építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Miskolci Kollektív Ház 1979–1989

Igazából az elveszett normalitás visszaszerzése a tét, amit különböző jelzőkkel illetnek: történeti, szerves, organikus, flexibilis, regionális, hagyományos. Golda János írása.

Letelepedni, dolgozni, élni...
Nem sokkal a Digitális Világforradalom kirobbanása előtt vagyunk: a régi ideák utolsókat lobbannak, mielőtt végleg elhamvadnának. Vihar előtti csend van. Az emberek félrehúzódva menedéket keresnek, vagy zavarukban vadul őrjöngenek mindenfelé.

1979-et írunk...
Történetünk a „létező szocializmus” végóráiban, egy bezárt és ellenőrzött világ otthonos díszletei között játszódik. Ebben a közegben kell keresni a támpontokat.

 

Miskolci Kollektív Ház makett

 

Az építészetben is korszakos változások zajlanak ezidőtájt…
Nagyjából ekkorra válik bizonyossá, hogy mégsem lehet aszimmetrikusan felépíteni a nyugati „szép új világot”, és ez a felismerés villámgyorsan devalválja a „minden szép, ami funkcionális” felvilágosult gondolatát. A formalizmusba fulladó „hivatalos modern” agóniája fölött új tanok, elméletek, filozófiák ülnek – idő előtt – halotti tort. A kor közös élménye az építészet kiüresedése, a tárgyi világ szétesése, a „horror vacui”. Az építész pedig tehetetlenné és kiszolgáltatottá válik, presztízse rohamosan csökken.

Az útkeresés világszerte a kínzó hiányok enyhítésére, vagy éppen kiélezésére irányul: Christopher Alexander Corbusier-t opponálva sietve rakja le egy új, szövetszerű várostipológia alapjait; az Archigram tervezőcsoportja utópisztikus ufó-világot vizionál lépkedő gép-házakkal; Robert Venturi az elit által filozófiailag legitimált összetettség és ellentmondásosság manierista stílusértelmezését adja; Andy Warhol pop-artja a csúnyát, a közönségest bálványozza; Aldo Rossi a nyelvészet, a szemotika segítségével tölti fel jelentéssel a kiürült építészeti formákat; a Krier-testvérek szürrealista, historizáló utópiákban tobzódnak…

Itthon, a megerősödött állami tervezővállalatokban az „ipartervesek” (Szendrőiék), a dániások (Farkasdyék), az Angliát megjártak (Jurcsikék) mögötti második-harmadik vonal éppen megköti aktuális üzletét a válság felé rohanó hatalommal. A kényszeriparosításhoz többek között egymillió gyorsan megépíthető lakást kellett produkálni.

Az egyetemen rendszerelméletről, megastruktúrákról, gazdaságosságról folyik a vita, és alig esik szó az építészet lényegéről, a „hely” fontosságáról, az arányokban megjelenő üzenetről, a mester-tanítvány viszonyról, a szakma etikai vonatkozásairól.

A hetvenes évek közepén azonban Magyarországon is feltűnik egy új nemzedék. Tagjai drámai kérdésekre keresik a jó válaszokat: Janáky a jelentését vesztett tárgyözönnel küszködik; Reimholz a strukturalizmus érzéki költőiességét kutatja; Török iskolát teremt a jelenlétre alapozó, belülről építkező tevékenységével; Bán magányosan hoz létre expresszív, erőteljes építészetet; Gulyás kicsit korábban a tervezővállalati rutint hatja át Aalto-i tehetségével. De a diskurzus nehezen hozzáférhető fórumokon zajlik, és éppen az egyetemisták teremtik meg a második szakmai nyivánosságot a Bercsényi 28-30 szakkollégiumi periodikáival.

Történetünk hősei építészhallgatókként jobb híján összekapaszkodnak a lebegő diáklét üvegbúrája alatt, titkos álmokat szőve egy normális világról.

 

Miskolci Kollektív Ház csoportkép

 

Miskolc, az acélváros ebben az időben a fellendülés utolsó óráit éli a nehézipar fellegváraként. Pénzt és energiát nem kímélve zajlik a város kíméletlen átalakítása modern panel-metropolisszá. Ideális terep 30–40 mindenre elszánt, idealista fiatal építész számára: lehetőség az álom megvalósítására, egymásrautaltságban, intenzív munkával…

A város vezetői – idült építészhiánnyal küszködve – minden idegszálukkal a csoport letelepítésére koncentrálnak, ebből jön létre a Kollektív Ház realitása.

Közben fokozatosan megszületik a közösségben a felismerés, hogy az építést mindig meg kell előznie a jelenlét folytonosságának. Az ember „jön-megy a világban, valahol letelepszik, berendezkedik, jelen van. És csak utána kezd építeni...” (Heidegger)
Tulajdonképpen ez a közös helyfoglalás, a föld adott darabjának birtokbavétele az igazi cél. Ha éppenséggel egy durva iparváros kellős közepén is, annál nagyobb a kihívás…

Ha van egy hely, és van közösség, a jelenlét lassan kibontja a teljességet.

A Miskolci Építész Műhely egyszeriben szabad, kifelé és befelé egyaránt nyitott szellemi közeggé válik, mert Bodonyi Csaba és Ferencz István, illetve mögöttük Plesz Antal személyiségük teljes súlyával felvállalják az ifjú társaságot.

A közös munka során a szerkezeti és szerkesztési racionalizmustól gyorsan eljutnak egy új, integrált környezetalakítás módszertanának kidolgozásáig, a spontán és tervezett elemek harmonikus viszonyának elemzéséig, a primer anyagnál magasabbrendű építészeti tér lehetőségének vizsgálatáig.

De igazából az elveszett normalitás visszaszerzése a tét, amit különböző jelzőkkel illetnek: történeti, szerves, organikus, flexibilis, regionális, hagyományos.

Mindössze tíz év adatik a Műhely és a Kollektív Ház számára a történelemtől: Európa egyik utolsó nagy projektjének, a jóléti állam nyugati és keleti ideájának kudarca, illetve az új, globális világkorszak beköszöntése közötti időrepedésben, egyfajta vakumban bontakozik ki a miskolci kísérlet 1979 és 89 között, a maga különleges, megismételhetetlen egyszeriségében.

Ervin Mühlestein svájci építész, filmes és publicista hosszas levelezés után végül 1987-ben látogatja meg a Kollektív Házat, és megdöbbenti a ház következetes koncepciója, elvi és szerkezeti tisztasága, ugyanakkor eleven, lüktető élete. Azért jön, mert korábban nagyszabású kiállítást szervezett hazájában a kollektív életformák népszerűsítésére, európai, de elsősorban skandináv, holland és német példák bemutatásával. Akkor német kutatók hívták fel a figyelmét a magyar kísérletre. Személyes miskolci élményeiről és tapasztalatairól később sokat publikál, újabb kiállításokat szervez Amszterdamtól Prágáig, Zürichtől Moszkváig. Folyamatosan érdeklődik további magyarországi próbálkozások után – persze hiába. Az akkori erőfeszítések valószínüleg már egy új korszakban hasznosulnak majd.

A Miskolci Kollektív Ház betöltötte rövid küldetését: egy évtizednyi pillanatra megidézte a normalitást a Győri kapu 48/a-ban.

Golda János
a Teampannon Kollektív Lakóegyesület titkára

10 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »