építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

É·T·E·L, L·É·T·E, É·L·E·T / öko-retro-bio-grín 2.

A meghívott előadók között közgazdász (Szövetség az Élő Tiszáért Mozgalom), agrármérnök (GMO kerekasztal) és településkutató vitte a szót. Eddig nem kommunikáló sejteket „kommunikációs hálóvá” fejleszteni rendkívüli veszélyeket rejt magában, pláne ha az erre szánt idő alig két órás...

Pásztor Erika Katalina „hóbortjai” közé tartozik, hogy szeret egymással nem nagyon beszélgető, találkozó, érintkező szakértőket „összebolondítani”. Boszorkány. Konyhájában soha nem próbált összetevőkből kutyul, kavar, és addig-addig feszeget, ráolvas, heccel, provokál, amíg valami varázsige folytán hálózatok, szinopszisok mágneses erővonalak rendeződnek össze addig nem látott mintákba és nézőpontokba. Most sem tett mást, amikor Ertsey Attila segédletével egy a fenntartható építészetről, avagy a válság utáni lehetséges forgatókönyvről, a „green new deal” építészeti kihívásairól rendezett építészeti beszélgetés keretében az élelmiszerbiztonságot, élelmiszer önrendelkezés kérdését, a hazai nyitott kert mozgalmat, a biogazdálkodás kérdéseit és az ökofalvak kérdéskörét járták körül meghívott vendégeikkel.

 

öko-retro-bio-grín 2
Kajner Péter
öko-retro-bio-grín 2

 

Eddig nem kommunikáló sejteket „kommunikációs hálóvá” fejleszteni rendkívüli veszélyeket rejt magában, pláne ha az erre szánt idő alig két órás. A kísérletezésnek számos kudarcfaktora van, félő hogy nem találtatik meg a közös nyelv, egymás mellett elbeszélés alakul ki. Ez a szeánsz is így indult, a meghívott előadók csodálkoztak a legjobban, hogy egy építészeti közönség előtt kell előadniuk.

Védjegy „építészet”
Kajner Péter közgazdász meg is fogalmazta azt bevezetőjében, hogy nagyjából azért van itt, mert meghívták. Pedig előadása már arról szólt, hogy egy kezdetben kizárólag természetvédelmi kérdésekkel foglalkozó egyesület (Szövetség az Élő Tiszáért), hogyan jut el arra a felismerésre, hogy a védelem nem elég. Értéket is kell teremteni, bele kell szólni tájgazdálkodási struktúrákba, a piac fejlesztésébe, alakítani kell a jogszabályi környezetet, a gazdasági mechanizmusokat, ember és táj viszonyát, a helyben megélhetés lehetőségét, hogy olyan egyensúlyi(bb) helyzet teremtődjön, amiben a védelemnek már van kézzelfogható értelme. Szólt arról, hogy a mezőgazdaságban ma uralkodó dotációs rendszer nem kedvez a kisléptékű gazdálkodásnak, a kis rendszereknek, megfojtja a diverz kezdeményeket, csak a nagyok számára biztosít zöld utat. Mindez pedig nem feltétlenül a fogyasztók érdekeit szolgálja, hiszen a minőséget és a sokszínűséget áldozza be a mennyiség és olcsóság oltárán.

A szövetségben a kis, a tájjal még együtt lélegző mezőgazdasági termelők számára szeretnének olyan alternatív struktúrát létrehozni, amelyek a főáramú piacok megkerülésével juttatják el őket a fogyasztókhoz, hogy mint kistermelők megéljenek, és ennek következtében a tájvédelem szempontjából fontosnak minősített tevékenységeik fennmaradjanak. A világ számos országában megtapasztalt kezdeményeket, a közvetlen kereskedelem (közösség által támogatott mezőgazdaság) csíráit fordították ezért át a hazai viszonyokra. Termelői piac, ételfesztiválok, házhoz szállítás, részarányos gazdálkodás, nyitott kert mozgalom, amivel foglalkoznak. Mindezek a termelő és a fogyasztók közé iktatódott hosszú kereskedelmi láncok kiiktatását célozzák meg. Példaként a Csehországban tanulmányozott védjegyhálózatot említette meg, amelyet már 10 kisrégió üzemeltet, élmunkása pedig egy helyi sörgyár (a régió legjelentősebb élelmiszeripari feldolgozója). A hálózat ma ott tart, hogy a helyi gazdasági erők által üzemeltetett benzinkutak, kisboltok vásárlóterében külön polca van a helyi termékeknek. A Szövetség az Élő Tiszáért Magyarországon hasonló rendszer kiépítésén dolgozik, ennek érdekében életre hívta az Élő Tisza védjegyet, tájbolt hálózatot épít, házhoz szállítási rendszereket és piacokat szervez, a kistermelői rendelet és az ehhez kapcsolódó jogszabályok módosítását kezdeményezte. Kajner Péter ez utóbbit így sommázta: „elkezdtünk a hatóságok és a minisztériumok helyett dolgozni”.

 

Ács Sándorné
Novák Ágnes

 

Vidékfejlesztés és gén „építészet”
Ács Sándorné agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök saját életútjáról beszélve elmondta, a környezetvédelmi tanulmányai alatt szembesült vele, hogy a vegyszer-alapú mezőgazdaság „út a semmibe”, így erősen foglalkoztatni kezdték az alternatív lehetőségek. Ebből nőtte ki magát a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (Fejér megye), amelynek ma (az egykori műtrágyázásért, vegyszeres növényvédelemért egy 17 ezer hektáros területen felelős) az agronómusnő az egyik ügyvezetője. Az általa menedzselt 450 hektáros termesztő-felülettel rendelkező biogazdaság európai viszonylatban is nagynak számít. A központ ezek mellett a felnőttoktatással (gazdaképzéssel, vidékfejlesztéssel) is foglalkozik dán típusú népfőiskolai program keretében.

Vidék és város szoros függését emelte ki előadásában, melyben a résztvevők körében feltette azt a költői kérdést, meg tudják-e mondani, mit ettek ma ebédre (milyen összetevőkből) és az honnan származhatott. Nagy valószínűséggel – állítja – ha nem a vidéki rokonok háztáji gazdálkodásából származott az ebéd, akkor az nagyon messziről került az asztalra. (A FUGÁ-ban egy héttel korábban vidékfejlesztés témájában tartott előadás keretében Ángyán József, a Szent István Egyetem professzora beszélt arról, hogy egy az Európai Unióban az asztalra kerülő átlagos répa jelenleg 1820 km-t utazik míg a termelőtől a fogyasztóig ér.)

Ács Sándorné szerint a ma uralkodó termesztési filozófia az olcsóságra tett fogadalmat, azonban ennek az olcsóságnak ára van, mert egy szinten túl már csak úgy olcsósítható az élelmiszer, ha abba – adalékként – „szemetet” kevernek. Kitért itt a BSE-ügyre (kergemarha kór) is, amelynek kapcsán elmondta, hogy ha a (növényevő) szarvasmarhát elhullott állatok tetemeiből származó húsliszttel tömik, már nem is olyan meglepő, ha azok „megkergülnek”. A fuzárium-botrányról részletesebben szólva elmondta: „manipulált, mesterségesen gerjesztett hisztéria volt”. A fuzárium – mondta – olyan gombabetegség, amely mindig jelen van a gabonában. A 26 fuzárium törzs közül azonban csak 3 termel emberre veszélyes toxint, ami csak abban az esetben áll elő, ha az adott gabona tárolása szakszerűtlen és hanyag volt. A sajtóban megjelent hírek ezzel szemben komolyan a padlóra küldték a biotermesztési ágazatot azzal a feltételezéssel, hogy a nem permetezett biotermékek a fuzáriummal leginkább szennyezettek. Holott – lévén a fuzárium elleni hatóanyag drága – a legtöbb gabonatermesztő nem él fuzárium elleni védekezéssel. Érdekes ténynek tartja, hogy a botrány akkor pattant ki, amikor egy jól körülhatárolható (gombaölőszer gyártásban érdekelt) érdekcsoport piaci értékesítései megcsappantak. Ehhez képest például a velük szerződésben lévő pékség azonnal bevizsgáltatta minden termékét, és egyetlen egy esetben sem találtak toxint a biotermékek között. Ebben a tekintetben firtatta a média felelősségét is.

Ezek mellett beszélt a GMO (genetikailag módosított szervezetek) problematikájáról, a GMO kerekasztalon belül végzett munkáról, és a hazai viszonyokról, álláspontokról. Álláspontja szerint a GMO technológia természetellenes, hiszen a természetben egymástól taxonómiailag nagyon távol lévő organizmusok természetes úton nem tudják génszekvenciáikat egymással kicserélni, erre vonatkozóan számos védelmi mechanizmussal (védőfallal) rendelkeznek az élőlények. Ha a védőfalat áttörjük, akkor azonban olyan nem várt „evolúciós” folyamatok indulnak be, amelyek következményei ma beláthatatlanok. Példaként említette a Monsanto nevű (egyébként vegyszergyártással foglalkozó) cég GM-kukoricáját, amelybe a Bacillus thuringiensis nevű baktérium toxintermelő génjét ültették be, amely toxin a kukoricamolyra nézve „halálbiztos” hatást fejt ki. A következmény azonban az lett, hogy a kukorica minden sejtje toxint kezdett termelni; magyar kutatók hívták fel rá a figyelmet, hogy egységnyi területen ezerötszáz-kétezerszeres mennyiségben (!), ahhoz képest, mintha a területet a baktérium-kultúrával lepermetezték volna. Utóbbi eljárás a biogazdaságokban is szokásos, engedélyezett procedúra, de ebben az esetben nem jön létre a taxonok között kereszteződés, pusztán a baktérium teszi a dolgát, és kristályos mérgével felsebzi a kukoricamoly emésztőrendszerét, ám később nem esszük meg a kukoricával a toxint. A GM-kukorica ezek mellett megöli a védett lepkéket és elszegényíti a talajéletet is toxintermelésével. Egy másik növény esetében a módosított gének emberi bélbaktériumokba való átvándorlását igazolták a független kísérletek, azaz a GMO kultúrák terén a tűzzel játszunk – mondta az agrárszakember. Magyarországon ugyan tilos génmódosított növényt termeszteni (ez a kevés kivétel egyike, ahol ötpárti konszenzus tapasztalható), de a külföldről érkező élelmiszerek, alapanyagok tekintetében ilyen korlát nincs, illetve nehezen betartható. A szójatartalmú élelmiszerek zömében már van gén-módosított összetevő, amelyek miatt az élelmiszer-önrendelkezés kérdése ma egyre fokozottabban a felszínre kerül.

 

öko-retro-bio-grín 2
Kajner Péter, Novák Ágnes
öko-retro-bio-grín 2

 

Ökoépítészet
Novák Ágnes, építész, a MOME oktatója az ökofalvak keletkezését, mozgatórugóit boncolgatta, hazai keresztmetszetet és globális kitekintést is adva az ökofalu típusokról. Előadásában elsősorban azt kívánta bizonyítani, hogy az ökoépítészet nem mindig magas költségigényű, és még városokon belül is releváns lehet. Elsőként egy olasz kisváros példáján érzékeltette, hogy az egyszer már elhagyott, kiürült város újrafoglalásával, a természettől egyszer már elvett tér újraértelmezésével (az egyszer már megépült infrastruktúrák újrahasznosításával) is környezetkímélő tettet hajtunk végre. Gyűrűfű, a hazai első ökofalu abban különbözik olasz társától – fejtette ki az építész meghívott - hogy bár egy elhagyott település romjain keletkezett, és a természetből kivett területet hasznosítja újra, de már egy egészen más települési struktúrában, más szerkezettel, mint azt a régi Gyűrűfű tette.

A dél-angliai öko mozgalmak bölcsőjéről szólva elmondta, hogy a hippi-kultusz visszaszorulása idején néhány ilyen múltú család egy elhagyott tanyás térségben kísérelt meg sikerrel „squat”-ot, azaz illegális házfoglalást. A beköltözött családok jelenlétét hosszú évek múltán egy helikopter fedezte fel: a háztetőn megcsillanó napkollektorok árulták el jelenlétüket, mert az egyébként teljesen önellátásra berendezkedett kommuna jelenlétéről semmit sem tudtak a környéken. Az (Ertsey Attila által csak „hobbitok”-nak nevezett) házfoglalók a kilakoltatást és a hatósági meghurcolást úgy úszták meg, hogy bizonyították: ökológiai lábnyomuk megegyezik az általuk elfoglalt terület nagyságával. Ma legnagyobb konfliktusuk a szakhatóságokkal, hogy nem akarják elismerni a pénz létjogosultságát, így „barter-ügyleteik” révén gyakorta az adóhatóságok látóterébe kerülnek.

Az ökofalu, ökováros gondolat számtalan esetben összekapcsolódik a természetből újonnan kivett terület (zöldmezős beruházás) gondolatával – ami Novák Ágnes szerint vagy önbecsapás, vagy PR fogás. Ugyanakkor a gondolat a városrehabilitációs projektek során is értelmet nyerhetne, ahol a beruházási költségek 1-2%-a, az üzemeltetési költségeknek pedig 20-30%-a takarítható meg, amellyel egy jelentős célcsoport, a hátrányos helyzetű, alacsony jövedelmű réteg is megcélozhatók. Az erre a piacra fókuszált ökováros projektek ismertetésével folytatta az előadó egy Glasgow-i példát bemutatva, ahol megvalósult az „autómentes” város ideája, illetőleg működik az élelmiszer házhoz szállítás (közvetlen kereskedelem).

Kínában, ahonnan a média által sugallt képek elsősorban a Peking - Sanghaj tengely és a keleti part gazdasági robbanására fókuszálnak, meglepő módon szintén vannak ökofalu kezdeményezések. Az északkelet-kínai térségben (Mandzsúriában) - elsősorban a lakosság helyben tartása, megélhetésének biztosítása érdekében – meghirdették a kétezer ökofalu programot (gigantomán országhoz méltó kezdeményezés). A kínai kétezer ökofalu mesterségesen létrehozott falvak sokasága, amelynek lakosságát a nagy vízierőmű építkezések által elárasztott települések népességéből verbuválták. Építészeti megoldásai és gazdálkodási metódusai miatt egyaránt a tájjal együtt lélegzőbb életterek ezek, amelyeknél a keletkezéseik körülményei miatt némiképp ambivalensek voltak az előadó érzései. Mindenesetre érdekes volt hallani, hogy a nagy (és egyre inkább rettegett) Kína, a jövő évszázad feltételezett vezető gazdasága hogyan viszonyul az öko-gondolathoz, mire használja azt. Kevés gép, kevés vegyszer, sok emberi munkaerő: a helyben tartás eszközei.

 

öko-retro-bio-grín 2
öko-retro-bio-grín 2
öko-retro-bio-grín 2

 

Vox populi
Ertsey Attila megnyitva az előadások utáni beszélgetést egy az idén Bordeaux-ban megrendezett fenntartható építészet konferencia konklúziójára hívta fel a figyelmet, amelynek jelmondata (szabadfordításában) a következő volt: kevesebb „kütyü”, több odafigyelés az emberekre, és önkorlátozás. A konferencia programjából a városi mezőgazdaság (Urban agriculture) mozgalom egyre erőteljesebb hangjaira hívta fel a figyelmet, amely az élelmiszer termelést a város zöldfelületeinek, tetőkerteknek, háztetőknek és teraszoknak a felhasználásával tartja megvalósíthatónak. A másik érdekes trend az épület újrahasznosítás, ahol az épületmodernizáció olyan technikái kerülnek előtérbe, amelyek a bontás minimalizásával és a bontott anyagok helyben történő újrahasznosításával ér el ökológiai és gazdasági sikereket egyaránt.

Pásztor Erika Katalina az építészet és élelmiszer önrendelkezés kapcsolatait firtatta a közönséget is bekapcsolva a beszélgetésbe. Tekintettel arra, hogy az előadások több mint egy órájában információzuhatag zúdult a közönségre, nehezen indult a beszélgetés, és egy ponton úgy tűnt, hogy a kapcsolatháló nem áll össze, a merész kísérlet kudarcos marad. Mújdricza Péter építész egy magyar biokémikus (Pusztai Árpád) elhíresült, a BBC televízió World in Action című műsorában 1998-ban elhangzott beszédét idézte, ahol a kutató arról beszélt, hogy az általa vezetett kutatócsoport egy transzgénikus burgonya vizsgálata során az etetési kísérletben – patkányokon – egészségkárosító hatásokra figyelt föl, ami a GMO-élelmiszerek nem megkutatott veszélyeire hívja fel a figyelmet. Pusztai az interjúban elmondta: megfelelő tesztelés nélkül az emberek egy roppant kísérlet tengerimalacaivá avanzsálnak. (A beszéd után angol politikusok fogalmaztak meg viharos gyorsasággal ellennyilatkozatokat, majd két hét múlva Pusztait elbocsátották a skóciai Rowett Research Institute-ból.) Mújdricza szerint a világ vélhetően két részre szakad: lesznek a módos kiválasztottak, akik meg tudják majd fizetni a drágább biotermékeket, amíg a többség (a patkánykísérlet emberi megfelelői) génszemetet lesz kénytelen fogyasztani, ami persze a túlnépesedési problémát „a maga simlis módján” megoldja.

Urbán Imre jövőkutató szerint, ami összeköti ezeket az előadásokat, az az élet, és maga az ember. Egy szójátékkal kifejezve, és azonos hangokat használva eljátszott az ÉTEL, LÉTE és ÉLET szavakkal. Az ember harmónikus létét a tájjal véleménye szerint azzal lehet leírni, ha mesterséges és természetes környezetével szimbiózisban él. Amikor szemetet viszünk be a szervezetünkbe ÉTEL helyett, akkor ÉLETünket roncsoljuk a bélrendszerünkön keresztül, amely végső soron elvezet emberi LÉTünk végső határaihoz. Ez a Gaia „immunrendszerének” válasza a „fenntarthatatlan fejlődésre”. Ezen pedig csak az életfilozófiánk változtatásával tudunk felülkerekedni.

Az utolsó fordulópontot a beszélgetésen Kajner Péter felvetése jelentette, aki a FUGA kiállítóterének aktuális kulisszáira (a Corvin sétány koncepció- és látványterveire) mutatva azt firtatta, hogy a Corvin sétány elképzelt / tervezett lakóházai és középületei nem analógiái-e az ipari rendszerű mezőgazdaságnak és a génmódosított élelmiszer termelésnek. A belül üres zsömle – mondta – éppúgy elkészíthető, mint ezek a lakások, mert a tudomány képes rá, de a tápanyagban tartalmas cipóról, és az élettérként alkalmas (tartalmas emberi létet biztosító) lakásról neki más képzetei vannak.

A felvetés újrakódolta és felélénkítette a már elhalóban lévő eszmecserét, és bár a kirakott látványtervek bőséges muníciót szolgáltattak a hozzászólóknak, nemcsak a Corvin projekt boldog alázásában csúcsosodott ki a szeánsz, hanem komolyan szó esett még elveszett arányokról és léptékekről, valamint diák önvallomásokról, amelyek szinte kilátástalannak tartják azt a fajta egyetemi attitűdöt, ami kimerül a kulisszaépítés, „skin-építészet”, látványkonyha bűvölésében, miközben az élettér, mint gondolat kiüresedni látszik a mai építészképzésben.

Bardóczi Sándor


folytatás a FUGÁ-ban november 9-én, hétfőn 19.30-kor:

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín 3. | FUGA

 

 A beszélgetéssorozat támogatója a Nemzeti Kulturális Alap

 


 

3 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »