építészet : környezet : innováció

Kádár-kockák Rómában

Május 18-án nyílik a Római Magyar Akadémia galériájában Katharina Roters és Szolnoki József „HUNGARIAN CUBES. A legvidámabb barakk” című kiállítása, amely Roters világsikert aratott fotósorozatát és az arra épülő kutatást mutatja be. A kiállítás kurátora Torma Tamás

Katharina Roters és Szolnoki József 2014-ben publikálta díjnyertes Hungarian Cubes című könyvét, ami a XX. századi magyar építészet egyik legérdékesebb jelenségére hívta fel a figyelmet. A gulyáskommunizmus sátortetős kockaházainak homlokzatait díszítő „posztfolklór” formanyelv egyszerre volt népi és modern. Egyszerre társadalmasított és individualizált. Sőt, a korszellemnek megfelelően, egyfajta szociális kényszerként felülírta a korábbi építésű épületállomány jelentős részét is. A korszak letűnése a kilencvenes években megjelenő nemesvakolatok után napjaink szigeteléseivel érkezett el végső szakaszába. A német fotográfus tehát az utolsó pillanatban érkezett a magyar bennszülöttek közé. Fényképei az értelmiség számára eleddig láthatatlan, szocialista népi kultúrának állítanak emléket.


Kádár-kockák - fotó: Katharina Roters

 

A "kapart kőporos" díszítő technológia a reneszánsz sgrafittóig vezethető vissza, melynek elnevezése az olasz sgraffiare vagy graffiare, azaz kaparni igéből ered. Ez a technika évszázadokon át a társadalom felsőbb rétegei számára emelt épületek széles körben elterjedt díszítési módja volt. A süllyedő kultúrjavak elméletének megfelelően jelent meg a huszadik század második felében a magyar agrárproletariátus otthonainak homlokzatán.

A magánerős családi ház építése a mezőgazdaság szocialista átalakításán keresztül vált a kulcs momentummá a parasztság számára. Ezt az időszakot a kisajátító államosítás, az erőltetett iparosítás és szövetkezetesítés határozta meg. A Párt képtelen volt eleget tenni a 15 éves lakásépítési tervben vállaltaknak, a saját lakhatásának megoldását a vidéki lakosságra bízta. Az 1956-os forradalom leverése után megkötött un. „életszínvonal” alkunak megfelelően engedélyezte az ideológiailag paradox privát mezőgazdaságot is. A kollektív termelés útjára lépett paraszt-proletár így a jellegét tekintve kapitalista, azaz „fekete” tőkéből építette fel az új otthonát, a sátortetős kockaházat.


Kádár-kockák - fotó: Katharina Roters

 

A hatvanas, hetvenes években körülbelül félmillió „vidéki panel” épült. A viszonylag rövid idő alatt, meglehetősen magas számban létrejött, hasonló méretű és formájú homlokzat egy gigantikus „vetítővászonná” állt össze. A „legvidámabb barakk” homlokzatát díszítő formanyelv egyszerre volt népi és modern. Egyszerre társadalmasított és individualizált. Sőt, a korszellemnek megfelelően, egy fajta szociális kényszerként felülírta a korábbi építésű épületállomány jelentős részét is. A korszak legreprezentatívabb kulturális technikájaként azonban egészen addig sodródott láthatatlanul, a létező és a felfogott között, amíg rá nem vetült az „idegen” tekintete. A német fotográfus tipológiája a feje tetejére állította az értelmiség által a szocialista népi kultúráról kialakított hivatalos képet.

„Én nem fotósnak látom magam, hanem festőnek. Ezeken a fotókon látszik is, hogy a szín nagyon nagy szerepet játszott. A házakat díszítő elemek is kedvezőek voltak, mert az esztétikájukban is van egy popos színhasználat. Egyszerű, élénk színek használata. Az analóg technikával készített fotók a digitális utómunka során – a redundáns elemek (villanydrótok, antennák, a növényzet stb.) eltávolítása által – úgynevezett tiszta jelekké alakultak át. Mindegyik fotó frontális. Tehát nem egy építészeti térről, formáról vagy volumenről van szó. Az esztétikailag absztrahált épületportrék tipológiáján keresztül lehetővé vált, hogy a homlokzaton megjelenő centrális esemény kirajzolódhasson.” - Katharina Roters


Kádár-kockák - fotó: Katharina Roters

 

A fotókiállítás június 15-ig tekinthető meg a Római Magyar Akadémia galériájában. 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »