Programok

Héttorony Fesztivál 2015

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Héttorony Fesztivál 2015
Programok

Héttorony Fesztivál 2015

2015.11.06. 11:13

Eseményinfó

Építészek, alkotók:
Makovecz Imre [1935-2011]

Földrajzi hely:
Európa

Esemény kezdete:
2015.11.05. 09:00
Esemény vége:
2015.11.20. 19:00

A Héttorony Fesztivál idén is bejárja a Kárpát-medencét, a Makovecz Imre születésének 80. évfordulójára emlékező vándorfesztivál programjait zömében olyan épületekben rendezik meg, amelyeket a Kossuth-díjas építész tervezett. 

Az idén kilenc helyszínen, köztük három határon túli településen megrendezett eseménysorozaton, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a zene és építészet szerves kapcsolatára, az egyes helyszíneken építészeti kiállítással és előadással várják az érdeklődőket, esténként pedig koncertek, hangversenyek szerepelnek a programban - tette hozzá a szervező.

A fesztivál idei helyszínei között van Budapest mellett Makó, Kakasd és Jászapáti, valamint különböző programoknak ad otthont a kárpátaljai Tiszapéterfalva képtára, a szlovéniai Lendva színház- és hangversenyterme, valamint a kolozsvár-törökvágási református templom is.

Csernyus Lőrinc felidézte, hogy a negyedik alkalommal megrendezett fesztivál nevét Makovecz Imrének az 1992-es Sevillai Expón felépült héttornyú magyar pavilonja adta.

Mint mondta, Makovecz Imre munkáiban egy épületnek az archetípusát, az ősépületet kereste egész életében. Azt vallotta, hogy az építész feladata összekötni az eget és a földet, tehát egy háznak alul nehéznek kell lenni, felfelé haladva legyen egyre könnyedebb a szerkezete, majd felül nyíljon ki az ég felé - fogalmazott Csernyus Lőrinc, hozzátéve, hogy Makovecz Imre csaknem mindegyik épületére ez jellemző.

Az építész követőiről szólva elmondta, hogy a Makovecz Imre által létrehozott Kós Károly Egyesülés, amely a Kárpát-medencében az organikus építészettel foglalkozó irodákat fogja össze, 40 tagszervezetet számlál. Ez mintegy 250-300 építészt jelent, de szellemi követője több van Makovecz Imrének - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Vándoriskola elnevezéssel posztgraduális képzést is működtetnek, immár 25 éve.

A november 20-ig tartó Héttorony Fesztivál csütörtökön a Fonó Budai Zeneházban kezdődik, ahol bemutatják a fesztivál szimbolikáját tükröző Jelterv építészeti pályázatra érkezett legjobb munkákat, valamint Makovecz és a nomád nemzedék címmel konferenciát is szerveznek.

A fesztivált november 20-án, Makovecz Imre születésnapján nagyszabású gála zárja a Zeneakadémián, ahol az építész kedvenc zeneszerzője, az észt Arvo Part Lamentate című műve hangzik el, valamint hallható lesz Kiss Ferenc A holdudvarház dalai című ciklusa is Vedres Csaba szimfonikus hangszerelésében. A hangversenyen Makovecz Pál vezényel, az est részeként első alkalommal adják át a Makovecz Imre-díjat.

A fesztivál részletes programja a www.hettoronyfesztival.hu oldalon olvasható.


forrás: MTI





Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.