Molnár Péter díj 2012

Az idei Molnár Péter-díjat a Zsolnay Negyed felelős tervezői: Baranyi-Csaba Kata, Herczeg László és Pintér Tamás János kapták. Az alábbiakban Mónus János laudációját tesszük közzé.

A Molnár Péter díj a „kamarazenészek" díja.
Fennállása óta a díjazások ösztönösen kerülték az egylélegzetű, nagy, összefüggő műfolyam-alkotók elismerését. A nagyprojektek világa nem érzelmes műfaj, a „meg kell csinálni" sokkal nagyobb kényszerítő erő, mint a „hogyan". A nagyprojektek egyetlen igazi értéke a „tett",hogy elkészültek. Hiányzik belőlük az idő, a térbeli helyzetek sokfélesége. Hirtelen dermedt kristályosodások, rendszerint meglévő településszövetben, felbontva annak lényegét.

Idén a Molnár Péter díj látszólag letér eddigi útjáról, nagyszabású fejlesztés tervezőit tünteti ki, a 2008-ban lezajlott tervpályázat nyomán idén elkészült pécsi Zsolnay Negyed felelős tervezőit: Baranyi-Csaba Katát, Herczeg Lászlót és Pintér Tamás Jánost.

Méltató leírásban nem szeretnék versenyre kelni Kalmár Lászlónak az Építészfórumban megjelent kiváló írásával, inkább idéznék innen-onnan.

-Horváth András:"a valamikori zsűri munkájából pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor a már majdnem félretett pályaművet a kollégákkal ismét elővettük.
A nagy látványosságokat felvonultató tervek között egy ideig megbújt ez a halkszavú, szinte mindent megtartó és keveset hozzátevő koncepció".

-„Fenyvesi:" a Zsolnay egy nőtt város, Magyarország XIX. századi ipari építészetének keleteurópai bájával, meg mindazzal, amit rákentek, ragasztottak, építettek, bontottak a további másfélszázad évei.
Önmagában az egész, nem is értem, hogy menekülhetett meg a szokásos hipokrita hasznosító agyrémektől és kapott értelmes, minden ízében ráillő funkciókat".

-Kalmár László: „az európai és angolszász kultúrkör túlságosan is a végeredményre koncentrál, a keleti világ sokkal inkább figyeli a folyamatokat. A Zsolnay kulturális negyed vizsgálatakor inkább az utóbbit érzem fontosnak".

vagy: „szeretném tudatosítani azt a körülményt, hogy a Zsolnay úgy viselkedik, úgy működik, úgy fejlődött és fejlődik, mint egy város (város a városban), nem úgy, mint egy épület. A részek jellemzően nem egységesen, sokkal inkább a saját törvényszerűségeik szerint működnek. A sokféleség erény (majdnem evidencia), a túlzott homogenizálás utáni vágy veszélyes, még értő kezekben is könnyen falanszterhez vezet. Ez alapvetően más hozzáállást, más módszert kíván az építésztől. A tervezők ezt előre látták. Úgy gondolkodtak, jobb, ha több csapat (végülis 14 építész team) dolgozik párhuzamosan a munkán"

-Arnóth Lajos:"városrész-gyógyítás volt ez, semmiféle nosztalgiázás, nem borítottak az épületekre valamiféle fátylat, elrejtést. Végezték a munkájukat racionális, szerető megfontolással. Mindezt a számtalan kisebb egység tervezői, a megbízók, sőt még a kivitelezők is megértették, elfogadták őket és így dolgoztak.
Nem sztár munka és feladat volt ez, nem divatmunka, de elévülhetetlen mindennap, nemes maradandóság, architektus magatartás".

Tehát a Molnár Péter díj valójában mégsem tért el eddigi irányától, továbbra is a „kamarazenészek" díja.
A díjazottak viszont amit tettek, az összességében mégsem halkszavú egymásnak zenélés, hanem igazi ideológiai és gyakorlati progresszió vízfejűvé dagadó világunkban, egyetlen normális esélyünk (a „felbontásé" a „nagyítás"- többszörözés helyett), igazi civil tett!

Mónus János