”Minden megoldható három tételből.” - VERY GOOD OFFICE

"A VERY GOOD OFFICE egy átlagos hazai építésziroda. Elítéljük a copy-paste inspirációt. Nem követünk vizuális trendeket. A fiatalok szeretnek minket. A honlapunk érdekes. Tudunk angolul. Szóval egy átlagos hazai építésziroda. Valahol 2027 derekán." - interjú Pintér Mártonnal, a VERY GOOD OFFICE társalapítójával. 

Varga Csilla (VCs): Nézegettem a VERY GOOD Facebook-oldalt, a Bálint Ábellel közös VERY GOOD OFFICE honlapját, a manifesztóitokat, a nálunk korábban megjelent képsorozatodat, ami az ötletpályázatokra beadott munkákat parodizálja – erős, határozott állításokat fogalmazol, fogalmaztok meg. Többek között arról, hogy milyen az építésztársadalom…

Pintér Márton (PM): Avítt.

VCs.:…meg arról, hogy azon belül a ti álláspontotok mennyire eltérő a többségétől. Fejtsd ki, kérlek, ezeket!

PM: Szívemre vettem az ócsárlásra kiélezett kritikát, ezért visszaolvastam a posztokat a VERY GOOD Facebook oldalán és csupán két ún. "ugatást" találtam:

• az egyik, hogy a MOMÉn elviselhetetlenül gyér a Wi-Fi (ami tényleg így volt akkor és most is);
• a másik meg arra vonatkozott, hogy a legújabb Váci úti irodaház a Zugligetben épül meg.

Hozzáteszem, van egy tucat erősebb hangvételű poszt, de manapság megbántani valakit nem művészet. Nem mellesleg csomó érdekes dolgot teszek közzé, amik elsősorban nekünk tetszenek. Az emberhez köthető karakteres építészeti hozzáállás elengedhetetlen és egyúttal tanulhatatlan is. Azért szeretem ezt a receptet, mert nem lehet lenyúlni – az ember csinálja, amit gondol, és a saját karaktere összefonódik az építészetével. Úgy érzem, hogy bennünk ez megvan és élünk is vele. Bocsi.

VCs: Tehát kompromisszumok nélkül önmagatokat adjátok, ami a munkáitokon is megérződik?

PM: Nem egészen, vagyis nem a munkán keresztüli önmegvalósítás értelemében nem. Sokan ezt csinálják, de mi a versenyszférával nem tudjuk összeegyeztetni azt a szentimentális hozzáállást, amikor az építész gyermekeként tekint az épületre és könnyekig van hatva, mikor valamije megépül. "Milyen szép lett a homlokzata!" – igen, az lett. És?! Kompromisszumok nincsenek.

VCs: Amit te képviselsz az biznisz? Ha a homlokzat nem érdekel – mi érdekel helyette?

PM: Azt látni, hogy csinosítások mennek. Ez nem csak a szabályoknak való megfelelési kényszer, vagy a megrendelői, politikai nyomás miatt alakul így: rendszerint az építészek kommunikációján csúszik el a dolog. Legnagyobb szívfájdalmunk, hogy nem mernek tippelni itthon - vessenek magukra.

VCs: Tippelni? Ez mit jelent ebben az esetben?

PM: Nem pusztán lexikalitásra építeni, és nem egy vágy beteljesítésére törekedni, hanem intuitívabbnak lenni és vásárra vinni a bőrödet. Pláne most, hogy nincsenek aktuális izmusok, nincs az építészeti színtéren egy meghatározó hang, ami vezetne.

VCs:Tudsz olyan hazai épületet mondani, ami tetszik?

PM: Kapásból nem tudok rávágni egyet sem, gondolkodom még a beszélgetés végéig.

VCs: Az előbb említetted, hogy nincsenek már kapaszkodók, a mai építészet egy nagy olvasztótégely, nincsenek kitapintható irányzatok. Ez korjelenség, vagy egyszerűen mi itt, Magyarországon a periférián vagyunk az építészeti élvonal szempontjából és nem mi fújjuk a Passzát-szelet a legújabb eszmékkel?

PM: Csatlósok vagyunk, de azok is rosszul. Ott vannak például a lengyelek, akik nagyon magukévá tudták tenni az aktuális elvárásokat, miközben a helyi íz is megmaradt. Ők sem diktálnak csapásirányt, de legalább jól követik – elengedték a frusztrációt, a nosztalgiázást, nem kötik a terveket egy konkrét szellemiséghez.

Az OMA*AMO-nál egyszer megkérdezte tőlem a főnököm Ippolito Pestellini Laparelli, hogy meg tudnám-e mondani, miért nincsen kelet-európai építészet? Ők várják, hogy legyen, szeretik. Egész egyszerűen be vagyunk szarva, le van törve a szarvunk és amint elkezdenénk egy kicsit fekete-fehéríteni és erőszakosabban, célratörőbben viselkedni, a szakmabéliek egyből megijednek. "Ne, csak a Keletet ne!" – holott a Nyugatot nem tudjuk megcsinálni, csak wannabe kópiákat gyártani: drága, 20 évvel előttünk jár (vagy nem, ez kérdés), mások a feltételek, az igények, a munkakultúra. Az önazonosság itthon mindenkiből nagyon-nagyon hiányzik. Belőlünk mondjuk pont nem. Kapunk is ezért bőven.

VCs: Milyen, vagy milyen lehetne most ez a keleti építészet?

PM: Nem régóta figyeljük és elemezzük ezt a kérdéskört. Amikor saját lábra álltunk, akkor határoztuk el, hogy egy önmagában hiteles, kb. patrióta vonalat szeretnék vinni egy kis csavarral – nem a végeredmény épített mivoltában, hanem attitűdben. Sokkal nyersebb, olyasmi, mint az itteni hétköznapi emberek mentalitása: távtartó, kellemesen humoros, néha kicsit kínos, van benne egy egészséges nemtörődömség (ha valami jó, akkor nincs apelláta: az és kész) és sajátos módon nagyon-nagyon korrekt.

Az öko- és a fenntartható építészet jelenthetne mást is ebben a régióban: a fenntarthatóság eredője az építészeti programban és nem a high-tech épített mivoltában rejlik - például. A homlokzati manír is csak helyi fájdalomcsillapítás.
Azt érzem, hogy itthon nagyon meg akarjuk mutatni, hogy van magyar építészet. Nincs magyar építészet – attitűd viszont van, de arra nem merünk építeni, mert attól félünk, hogy sztereotípia áldozatává válunk. Az attitűdizmust képviseljük – az épület legyen egy hosszú gondolatmenet, a problémák pedzegetésének következményeként egész biztosan jó lesz. Ha szép is lesz, áldásunk rá. Milyen hülyén hangzik a VERY NICE OFFICE, nem?

VCs: A ti felfogásotokban hol van, milyen szerepet kap a felhasználó? Ő ki tudja olvasni ezeket a gondolatokat az épületből – érdekli őt ez egyáltalán?

PM: Sokan esnek abba a hibába, hogy azt gondolják, a megbízó azért megbízó, hogy vakon megbízzon az építészben, aki ezért mindenhatóként azt csinálhat, amit csak akar. Ő mondja meg a podesztről, hogyan jó a ház. Ez baromi kellemetlen, ezt szeretnénk elkerülni. Vannak esetek, amikor a felhasználók a vackaikkal megsértik az építész úr szakmai manifesztációját (ismerünk nem egy ilyen történetet), de ilyenkor az építész vessen magára - nem elég jó építész.

VCs: Mi alapján alakul ki, hogy kivel dolgoztok együtt?

PM: Az egyik megrendelőnk említette, hogy mennyire fárasztóak már az építészek. Kefével tolják le a torkán, hogy épp melyik külföldi építészt kéne ismernie és hasonlót akarnia. Mi csak pszichológiai teszt gyanánt mutatunk előképeket (szeretet és utálat felkutatása érdekében). A másik fél úgyis arra kíváncsi, ami a mi fejünkben van, és mi is kíváncsiak vagyunk, hogy mi van az ő fejében. Úgyis az lesz, amit akar, csak jobban, mint gondolná.

Egy trükk: mindig három opcióval készülünk. Nem csak egy koncepciót mutatunk meg, ami aztán vagy tetszik, vagy nem. Ha a három felkínált lehetőség közül választ a megbízó, már tudjuk, hogy mit miért szeretne vagy nem szeretne, és milyen irányba haladjunk inkább. És a másik két opció sem bullshit, hanem vállalható koncepciók. Háromszoros a munka, de sokkal gyorsabban tudunk haladni összességében. Ezt mi találtuk ki.

VCs: Kedvenc épület, így az interjú végére?

PM: A Néprajzi Múzeum jó lesz.

Varga Csilla

Társalapító: Bálint Ábel
Alapítva: 2017