek ellenvetését.

Az angol építészek azonban szerencsére hírét vették a dolognak. Megüzenték, hogy nekik ennyi kockáztatni való pénzük nincsen. Mire a kiíró gyorsan engedett az árból. Ami hirtelen 90 ezer forintra csökkent. Ámbár meglehet, hogy a korábbi döntés megváltoztatatásának indoka csak a szokásosos blöff. Azt bevallani ugyanis, hogy a hazai szakmának mégiscsak igaza volt, módfelett ciki lett volna. Megtudhatjuk azonban most azt is, hogy eddig 23 leendő pályázó vásárolta meg a kiírást — közülük 6-7 külföldi.
 
90 nappal kitolták a beadási határidőt is. Ami helyes, ámbár így is irreálisan rövid maradt, és ráadásul továbbra is hiányzik az érvényes, jóváhagyott, minden részletre kitérő  szabályozási terv. Ami nem változott, a létesítmény átadási határideje (amiként a daliás Országos Tervhivatali idejében volt úzus). Ami előrevetíti az engedélyezési eljárás modernizált, törvényeken átgázoló alkalmazásának a Hankook-modell szerinti alkalmazását. Csakúgy, mint a hebehurgya, folyamatos tervezési program módosítgatást és a silány minőségű, igénytelen megvalósítást.

Ezt a gyanút erősíti az a nehezen értelmezhető, de annál jellemzőbb ´verseny maximalizálás´, amely lehetővé teszi, hogy a pályázaton olyan tervezők is részt vegyenek, akik ellen etikai, vagy más eljárás van folyamatban. Vagy netán ´az Építészkamara valamilyen minősítésével rendelkeznek´. A szöveg ugyanis kellően homályos, és lehetővé teszi a végleges döntés utólagos, tetszés szerinti manipulálását. Persze furcsa is lenne, ha éppen a pályázatért felelős hivatal lépne fel az etikusság és az átláthatóság páncélzatába öltözött lovagjaként.

Igen tisztelt Építészkamara! Nem kéne legalább most mégis újból megszólalni? (Illő tisztelettel persze.) Jó, belátom, eső után köpönyeg, de mégis! Hiszen akkora nyaklevest méltóztatott kapni, hogy a teljes magyar építész szakma füle cseng belé.

Borvendég Béla
2007-04-13