Légy büszke, ha az otthonod műemlék! — Interjú François Guyonnet-val

A budapesti Francia Intézetben múlt héten lezajlott egy előadássorozat és kerekasztal beszélgetés, mely az örökségvédelem fenntarthatóságának kérdéseit járta körül egy dél-francia kisváros példáján keresztül. François Guyonnet, l’Isle-sur-la-Sorgue Örökségvédelmi Hivatalának igazgatóját kérdeztük a témáról.

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke kiváló francia kapcsolatokat ápol és egy már évtizedek óta tartó együttműködés keretében nyaranta hat építészhallgató gyakorolhatja románkori műemlékek felmérését Burgundiában. Emellett három éve már a provencei L’Isle-sur-la-Sorgue városában is rendszeresen vannak örökségvédelmi workshopok, melyek témáját a város középkorias történelmi központjának integrált rehabilitációja határozza meg.

 A mediterrán hangulatú, kis szigeten álló városmag meglehetősen homogén épületállománnyal büszkélkedhet, főként késő középkorból és kora újkorból származó emlékekkel. Az ilyen ’Firenze típusú’ intakt városközpontok kezelése és fenntartása speciális szemléletet kíván, mely képes összehangolni a múltbeli értékek megőrzésének és a korszerű használat követelményeinek szempontjait. Erre kiváló példa L’Isle-sur-la-Sorgue immáron hét éve zajló átfogó rekonstrukciós és revitalizációs programja, melynek motorja – talán mondhatni, kurátora – a város örökségi igazgatója: François Guyonnet, aki kifejezetten baráti viszonyt ápol a város polgármesterével. A kettejük vezette sikeres programba volt szerencséje a műegyetemi hallgatóknak belelátni az Építészettörténeti Tanszék szervezésében.

 Guyonnet a hallgatók idei munkáit a BME-n november 12-én megrendezett tudományos diákköri konferencián értékelte. Másnap a Francia Intézetben tartott est kezdetén elmondott köszöntőjében Pascali Andérani, Franciaország magyarországi nagykövete hangsúlyozta az európai közös történelmi örökség megóvásának jelentőségét – különös tekintettel annak közösségteremtő erejére, utalva a Notre Dame áprilisi leégésére is; illetve méltatta a három éve tartó aktív magyar-francai együttműködést. Ezt követően Pierre Gonzalvez, L’Isle-sur-la-Sorgue polgármestere röviden ismertette a rehabilitációs program eredményeit, kitérve a korábbi rossz állapotokra, az emelkedő látogatószámokra és az állami támogatások elnyerésére. Ezek után monsieur Guyonnet adott elő az általa vezetett városmegújítási programról, melyet a tanszéki francia programokat mentoráló Daragó László Az örökségi érték, mint az építészeti tervezés elfeledett erőforrása című előadása követett. 

Az estet lezáró kerekasztal beszélgetés témája az épített örökség fenntarthatósága volt városi léptékben. Földváry Gábor István moderálásával az est résztvevői: Nagy Gergely - ICOMOS elnök, Porga Gyula - veszprémi polgármester, Pierre Gonzalvez és François Guyonnet L’Isle-sur-la-Sorgue-ból, valamint a BME Építészettörténeti Tanszékéről Krähling János tanszékvezető és Daragó László voltak. 

A francia város megújítási programjának részleteiről François Guyonnet-t kérdeztük a hivatalos program előtt:
 
Székely Márton: Milyen épületállománnyal, történeti adottságokkal rendelkezik L’Isle-sur-la-Sorgue, és mi a város speciális jelentősége a francia nemzeti épített örökségben?

François Guyonnet: A város környéke, az ún. Venaissin Grófság egészen a nagy francia forradalomig a pápai államhoz tartozott, Franciaország hivatalosan csak 1791-ben annektálta, így a földrajzi közelségen kívül ez a szál is erősítette az itáliai hatást. Avignon a régió kulturális központja, annak renoméja és történelmi szerepe – a pápaság átmeneti székhelyeként – meghatározó L’Isle-sur-la-Sorgue számára is. A településközpontot adó 15-16. századi lakóépültek szövete hasonlóságokat mutat, a hasonló léptékű olasz városokéval – például fennmaradt egy San Gimignano-t idéző lakótorony is, melynek revitalizációja elkezdődött. Emellett e területre határozottan kisugárzott a 17. századi itáliai barokk hatása – ellentétben Franciaország többi részével, ahol a barokk klasszicizáló irányzata volt uralkodó. Így olaszos jellegű templomok és kápolnák is szép számmal találhatóak a környéken. Kulturális szempontból országos jelentőségű a város műkincspiaca, amely a régiségkereskedelem egyik legfontosabb francia központjává teszi az évi 800 ezer turistát vonzó L’Isle-sur-la-Sorgue-ot.

Sz. M.: Hogyan kezdődött meg a megújítási program, milyen kiindulási helyzettel találta magát szemben és mik voltak a kirajzolódó fő szempontok?

F. G.: 2012-ben Gonzalvez polgármester kért fel a feladatra, addigra több évtizedes lemaradás keletkezett az épületfenntartási feladatok terén,  az önkormányzat eladósodott és képtelen volt forrásokat biztosítani a rekonstrukciós munkálatokra. Ezen kívül teljességgel hiányzott az átfogó koncepció a városmag új élettel való megtöltésére. A kezdő lépés így annak az imázsnak a kialakítása volt, amely egyaránt képes összekovácsolni a lakóközösséget és utat teremteni a megvalósulás felé az intézményhálózaton keresztül. Ehhez szinte kultúrmissziót végeztünk a lakosság körében, az ingatlan (lakás- és üzlet-) tulajdonosokkal egyenkénti beszélgetéseket folytatva, mely megalapozta a program társadalmi beágyazottságát. Azt mondtuk az embereknek, hogy: Légy büszke, ha az otthonod műemlék! Ne nyűgként tekints rá, és a megújításában való részvétellel most „te írhatod a történelmet!" –  ez működött. Másfelől alapvető volt a szakmai megalapozottság is, a kutatómunka elkezdése. Az egyes épületek alapos, régészeti- és művészettörténeti feltárása önmagában is óriási munka, ebbe sikerült szerencsésen bevonni a BME Építészettörténeti Tanszékét és hallgatóit.   

Sz. M.: Mire a legbüszkébb az elért eredmények közül?

F. G.: Egyfelől imponáló végeredményt hozott az ún. Tour d’Argent (Ezüst Torony) felújítása, melynek során az autentikusabb középkori megjelenést úgy sikerült visszaállítani, hogy egyúttal korszerűbb funkciót is kaphatott. Másfelől a Velorgues-i kápolna megmentése is sikerként könyvelhető el, ahol a közösség és a város összefogása mentette meg a különleges szakrális épületet a megsemmisüléstől. A kisebb-nagyobb projektek fizikai megvalósulásán túl talán a legjelentősebb változás, hogy a városlakók érezhetően tudatosabbá váltak saját épített örökségük iránt. Ma már lelkesen mesélnek a felújításokról, látható a belvárosi üzletek vizuális kultúrájának javulása, ami méltóbb a történeti mag miliőjéhez.

Sz. M.: Hogyan sikerült egyensúlyozni a tudományos kutatás és a gyakorlati tervezés – használhatóság - megvalósíthatóság olykor ellentétes szempontjai között?
F. G.: Kulcsfontosságú a hosszú távú gondolkodás, amely gazdasági-politikai szempontból néha nehéznek tűnik, de szerencsére a rendszer is egyre inkább belátja, hogy ez valójában neki is kifizetődő. A Tour d’Argent-nél például már most tudjuk a menetrendet a 2020-as és ’30-as évekre előre. Ezeknél az épületeknél a tudományos kutatás a projekt DNS-e, és az alapos minden részletre kiterjedő kutatás alapján készült dokumentációk fontossága abban rejlik, hogy hitelessé tesz minket: szakembereket a partnerek és döntéshozók előtt. Eddigi tapasztalataink szerint talán receptnek is mondható a sikerre, hogy a legfontosabb a politikai szándék, az örökségvédelmi tervezés, az örökségvédelmi szakágak összefogása, a különböző kutatási területek közötti folyamatos párbeszéd, együttműködés a helyi hatóságokkal, valamint a résztvevő szakemberek sokoldalúsága.

François Guyonnet elhivatottsága lelkesítő és egyúttal tanulságos számunkra. L’Isle-sur-la-Sorgue példája nekünk is megmutatja, hogy az örökségvédelemre a társadalom tekinthet úgy is, mint katalizátorra és nem, mint a fejlődés kerékkötőjére. Ez különösen aktuális Veszprémben, amely 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz, és gazdag épített örökségének megújításában-fenntartásában bizony van mit ellesnie a francia várostól. Ezáltal is üdvözlendő, hogy Porga Gyula polgármester is részt vehetett a kerekasztal beszélgetésen, aki úgy fogalmazott: a cél, hogy polgárai ne csak lakják, hanem éljék is a várost! Az est jelmondata utalt arra a komplex szemléletre, mely folytán a hagyományos értelemben vett intézményes örökségvédelem pusztán hatósági jellege helyett a jövőben a felhasználók és a szakemberek közötti dinamikus együttgondolkodás előtérbe kerülése is megoldást jelenthet elhanyagolt épített örökségünk megőrzésére. A manapság néha már lózunggá váló fenntarthatóság kifejezés így új értelmet nyer történeti épületeink esetében. Mindenekfelett a közösség örökségez való viszonyulását kell szorosabbá és fenntarthatóbbá tennünk.

Székely Márton
építész, a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének
végzett doktorandusz hallgatója