Kiürítik a megcsavarodott toronyházat

Kiürítik Nagykanizsa elsőként épült toronyházát, a 11 szintes Bartók Béla utcai épületet, amely már az 1970-es átadása után megsüllyedt és megcsavarodott, felújítására vagy lebontására azonban nincs pénze a városnak.
A 11 szintes Bartók utcai épületben már csak 14 lakásban laknak, négy családot egy hónapon belül máshol helyeznek el. Várhatóan az év végéig mindenki kiköltözik a házból, amelyet így teljesen kiürítenek - közölte a nagykanizsai Ingatlankezelési Intézmény (IKI) vezetője. Kámán László azt mondta: az épületben 48 lakás van, ezek mindegyike önkormányzati tulajdonú bérlakás, az 1990-es évek elején történt lakáseladások idején ugyanis már elidegenítési tilalom alá esett az épület. Hibái akkor is ismertek voltak, mostanra viszont elodázhatatlanná vált a felújítás vagy a bontás.
A nagykanizsai önkormányzat évekkel ezelőtt felmérést készíttetett az esetleges teljes felújítás költségeiről. Már 2004-ben is csak 350 millió forintért lehetett volna elvégezni a munkálatokat, csakhogy az egyes lakásokra jutó költségek már akkor meghaladták az adott otthon forgalmi értékét.
Kámán László szerint nem sok esély van a felújításra, ezért is döntött úgy a város önkormányzata, hogy legkésőbb 2009 júliusáig teljesen kiüríti az épületet, és azt követően dönt a sorsáról. Az intézményvezető szerint jelképes áron lehetne meghirdetni eladásra a toronyházat, de félő, hogy a magas felújítási költségek miatt a pécsi magasház sorsára jutva egyszerűen üresen marad a nagykanizsai épület is.
forrás:nagykanizsainapilap.hu
vélemény írásához jelentkezzen be »