„Valódi ünnepet szerettünk volna!” — Gutowski Robert a Sencsen Operaház tervpályázatáról

Az utóbbi egy évben bőven válogathatott a szakma az újfajta kihívásokat kínáló sencseni pályázatok közül. A Nemzetközi Előadóművészeti Központhoz kapcsolódó megmérettetésről nemrégiben beszámoltunk, mostanra pedig már a Sencsen Operaház nemzetközi tervpályázat győzteseinek nevét is nyilvánosságra hozták. A Robert Gutowski Architects koncepciója a legjobb tervek között versenyzett világhírű építészirodákkal. Az operaház megtervezésére kiírt pályázat részleteit és egyedi tapasztalatait az Építészfórum megkeresésére Gutowski Robert építész összegezte.

2020 januárban hirdetett pályázatot a város önkormányzata a Sencsen Operaház épületének megtervezésére. Az akkori kiírás információi szerint a tengerpartra megálmodott és a régió jelképének szánt 170 ezer négyzetméteres központ az elmúlt évtized egyik legnagyobb kulturális beruházása lehet a sencseni „Új korszak tíz nagy kulturális létesítménye" elnevezésű fejlesztési terv részeként, mint az új kulturális komplexum legfontosabb eleme. Cél, hogy az operaház világszínvonalú művészeti központként és nemzetközi találkozóhelyként minőségi kultúrát és pezsgést hozzon a kínai város életébe, egyben Sencsen új szimbólumává váljon. 

Áprilisi cikkünkben pedig már arról írtunk, hogy a Robert Gutowski Architects és a ZDA – Zoboki Építésziroda pályázata is bekerült a nemzetközi tervpályázat következő fordulójába, a legjobb 20 terv közé. A pályázatra többek közt olyan neves építészirodákat hívtak meg, mint a Renzo Piano Building Workshop, az Ateliers Jean Nouvel, a Santiago Calatrava, a Diller Scofidio + Renfro, vagy a Steven Holl Architects. A meghívottak egyenként 110 ezer angol fontban, míg a nyilvános felhívás során kiválasztottak 66 ezer fontnak megfelelő részvételi díjban részesülnek, a végső győztes pedig 330 ezer fontos – mintegy 130 millió forintos – honoráriumot kap.

Ahogy korábban részletesen összefoglaltuk a kiválasztott tervező feladata, hogy a Kínát Hongkonggal összekötő Shenzen Bay Bridge közvetlen közelében kijelölt 17,5 hektáros tengerparti területre megtervezze a Sencsen Operaházat. A kiírás szerint az épületben egy 2300 férőhelyes nagy operaterem, egy 1800 férőhelyes hangversenyterem, egy 800 fős „kisebb" operaterem, egy multifunkcionális színházterem, egy kiállításoknak és egyéb rendezvényeknek otthont adó 23 ezer négyzetméteres közszolgálati- és kulturális tér, 55 ezer négyzetméteres garázs és üzemház is helyet kap majd. Továbbá a fejlesztés és a pályázat része egy 52 ezer négyzetméteren elterülő, kiszolgáló helyiségeket magában foglaló épület is, valamint egy önálló 3000 négyzetméteres művészeti szalonépület.

A több fordulós verseny eredményét végül 2021 márciusában hozták nyilvánosságra. A nyertesek nevét a város vezetősége jelentette be: az első díjat Jean Nouvelnek ítélték oda. A nagyszabású nemzetközi pályázat tapasztalatairól a legjobbak közé került koncepciójukról, kihívásokról és a verseny hazai hatásairól, következményeiről Gutowski Robert építészt kérdeztük. A Gutowski Robert által vezetett budapesti építésziroda tapasztalt versenyzőnek számít, hiszen már többször vettek részt nemzetközi tervpályázatokon. Korábban, többek között Jekatyerinburgban a Szverdlovszki Építésügyi és Infrastruktúrafejlesztési Minisztérium által az Állami Akadémiai Filharmonikusok új koncerttermére kiírt nemzetközi tervpályázaton harmadik, Vilniusben hetedik, Helsinkiben negyedik helyezést értek el, Landshutban és Nürnbergben pedig a regensburgi PURE Architektur és a belga Kahle Acoustics volt partnerük, illetve Ostravában a Janáček Philharmonic Ostrava új koncerttermére kiírt tervpályázaton a magyar koncepció “longlist"-en végzett. 

Építészfórum: Nemrégiben hozták nyilvánosságra a Sencsen Operaház nemzetközi tervpályázatának győzteseit Kínában. Fogalmazhatunk úgy, hogy a “nagyopera" pályázat volt tulajdonképpen a csúcsa annak a tíz nagy volumenű kulturális fejlesztésnek, amelyet Sencsen városa a közelmúltban meghírdetett. Sokan egyenesen arról beszéltek, hogy Sydney óta nem volt ilyen léptékű és rangú tervpályázat. Végül Jean Nouvel nyert. Milyen érzések jönnek elő ilyenkor?

Gutowski Robert: Nouvel még mindig az egyik legpezsgőbb alkotó a nemzetközi palettán, ő egy igazi legenda. Amikor megismertük a meghívottak listáját tavaly tavasszal, mi azonnal rá fogadtunk, és persze magunkra. Úgy érzem, odatettük magunkat, vinni akartuk a magyarok jó hírét a nagyvilágba. Magyarország szempontjából a szenzáció ráadásul az volt, hogy Zoboki Gábor révén velünk együtt két iroda is részt vehetett a megmérettetésben. Dávid és Góliát történetét éltük át, hiszen a pályázat léptéke óriási volt, miközben az UNStudio például egy kétszáz fős iroda. A pozitív üzenet az, hogy igenis felszínre törhetnek jó üzenetek egy nagyrészt homogenizált nemzetközi sztárpalettán, tehát valahol mélyen még létezik az építészetnek olyan szellemi erőtere, amelyben képesek lehetünk “zavart" okozni és ismeretlen csapatként a perifériáról megjelenhetünk egy ilyen platformon.

ÉF: Milyen fő irányelv határozta meg a koncepciójukat?

G.R.: Mi egy üzenetet fogalmaztunk meg. Valódi ünnepet szerettünk volna! A város egyértelműen egy emblematikus operaházat remélt. De az is igaz, hogy Kínában minden nagyobb léptékű kulturális beruházás ikonikus, ezt szarkasztikusan mindig elismételték a Nemzetközi Előadóművészeti Központon velünk dolgozó hong-kongi partnereink. Mi mégis komolyan vettük a felkérést, hogy egy a kínai tradíciókhoz méltó, mégis innovatív “landmark" házat ajándékozzunk, amely valóban az emelkedettségről szól és ne csak egy sokadik fluid buborék legyen. Számtalanszor beszéltem már az anonimitásról, itt most szó sem lehetett erről. Egyenesen a párizsi Eiffel-torony és a gízai piramisok lebegtek a szemünk előtt, arra a kérdésre kerestük a választ, vajon megismételhetők-e ezek az ikonok. Vajon létezhet-e olyan ház, amelynek képeslapjára tekintve Brazíliában, Izlandon, Ausztráliában vagy bárhol a világon rávágják: Kínában vagyunk. Hatalmas, bejárható, konzolos teraszokat terveztünk, melyek kinyúlása helyenként száz méter feletti. Kerestük a “sztori" részét is, a mérnöki kihívás legendáját. A végén igazolnunk is kellett a megvalósíthatóságot, amelyhez a megoldást a firenzei dóm kupolája, Brunelleschi kettős vonógyűrűje adta.

ÉF: Ha ki tudnak emelni ilyet: mi volt a legnagyobb kihívása a pályázatnak?

G.R.: Egy életre megtanultuk, hogy egy másfél mázsás csomagot kijuttatni Kínába egyáltalán nem triviális. Határidőre pláne! A jobb egyenes után a bal horgot az vitte be, hogy nagy mennyiségű digitális adatot kiküldeni, feltölteni pedig egyenesen a legrosszabb rémálom. A viccet félretéve: szerettünk volna a részletekben is továbblépni a jekatyerinburgi, nürnbergi és a vilniusi pályázatokhoz képest. Szerettem volna személyesen is érni és fejlődni, feszegetni a határokat, ezért az auditóriummal több ponton kockáztattunk. A legnagyobb kihívás számunkra a tradicionális opera szerkesztésének megújítása volt, amelyet kifejezetten célként tűztünk ki. Tudatosan belementünk egy olyan újítási kísérletbe, hogy hogyan lehet feloldani a nézőszám növelési igény, a színpadtól való távolság és a térben elhelyezkedő egyes székcsoportok akusztikai élményének egyenetlensége között húzódó feszültséget; vagyis megoldható-e, hogy magasabb nézőszám ellenére is közelebb ülhessünk a színpadhoz, mindezt oly módon, hogy soha nem “látott" akusztikai egyenletességet és teljesség érzetet biztosítsunk. Megfordítva: kisebb nézőszám esetén hogyan hozható létre egyenletesebb akusztikai környezet még a mai kortárs terekhez képest is.

ÉF: Kérem, fejtse ki ezt részletesebben is, ritkán hallunk ilyen témában építészeket!

G.R.: Megpróbálom érzékeltetni ezt az egyáltalán nem egyszerű problémát. A patkó formában elhelyezkedő galériák széksorainak számát büntetlenül nem tudjuk növelni. El tudjuk képzelni, hogy a sorok számának növelésével az erkélyek, mint üregek mélyülnek és ezzel drámaian romlik az akusztikájuk, hiszen egy zárt lyukba kerülnek, sőt egy idő után a hátsó székekből még a proszcéniumnyílás homlokát sem fogják látni. A megoldás az lehetne, hogy a fejem feletti karzatot elkezdem emelni és hátrébb húzni, hogy térhez juttassam az alul ülőket, de elgondolhatjuk, így képtelenség három vagy négy galériát kiszerkeszteni, hiszen rendkívül magasra és nagyon hátra kellene húznunk a következő szinteket. Nem véletlenül alakult ki a tradicíonális szerkesztésben, hogy a galériák relatíve kevés székkel bírnak és a hiányzó létszámot egy legfelső amfiteátrumban pótolják. Ezek egyébként nem feltétlenül rossz helyek, de kétségtelen, hogy aránytalnul eltávolodnak a színpadtól és a magasság, ahová kerülnek erősnek leronthatja az élményt.

Szóval egy ilyen problémára törekedtünk megtalálni az újítást, amelyben egyébként éppen a koncerttermekkel felhalmozott tudásbázisunk segített. A tapasztalt akusztikusok szemében mindez alkímiának tűnhet, azonban már az első modellkísérletek és teremakusztikai szimulációk visszaigazolták elvárásainkat, nem kis megdöbbenésére a szakembereknek. Most épp azt készítjük elő, hogy a publikációk révén rögzíthessük elsőségünket. Az operaházi patkó négyszáz éve töretlenül fejlődik, ugyan mindig csak egy apró lépéssel, mégis nagy utat járt be Palladiotól Snøhettáig. A koncepciónk egy újabb ilyen láncszem lehet, mely elterjedhet, sőt meg vagyok róla győződve, hogy látni fogjuk javaslatunkat az elkövetkező évtizedek új operaházaiban, talán már itt Sencsenben is. Egyébként a fantasztikus az lenne, ha ezt itthon építhetnénk meg elsőként, akár egy kortárs operaház formájában, amely olyanná válhatna Budapesten, mint Sharoun világelső vineyard terme Berlinben.

ÉF: Milyen tapasztalatokat adott a pályázat? Lehetséges bármilyen folytatás?

G.R.: Újra és újra megtapasztaljuk, hogy a világot valójában nem ismerjük igazán. Kína varázslatos művészete, tradicionális festészete és kortárs digitalizációja egyaránt elképesztően inspirálóak. A globalizáció túlcsordulása mögött is egy végtelenül izgalmas kultúra sejlik fel. Túl gyorsan történik minden, de ez is az emberi civilizációnk szerves része. A pályázatok révén például bepillanthattunk, hogy adott városrészek fejlődésére vonatkozóan hogyan gondolkodnak. Egészen döbbenetes, úgy állnak neki Óbuda méretű rozsdaövezet fejlesztésének, hogy a terület kétharmada zöldfelületté, parkká, ligetes erdővé alakul, hatalmas tófelülettel. A maradék terület intenzív beépítés, egy kisebb felület pedig felhőkarcolókat fogad. A Nemzetközi Előadóművészeti Központ esetében a közönségforgalom részére tilos volt mélygarázst tervezni, mert a jövőt a tömegközlekedésre alapozzák. Nem csodálkoznék, ha harminc év múlva a szürke fátyolba burkolózott városok képeit már nem látnánk a hírekben.

Bármilyen folytatás tekintetében nyilván realisták vagyunk, hatalmas energiát emészt fel egy ilyen távoli kapcsolat, mégis, zajlik az élet körülöttünk. A két pályázat révén meghívtak minket Csungkingba, hogy vegyünk részt a Jangce Koncertterem és Zenei Konzervatórium kvalifikációs tenderén. Itt végül nem jutottunk tovább, de az látszik, hogy vannak lehetőségek magyar irodaként is, és ezt erősíti Zoboki Gáborék korábbi, megépült háza is. Az is tény, hogy növekszik a kapcsolati hálónk, utóbb a londoni Studio Egret West és a Theatreplan keresett meg bennünket, az együttműködést keresve.

ÉF: Itthon is lehet valamilyen hatása ezeknek a pályázatoknak?

G.R.: Abszolút érzékeljük, persze. Egyrészt hívnak olyan témákban, ahol eddig nem tudtak rólunk. Új kapcsolataink alakulnak ki zenekarok, múzeumok vezetőivel, vagy például olyan határterületekre keveredünk, ahol a szakrális építészet, az akusztika és a műemléki munkáink összeérnek. Másrészről komoly önbecsülést ad, hogy ismeretlen terepen, független véleményformálók visznek bennünket tovább Helsinkitől Sencsenig. Ez bárhogy is van, rang itthon is, legyünk büszkék!

ÉF: Végül hadd kérdezzem meg, hogyan egyeztethető össze a korábban említett anonimitás, az Önök munkáinak léptéke és felfogása egy ilyen nagyságú és összetettségű projekttel?

G.R.: A lényeg, úgy gondolom, mindig ugyanaz. A centrum, a fontos és értékes dolgok keresése léptékfüggtelen. Épp az eredmény megismerésének napján mentünk megnézni egy új megbízásunk helyszínét, ahol egy hosszú házat fogunk kibővíteni közösségi és szállás funkciókkal. Álltam az alig négy méter széles házban, néztem a foszló nádvakolatot, a patronált festést a repedezett falon és az járt a fejemben, hogy ez valami igazán gyönyörű munka lesz. Az univerzum dimenzióihoz képest egy kínai megaberuházás és egy cementlapos tornác léptékváltása elhanyagolhatónak tűnik.

Stáblista

Tervező: Robert Gutowski Architects

Felelős tervező: Gutowski Robert

Vezető tervező: Kovács Hunor László

Akusztika: Chr. Anders Gade, Arató Éva

Tervezők és munkatársak: Dely-Steindl Barnabás, Szokolay Béla Ákos, Bollók Gáspár, Kovács Apor, Lőrincz Gergely, Hallur Johannsen, Alabárdos Zsuzsanna, Varga Panna, Kiss Johanna Eperke, Takács Norbert, Hegyi Dezső, Ther Tamás, Gász Kata, Király-Salgó Borbála, Polarecki Dóra, Bátori Dorka, Gulyás-Csík Nóra, Macsinka Klára, Boldizsár Attila, Lantos András, Fülöp Alex, Bodola Péter, Demeter László, Miletics Attila, Mikófalvi Tamás, Barna János, Moharos Sándor, Veres Sándor, Völgyesi Kata, Geiger Lajos, dj Jumbo alias Molnár Levente, Jánky Zsolt, Szedlacsek Nimród, Fóris-Ferenczi Gábor, Pozsár Endre, Hu ChunYan, Amber Jan

Makettfotó: Bujnovszky Tamás

Sulyok Georgina