építészet : környezet : innováció

„Lefojtásban élünk” – Ekler Dezső volt az építész embe® vendége

Az építész embe® január 21-én estjén Ekler Dezső furcsa kettős élete került fókuszba: olyan alkotó ő, aki egyfelől mélyen beékelődött a nehézkes hazai szakmai viszonyokba, másfelől szabadon szárnyal a nemzetközi vizeken. Ekler szerint a kortárs magyar építészetnek még az a része is igen szűk mezsgyén mozog, mely jelentősebb kvalitásúnak tekinthető. Nem érezhető igazi szabadság a legtehetségesebbek körében sem.

„Aszaltszilvaszerű összezsugorodottságban élnek a magyar építészek” – így összegezte a hazai szakmai viszonyokat építész embe® című beszélgetéssorozatunk január 21-i állomásának vendége, Ekler Dezső rögtön az est elején. Hozzátette, hogy „valójában egyáltalán nem figyelünk egymásra, mert mindenki a nyugat-európai helyzet, a világszerte egyre szélesebb körben érezhető építészeti forradalom szemszögéből nézi magyar kollégáit.” Nem mondott újat azzal a kijelentésével, hogy szakmai szempontból provinciális hely lett Magyarország, mely lemaradt az európai trendektől – ezért aki nem akar belesüppedni a nagy átlagba, külföldre tekintget. Ekler a kaptafájánál maradva, az Alessit hozta fel példaként, mely egyszerűen „kikopott” Magyarországról, mert elvesztette kulturális kontextusát. Szerinte a képzőművészetben is hasonló a helyzet: a fontosabb magyar képzőművészek már régóta bécsi galeristákon keresztül tartják számon egymást.

Ekler Dezső volt az építész embe® január 21-i vendége
Ekler Dezső és Pásztor Erika Katalina az építész embe® január 21-én estjén
építész embe®: Ekler Dezső
építész embe® beszélgetés

A kérdező, Pásztor Erika Katalina Ekler elevenébe hatolt: rámutatott, hogy az építész furcsa kettős életet él, hiszen olyan alkotó ő, aki egyfelől mélyen beékelődött a nehézkes hazai viszonyokba, másfelől szabadon szárnyal a nemzetközi vizeken. Amikor ezt igyekezett firtatni, Ekler egy határozott huszárvágással arról kezdett beszélni, hogy a kortárs magyar építészetnek még az a része is igen szűk mezsgyén mozog, mely jelentősebb kvalitásúnak tekinthető. Nem érezhető igazi szabadság a legtehetségesebbek körében sem: ők mind azt a „kúl”, a társadalmi problémákra nem különösebben érzékeny, hűvös formavilágú építészetet művelik, mely egyfajta közös nyelvükké vált (itt főként Nagy Tamás, Cságoly Ferenc, Karácsony Tamás, Turányi Gábor nevét említette). Lényegében egyik friss építészeti irányzat sem jött be igazán országunkba, a biomorf vagy a keményvonalas svájci-osztrák minimalizmus legfeljebb csak valamilyen „letompított” formájában jelent meg. Ennek jelentős mértékben a tervezők kishitűsége, műveletlensége, tájékozatlansága az oka, bár erősen korlátozzák a lehetőségeket a befektetők is, akik között ugyan sok a nyugat-európai, ám azok nem az elit ingatlanberuházói szférát, hanem a "bunkóbb üzleti köröket képviselik" (kivételként az Orcót nevezte meg).

Nem képes érvényesülni az alkotóerő az állami beruházásokban sem, mivel azok terveztetése a korrupcióra lehetőséget adó közbeszerzési eljárásokon keresztül zajlik. Mindez együtt eredményezi a magyar építészek „lefojtottságát, zsugorodottságát”. Bár Ekler minduntalan az elméleti és szakmapolitikai kérdésekről akart gondolkodni, Pásztor Erika Katalinát nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy miként lett belőle „nemzetközi építész”. Mint megtudtuk, Ekler számára akkor nyílt meg a világ, amikor 1989-ben megkapta a rangos Piranesi-díjat a nagykállói épületegyüttesért. Az elismerés nagy publicitást és gyors ismertséget jelentett számára, 1991-ben David Chipperfielddel közösen megkapta a Palladio-díjat is, melynek révén rangos folyóiratokba is bekerültek munkái (pl. a Domusba). Innen lényegében egyenes út vezetett az Alessiig.

az építész embe® című beszélgetéssorozat január 21-i állomása
építész embe®
építész embe®
építész embe®

Persze nem lehetett kikerülni Ekler és az organikusok sajátos viszonyának boncolgatását sem. Mint mondta, 1993-ban megcsinálta utolsó „Makovecz-házát”, a tokaji Disznókő borászat garázsát. A 90-es évek közepétől őt is bedarálta a hazai profitorientált ingatlanfejlesztők elvárásainak megfelelő irodaháztervezés (persze azért vannak „szebb” munkái is, mint pl. a nemrégiben elkészült szentendrei családi ház, vagy a péceli iskola). Nem érez határozott leválást az organikusokról, mert soha nem is tekintették őt maguk közül valónak, mondván, ugyanúgy szereti Aldo Rossi, mint Makovecz Imre építészetét.

Kedvenc témája, az építészeti nagyítás is szóba került, az „építészeti perzsaszőnyegeket” szövő Zaha Hadidtól a formateremtő mester Steven Hollig. Lehengerlő stílusával és rendkívüli tájékozottságával, merész okfejtéseivel lenyűgözte a kérdezőt, aki miközben Eklerből, a szakemberből mindent előhívott, amit lehetett, mint magánembert, kevésbé sikerült megközelítenie.

Az est meghívott vendége, beszélgetőtársa és digitális művészeti VJ-je, a házigazda (volt) kollégája a MOME-n, barátja és pályatársa, egy igazán különleges szoftver guru, Tasnádi József képzőművész volt. (Tasnádi József elektronikus kiállítása az Arnolfini Archivumban)

Haba Péter
fotók: Hatvani Ádám

Tasnádi József képzőművész az est meghívott vendége volt
Tasnádi József képzőművész munkája
Tasnádi József képzőművész munkája
Tasnádi József képzőművész munkája
Tasnádi József képzőművész munkája
Tasnádi József képzőművész munkája


vélemény írásához jelentkezzen be »