„Nem öncélú építészetről van szó. Itt szolgálni kell.”

Akinek módja van belesni a palánk mögé, ledöbben: hazánkban szokatlan léptékű épületalap gödre tátong a hajdani május elsejék dísztribünjének hűlt helyén. A nemrégiben jelentős nemzetközi díjak sokaságát elnyert Néprajzi Múzeum falai nemsoká elindulnak az ég felé. Fontos fordulat ez nemcsak a ház, nemcsak a Liget Projekt, de az egész város számára. Erről beszélgettünk Ferencz Marcel tervezővel és a projekt megvalósításával megbízott Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesével, Sághi Attilával. Bojár Iván András interjúja. 

Kezdjük a legkényesebb témával: mind a sajtóban, mind a közbeszédben határozott kritika, hogy a majdani Néprajzi Múzeum látványtervein, elsősorban a tetőn megjelenő rengeteg zöldfelület igazából kamu.

FM: Az épület teteje pontosan úgy fog kinézni, mint a látványterven, ugyanis a fáknak harminc köbméteres épített földtárolók készülnek, amiben két-három fa is kényelmesen elfér. A mélygarázson is látszik a kétméteres földtakarás, ami szintén használható, és betöltethető zöldfelület.

SA: Nem lehet elégszer elmondani, hogy a projekt megvalósulása a liget zöld felületének a növekedését fogja eredményezni, és a beruházással egyáltalán nem csökken a faállomány.

A Néprajzi Múzeum terve már eddig is sok pozitív visszajelzést kapott, díjak sokasága ismerte el a tervezői gondolatot, noha tudjuk, hogy a terv és a valóság között gyakran nagy a szakadék. Hogyan élik meg a megvalósulásig tartó folyamatot, milyen lépések következnek?  

FM: Az elmúlt öt évben elég sok tapasztalatot szereztem arról, mit érdemes megrajzolni és mit nem. A legfontosabb az volt, hogy egy valóban megépíthető épülettel vettünk részt a nemzetközi tervpályázaton. És szerencsére olyan szakembergárda, mérnöksereg vesz körül (Détári György építészmérnök alkotótársam és Szántó László szerkezettervező nevét mindenképp megemlíteném), amellyel nagyon hatékonyan tudtunk együtt dolgozni. Nem hagyatkoztunk olyan megoldásokra, amelyek nem kipróbáltak. A know-how lényege, hogy miként lehet valóban megépíthető épületet létrehozni. Magyarországon ugyanis nagy kockázat olyan dolgot letenni az asztalra, aminek nincs meg a bejáratottsága az építőiparban, illetve a kivitelezésben. Igyekeztünk olyan tervet készíteni, ahol nem lesz szakadék a terv és a valóság között.

A Ligettel kapcsolatos közgondolkodás sokat változott, amikor első komoly lépésként megnyílt a Szépművészeti Múzeum. Hogyan alakul majd a projekt további ütemezése?  

SA: A projekt keretében a megújult Szépművészeti Múzeum mellett néhány elkészült parkelemet is átadtunk, például a kutyás élményparkot, egy sportpályát, valamint már tesztüzem zajlik a Vakok Kertjében, amiből már meg lehetett érteni, hogy a parkot tényleg az itt lakókért fejlesztjük. Hasonló parkelemek lesznek a rózsakert az Olof Palme sétányon és a játszótérek, köztük Budapest egyik legjobb és legnagyobb játszótere, amit az idén átadunk. Illetve megújul még egy többhektáros parkrész is. Emellett az idén elkészül a Millennium Háza, és a Szabolcs utcában az Országos Műemléki Restaurálási és Raktározási Központ.

Münchenben és más nagyvárosokban tapasztaltam, hogy van egy nagy központi park, ami sokféle, a városlakókat vonzó szolgáltatást kínál. Van-e ilyen terv a liget esetében, illetve van-e erre üzleti modell? Mik lesznek a bevételi források?

SA: Erről szól tulajdonképpen ez az egész beruházás: a megújított zöldfelületet, a parkhoz kapcsolódó sport és rekreációs funkciókat a projekt megvalósításával megbízott Városliget Zrt. 99 éven keresztül fogja üzemeltetni és karbantartani. Ma már egy múzeum esetében sem csak a gyűjtemény a lényeg, a vonzerő, hanem az épület különböző egyéb funkciói, közösségi terei. A kávézó, az étterem, a sétány, a rendezvények, a múzeumpedagógia mind-mind erről szól majd.

A néprajz fogalmát Magyarországon egyfajta nemzeti romantika lengi be, amihez a Kúria épülete annak ellenére is elfogadott volt, hogy a pompás historizáló architektúra és a nép egyszerű fiai kezével létrejött egyedi tárgyak egész más világot képviseltek. Ehhez képest ez a jelenleg építés alatt álló ház minden ízében modern.

FM: Itt elsősorban az új helyszínt kellett figyelembe venni, amely merőben más, mint a Kossuth téri épület. A ligethez kellett idomulni, és az volt a fő kérdés, hogy a Hősök tere, a szakrális és városi origó mellé hogyan hozunk létre egy zöld origót. Sok komplex választ kellet megfogalmaznunk. Ezek közt csak egy csomag az, hogy honnan költözik ide a múzeum és milyen műkincsállományt hoz magával. A mi épületünk finoman reflektál majd a benne elhelyezendő műtárgyakra. A hajlított belső téren végig lehet majd sétálni anélkül is, hogy az ember belépőjegyet váltana, és amíg végigmegy a belső íves múzeumi főlépcsőn, jelentős emocionális élményanyaggal találkozik. Ez egy barlangszerű, szövevényes térforma. Azon gondolkodtam, hogy ezen a formán keresztül hogyan tudom becsábítani a fiatalokat a múzeumba. Az új néprajzi múzeum homlokzati ornamentikája, amely nyolcvan nemzetközi tájegység díszítőművészeti értékeire támaszkodik, befogadhatóvá teszi majd az épületet a világ különböző területéről érkező látogatók előtt.

Nem pusztán a magyar díszítőművészet elemeire támaszkodik az ornamentika?

FM: Nem, ez egy nagyon gazdag etnográfiai gyűjtemény válogatása, ahol az afrikai, a kanadai, de az indián kultúra elemei is megtalálhatók. Így mindenkinek ismerős és különös lesz egyszerre. Az épület és a homlokzat is azt fejezi ki, hogy ez a világ néprajzi múzeuma lesz.

Annak idején Lechner Ödön egy India művészetét bemutató londoni kiállítás, Horti Pál pedig a mexikói utazásáról hazahozott formai elemeket vette föl és igyekezett beépíteni a magyar művészet, építészet világába. Nyilván itt az a lényeg, hogy a nagy tengerben hogyan oszlik el mindaz, ami magyar. Emögött pokoli nagy kutatómunka kellett hogy legyen.

FM: Kilenc hónapos kutatómunkával dolgoztuk ki, hogy a díszítés hogyan kommunikáljon a gyűjteménnyel és a látogatókkal. Lechnerék óta nem vállalta föl senki, hogy a különböző népek néprajza, folklórja, nem kisajátítva a sajátunkat, egyfajta nemzetközi kommunikációs térben legyen elhelyezve. Az orientalista hatás a századfordulón nagyon erős volt, Frank Lloyd Wright is járt Japánban. Egyfajta röntgenkép született a szellemi áramlatok között. A kilenc hónap alkalmas volt a mintaanyag előkészítésére, és a technológia szempontjából is fontos volt, hogy mindenre megtaláljuk a megfelelő megoldást. Tudjuk, melyik az az alumíniumrács, amit használni kell, hogy utána az a további építészeti funkcióknak is megfeleljen. Az arts and craft, ami a kort, Mackintoshék korát, vagy akár a Bauhaus világát jellemzi, késztetett minket arra, hogy ipari anyagokból készítsünk valami maradandót.

A muzeológusok, kurátorok a kezdetektől be voltak vonva a közös munkafolyamatba, gondolkodásba?

FM: Példátlan, hogy a múzeumi szakemberek mennyire tudták, mit akarnak. Az már az építész feladata volt, hogy legyen jobb szárny és bal szárny, hogy van egy csendes szárny, az archívumi oldal, ahol a dolgozók tudományos munkát végeznek, és van egy zajos szárny, ahol a látogatók kiszolgálása történik. Ehhez idő és mélyreható közös munka kellett, hogy ezeket az egyeztetéseket elvégezzük a nyolcvan fős múzeumi alkalmazotti stábbal. Hetente tíz-tizenöt szakértővel egyezettünk arról, hol, mit szeretnének látni vagy használni.

Ha mindez megvalósul, a Néprajzi Múzeum óriási ugrást valósít meg és nemzetközi rangú intézmény lehet.

SA: A múzeum gyűjteményi köre rendkívül változatos, az érméktől a hajóig különböző anyagú, méretű, korú tárgyakat tartalmaz. Éppen ezért a tér változó magasságú lesz, ahová be lehet lógatni, függeszteni, speciális helyzetbe lehet hozni tárgyakat. Volt már korábban olyan műtárgy, amit azért nem tudtak megvásárolni, mert nem volt hova tenni, illetve nem volt hol kiállítani. A kiállítóterekben az átadáskor elérhető legkorszerűbb okos informatikai rendszereket építjük be, nem lesz minden feliratozva, kiterjesztett valósággal lehet majd a tárgyakról további információkhoz jutni.

A gödörbe belelátva az egész projekt fantasztikus léptéket mutat. Mik voltak az ihletett pillanatok?

SA: A Városligethez való történelmi hűséget tekintettük a legfontosabb szempontnak. Az egész funkcióra nagyon különböző válaszokat kaptunk a tervpályázat résztvevőitől, de egyértelműen ez volt az a terv, amire azt mondta zsűri: erre gondoltunk. Illetve ez a terv olyan elemeket, olyan többlet értéket tartalmazott, amire eredetileg nem is gondoltunk. Kifejezett vágyunk volt, hogy mindennek legyen közvetlen kertkapcsolata. Ennél az épületnél a kert, a zöld egészen más, emelkedettebb, de nagyon jól használható módon valósult meg.

Maga a vízió hogy született meg?

FM: Az ihletettség állapota minden alkotónál más. Esetemben egyetlen pillanat alatt született meg a megoldás. Azóta is őrzöm azt a lapot, amire a terv első kicsi, ötször öt centis skicce került, s aminek van egy perspektivikus változata is. Talán a legfőbb küldetés az volt, hogy ott van az 56-os emlékmű, és akik odamennek ehhez az emlékműhöz, meg tudjanak állni, elidőzni, elmélyülni. Erre eddig a parkoló miatt nem volt lehetőség. Szerettük volna, ha az emberek le tudnak ülni egy mesterségesen emelt pesti domboldalon, ami egyszersmind a múzeum főhomlokzata is. Fenn vannak a liget lombkoronájának szintjén, barátkoznak, beszélgetnek, követik a nap járását. A külföldi turisták pedig, miután megnézik a múzeumot, meg tudnak pihenni. Egy ilyen ünnepi funkciót gondoltam az egésznek. Nem öncélú építészetről van szó. Itt szolgálni kell. Terített asztal mellett kell várni a vendéget. De a nagy zöld testben bemetszések is vannak, mindegyik egységbe, a gyerekmúzeumba, a konferenciaterembe, kívülről, a zöldtetőről is be lehet menni.

A programozás idején volt-e előkép más néprajzi múzeum?

SA: Persze. Kemecsi Lajos főigazgató úr az összes példát látta, de mi magunk is megnéztünk jó és rossz példákat. A már megvalósítás szakaszában lévő épületünket nem érdemes azonban egyikkel sem összevetni, hisz a Liget projektnél olyan sok a kiegészítő funkció. De az elmúlt tíz év idevágó épületeit mind tanulmányoztuk, igen.

Ha a hazai népművészet nemzetközi kontextusba helyeződik, nyilván azt is meg kell oldani, építészetileg is, hogy mondjuk a matyóhímzés miként viszonyul az indiai motívumvilághoz vagy a mexikói hímzésekhez. Hogyan kívánja ezt az épület megoldani, illetve szolgálni?

SA: Már az épülettel megadtuk a választ: a magyar néprajzi kultúrát csak nemzetközi minőségben lehet elgondolni. Nyilván a megnyitó maga is választ fog adni a kérdésre, a kiállítások ilyen szellemben készülnek. Ami pedig a különböző nemzetek népművészetét illeti, úgy fognak működni, mint a Liszt Ferenc téri vendéglők, nem konkurenciái egymásnak, hanem segítik egymást.

A néprajzot épp most teszik tönkre sok helyen szerte a világban, s hamar eljön az idő, hogy ezekhez a gyökerekhez vissza kell térni. Ez a múzeum nagy esély arra, hogy a sok szunnyadó kézműves kultúra újraéledjen.

SA: Ez a küldetés valóban. A kiállítótermek a műhelymunkának is helyet tudnak adni, és a gyerekmúzeum is kiváló lesz erre.

Szemben az Egeraat-tervezte ING-székházzal, vagy a legnagyobb magyar moderinsták tervezte hajdani MÉMOSZ székházzal, a környezet nem tette elfogódottá a tervezőt, hogy ilyen helyszínen lehet dolgozni?

FM: Valahol épp azt éreztük, hogy a másik oldal, a Dózsa György út déli fele méltatlan, megáll ott a maga keménységével, befejezetlenségével — bár bizonyos értelemben a befejezetlenség is szép. Az 56-osok tere olyan mementó, amely mint történelmi emlékhely fel kell hogy frissüljön és újraértelmezett módon kell párbeszédbe lépnie az Egeraat-házzal. Korábban készültek ide más elképzelések, amelyekkel soha nem tudtam volna egyetérteni. Hogy például harminc méter magasságú épületet húznak fel vagy hogy teljesen szeparálják. A Dózsa György út soha nem lesz pusztán egy utca és a mi projektünk sem pusztán egy épület, ennél jóval több. A Szépművészeti Múzeum 38 méter magas, a Műcsarnok 21, a mi épületünk is ehhez igazodik. Azt akartuk, hogy városi léptékből tekintve is emberléptékű legyen, inkább a jégpálya tömegéhez igazodjon. A konszolidált századforduló gondolatát idézze meg, amit Schickedanz is igyekezett megteremteni.

SA: Az volt a szándékunk, hogy az egész a boldog békeidők érzéséhez igazodjon, a ligetbe hétvégén kiöltözve kimenő városi polgár élményekkel telve térjen haza. Ez a koncepció olyan, mint egy gyönyörű állat, például egy delfin, ami egyszerűnek, érthetőnek és tökéletesnek látszik, mégis részleteiben összetett csúcstechnika. És úgy érzem, hogy ezt az egészet értik az emberek, hogy ez a szándék nagyon átmegy, hogy mit mivel akarunk összekapcsolni. Szerintem ezért születtek a nemzetközi sikereink is.

Az Ön építészeti munkásságában ez a múzeum hol helyezkedik el?

FM: Nagy kihívás volt egyáltalán elindulni a pályázaton és végiggondolni ezt a szellemi mezőt. Nagyon hálás vagyok, hogy ez a lehetőség megadatott. Ilyenkor az ember megpróbálja képességei legjavát adni, egy emberélet során ilyen lehetőség egyszer adódik. És talán abban az alkotói korban vagyok, amikor látva magam előtt az előző generációt, akik negyven és ötven között tették le a maguk legfontosabb épületét az asztalra, amire aztán büszkék lehettek, példa a számomra. Nekem ez az épület az.

Mit jelent a díj Önöknek?

SA: Volt ennek az egész díjazási históriának egy nagyon érdekes evolúciója. Az International Property Award díjra alapvetően beruházók pályáznak, mégpedig azért, mert a nyertes projektjeiket jobban tudják árazni a piacon, legyen szó szállodáról, lakásról, vagy retailről. A világversenybe természetesen beszálltak azok az államok is, amelyeknél korlátlanul van pénz designra: az arab és a távol-keleti államok, melyek büszkék akarnak lenni fejlesztéseikre. Csak a kulturális központokra szűkítve a mezőnyt, nem 30 ezer, hanem 140 ezer nm-es kulturális központ is megjelent a versenyben. Mi már az Európa legjobb középülete elismeréssel is nagyon boldogok voltunk, de hogy az összes kategória legjobb épülete lett a Néprajzi Múzeum, az egyszerűen fantasztikus. Ez a díj nemcsak az épületnek, de az egész projektnek, sőt Budapestnek is öregbíti a hírnevét a kontinensen és azon túl is.

Hogy reagáltak a hírre, hogy az Önöké lett a legjobb épület?

FM: Rögtön megünnepeltük, majd utánaolvastunk az adatoknak, hogy a 80 főből álló nemzetközi zsűri tíz szempont szerint pontozta az összesen 115 országból érkezett 1700 pályaművet. Ekkor megálltuk a munkában egy pillanatra és elgondolkodtunk. De persze, tesszük a dolgukat.

Itt a dizájn maga az épület.

FM: Számomra jelen esetben az épület törvényszerűségéből fakad a dizájn, ami nagyon fontos.

Ezek után a kivitelezésnél pokolian szigorúnak kell lenni.

SA: Mi igyekeztünk mindvégig úgy viselkedni Marcellal, mintha egy kicsit mi magunk is kivitelezők volnánk, magyarán az ő fejükkel, tudásukkal is gondolkodni. Olyan lukak nincsenek a terven, amikre azt mondtuk, hogy na ezt majd a kivitelező megoldja valahogy. Nem lesz olyan elem, amit nem tudnak majd fölcsavarozni.

Bojár Iván András