építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Hogyan tovább, belvárosi lakhatás?

Amikor a lakhatásról értekezünk, szinte automatikusan a hajléktalanok jutnak az eszünkbe, pedig a fedél nélkül élők csak a számegyenes vége, odáig még nagyon hosszú az út és főleg sok lenne a szociális teendő. A "hajléktalanügy”-be azonban az utcán élőkön túl a társadalom is beletartozik, mely társadalom az utcán élőket elviseli vagy épp egyre inkább nem viseli el, amire az aktuálpolitika is jól rájátszik. Erről és az egyelőre még csak elméletinek tetsző megoldási lehetőségekről beszélgetett tegnap a Spinoza Házban Erdősi Éva pénzügyi szakértő, a hitelsikerek.hu munkatársa, Szakács László, az MSZP elnökhelyettese, Misetics Bálint szociálpolitikus, a Város Mindenkié alapító tagja, Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány, Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület, és Szabó Natasa, a Habitat for Humanity munkatársa.

Mintha a devizahitelesek ügye évek óta lekerült volna a napirendről és a sajtó kurrens témái közül is kikerült volna, pedig jelenleg 117 ezer végrehajtás van folyamatban és 400 ügy vesztegel a Kúrián. Időzzünk el egy kicsit a 117 ezres számon és szorozzuk meg ezt hárommal, néggyel, máris félmillió közeli emberről van szó, akit a devizahitelek miatti lakhatási krízis súlyosan érint. Ez rengeteg, minden huszadik magyar.

„Te ebben teljesen tönkremehetsz”

Milyen érdekes, hogy a jegybank is hivatalosan elismerte nemrég, hogy nem tudja előre meghatározni az árfolyamingadozást, ebből következően a jegybankot követő többi bank sem, hogyan tudja akkor meghatározni az egyszerű állampolgár? Persze milyen jó lett volna, ha a hivatalos jegybanki beismerés hamarabb jön, mondjuk a devizahitel boom idején. A bankok óriási hibát követtek el a kizárólag számukra jövedelmező, rendkívül megengedő hitelbírálati és hitelnyújtási politikájukkal, ugyanis ha valóban rendesen tájékoztatják az ügyfeleket, aminek az is része, hogy „kedves ügyfél, te ebben bizony teljesen tönkremehetsz”, akkor egyetlen ügyfél sem vette volna fel ezeket a hiteleket. A bankok viszont jól jártak, hiszen 2000-2500 milliárdot szedtek be az ügyfelektől ezen a címen, ugyanakkor csak 80-90 milliárdot fizettek be az államnak bankadó címen, magyarán óriási bizniszt csináltak.

Manapság lakhatásról beszélni egyrészt rendkívül fontos, ugyanakkor meddő vita, hiszen évtizedek óta nem mozdul a szociális bérlakásépítés Magyarországon, cserébe viszont a meglévő állomány leépül. Az önkormányzatok eladják a jobb, piacképes ingatlanjaikat, hogy pénzhez jussanak, ahelyett hogy ezeket az ingatlanokat szociális alapon kiadnák a rászorulóknak. Manapság az önkormányzatok lakásállományukat inkább vagyonként kezelik, semmint lehetőségként a probléma orvoslására. A 90-es évek közepétől máig felére csökkent a bérlakások száma, a szociális alapú bérlakások pedig nem érik el a teljes ingatlanállomány 1 (egy) százalékát.


Erdősi Éva pénzügyi szakértő, a hitelsikerek.hu munkatársa, Szakács László, az MSZP elnökhelyettese és Szücs Balázs moderátor, erzsébetvárosi önkormányzati képviselő

 

A szociális bérlakáspolitika – már ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni – ma Magyarországon gyakorlatilag önkormányzati kézben van, nem pedig a főváros ütőkártyája, állami szabályozás pedig egyáltalán nincs. A kormányzati politika a lakáshoz jutást, a tulajdonszerzést ösztönzi hosszú évek, valójában évtizedek óta, a lakásbérlést vagy a bérlakás-programot pedig egyáltalán nem. A sokat emlegetett és még több hibával rendelkező CSOK is a tulajdonszerzést segíti elő, bebetonozva családokat lehetetlen helyzetekbe, vidéki házakba és rossz házasságokba.

Vigyázó szemetek Berlinre vessétek!

A lakásügyet gyakorlatilag privatizálták a 90-es évek elején, aminek folyományaként az önkormányzati lakások bérlői gyakorlatilag azok lettek, vagy azok maradtak, akik nem tudják fenntartani ezeket a lakásokat. Miközben a bérlakáspiac soha nem látott magaslatokba szökött, a magánbérlemények ára az elmúlt néhány évben a duplájára nőtt, amit például Misetics Bálint szerint egyetlen nyugat-európai állam nem hagyott volna reakció nélkül. Emlékezzünk vissza, amikor néhány éve árstoppot vezettek be a berlini lakbérekre, mondván, azok már az egekbe szöktek, így védve valamelyest a bérlakásban lakókat és moderálva a nyereségéhes tulajdonosokat. Magyarországon a kormányzatnak ellenben erre semmilyen intézkedése nem volt, sőt, kommunikációs szinten sem reagált a piaci lakbér-robbanásra. Persze a két várost, országot nem lehet összevetni, Németországban az emberek jelentős százaléka él bérlakásban és a mobilitás is sokkal nagyobb.

Fővárosi bérlakás-politika helyett 23 külön galaxis

Erzsébetváros önkormányzati képviselője, Szücs Balázs szerint nem létezik fővárosi lakáspolitika, 23 önkormányzat 23 külön galaxisként próbál alkotni valamit, más és más anyagi eszközökkel és lehetőségekkel, s így egységes fővárosi koncepció híján a mobilitást sem segítik elő. Van olyan kerület, amelyik előírja, hogy szociális bérlakáshoz csak az folyamodhat, aki már évek óta a kerület lakója. Ennek például Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársa szerint semmi értelme nincs, miért ne lehetne valakinek a nehéz lakhatását egy másik kerülteben megoldani, és ezzel a mobilitást segíteni? Misetics Bálint viszont úgy látja, azt, hogy a bérlakásügy önkormányzati hatáskörbe tartozik, akár ki is lehetne használni, anyagi források és jó politika hiányában azonban nem ez történik.

Hogyan fogadják a szomszédok a lakáshoz juttatott hajléktalant?

Felmerül az is, hogy ha sikertörténettel van dolgunk, ami ugye ritka, mint a fehér holló, tehát ha egy hajléktalant sikerül önkormányzati segítséggel egy működő társasház életébe integrálni, hogyan fogadják őt a szomszédok, illetve a lakóközösség. Ez a mai magyar társadalom súlyos előítéleteit, rosszindulat- kvóciensét és ingerküszöbét tekintve egyáltalán nem triviális kérdés.

A néhány lakhatással foglalkozó civil szervezet önkéntesei és szociális munkásai folyamatosan falakba ütköznek, hiszen egyrészt nincs mit „kiosztani”, másrészt a meglévő megüresedett lakásoknál is figyelembe kell venni, hogy a pályázó miből fogja azt a lakást fenntartani. Csak akkor indulhat esélyesként a lakásért, ha erre megnyugtató választ tud adni.


Szabó Natasa (Habitat for Humanity), Misetics Bálint szociológus, Kovács Vera (Utcáról Lakásba Egyesület), Aknai Zoltán (Menhely Alapítvány) és Szücs Balázs moderátor, erzsébetvárosi önkormányzati képviselő

 

S noha a hajléktalanság és a munkanélküliség között oda és vissza is van összefüggés, sőt, kölcsönhatás, nem egy olyan emberről tudunk, aki hajléktalanként dolgozik, takarítani jár vagy építkezéseken végez munkát, sőt, bejelentett munkaviszonnyal rendelkezők is vannak közöttük. Ugyanakkor – az adat megdöbbentő! – ha valaki bérlakáshoz jut, a mai munkaerőpiaci helyzetben másfél napon belül el tud helyezkedni.

Ha nincs krízis, nincs politika

Megállapíthatjuk, hogy a jelenlegi ellátórendszer alapvetően a krízishelyzetekre fókuszál, nem pedig folyamatos, tervező-tudatos politikát folytat, s ha nincs krízis, nem is igazán történik semmi. A lakhatás problémája ugyanakkor egyre inkább érinti a középosztályt is, az efféle támogatást igénybe vevők köre azonban a társadalom szemében még mindig egy stigmatizált kör. A legalsóbb osztályok pedig még ebből a stigmatizált körből is kiszorulnak a lakáslicitek révén. (Van olyan létező gyakorlat, mely több pályázó közül annak adja a szociális bérlakást, aki előre több évi bérleti díjat le tud tenni, vagyis megint a gazdagabb szegényt preferálja.)

Az az átok AirBnb

A helyzetet bonyolítja, hogy az AirBnb tovább drágítja a bérlakáspiacot, s így közvetve ugyan, de negatívan hat a szociális bérlakáshelyzetre is, ha ugyanis az AirBnb okozta drágulás miatt szűkül az a réteg, amelyik a piaci bérlakást megengedheti magának, akkor az innen kiszorulók is a szociális szegmensbe csúszhatnak. Akinek viszont plusz lakása van és megteheti, joggal remél plusz jövedelmet az ingatlanából, még akkor is, ha Misetics Bence szerint a lakáshoz jutás fontosabb kérdés és erősebb szükség, ezért jobban támogatandó is, mint a külföldiek szálláshely-palettájának bővítése. Szabó Natasa, a Habitat for Humanity munkatársa szerint az AirBnb adóztatása jelenleg még mindig nagyon alacsony, szobánként évi 36 ezer forint, ezt sokan ki is használják és gyakorlatilag egész szállodákat, panziókat üzemeltetnek. Az AirBnb a szállodalobbinak is szúrja a szemét, mert a vendégeket elviszi tőle, ami tehát a turistának jó, az nem jó a budapesti lakosnak és a helyi tőkének.

Probléma az is, hogy sok kerültben nincs családok átmeneti otthona, vagy ha mégis, akkor hosszú, több hónapos a várólista, pedig ezekben az esetekben, éppen a krízis miatt, azonnali beavatkozás lenne szükséges. Az ideális, 21. századi önkormányzati politika a lakosokat nem hierarchikus, hanem partneri viszonyban kezelő, az összes kérdést szociális alapon megközelítő, nem felülről segélyező, hanem kiszámítható logika mentén működő lenne. Ha lenne.

Kozár Alexandra

vélemény írásához jelentkezzen be »