Idővonat

2009. július 3-án ZeitZug/TimeTrain címmel kiállítás nyílt a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán tanuló DLA-hallgatók építészeti munkáiból a berlini Collegium Hungaricumban. A berlini közönség 2009. szeptember 13-ig tekintheti meg az interaktív makettekből és vetített videókból álló kiállítást. Baliga Kornél írása.

2009. július 3-án ZeitZug/TimeTrain címmel kiállítás nyílt a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán tanuló DLA-hallgatók építészeti munkáiból a berlini Collegium Hungaricumban. Az egyetem alkotói műhelyét megismertető tárlatot magyar részről Finta József, német oldalról Peter P. Schweger professzor, az épület tervezője nyitotta meg. A berlini közönség 2009. szeptember 13-ig tekintheti meg az interaktív makettekből és vetített videókból álló kiállítást.

Berlin, 2009 július első napjai. Az Unter den Lindenen izzik a levegő a kora nyári napsütésben. Bömböl a zene az Operaház mellett felállított óriás sátorban. Nagy az izgalom, mert a Fashion Week 2010, a nagy nemzetközi divatvásár eseményei zajlanak. A sugárút másik oldalán, a Humboldt Egyetem mellett széles allé vezet  a kisebb házak sűrűjébe. A hársakkal szegélyezett sétány egy hatalmas ablakokkal megnyitott, hófehér kockaházhoz vezet. Olyan mintha kartonpapírból hajtogatták volna óriás kezek. Annyira más, mint a környezete, hogy lehetetlen nem észrevenni. Nagyon más, és mégis odaillő. Ez a Collegium Hungaricum berlini otthona.

Ha kedvünk volna a múltba kalandozni, bizonyára eszünkbe jutna, hogy 1924-ben ezen a helyen nyitotta meg kapuit az első Collegium Hungaricum is Klebelsberg Kunó kultuszminiszter fáradozásának eredményeként egy egyemeletes neoreneszánsz palotácskában, amely a II. világháborúban a földdel vált egyenlővé, és a helyét a 21. század elejéig nem építették be, mígnem a magyar állam 1997-ben visszavásárolta, hogy felépítse rajta a második Collegium Hungaricumot. Tervezője a világhírű magyar származású hamburgi építész, Peter P. Schweger, a Bauhaus magyar tanárai és diákjai emlékére, az ő stílusukban alkotta meg. Bevallottan Moholy-Nagy László és Breuer Marcell előtt tisztelegve. Bennem valahogy mégis inkább Molnár Farkas és a Lejtő utcai villa képe jelent meg.

De nem akartunk a múltba révedni…már csak azért sem, mert homlokzati nagy ablakban itt is felvillan a Fashion Week emblémája, mint a jeles esemény egyik helyszínéé, és a ház körüli nyüzsgés sem kisebb.

Az épület előtt derékmagasságú bádogbetűk hirdetik, hogy „Szabadság, Szerelem". Nekünk ez nem sokat mond, és vélhetőleg a németeknek sem, hacsak nem hordanak maguknál magyar szótárt. Először azt hittem, hogy Pollackosokhoz tartozik, mivel erre az eseményre utaztunk Berlinbe, de hamar kiderült, hogy egy, a berlini fal leomlásához vezető 1989-es magyarországi határnyitásra emlékeztető popművészeti kiállítás.

Közben sokkal izgalmasabb dolog köti le a figyelmemet. Erőtől duzzadó fiatal férfiak – csupa doktorandusz és DLA – termetes neonzöld hasábot cipelnek a bejárathoz, a pécsi székesegyház egyik tornyának makettjét. Innen tudtam, hogy jó helyen járok. Előzetesen informálva voltam ugyanis, hogy a második szintig visszaharapott és hátrahúzott bejárati zónába emblémaként ez az elem lesz felállítva. Hogy miért, miért nem, de a tornyot végül elvitte a cica.

Az első emeleten nagy sürgés-forgás fogad. Igazi „Bauhaus műhely"-hangulat. Diákok és tanárok üvegdobozokba zárt maketteket tologatnak, színes és strukturált fényeffektusokat próbálgatnak ki. Az egyik makett egy parkot ábrázol; kis diódák villannak fel a tárló oldalán elhelyezett gombok nyomkodására... a gyerekek legnagyobb örömére. Tamás Anna Mária és Kovács-Andor Krisztián DLA lelkesen magyarázzák, hogy a 6-os út mentén fekvő, ma nem túlzottan közkedvelt parkot alakítanák át az egyetemisták szabadtéri tartózkodására is alkalmas kertté úgy, hogy egy zöld dombbal kizárnák a főút zaj és porszennyezését. Ugyanők jegyzik a Király utca végében kialakítandó geometrikus formálású Vasarely teret, mely ma méltatlanul elhanyagolt, de átmenetet képezhetne az Európa Kulturális Fővárosának (EKF - Pécs2010) helyet adó városrész és a történelmi városmag között.

Jelzésértékű, hogy ez a kiállítás nagyon is „földhözragadt". Herkules és Anteus harca jut róla eszembe, és én most Anteusnak szurkolok, hogy minél többször érjen a földhöz és merítsen új erőt Gaia energiájából. A kiállítás egyik legfontosabb bemutatott műve a Cella Septichora látogatóközpont (Bachman Zoltán, Bachman Bálint, Kovács-Andor Krisztián és Stocker György), mely a pécsi világörökség ókeresztény sírvilágát köti össze egy modern acél Ariadné-fonállal: úgy merülhetünk alá az évszázadok eltemetett kincsei közé, hogy fejünk mégis fényben fürdik.

4/14
Cella Septichora, makett

5/14
Cella Septichora, valóság

A másik fő mű a jövőbe vezet. A környezettudatos Science Building a Pécsi Egyetem új tudományos kutatóintézete, amely három szinte teljesen egyforma kocka-kubusból fog állni, köztük egy félig földbe süllyesztett babszemmel, a nagyelőadóval. Ez az épületcsoport azonban nem ezért izgalmas. Mindhárom tömbjét más és más módon kívánják klimatizálni. Azért egyformák, hogy össze lehessen hasonlítani az eltérő energianyerési módozatokat. A harmadik tömböt, melyet csak egy hídon át lehet megközelíteni, geotermikus energiával fűtenék, a második alagsorában egy gigaszámítógép ontotta hőt forgatják vissza a rendszerbe, míg az elsőt hagyományos távfűtésre kapcsolják. Lehet majd méricskélni és hasonlítgatni (Bachman Bálint, Hutter Ákos, Rohoska Csaba és Szösz Klaudia). Mindkét művet a Moholy-Nagy terem bejárata előtt elhelyezett makett, valamint több vászonra vetített videó mutatja be.

6/14
Science Building

7/14
Science Building

8/14
Science Building

9/14
Science Building

10/14
Science Building

11/14
Science Building

Expresszív, az építészet eszközeivel létrehozott képzőművészeti alkotás a meg nem épült Horvát Zarándoktemplom, mely Picasso Guernicájának szellemi rokona, a délszláv háború borzalmai elleni tiltakozás. A kisteremben elhelyezett makett két léptékbeli szinten mutatja be a tervezői szándékot. Az épület maga sziklába vájt tér, melyet nyitott bordaívek zárnak. Egy oszladozó mellkas képét idézi: isa pur és homou vogymuk. Belül a keresztút Krisztus töviskoszorújába rejtve. A látomás erejét fokozza, hogy az egész makettet egy lyukacsos szövet takarja, de a stációkat a koszorú közepére helyezett ipari robotkarra szerkesztett kamera pásztázza, és vetíti ki a falon elhelyezett képernyőre (tervezők: Bachman Zoltán, Bachman Bálint, Kistelegdi István, Rétfalvi Donát).

A nagyterem aztán tényleg a diákoké. Sok makett pusztán hallgatói vizsgamunka, mások viszont megvalósulás előtt álló, élő feladatokat mutatnak be. Sokuk Pécs városához kötődik, mint a már említett EKF térrendezések. A mecseki bányákért szóló rekviem, a Bányászemlékmű három kockába zárt interaktív mozgó-lebegő  fényjátékával a város érdekes látványossága lehetett volna. Remélhetőleg megépül a Horvát Színház bővítése, mely a kis léptékű épületek közé rejt nagy befogadóképességű nyári színházat a meglévőre merőleges elrendezéssel, úgy, hogy a másik utcáról megközelíthető nyitott nézőtér nem változtatja meg a kialakult történelmi városképet (Zoltán Erzsébet).

Egy mértani test tájba helyezésének érdekes példája a Visegrádi Panorámafürdő, Volentics András diplomamunkája. Hasonló kérdést feszeget a felkopaszodott fenyők közé, cölöpökre épített balatoni nyaraló (Fortvingler Éva és Bulcsu Tamás). Külön érdekesség a római Ponte Leporello terve, mely a Tevere közepén megmaradt, de ma még megközelíthetetlen régi római hídmaradványt köti össze a parttal, bekapcsolva az Örök Város látogatható nevezetességei közé (László Zsolt).

Reménytelen vállalkozás volna, minden egyes mű elemzése, sőt már maga a kiállítás is az volt, ezért sok fontos épület illetve terv csak vetített képeivel jelenik meg. Más műveket csak az elegáns kétnyelvű kiállítási katalógusból ismerhetünk meg, melyhez ötletesen kis névjegyformájú CD-t mellékeltek, így a látogató az élmény haza is viheti.

A Fashion Week 2010 eseménysorába a Pollackosok kiállítása szorosan nem illeszkedett ugyan, az esti divatbemutató annál inkább. Amiért e jeles eseményt keretként mégis az építészeti kiállítás köré illesztettem, egy akaratlan asszociáció. A bemutatkozó magyar divatmárka neve „je suis belle"- „szép vagyok" volt, és az építészet szó mind franciául, mind németül nőnemű. Az építészet szép!