építészet : környezet : innováció

Let's Colour - a Településszépítő Egyesület pályázata

határidő: 2016. május 1. CEST 00:00
Iskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok és privát közösségek is jelentkezhetnek a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei pályázatára, melyen 800 négyzetméter beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket, és a teljes önkéntes munka koordinálását lehet megnyerni. Jelentkezni május 1-ig lehet. 

Több mint 21 ezer négyzetméternyi falfelület újult meg az elmúlt években

„Egyesületünk immáron hatodik éve járul hozzá a szürke falak eltüntetéséhez. Idén először kizárólag beltéri pályázatokat várunk és hosszabb idő áll rendelkezésre a pályázatok feltöltésére, így még több jelentkezőre számítunk” – emelte ki Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője.

Az Egyesület által meghirdetett pályázat célja, hogy segítse az elhanyagolt közösségi terek megújulását. A Let’s Colour Településszépítő pályázat a legsikeresebb ilyen jellegű kezdeményezés: csak tavaly, 33 pályázat érkezett az ország minden szegletéből, a festések során pedig 650 liter festék felhasználásával, összesen 1350 négyzetméternyi fal újult meg hazánkban. Az elmúlt évek során a szervezet több mint 21 ezer négyzetméternyi szürke falfelültet tüntetett el 1800 önkéntes segítségével.

Összefogás egy jó cél érdekében

„Pályázatunk hihetetlen mértékben képes megmozgatni a helyi közösségeket. Jó látni azt Magyarországon, hogy ilyen sokan képesek összefogni egy jó cél, például egy közösségi tér kifestése érdekében” – jegyezte meg Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. A Let’s Colour pályázatán bármilyen hazai közösség, szervezet, vagy társadalmi csoportosulás elindulhat. Emellett önkormányzatok, lakóközösségek, oktatási intézmények, baráti és szülői közösségek jelentkezését várják, akik szeretnének önként tenni a környezetük szépítéséért.

Közösségi festések

Az egyetlen kritérium, hogy a jelentkezőnek biztosítania kell azt a kifestendő beltéri falfelületet, mely az adott közösség életében központi szerepet tölt be, valamint azt a közösséget, amely önkéntes munkában elvégzi a festést. Fontos tudni, hogy a pályázaton nem lehet magántulajdonban lévő helyszínekkel indulni. A jelentkezéseket a korábbi éveknek megfelelően idén is két kategóriában várják, ennek megfelelően a 10 ezer feletti lakosú, illetve a 10 ezer fő alatti lélekszámmal rendelkező településekről lehet pályázatokat feltölteni az Egyesület weboldalára.

A pályázat menete

A pályázatok 2016. március 29-től május 1-én éjfélig tölthetők fel a www.letscolour.hu weboldalon. A megadott határidőn belül bármeddig el lehet küldeni a jelentkezéseket, azok sorrendje nem számít a későbbi elbírálásnál. Ezt követően 2016. május 2-án éjféltől egészen május 22-án éjfélig lehet szavazni a benyújtott pályázatokra, az eredményhirdetésre pedig május 23-án kerül sor.

Az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázata kerül a döntőbe. A döntőbe jutott pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50-50 liter Dulux színes beltéri falfestéket nyernek “fájdalomdíjként”. A festéseket legkésőbb 2016. augusztus 20-ig kell megvalósítani.

Lemosható festékek, teljeskörű lebonyolítás

A pályázaton kiválasztott nyertesek idén speciális, foltálló és víztaszító Dulux EasyCare beltéri festéket, professzionális designterveket, műszaki szakértőt és a festés teljes szervezését kapják jutalmul.

További naprakész információk: www.facebook.com/letscolourhu


vélemény írásához jelentkezzen be »