építészet : környezet : innováció

Ezüst Ácsceruza különdíj - Pacsika Emília méltatása

"Miközben szépen csendben, nyugodtan keresed a különféle anyagok és gondolatok legmegfelelőbb elrendezését, próbálgatod a kompozíciókat, ízlelgeted a külvilágból feléd áramló energiákat, azok nem sodornak el téged, nem gyűrnek maguk alá, nem vagy áldozat. Te kellő távolságot tudsz tartani és teremteni, nem csak magad és a külvilág, hanem a megfigyelő és a megfigyelt jelenség között is." A különdíjat Pásztor Erika adta át.

Kedves Lia!

Ez most egy rendhagyó laudáció lesz, mert a szöveget nem rólad írtam, hanem neked. Miért? Mert amikor belenéztem, átfutottam, hogy mennyi mindent csinálsz, hogy mennyit ügyködsz az építészet ügyében, s hogy mindezt teszed egy művész érzékenységével, egy tanár türelmével és egy képzett újságíró lényeglátásával, akkor úgy éreztem, hogy rólad írni nehéz, neked írni talán egy kicsit könnyebb. Azt szeretném neked mondani most ebben a formában és ezen a helyen, ezen alkalomból, hogy kérlek csináld, folytasd, bármi is legyen az, ami a most következő években rád talál. Textilművészet, építészeti kommunikáció, PR, ügyködés, megállapodások, együttműködések tető alá hozása vagy egy videó, mindegy, csak kérlek csináld!

Egy jó bő évvel ezelőtt rátaláltam egy könyvre, amiben olvastam Viktor Emil Frankl osztrák pszichiáterről. Róla ezt írja a Wikipedia: „Az ...és mégis mondj igent az életre című könyvében a koncentrációs táborban megélt tapasztalatait írja le, valamint azon pszichoterápiás módszert, mely mindenfajta létezésben, még a leghitványabban is, azt az értelmet keresi, amely okot ad a továbbéléshez.” Viktor Frankl arra jött rá a haláltáborban, hogy a külvilágot nem tudjuk megváltoztatni, de azt igen, hogy mi hogyan reagálunk rá, milyen választ adunk a külvilág ingereire. S ez az ember igazi szabadsága, hogy megválaszthatja az ingerre adott választ, s ezzel tulajdonképpen maga dönthet a sorsáról.

Textilművész vagy. Igazi, vérbeli, hitbéli. Gyönyörű textilképeket csinálsz. Különleges képek ezek, furcsa formák és anyagok találkoznak, kicsit szürreális kompozícióban, absztrakt festményekhez közelítő érzékiséggel egymás mellé kerülő, különféle tapintású, fényű, színű, szövésű anyagokkal dolgozol. Ehhez a munkához hatalmas türelem és az anyagok iránti extrém érzékenység kell, a különböző minőségekkel való játék képessége, a mások elől elrejtett szépség meglátása és sziszüphoszi kibontása. Mindez ott van az egyéb tevékenységeidben is. Újságíróként, riporterként ugyanezt teszed. Te textilművészként alakítod a külvilágra adott reakcióidat, s ezt hozod építészeti műsoraidban is a képernyőre. Nem egy átlagos, nyomulós újságíróként állsz az építészethez, hanem azzal a pufferzónával, amiben Frankl az ember szabadságát véli felfedezni. Ez az a tér, amiből ki lehet zárni az instant érzelmi reakciókat, de teret tudunk adni a valódi, mély érzelmeknek. Ez az a tér, amiben párbeszédet tudunk kezdeményezni a külvilággal, tűnjön az bármilyen ridegnek, keménynek vagy ellenségesnek. Ez egy belső és külső tér egyszerre, mert belül „történik”, belül teremtődik, de kifelé hat, másokat alakít, befolyásol, módosít. Miközben szépen csendben, nyugodtan keresed a különféle anyagok és gondolatok legmegfelelőbb elrendezését, próbálgatod a kompozíciókat, ízlelgeted a külvilágból feléd áramló energiákat, azok nem sodornak el téged, nem gyűrnek maguk alá, nem vagy áldozat. Te kellő távolságot tudsz tartani és teremteni, nem csak magad és a külvilág, hanem a megfigyelő és a megfigyelt jelenség között is. Ezáltal nézőként is megélhetjük a csodát, az érzelmi hömpölygés helyett a világ, a dolgok semleges megfigyelésének művészetét, a „vi passana”-t, ami azt jelenti, hogy úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok valójában vannak. A vipassana India egyik legősibb meditációs technikáinak egyike, több mint 2500 éve Gotama Buddha fedezte fel újra és univerzális bajok elleni univerzális gyógymódként tanította. Nincs új a nap alatt, hiszen Frankl ugyanazt mondja, mint Buddha, csak másképp, más kontextusban.

S művészként ugyanazt éljük meg az alkotási folyamatban, mint amit Buddha tanít, csak másképp, más kontextusban. Építészeti tévés műsoraidba képes voltál ezt a fajta megfigyelő pozíciót létrehozni bennünk, amiért én nagyon tisztellek téged. S mindezt teszed egyszerű, magától értetődő természetességgel, mert belőled jön az, amit mások éveken át gyakorolnak különféle iskolákban.

Köszönöm Lia, hogy csinálod, és kérlek, ne hagyd abba, mert ez a kommunikáció jövője – szerintem. Túl fogunk jutni a mindentudás akarásán és gőgjén, a megmondom a tutit nagyképűségén. S látod, az a gondolat, hogy a dolgokat olyannak lássuk, amilyenek valójában, s ne olyannak higgyük őket teljes meggyőződéssel, amilyennek mi képzeljük őket, még nem vert gyökeret a mi kis építész társadalmunkban. Így aztán meló van Lia, munkára fel, és mi megyünk utánad!

Sok szeretettel,

Pásztor Erika Katalina

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »