építészet : környezet : innováció

Félig a földben: új tornaterem Kőszegen

Az Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Iskola épületegyüttese a kőszegi Várkörön helyezkedik el. Egybefüggő telkei a Gyöngyös patakig húzódnak. A patak túlpartján az Ottlik regényből ismert kadétiskola tömbjei húzódnak meg a fák között…  Iskolák a határon. Fejérdy Péter építész írása a 10 éves fejlesztési folyamatban idén elkészült tornateremről. 

A rendről: Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Domonkos rendi nővérek 2018-ban ünnepelték hazánkban való megtelepedésük 150. évfordulóját. Az 1868-as alapítás Kőszegen 10 osztrák és olasz nyelvű nővérrel történt, akik még abban az évben iskolát szerveztek és a nyelvi nehézségek ellenére magyarul kezdtek el oktatni. A kezdetben nehéz körülmények között működő rend dinamikusan fejlődött és fokozatosan „elmagyarosodott” később és a nővérek fenntartásában itt működött az ország egyik legnagyobb tanítóképző intézete, amely elemi iskolát, gimnáziumot, valamint gyakorlóiskolát és tanárképzést jelentett. A kőszegi háznak az idők folyamán több alapítása is volt az ország területén.


Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Iskola tornaterme - építész: Fejérdy Péter, Bartók István - fotó: Danyi Balázs


Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Iskola tornaterme - építész: Fejérdy Péter, Bartók István - fotó: Danyi Balázs


 

A virágzó életnek a kommunista hatalomátvétel vetett véget 1950-ben a szerzetesrendek betiltásával. A rend illegalitásba kényszerült. Az 1989-es rendszerváltozás azonban ismét lendületes fejlődés kezdete volt a rend életében. A dinamikusan fejlődő, fiatal társaság, lépésről lépésre szerezte vissza egykori ingatlanjait és indította újra Kőszegen az oktatást óvodától érettségiig.

 Az épületegyüttes fejlesztése: Építészirodánk az elmúlt 10 év lassú építkezéseinek részese lehetett. Terveink alapján épült korábbi raktárépületből óvoda, megújult a konyha étterem, az együttes barokk szárnyában kiépült a kollégium, elkészült az iskolaépület fejlesztési terve új aulával, könyvtárral, szaktantermekkel és ebből a tervcsomagból legutóbb megvalósult az új tornacsarnok épülete.

Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Iskola tornaterme - építész: Fejérdy Péter, Bartók István - fotó: Danyi Balázs


Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Iskola tornaterme - építész: Fejérdy Péter, Bartók István - fotó: Danyi Balázs

 

 

Az új tornaterem a zártsorú várköri beépítés takarásában az udvar és a kert határán áll, mint a jobb gazdasági épületek egy vidéki portán. A korábbi, 70-es években épült kosárlabdapálya méretű győrváz típusú tornaterem helyére épült a jóval nagyobb „B” típusú 30x30m-es pályaméretű 10m tiszta belmagasságú tornaterem, kiszolgáló helyiségeivel, előcsarnokkal és két szaktanteremmel. A méretnövekedés azonban az elhelyezés pontosan hangoltsága miatt nem térvesztésként jelenik meg az udvaron, hanem gazdagabb, és differenciáltabb téri világ jött létre. Míg a régi épület tömör kubatúrája elzárkózva állt az udvaron, amit kerülgetni kellett, addig az új épület megnyílik az udvar felé. Kültéri öblei, bejárati tornáca kapcsolatot keres a szűkebb és tágabb környezetével is. A besüllyesztett tornaterem az udvar szintjén végigfutó ablaksávval nyílik meg, átláthatóvá téve az épületet az udvar felől és viszont. A besüllyesztés eredményeként az új és a korábbinál jóval nagyobb tömeg arányos marad a környezetéhez.

Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Iskola tornaterme - építész: Fejérdy Péter, Bartók István - fotó: Danyi Balázs

 

Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Iskola tornaterme - építész: Fejérdy Péter, Bartók István - fotó: Danyi Balázs

 

A belső tér szerkesztésekor talán a legfontosabb szándék és eredmény az átláthatóság megteremtése volt. Az épületben járva mindenhonnan érzékelhető a teljes téri struktúra és a külvilág is. Az aula egyszerre nyitott az udvar felé és a tornacsarnok tere felé is, de felfelé és lefelé is átlátásokat kínál a lépcsők terein keresztül. Így az első emeleti közlekedőben is érzékeljük a földszint világát és a pinceszintről is felláthatunk az emeletig. Ennek köszönhetően még a pinceszinti közlekedőkben is természetes fények vannak és  a feszes szerkesztés ellenére is tágasság jellemzi az épületet.

 

Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Iskola tornaterme - építész: Fejérdy Péter, Bartók István - fotó: Danyi Balázs

 


Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Iskola tornaterme - építész: Fejérdy Péter, Bartók István - fotó: Danyi Balázs

 

A tornaterem Pier Giorgio Frassati 1925-ben 24 évesen elhunyt világi domonkos rendi fiatalembernek van dedikálva: egy olyan embernek, aki életvidám, sportokat szerető, szociálisan érzékeny, önfeláldozó személyiségével ma is példaképe lehet az itt tanuló ifjúságnak. Emlékét a betonfalba mintázott hegyvonulat felett ragyogó bronz korong őrzi, szűkszavúan, megfejtésre váróan, mint ahogy az elsőre szigorúnak tűnő épület is benne járva tárja fel érzelmeit, téri gazdagságát.

 Fejérdy Péter

 

szerk: sk

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »