építészet : környezet : innováció

Kreatív stratégiák és a köztéri művészet szerepe a városfejlesztésben

Az építészet és aktivizmus fókusztémához kapcsolódva mutatkozik be az Újirány csoport. Tagjai a társadalmi működés egészségességének mércéjeként értékelik azt, hogy a városi ember tevékenységei mennyire ágyazódnak be a városi szabadterekbe. Ebből eredeztetik a városi közeg otthonos voltát. Nyugalomérzet, befogadó légkör, és valami plusz, ami a várost otthonná teszi. Az utcaművészet társadalomformáló ereje mutat most „új irányt” Tihanyi Dominika írásában.

Az alábbi írás az Újirány csoport most futó köztéri munkáit együtt tárgyalja az azokat meghatározó elméletek ismertetésével. A bemutatandó, városi környezetben megjelenő, művészeti/tájépítészeti projektek a társadalom és az épített környezet viszonyrendszerének értelmezése és kérdésfelvetései mentén születnek. Az adott problémakörre megfogalmazott gondolati reflexiók térbeli vetületei aktívan szerepet kívánnak vállalni a 21. századi városok élhetőbbé tételében, alternatívát kínálva a szabadidő minőségi, szabad térben való közösségi eltöltésére. Céljuk szabad tereket alkotni a fogyasztói terekben, rekonstruálva azokat a kommunikációs tereket, amik folyamatosan tűnnek el, melynek hozadékaként az emberi kapcsolatok találkozási felületei egyre csökkenek, és egyre személytelenebbé válnak. Olyan szituációkat hivatottak teremteni, melyek a viszonyok terét fogalmazzák újra és kötik össze.1

Georg Simmel a „Metropolis and Mental Life” című írásában a városi összetettség által generált, megváltozott emberi viszonylatokra hívja fel a figyelmet, miszerint a változásoknak köszönhetően új társadalmi kötelékek jönnek létre, és ennek hatásaként az emberek kénytelenek egymás felé új attitűdöket kialakítani. A modern város átalakítja az embereket, az idő és térhez fűződő viszonyukat megváltoztatva, felborítja a szabadság és létezés alapvető fogalmainak értelmét. A modernizáció által generált, már lassan két évszázados felvetés2 akkori és mai aktualitása megkérdőjelezhetetlen. Ez az alapvető gondolat az, amely a 19. század közepén városaink struktúrális átalakítását megalapozta, és városi közparkjainkat, mint a társadalmi interakció tereit létrehozta. Az 1960-as években elindította azokat a kezdeményezéseket, melyek a mára kiteljesedő rehabilitációs metodikák kidolgozásának alapjait fektették le.3 Ezen sok esetben művészeti indíttatású kezdeményezések, azon viszonyrendszerek rekonstruálására irányulnak, melyek megszűnése a városok fejlődésével járó felgyorsult életmódra, valamint annak az indivídumra való izolációs hatására vezethető vissza.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Braunschweig-i Művészeti Egyetem együttműködésében végzett művészeti kutatás, melynek hívószava a Semmittevés, a 21. században kulminálódó kapitalizmus hétköznapjaival szembeni, egyre erőteljesebb egyéni ellenállás formáit vizsgálja. Az egyén válsága, mint ahogyan azt a hatvanas években Guy Debord is elővezeti, a mára tökéletesedő izolációban teljesedik ki4. A kapitalista elvek szerinti, kontrollált munka és szabadidőtöltés válsága tükröződik benne. Ahogy a munka sem garantálja a fejlődést és a tudásgyarapodást, úgy a szabadidő passzív, illetve fogyasztásra kihegyezett jellege sem nyújt megoldást a hétköznapokra.5 Ezen alaptételekhez kapcsolódva saját berlini kutatásom lényege a kulturális hagyományokon és egyéni kreativitásból fakadó, a regenerációt szolgáló pozitív semmittevés vizsgálata a szabad térben, ahol a szabad tér szimbolizálja a szabadságot, amely a kontrollált tereken kívül még feltehetően létezik.

A kutatás, azt a kérdést járja körül, hogy a városi közegben létezhetnek-e olyan helyek, ahol az ember kiszakadva mindennapjaiból képes feloldódni és a befogadás állapotába eljutni. A kutatás módszere az volt, hogy a város bizonyos pontjáról elindulva a megkérdezett emberek által megjelölt helyekre próbáltam eljutni, és az ahhoz kapcsolódó térélményeket rekonstruálva, az adott köztérhasználatot vizsgálni. Célom volt a két hetes dérivé6 során levonni azokat a következtetéseket, melyek a társadalom és a köztérhasználat kapcsolatát leírják. A kutatás azt mutatja, hogy a köztérhasználat Berlin esetén a szabadidő aktív eltöltésével köthető egybe. A magányos otthonnal szemben az emberek szívesen töltik idejüket közösségben, megosztva egymással személyes élményeiket. Hasonlóan a tenger hullámzásához, vagy egy zenemű ismételt hallgatásához, a városi térben is – a leírtak alapján- számos olyan szituáció fedezhető fel, mely az időtlenség élményét idézheti elő, melyben feloldódva az ember agyféltekék működési funkciói szinkronba kerülnek egymással, teljes kikapcsolódás élményét előidézve.

 

Kiállítás Berlinben
Kiállítás Wolfsburgban
videó installáció - backyard
videó installáció - bedroom
videó installáció - kitchen
videó installáció - living room

 

Egy vasúti hídon állva a vonatok folyamatos áramlásának szemlélése, egy dombról való emberáramlás befogadása, falmászók mozdulatainak megfigyelése. Az ismételt mozdulat által generált idő és tér közösségben való megélése. Ezen élmények a valós idő megélését, a közvetlen tapasztalás és az interakció lehetőségét hordozzák magukban. A leírtakon túl, a zenélés, a sportolás, önfeledt pihenés és a főzés is megjelenik, mint közösségi élményt nyújtó tevékenység a városban, ez utóbbi a vasárnapi sütögetés formájában. Mint látszik, a leírt tevékenységek hasonlóak az otthon végzettekéhez, azonban a városi szabad terekbe ágyazódnak. Ez okozza valószínűleg a városi közeg otthonos voltát. Ennek köszönhetően a várost átlengi az a fajta nyugalomérzet, amelyet az emberek hoznak létre a mindennapi tevékenységek együttes élvezete által. Az a befogadó légkör, mely lehetővé teszi a közterek használatát a direkt funkcionalitáson túl is, teret adva annak az időnek, melyet önmagukkal töltenek. Ez a köztérhasználat a Benjamin-féle lassúságról szól, ahol az emberek „semmit téve” regenerálódnak a városi tájban, múlt századi festmények idilljét idézve. (Ezen képeket rögzíti a művészeti kutatás eredményeképpen elkészült videoinstalláció.) Mindez arra enged következtetni, hogy a posztmateriális javakon túl már saját élményeire is nyitott társadalmi közeg erős kihatással van a köztérhasználatra.

Kérdés, hogy fel lehet-e gyorsítani egy hasonló légkör kialakulásának természetes folyamatát egy olyan városban, ahol a kulturális hagyományokban törés történt. Valószínűleg csak akkor, ha egy adott társadalomi csoportnak már igénye van erre, és ekkor a felkínált lehetőség pozitív fogadtatásra lelhet. Ebben vállalhat fontos szerepet a szabad térben megjelenő, interakcióra invitáló művészet, melynek feladata lehet olyan konstruált szituációk létrehozása, amelyek mentén kibonthatóak az ilyen típusú, közösségeket szolgáló térélmények. Ezen megélt események rámutatnak a szabadidő aktív társas élményének alternatívájára a magányos, izolált tevékenységgel szemben. Ilyen konstruált szituációként kerülhet értelmezésre a nyugati téri aluljáróban elhelyezett (azóta Győrben és Szegeden is megvalósult) Ön Itt áll! című köztéri művészeti projektünk.

 

Orthofotó Győr, Megyeház tér
Orthofotó, Budapest, Nyugati tér
Orthofotó, Budapest, Nyugati tér

 

Az orthofotó ’játék’ valójában egy kísérlet. Segítségével lemodellezünk egy olyan légkört, mely leképezi azt az állapotot, amikor a tér minőségi tágulása által a mindennapi lét pozitív töltettel társul. Maga az orthofotó egy olyan segédeszközként értelmezhető, mely idegenek közt kommunikációt indukálva egy befogadó társadalmi légkört generál. Valójában ez a kialakított légkör maga a művészet. Az emberek ebben a szituációban segítenek egymásnak céljaik elérésében: együtt keresik és jelölik meg matricákkal otthonukat, iskoláikat, kedvenc helyeiket, csodálják és fedezik fel városukat. A projekt játékossága által éri el azt a célkitűzését, hogy a járókelők mindennapjaikból egy pár percre kiszakadva gyermeki énjüket újratapasztalva feledkezzenek meg önmagukról. Ebben a konstruált szituációban olyan felszabadult, otthonos légkör alakul ki, mely leképezi azt a városi hangulatot, mely a nyitott és befogadó társadalom térbeli levetülése.

Magyarország esetén a mindennapokat tekintve mindez távoli jövőkép, hiszen az a nyilvános térstruktúra, melyben jelenleg mozgunk nap, mint nap, azt sugallja lépten-nyomon, hogy minél gyorsabban és ügyesebben győzzük le azt a negatív kihívást, melyet maga a köztér magában hordoz és támaszt velünk szemben,7 mind társadalmi, mind fizikai vonatkozását tekintve, utat szabva az izoláció további kiteljesedésének. A mindennapok tapasztalatával szemben, az egymástól függetlenül létrejövő ideiglenes köztéri művészeti projektek, valamint a különféle felmérések8 mind azt bizonyítják, hogy az emberek nagy százaléka nyitott egy közös cél elérésében való aktív részvételre. Csupán az alkalom megteremtése az, amely ennek gátat szab. Erre épül az az elmélet, miszerint kisléptékű köztéri akciók megteremthetik azokat a felületek, mely mentén az emberek közti kommunikáció és a szerveződések elindulhatnak, akár egy egész városrész megújítása kapcsán. Az elmélet szerint a városrehabilitációt támogató, azt kiegészítő, rendszerbe foglalt, kisléptékű köztéri művészeti akciók által egy úgynevezett előrehabilitációs szakasz iktatható be a rehabilitációs folyamatba, mely a terület jobb megismerését, a lokális értékek felkutatását, és annak megjelenítési formáinak megfogalmazását teszi lehetővé, egyben érdekeltté téve az átalakulás folyamatában a helyi lakosságot. Az előrehabilitáció a folyamatos visszacsatolások által, egy olyan belső megújulás terét és idejét teremti meg, melyet a hagyományos rehabilitációs folyamatok nem képesek.

A Józsefvárosi Önkormányzattal és a Rév 8 Zrt.-vel együttműködve a Palotanegyed rehabilitációja esetén a fenti elméletet gyakorlati megvalósulásának első kísérleti szakasza zajlik. A kötődést erősítő és a lokális érékeket felszínre hozó előrehabilitációs akciósor célja kettős. Társadalmi vonatkozásában olyan kommunikációs felületet teremt, a rehabilitációval szoros összefüggésben, mely a helyi értékekre irányítja a figyelmet. Fizikai vonatkozásában, a különféle városarculati elemek meghatározása által a jövőbeni tervezés programját készítik elő. Az akciók segíthetnek meglévő struktúrákat újraértelmezni, azokat megtartva új gondolati síkon azokat kiegészíteni, kiteljesíteni. Az előrehabilitáció egyik eszköze az a közterületi projektsor, melynek első elemeként a Palotanegyed, mint rehabilitációs terület valós térben történő kijelölése került megvalósításra a nyár folyamán, egyszerű street-art eszközökkel. Az akció eredményeképpen egy virágminta véletlenszerű megjelenése díszíti a járdákat a városrészben. Az aszfaltra festett tapétaminta csatornafedők, parkolósávok, repedések által generált téri helyzetekre reagál, kiegészítve azokat átértelmezett képeket hoz létre a járdák felületén. Így válik például egy csatornafedőből keretbe foglalt kép. A területen végighaladva mindig újabb és újabb formációkat fedezhetünk fel, melyek mosolygásra késztetnek. Ez egyfajta városi játék, ahol az újabb képeket várva az otthonosság érzetét élhetjük meg a projekt személyes hangvétele kapcsán. A Palotanegyed szó a keletkezett képekbe komponálva került felfestésre, így egyértelművé téve a felfestések célját.9

 

Palotanegyed
Palotanegyed
Palotanegyed

 

A felmérések szerint ennek hatásaként a Palotanegyed területét számos esetben ezen minták segítségével azonosították be az emberek. A hasonló léptékű köztéri akciók sora folytatódik a jövő év folyamán, a tervek szerint először a kávézó- és bolttulajdonosok, majd a helyi lakók aktív bevonásával, a Palotanegyed területét élő galériává alakítva, a külső látogatók számára újabb és újabb meglepetéseket tartogatva.

A megújítás másik eszköze az a pontszerű beavatkozás, mely a bérházak belső udvarainak megújításában aktivizálja a helyi lakókat. Az első mintaprojekt a Szentkirályi utca 10. számú bérházban kerül megvalósításra. A belsőudvar program az önkormányzat anyagi támogatásával jön létre. A program a Civilek a Palotanegyedért által szervezett Krúdy napok alkalmával került meghirdetésre, idén nyáron.

 

Krúdy napok
Krúdy napok
Krúdy napok

 

A program során egy kiválasztott bérház belső udvara és a kapuzata kerül átalakításra, installáció jelleggel. A cél olyan közösségi térré alakítani a belső udvart, ahol a lakók közösségi eseményeket tudnak lebonyolítani. Ez a program a belvárosi köztér rehabilitáció kiegészítő eleme, mely mintegy példaként szolgál arra, hogy a lakóközösségek hogyan tudnak aktívan, saját hatáskörükön belül hozzájárulni egy városrész arculatának kialakításához, mely egyben a fenntarthatóságot is biztosítja. A városrész arculatát egyértelműen befolyásolja az a szellem, amely áthatja azt. E program hosszútávú működtetése során kialakuló közösségi szellem és annak térben való kivetülése az, amely garantálhatja a mélyebb változás lehetőségét.

Az önkormányzati támogatás fejében a lakóközösség aktív részvétele szükséges: részt vállalni az átalakítás folyamatában. Ennek fontossága egy működő lakóközösség rekonstruálásában rejlik, mely a befogadó társadalmi közeg egyik miniatűr pillére. Ez lehet a Palotanegyed egyik arculati eleme: befogadó társadalmi környezet, amelyet a „tiszta udvar, rendes ház” képe jellemez. A bérházak előtti utcaszakaszok fontos szerepet töltenek be egy városrész arculatának kialakításában, csakúgy, mint a kávézók és boltok előtti területek. E pár négyzetméteres területrészek újradefiniálása összességében valóban egy városrészre jellemző arculatot képesek kialakítani. Ebben a folyamatban elengedhetetlen az önkormányzat aktív szerepe, mely egyfajta kapaszkodót jelenthet az önállóan nehezen szerveződő lakóközösségek számára, így egy adott cél érdekében előrelépési felületet biztosít a közösség számára. A mintaudvar december 6-án kerül átadásra.

 

Krúdy napok
Krúdy napok
Krúdy napok

 

A projekt olyan lehetőségeket rejt magában, mely egy speciálisan magyar helyzetre érzékenyen reagálva építi fel azt a tervezésmetodikát, mely mentén a budapesti városrész egységek identitásai aprólékos munkával, de nagy pontossággal meghatározhatóak lehetnek. Az előrehabilitáció lehetőséget teremt felszínre hozni és erősíteni a helyi potenciálokat, a globálizálódó világban történő lokális értékekre alapozott versenyhelyzetben való helytállásuk érdekében.

A fentiekben bemutatott munkák azon hitünket hivatottak alátámasztani -kis léptékben bizonyítani-, hogy a jelenlegi izolált állapotok felodhatóak és alapkövei lehetnek a nyitottabb, befogadóbb és együttműködő társadalom kialakulásának10.

Tihanyi Dominika


1 Nicolaus Bourriaud nyomán, Relational Aesthetics, Les presses du reél, 1998/2002.

2 Meglepő módon, az úgymond fogyasztói társadalom kialakulásának jelensége már az 19. század közepén a városi lét dilemmájára irányítja számos gondolkodó figyelmét. Walter Benjamin figyelemfelkeltő, olykor színpadias akciói (pl. a lassú életet szimbolizáló teknősbéka sétáltatás a párizsi utcákon) kifejezik kritikai attitűdjét a modern városi élet uniformitása, gyorsassága és anonimitása, azaz a kapitalista társadalom cél- és haszonelvűsége iránt. Az indusztrializáció által generált társadalmi és gazdasági változások szerinte a művésztől megkövetelik, hogy a metropolisz forgatagába vetve magát a „járda botanikusává váljon”. Ennek nyomán, mint a modernitás melléktermékeként létrejött a flaneur fogalma, amely az utcán csatangoló úriembert jelenti, mely fogalmat Walter Benjamin, Baudlaire után megalkotva, mint bejáratott analitikus eszközt használ a város szociális, esztétikai vizsgálatára. A „flaneurséget”, mint életformát is hitelesen űzi. Benjamin szerint a flaneur dologtalanul vonul, így tiltakozik a munkamegosztás ellen, mely specialistát csinál az emberekből.

3 Kitüntetetten a dán, angliai példákra, amerikai vonatkozásban többek közt Jane Jacobs, Lawrence Halprin munkásságára gondolva. Deák Ildikó, A várorehabilitáció új útjai, Új magyar építőművészet melléklete (Utóirat), Budapest., Gyorsjelentés kiadó, 2004/6. Sheila Harvey, Ken Fieldhouse, The Cultured Landscape, Designing the environment in the 21st century, Routledge, New York, 2005.

4 Erhardt Miklós, A Fordító utószava, in: Debord Guy, A spektákulum társadalma, Balassi kiadó – BAE Tartóshullám, Budapest, 2006

5 Faulheit/Restség c. művészeti kutatómunka, Tillmann József, Hannes Böhringer

6 Guy Debord és a lettrista csoport további meghatározó alakjai megalkotják a pszichogeográfia elnevezésű kutatási módszert, melynek elsődleges célja, hogy megfigyelje és leírja azokat a hatásokat, melyekkel az urbanizmus, vagy a várostervezés hat a városlakók lelkületére, szellemére és viszonyulásaira. A pszichogeográfiai kutatás eszköze a „dérivé”, mely a flaneur lassú mozgásával szemben, a különböző városi környezetek közti gyors áthaladást jelenti. (E kutatási módszer rossz nyelvek szerint valójában egymástól távol eső párizsi kocsmák látogatását takarta). A gyors haladás lényege, a tervszerűtlenség a kapitalista tervszerűséggel szemben, céljuk az urbanizmus szintjén az „átfogó művészet” kialakítása.
Erhardt Miklós, A Fordító utószava, in: Debord Guy, A spektákulum társadalma, Balassi kiadó – BAE Tartóshullám, Budapest, 2006

7 Marsovsky Magdolna: Etnosz vagy Demosz?, Népszabadság, 2004 július 24. (Inoltai Edit)

8 Kérdőív „Európa Belvárosa Budapest”, Palotanegyed városrehabilitációs Program megvalósításához; Kérdőív a Belsőudvar program megvalósításához

9 A projekt megvalósításában részt vettek: Gál Bála, Tibor Tamás, Tihanyi Dominika, Vass-Eysen Áron

10 Ságvári Bence-Dessewffy Tibor: A Kreatív gazdaságról, Európa és Magyarország a kreatív korban, Demos Magyarország, Budapest, 2006

vélemény írásához jelentkezzen be »