Kreativitásból jeles
A C³ Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kiosztotta az idén immár kilencedik alkalommal megrendezett <19 Szabadfogású Számítógép versenyének díjait a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Mint eddig minden évben, az idei nyertesek is – a legfiatalabb 9, a legidősebb majdnem 19 éves – számos újszerű, rendkívül kreatív ötlettel és kivitelezéssel lepték meg a közönséget.
A C³ Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kiosztotta az idén immár kilencedik alkalommal megrendezett <19 Szabadfogású Számítógép versenyének díjait a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Mint eddig minden évben, az idei nyertesek is – a legfiatalabb 9, a legidősebb majdnem 19 éves – számos újszerű, rendkívül kreatív ötlettel és kivitelezéssel lepték meg a közönséget.
Több nyertes animációs vagy videófilmet készített, rövid ízelítő belőlük:
- Az Ot.Na.Da egy három testvérből álló csapat. Az ő munkájuk a némafilmek korát idéző, igazi család börleszk.
- Szintén testvérek, Szabó Ariel és Sámuel egy „science-fiction film távoli galaxisban játszódó eseményeire emlékeztető", mágnesek mozgásából álló stop-trükk animációs filmet készítettek.
- Kozma Gábor fekete-fehér animációjában „belelátta a világot egy apró esőcseppbe, magától értetődően, könnyedén és gördülékenyen alakította egyik formából a másikba vízióit".
- Szabó Levente PC Orchestra munkája zeneileg is kimagasló munka. A cd-drive berregése, az egér klikkelése, a ventilátor hangja szolgáltak alapul a magával ragadó ritmikájú zene és videó elkészítéséhez.
- A legfiatalabb győztes, a 9 éves Bánhelyi Judit munkáján végigkísérhetjük egy „rajz születését az első vonalaktól a színezés befejezéséig".
- Cseh Vanessa Tükörmeséje igazi animé stílusban készült film, a „rutinos animációs mozgatás, a profizmust súroló plánozás" kiemelkedő erényeivel.
- A Teremtéstörténet c. munka egy 15 fős csoport alkotása, akik „az animációs technikák és trükkök iránt igazi érdeklődést mutatnak".
Három hardware pályamunka került díjazásra:
- Wilson egy igazi kis autonóm terepjáró robot, aki képes vizet fecskendezni a talajra, és talajmintát véve megállapítani annak összetételét, pl. a pH-értékét. A mű az Informatikai Labor csapat munkája.
- A RoboGo csapat műve két egymással kommunikáló robotkéz, kommunikáció alatt értsd: képesek egymással például kő-papír-ollózni!
- Hegyesi Donát tépőzáras, csuklópántos órája nem csak a napi teendőinkre figyelmeztet bennünket, hanem megmutatja a buszmenetrendet is.
A díjazottak és a kiállítás sokszínűségét bővíti még két játék, egy weboldal és egy számítógépes program:
- Buzási Tibor Blocchi-ja egy Tetrisre emlékeztető, de annál összetettebb játék, ami amellett, hogy szórakoztató, fejleszti a térlátást és a logikai készséget.
- Az ákb csapat A kincsek nyomában címmel „mozgó grafikájú, multimédiás kvízjátékot szerkesztett, az amúgy vetített bemutatók készítésére szolgáló PowerPointban".
- Nagy Vendel online gépírásoktató programot készített, ő már több száz webes felhasználóval büszkélkedhet.
- A pályamunkák talán legviccesebbike az a pushUPs névre hallgató, mobiltelefonon használható program, ami nem másra képes, mint megszámolni a tulajdonos reggeli fekvőtámaszait az orrhegynek a telefon képernyőjéhez való érintésével!
A pályamunkákat bemutató kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központ galériájában egy külön kis remekmű, Fernezelyi Márton, a verseny létrehozójának koncepciója. Az ipari hangulatot idéző fémkonzolok hidegségét színes ledek, székek és falgrafikák ellensúlyozzák, s teszik egy olyan barátságos hellyé, ahol szívesen elidőzünk egy órácskát a művek megtekintésével. A magyar versenyzők művei mellett a három külföldi partnerintézmény versenyének bemutatkozó videói is megtekinthetők a december 15-éig, csütörtökig nyitva tartó kiállításon.
A nyertes pályamunkákat bemutató weboldal és a díjátadón készült fotók.
A 2011-es <19 Szabadfogású Számítógép verseny nyertesei, a kiállítás alkotói:
- Kiss Dániel (18 éves), csapat (2): Vörös bolygó helyett vörös folyó - HUSAR5 Rover mérései (hardware). Csapat neve: Informatika Labor, csapattag: Cserich Dávid
- Buzási Tibor (18 éves), egyéni: Blocchi (játék)
- Péterszegi László (17 éves), csapat (15): Teremtéstörténet (animáció/videó). Csapat neve: Animcsop, csapattagok: Balogh Marianna, Baráth Viktor, Fülöp Anett, Korponai Viktória, Kovács Koppány, Moraru Beatrice, Lanczinger Kitti, Nagy Dóra, Nótár Stefánia, Pápista Enikő, Szegő Levente, Szilágyi Dóra, Takács Ádám, Varga Máté
- Kiss Ádám (16 éves), csapat (2): Robotkommunikáció (hardware). Csapat neve: RoboGO, csapattag: Barna Zsombor
- Hegyesi Donát (16 éves), egyéni: Óra (hardware)
- Vecsei Gábor (18 éves), egyéni: pushUPs (program)
- Horváth Othniel (15 éves), csapat (3): Lujza Mama története (animáció/videó). Csapat neve: Ot.No.Da. csapat, csapattagok: Horváth Noel, Horváth Damaris
- Szabó Ariel (16 éves), csapat (2): Mágnesek (animáció/videó). Csapat neve: Emea, csapattag: Sámuel
- Kozma Gábor (16 éves), egyéni: Vízcsepp (animáció/videó)
- Szabó Levente (18 éves), egyéni: PC Orchestra (animáció/videó)
- Nagy Vendel (16 éves), egyéni: Klav – online gépírás oktatóprogram (web)
- Illés Kornél (13 éves), csapat (3): A kincsek nyomában (játék). Csapat neve: ákb, csapattagok: Kriszt Benedek, Bartha Ádám
- Bánhelyi Judit (9 éves), egyéni: Vízben a hattyúk (animáció/videó).
- Cseh Vanessa Tünde (16 éves), egyéni: Tükörmese (animáció/videó)