építészet : környezet : innováció

Lampel Miklós: A svéd építészet vonzereje

A budapesti előadás szerkesztett változata

Lampel Miklós budapesti előadásának szerkesztett változata*

A huszadik századi svéd építészet kialakulásában nagy szerepe volt a társadalmi változásoknak. Hiszen fontos előzmény: hogyan fejlődött ki egy Európa peremén fekvő szegény, ritkán lakott országból a jóléti társadalom? 1868-ban éhínség sújtotta az országot. A munkanélküliség a századforduló idején egymillió kétszázezer embert késztetett arra, hogy kivándoroljon Amerikába. A kormány többek között egy új kezdeményezéssel, a sajátház-mozgalommal és kölcsönök folyósításával próbált féket vetni a kivándorlásoknak. Építészek típusházak tervezésére kaptak állami megbízást.

 


 
Stockholm, Városi könyvtár / 1920–1928/ Gunnar Asplund
Stockholm, Városháza / 1911-23/ Ragnar Östberg

 

A nagyvárosok: Stockholm, Göteborg és Malmö, Budapesthez hasolóan aránylag későn, az 1800-as évek vége felé fejlődtek ki igazán. Erre az időre esett a svéd építőművészet első virágzása, a nemzeti romantika korszaka. A jelentős építészek Ferdinand Boberg, Ragnar Östberg, Ivar Tengbom, Lars Israel Wahlman voltak. 1897-ben megnyitja kapuit az első iparkiállítás Stockholmban, kiépül a Skanzen. Európaszerte ez volt a nemzeti identitás kialakulásának kora.

1927-ben készült el Östberg főműve, a stockholmi városháza, a svéd nemzeti romantika pompás alkotása, amely joggal tett hatást magyar építészekre. Rerrich Béla bizonyíthatóan tanulmányozta, amikor a szegedi Dóm teret tervezte, és valószínűleg ugyanazt tette Györgyi Dénes, amikor a debreceni városháza pályatervét készítette 1931-ben.

Az 1930-as évek globális gazdasági válsága Svédországot is megrázta. Az 1932-es parlamenti választások után a szociáldemokrata párt a munkanélküliség és a lakáskérdés megoldásának ígéretével alkotott kormányt, és sikerrel valósította meg a "népotthon" (folkhem) fogalmát. Ezalatt egyaránt értették a demokrácián alapuló jóléti társadalmat és az otthon mint a biztonság és folyamatosság kézzelfogható jelképét. Kialakult a nemzetközileg ismertté vált svéd modell, amely a politikai stabilitásnak köszönhetően évtizedeken keresztül jellemezte az országot. E program tartalmas építészeti vonzattal járt, és hosszú időre meghatározta a szociális elkötelezettségű építészek tevékenységét. Ezek a szociáldemokrácia elveit valló szövetkezeti mozgalom saját építészirodái, a KF és a HSB köré tömörültek. Szakmai kultúrájuk, humánus építészeti beállítottságuk része volt annak a modernizálási folyamatnak, amely az 1930-as években átalakította a svéd társadalmat, a szó szoros értemében új országot épített.


    
Szeged, Dómtér / 1929–1930: Rerrich Béla
Debrecen, Városháza pályaterv / 1931: Györgyi Dénes

 

Ebben az időben érte el Svédországot az a stílusirányzat, amely szakítva a klasszikus előképekkel, az épület funkcióját tekintette a formák meghatározójának - form follows function, a forma követi a funkciót. A Németországban alkalmazott bauhaus-stílustól eltérően a svéd funkcionalizmus tartózkodott a kemény, szögletes formáktól, de alkalmazkodott az új építőanyagokhoz és a modern kivitelezési módszerekhez. A funkcionalizmus az 1930-as nagy stockholmi kiállítással új korszakot nyitott a svéd építészet történetében. Ez a váltás időben egybeesett a svédországi szociális lakásépítési programmal, teljesen összefonódott azzal. Ez a tény tette a svédországi építészetet akkor oly vonzóvá a világ építészei előtt, többek között azáltal, hogy Gunnar Asplund itt vezette be a fukcionalizmus elveit.

Az építészek központi szerepet kaptak a nagy állami lakásépítési programban. A szociális lakásépítés Svédországban akkor még nem jelentette különböző szociális kategóriák elkülönítését. Ez egyike azoknak a példáknak, amellyel a svéd építészek hozzájárultak a nemzet-közi fejlődéshez. Egy kutatóintézet a funkcionalizmus módszereinek alkalmazásával rendszerbe foglalta a lakástervezés alapjait. Ez a szab-vány, amely még az 1950-es években is használatban volt, a különböző folyóiratok révén világszerte közismertté tette a svéd építészetet.

Ugyanebben az időszakban, a két világháború között Magyarországon is fellendült az építkezések üteme. Több különböző stílusirányzatot lehet megkülönböztetni, s ezek nem csak kifejezésmódjukban, hanem a tervezők társadalmi beállítottságában is eltérnek egymástól. Európai összefüggésben jelentős szerepe volt a funkcionalizmusnak, de Magyarországon a hatalom és a konzervatív kollégák ellenszenvvel viseltettek iránta. A funkcionalizmus hívei közé tartoztak a CIAM magyarországi tagjai és a bauhaus stílusának követői: többek között Molnár Farkas, Fischer József és Kozma Lajos. Azok, akik nem kívántak német és olasz példaképeket követni, de nem merték követni az amerikai vagy angol példákat sem, érdeklődésükkel a skandináv országok felé fordultak. Alkotásaikban szemmel láthatóan érvényesül a svéd funkcionalizmus befolyása.

Közvetlen vonzerőt gyakorolt Skandinávia egyes magyar építészekre. 1938-ban emigrált Svédországba a pécsi Forbát Alfréd, aki előzőleg Gropius munkatársa is volt. Főleg városrendezési tervezéssel foglalkozott, stockholmi irodájában magam is dolgoztam. Ő lett "az általános városrendezési tervezés atyja." 1959-ben professzorrá nevezték ki a stockholmi műegyetemen.

Kismarty-Lechner Jenő, a Svédországban élő magyar építészek "doyenje" volt az, aki 1936-os első svédországi tanulmányútja óta és 1945-ös stockholmi letelepedése után a legaktívabban működött a svéd-magyar építészeti kapcsolatok elmélyítésén. Ő fordította magyarra a "Jó lakás" című kézikönyvet, és ő hozatta Budapestre – Valdemar Langlet svéd lektorral együttműködve – a funkcionalizmus kezdetét jelző 1930-as stockholmi kiállítás tízéves évfordulójára készült visszatekintő kiállítást a második világháború közepén, 1943 áprilisában. Ez volt az első nagyobb svéd építészeti kiállítás Budapesten - és talán az utolsó kulturális kapcsolat a két ország között a vasfüggöny leengedése előtt.

Tanulmányutat tettek Skandináviába többek között Heim Ernő, aki az 1920-as évek végén Asplund irodájában is dolgozott, valamint Kiss Tibor és Weichinger Károly professzorok, akik azután előadásaikban felkeltették hallgatóik érdeklődését a skandináv építészet iránt. Magam is jól emlékszem, hogy műegyetemi tanulmányaim során az 1940-es évek végén milyen lelkesen tanulmányoztuk azt a Gunnar Asplund munkásságáról szóló könyvet, amelynek egy példánya valamilyen módon Budapestre került. Még az alaprajzok rajztechnikája is utánzásra talált sok hallgató terveiben. A háború után került Svédországba Hortay Géza, Várhelyi György és Pajor Kornél, akik termékeny működésükkel öregbítették a magyar építészek hírnevét.

A háborús évek alatt felhalmozódott lakásigények kielégítésével párhu-zamosan az 1950-es években egyre gyorsabb lett a társadalom moder-nizálása és egyre nagyobb léptékűek lettek az építkezések úgy Magyarországon mint Svédországban. A kivitelezési módszerekhez, a darupályákhoz alkalmazkodó tervezés egyre inkább kicsúszott az építészek kezéből. A kivitelező vállalatok és az építészirodák még nemzetközi viszonylatban is igen nagyméretűek lettek.

A nagyléptékű feledatok mellett, amelyek új tervezési technikát kivántak, számos kitűnő építész tervez emberre szabott, derűs, helyenként népies jellegű épületeket. Ezek közé tartozik Carl Nyrén, Erik Asmussen, Ralph Erskine. Egy másik kör ugyanakkor szigorúbb felfogást, visszafogottabb formanyelvet, óvatosabb anyagválasztást alkalmazott terveiben. Ilyenek például Peter Celsing, Klas Anshelm, Bengt Edman. Az 1960-as években kikristályosodott a svéd építészet kettőssége, talán határozottabban mint más országokban. Egyrészt a racionális műszaki gondolkodásmód a nagyléptékű alkotásokban, másrészt a hagyományos kisléptékű tervezés.

 

Weimar, kísérleti lakóház / 1933: Fred Forbát (Forbát Alférd)
Göteborg, Göta tér, Szépművészeti Múzeum / 1923: A. Bjerke, S. Ericcson, R.D. Swensson, E. Torulf

 

Itt érdemes megemlíteni az építőipari munkások különleges helyzetét. Az erős szakszervezet kiharcolta, hogy a munkások a hideg téli időszakban is megkapták bérüket. Ez a bérpótlék azután is megmaradt, amikor a technika már lehetővé tette a téli munkát. Így a svéd építőmunkás a munkásosztály legjobban fizetett rétegéhez tartozik. Ez is hozzájárul a kivitelezés magas színvonalához.

Magyarországon az 1950-es években a szocializmus építése folyt. Teljes volt az építkezési tevékenységek központosítása minden vonalon. A tervező építészektől megkívánták a szocialista realizmus elveinek alkalmazását. A funkcionalizmus jelszava, "a forma követi a funkciót" helyett a "szocialista tartalom – nemzeti forma" volt a jelszó. Ez magában nem adott konkrét iránymutatást a tervezéshez, azt a Szovjetunióban kiadott építészeti folyóiratokból és típustervekből lehetett meríteni. Ott a klasszikus architektúra uralkodott, ornamensek a homlokzatokon, szimmetrikus elrendezések az alaprajzokon és a városképben, monumentalitás az együttesekben. A bauhaus stílusát és a funkcionalizmust megbélyegezték, mint a romlás és a dekadencia állapotát, az imperialista kozmopolitizmus végső stádiumát.

A csatlós országok építészei többnyire alávetették magukat a követelmé-nyeknek. A magyar építészek hivatalos szervezete 1949-ben ugyan elfogadta a szocialista realizmus bevezetését szorgalmazó határozatot, a rajzasztalokon azonban nem történt meg a kívánt változás. A csaták inkább gyűléseken és a sajtóban folytak, és 1951-ben Révai beszédével kulmináltak.

A magyar építészek többsége megkísérelte elkerülni a szovjet stílus-diktátumok követését. Inkább a múlt magyar példáihoz nyúltak. Így tervezte Farkasdy Zoltán az Iparművészeti Főiskola épületét. Mások klasszicista előképeket, köztük az 1920-as évek svéd nemzeti roman-tikus stílusának, Asplund klasszicizáló korszakának példáit követték, mint Weiner Tibor a sztálinvárosi pártháznál, vagy Rimanóczy Gyula és Kleineisel János a Műegyetem R épületénél. Nem vonatkoztak a szoc-reál kívánalmak az ipari épületek terveire. E feladatok körül gyülekezett a szabad alkotást kedvelő építészek egy része. Talán ez volt a magyarázata az ipari épületek magas építészi színvonalának.

 

Lupasziget, hétvégi ház / Kozma Lajos
Budapest, a Népstadion öltözőépülete / Dávid Károly

 

Erről az időszakról szól részben Nagy Elemér Asplund-könyve és a svéd Anders Åman "Arkitektur och ideologi i Stalintidens Östeuropa" (Építészet és ideológia Kelet-európában a Sztálin-korszakban) című könyve.

Magyarország volt az egyetlen a csatlós országok között, ahol nem vert igazán gyökeret a szoc-reál építészeti stílus, és itt szűntek meg legha-marabb az alkalmazására törekvő pártkövetelések. A Szovjetunióban 1954-ben hivatalosan kiátkozták a szocialista realizmust mint az építé-szeti sikertelenségek bűnbakját.

A második nagyobb svéd építészeti kiállítást 1978 nyarán a Műcsarnokban rendezték a Stockholmi Építészeti Muzeum kezdemé-nyezésére. Címe: "A funkcionalizmus térhódítása és válsága - építkezés és lakás Svédországban, 1930–1980". A fotó-kiállítást hangképek is kísérték. A kiállítás önkritikus beszámolója volt azoknak a problémáknak, amelyek az 1970-es "rekordévek" svéd panelházainál léptek fel.

A svédországi Järnában működik 1965 óta a Rudolf Steiner tanítóképző, amely az antropozófia alapjain áll. Épületeit a dán származású építész, Erik Asmussen tervezte. A mozgalomnak sok építész követője van világszerte. Az 1986-ban Järnában rendezett nemzetközi építészkongresszusra meghívták a hasonló elveket valló magyar organikus építészet képviselőit is. Egy évre rá Magyarországon került megrendezésre hasonló kongresszus. 2000 nyarán pedig a Kós Károly Alapítvány rendezésében nyílt kiállítás Erik Asmussen műveiből Budapesten.

2001 tavaszán mutatkozott be magyar építészek egy csoportja egy stockholmi kiállításon, melyet a berlini Művészetei Akadémia állított össze "Bauplats Ungarn" címmel.

Ezzel végére értem az általam fellelhető példák felsorolásának. A teljesség érdekében még vissza kell kanyarodnom a bevezetéshez. Azok között, akiket megragadott a skandináv építészet vonzereje, meg kell említeni az ún. dániásokat. Ezeket az utolsóéves építészhallgatókat a második világháború végén a magyar hadvezetés kényszerítette nyu-gatra. Az összeomlás során Dániába dezertáltak, majd sokan átkerültek Svédországba, mások visszatértek Magyarországra.

 

Budapest, szinkron műterem / Gádoros Lajos
Sztálinváros, Rendelőintézet bejárata / Ivánka András

 

Azok közül, akik saját elhatározásukból választották 1956-ban Svédországot, csak néhány nevet sorolok fel, elnézést kérve a többiektől: Bedecs Zoltán, Faragó Julianna, Illés István, Korodi György, Markó László, Salamon István, Schömer Ervin, Simonffy Gyula – akik megvalósult épületeik révén szakmai körökben ismertté váltak és jó hírét keltették a magyar építészképzésnek.

Lampel Miklós
Stockholm


Lampel Miklós (1927–2002)
* Lampel Miklós maga is azok közé az építészek közé tartozott, akit megragadott a svéd építészet vonzereje. Nem kevesebb mint 27 kortársával és feleségével, Évával együtt telepedett le Svédországban 1956 után. A stockholmi Építészeti Múzeum kérte fel arra, hogy tartson előadást e vonzerőről, amikor 2002 őszén Budapesten magasszínvonalú svéd építészeti kiállítás nyílt "Építészet a XX. században: Svédország" címmel. Sorrendben ez már a harmadik ilyen jellegű kiállítás volt Magyarországon. Előadását megbeszélésünk alapján elküldte közlésre, és már csak a képeket vártuk hozzá, amikor a szomorú hírt kaptuk váratlan haláláról...
a szerk.

vélemény írásához jelentkezzen be »