Komárom: egységben volt az erő?

A komáromi tisztipalotán olvasható ma is Ferenc József jelmondata, a Viribus Unitis (egyesült erővel, magyarosabban egységben az erő), amely rávilágít a történelmi város hanyatlásának egyik okára is. Kovács Olivér írása.

A komáromi tisztipalotán olvasható ma is Ferenc József jelmondata, a Viribus Unitis (egyesült erővel, magyarosabban egységben az erő), amely rávilágít a történelmi város hanyatlásának egyik okára is.

„Komárom története nem a töretlen felemelkedést, vagy hanyatlást példázza, ha úgy tetszik, több fénykora is volt az elmúlt évszázadokban. Az azonban tagadhatatlan, hogy az utóbbi évtizedekben ismételten háttérbe szorult és veszített a jelentőségéből" - mondta el a műemlékem.hu-nak Mácza Mihály történész. Hozzátette: míg a település virágzása stratégiai elhelyezkedéséből adódott (a Duna és a Vág csatlakozásánál fekszik – a torkolatot a római korban délről Brigetio, északról Celemantia erődje ellenőrizte), addig a hanyatlások korról korra különböző okokra voltak visszavezethetők.

 

 

A város középkori történelme összefonódik a váréval, amelynek helyén ma az Öregvár áll, s éppen ezért meglehetősen ismeretlen a korai korszaka. A kezdetben földből emelt, majd a tatárjárás után kővel megerősített erődítmény és a hozzá csatlakozó település már a 11. században állt (ahogyan két kisebb falu is a jelenlegi város területén), azonban a korszak épített emlékeit hiába keressük ma Komáromban.

„Miután az erőd a kilencvenes évekig mindig is katonai területnek számított, korábban feltárások sem lehettek a területén. Néhány évvel ezelőtt kollégáim, a Duna Menti Múzeum régészei húztak néhány kutatóárkot az Öregvár területén, azonban nem azt találták, amire számítottak. Akadtak korai, ókori leletek, a fölötte lévő rétegek azonban üresek voltak. Vagyis az erőd átépítései során olyan mértékű tereprendezés volt, amely megsemmisítette a középkori vár és város nyomainak zömét" - mondta Mácza Mihály.

Így a középkori városra leginkább V. (Utószülött) László szobra emlékeztet, amely a vár és a mai történelmi belváros közötti parkban áll. A Komáromban született király ugyan túl sok nyomot nem hagyott a magyar történelemben, azonban ő volt az egyetlen Habsburg-házi uralkodó, aki a magyar királyság területén látta meg a napvilágot.

A török hódoltság idején a két világhatalom határán álló város végvárként tartott ki a magyar királyság oldalán. A várát a 16. század második felében reneszánsz stílusban átépítették, s mivel a várfalak oldalához tapadó város ostrom esetén veszélyes volt, elbontották, hogy legyen kilövésük az ágyúknak (az Újvárat 1663 és 1673 között emelték). Így Komárom nyugat felé terjeszkedve épült tovább (a folyamat még évszázadokon át tartott, így lehetséges, hogy a hajdani főtér ma a város szélén van).

 

 

A 18. század a virágzás korszaka volt. Komárom az ország ötödik legjelentősebb városává vált fa- és gabonakereskedelme révén. A fejlődést a természeti csapás sem tudta megállítani: az 1763. június 28-án bekövetkezett földrengés ugyan még a Szent András templom mennyezetét is beszakította (mivel Péter-Pál napja lévén mise volt, sokan a romok alatt lelték halálukat). A feljegyzések szerint összesen hatvanhárman haltak meg a városban, valamennyi templom és több száz lakóház összedőlt, azonban rövidesen újjáépült Komárom. A 19. század első felét a polgárság és a kereskedőréteg további erősödése, gyarapodása jellemezte. „Ez az időszak az Aranyemberek kora volt" - teszi hozzá Mácza Mihály a város leghíresebb szülöttjére, Jókai Mórra utalva.
Szintén egy tragédiának köszönhető a település legrégebbi köztéri szobra, a Megye- és a Nádor utca találkozásánál álló Szentháromság-oszlop és szoborcsoport.

Az oszlop története, Komárom kalandos múltjának, gyászos jelenének részletei a műemléklem.hu magazinjában.

Kovács Olivér