építészet : környezet : innováció

Nép, Liget, Pogácsa

Banális blues. Szerény érdeklődés, jó hangulat, felszínre kerülő problémák, sztereotípiákra irányuló cáfolatok, a végén mindent elmosó eső a Népliget Pikniken. A múlt hét csütörtökön lezajlott KÖZ-helyek Program népligeti állomásának ez lehet egyfajta összegzése. A regionális híradóban, rádiókban, sajtóban ez jórészt így is jelenítődött meg. Szerintem kicsit azért másról is szólt. Amit meg kellett írni.

A népligeti metrómegálló kijáratánál délután öt óra magasságában egy festékszóró flakonból előre gyártott sablon segítségével neonzöld „tag”-et fúj két arc az aszfaltra. „KÖZHELY? IGEN!” – ez olvasható a nyomukban. E neonzöld feliratocskák és zöld lufikat tartó fiatalok mentén bringázok be mélyen a parkba, ahová a Studio Metropolitana Kht 2008. július 31-én össznépi pikniket hirdetett a KÖZ-helyek (lánykori nevén KÖZTÉR) Program keretében. Nem fogadott hatalmas tömeg, a nagyszámú szervezőn kívül a legnépesebb csoportot (ami így sem jelent egy tucatnál több embert) a médiamunkások jelentik, pedig a szervezők legalább száz emberre számítottak.

Népliget? Biztonságos az? Úgy hallottam, oda elég veszélyes kimenni.” – játssza el a szervezők és a meghívott újságírók között lezajlott jellemző szituációs játékot az összeverődött 30-40 ember előtt Kravalik Zsuzsa, a cég KÖZ-helyek Programjának felelőse, miközben egy kellemes, gondozott, gyepes tisztáson pogácsát, bort, ásványvizet majszolgat a társaság. E telefonbeszélgetések során a szervezők rendre visszakérdeztek: „És járt már ön kint a Népligetben egyébként?” – „Soha”-jön a válasz. Nos aki eljött, hamar rácsodálkozott, hogy a Népliget mennyire „érintetlen”, mennyire „rendben van”, mennyire „békesziget” a modernkori Cloaca Maximák (Könyves Kálmán Körút, Üllői út, Kőbányai út) és a déli összekötő vasút csendes magányában. Megjegyzendő, hogy a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányságtól a Népliget revitalizációs pályázatához megkért tájékoztatás szerint a Népliget nem tartozik a kerület bűnügyileg fertőzött területei közé. Évente összességében 80-90 között mozog az ott elkövetett bűncselekmények száma, ezek jó része lopás vagy gépjármű feltörés, és csak harmadik helyen van a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, testi sértés, rongálás, valamint szemérem elleni bűncselekmények csoportja. E bűncselekmények is főként a metrómegálló, az E-klub és a Vajda Péter út menti sportklub környékére korlátozódnak.

A városlakók sztereotípiái ugyanakkor mégis lekövetik a száz évvel ezelőtti rangsorolást a három pesti nagyparkunk tekintetében. És e rangsorban a Népliget az előkelőnek éppen nem mondható sereghajtó szerepet tölti be: „ahova rendes ember nem jár”. Pedig igenis vannak „rendes ember” kategóriába eső törzsvendégei a területnek, ahol főként a sport célú használat: tenisz, squash, futás, jóga, távol-keleti küzdősportok szakosztályai, illetve a nyugdíjasok és kisgyermekesek találnak második otthonra, akik a nyári nappali időszakban, a panelek hősivatagjaiból kivándorolnak a „szabadba”, és főként hétvégeken kis számban ugyan, de használják az egyébként lehetőségekhez mérten jó karban lévő parkot. Óriásiak persze az infrastrukturális hiányok, alig beszélhetünk csatornázásról, szolgáltatásokról, közvilágításról, rendben lévő park bútorozásról, jó minőségű úthálózatról, de aki kivonul egy könyvvel, egy tollasütővel, egy frizbivel, egy futócipővel vagy egy focival a Népligetbe, az talál magának helyet a kikapcsolódásra.

 

Népliget - aki keresi, megtalálja a sportolási lehetőséget

 

Ez egy jól karban tartott hely, mert ezt a FŐKERT még gondozza” – érkezik meg a helyszínre egy kisportolt, idős úriember – „annak idején mi rendszeresen használtuk ezt a helyet futásra felváltva a Gellért heggyel. Nem is ezzel a hellyel van itt a probléma, mert ezt gondozzák. De tessék már megmondani, a Blaha Lujza teret vagy a Móricz Zsigmond Körteret ki gondozza? Van annak gazdája? Mert inkább oda kellene szervezni egy figyelemfelkeltő pikniket!” – szól a summázat. Megint más érkezők kész terveket, megoldási javaslatokat forgatnak a fejükben. Van aki azt meséli, egy „fantaszta” neki egyszer azt ecsetelgette, hogy a Népligeti víztornyot be kéne rendezni, át kéne alakítani úgy, hogy az legyen a Nap. A ligetben pedig a Naprendszer bolygóit lehetne elhelyezni arányos nagyításban és távolságokkal. Azaz a planetárium szabadtéri „landmark”-ján keresztül be lehetne plasztikusan mutatni a naprendszer bolygóinak egymáshoz viszonyított arányait.

Mások is e „landmark”-ot, bevonzó látványosságot hiányolják a parkból.
Az egyik résztvevő például országok kertjét álmodja ide, ahol terepplasztikákkal, jellemző növényekkel akár egész Európa kicsinyített mását be lehetne mutatni, Budapest testvérvárosainak makettjeivel a külföldi példákhoz hasonló köztéri látványosságot, oktatási célokra is felhasználható területet lehetne a park néhány hektárján kialakítani. Megint mások a „romkocsmákat”, vendéglőket, szolgáltató helyeket hiányolják a Népliget kínálatából. Vannak azonban olyan résztvevők is, akiknek első kérdése, hogy „akkor mi is lesz itt?”. Őket megdöbbenti Gauder Péter (Studio Metropolitana) válasza: „Nem mi szeretnénk megmondani, hogy mi legyen itt. Pusztán annyit szeretnénk elérni, hogy ne csak a szakmabeliek gondolkodjanak azon, hogy a Népliget, vagy Budapest egyéb más közterületei milyen fejlesztési irányra álljanak át, hanem az e területeken érdeklődők szabadon mondják el a véleményüket és az elképzeléseiket.” Egyesek ezt furcsának, a „szakértők fantáziatlanságának” gondolják, és azt vallják, hogy a nép úgyse tud javaslatokkal előállni. A fenti példák mindenesetre nem erről győznek meg. Megdöbbentő volt sok médiarésztvevő számára az is, hogy e pikniknek nincs kimondott forgatókönyve, moderált beszélgetése. Kis, két-három fős csoportok hallgatták egymás mondókáját, érveit, beszélgetését, ami nem csak a ligetről, hanem a budapesti közterek problémáiról, de a borok minőségéről, vagy éppen főzési praktikákról, kulturális eseményekről, gyereknevelési kérdésekről is éppen úgy zajlottak, mi bármi egyébről. Egymásnak idegen emberek beszélgetnek egymással egy nyilvános helyen? Jé!

 

Népliget - nyugdíjasok az elhagyatott sétányokon

 

Igaz ami igaz, a tömegek távolmaradása a rendezvénytől más olvasatban a Studio Metropolitanaval szembeni bizalmatlanságból is fakad. A civilek jelentős része egy fővárosi tulajdonban lévő cégként tekint a Kht-ra, akinek az a „titkos küldetése”, hogy PR-olja a Főváros egyébként eddig katasztrofálisnak minősített közterületi politikáját, és betöltsön egyfajta gőzleeresztő szerepet. Így nagyon sokan, a céget pozíciójánál fogva nem tudják mediátorként, közvetítőként elfogadni. Rá is kérdeztem a KÖZTÉR Programban szerepet vállalóktól az egyik legneuralgikusabb pontra, a Hunyadi térre. Nevezetesen arra, hogy miért van az, hogy a participációban részt vevők láthatóan, hallhatóan nem akarják a tér alatti 500 férőhelyes mélygarázst, ami a téren lévő fák negyedének kivágásával (persze utólagosan ezek pótlásával) járna, mégis az önkormányzat ilyen mélygarázs paraméterekkel írt ki most közbeszerzési pályázatot. Nem kudarc-e ez, ha azt a részvételi tervezésbe vetett hit oldaláról nézzük? A válasz az volt, hogy a közvélemény kutatás és a Kincsünk a Piac Egyesület ennél jóval hangosabb véleménye nem fedi egymást. A téren és a környékén élők elsősorban addig ellenzik a mélygarázst, amíg az ki nem derül, hogy kerületi engedéllyel ingyen használhatják majd, és ennek folyományaként a felszíni parkolás megszüntethető a területen. Véleményük szerint az egyesület sok esetben nem partnerként, hanem eleve vetélytársként viszonyult a folyamatban a Studio Metropolitanahoz, és a civil szervezet által javasolt két gépelt oldalnyi verzió inkább hasonlított egy kívánságlistához, mint egy kiforrott tervváltozathoz. A beszélgetésünket egy zuglói egyesületi aktivista szakítja félbe:
Azért ne felejtsük el, hogy népszerű dolog egy önkormányzat részéről a destruktivizmus vádját rákenni egy civil egyesületre, és míg a civileknek nincs ilyen esetekre költségvetése, lelkesedésből, saját munkájuk terhére végzik a munkájukat, addig a megbeszélésen részt vevő önkormányzati alkalmazottak fizetésért ülnek ott. Az is kétségtelen tény, hogy a civil aktivizmus mindig akkor lángol fel, ha valahol elszakad a cérna, mert nem kérdezik őket meg egy-egy akár kerületre kiható fejlesztés tekintetében, gyakori a manipulációs technikák alkalmazása, és mindig könnyebb egy valami ellen tüntető csoportot összehozni, mint egy valami mellett kiállót.

Valami rendet kellene tehát teremteni a participációs partnerek finanszírozásában.
Annyi bizonyos, hogy a Hunyadi tér kapcsán nem túl megfontolt lépés volt az önkormányzat részéről már most kiírni egy olyan pályázatot, aminek egyetlen kitétele a mélygarázs, és még csak említést sem tesz a participációról. Felvetésemre a Kht-ban dolgozók elvben elképzelhetőnek tartották, hogy a kiírást egyeztetések útján módosítani lehessen úgy, hogy a tervezők dolgozzanak ki a térre mélygarázs nélküli verziót is, és a legjobb tervek közül a környékbeliek szavazáson döntsék el a nekik tetsző verziót. Az elvi egyetértés azonban kevés, a legtöbb lapot e tekintetben az önkormányzatnak osztották. Ha ő nem elég türelmes, és átlép egy ilyen neuralgikus kérdésekben a hosszú útnak tűnő egyeztetéseken, akkor azzal nem csak az erre visszacsapó botrányt, a Studio Metropolitana arcát, hanem az egész részvételen alapuló tervezés idehaza csak most csírázó metodikáját, társadalmi elfogadottságát is hosszú időre visszaveti. A dolog ott dől el, hogy a kerületi vezetők ezt politikai (újraválasztási) esélyeiket tekintve érzik-e valós veszélynek, vagy a társadalmi amnéziára apellálnak, és a helyhatósági választásokat a nagy településeken a tetteket teljesen felülíró pártalapú választásként definiálják-e. Való igaz: a köztér formálása, állapota mindig valós görbe tükörnek bizonyul a demokrácia állapotáról.

 

Népliget - használják a játszóteret

 

Igazság szerint azonban, aki kicsit is belelát a Főváros és a kerületek közötti, ma sokszor kicsinyes adok-kapok párbeszédbe, az az egy-egy kerület tulajdonába tartozó köztér kapcsán egy fővárosi tulajdonú cég közvetítési szándékát a projektben inkább véli függetlennek (ha nem hátránnyal indulónak), mint pártosnak a kerületi vezetés javára. A hibák és a bakik inkább abból fakadhatnak, hogy a mediálást nemcsak ők, de az egész tervező szakma most tanulgatja, ráadásul a tervező társadalom részéről is jelentős ellenállásokba ütközik a participációs technikák, azaz a „laikus” hozzászólók véleményének elfogadása. Pedig ha máshol nem, a köztéren, ahol annyi érdek, annyiféle használat, és annyiféle funkció megjelenik, e technikák nélkül egy demokráciában már tényleg csak szép tereket lehet létrehozni. Jókat nem. Fenntartani pedig se a szépeket, se a jókat nem lehet anélkül, hogy egy adott, közteret használó közönségnek ne legyen a térhez törzsvendég státusza, amely magáénak érzi a fejlesztés eredményét, és ennek okán rászól a szemetelőre, hogy „ott a kuka, édes fiam” és rászól a rongálóra, hogy „az én gyerekem holnap itt játszana”.

Bár a köztér „közhelyesítése” kommunikációs szempontból sérti a fülemet – és még azzal együtt is nagy támadási felületnek gondolom, hogy a cég brosúrája hozzáteszi: „azt szeretnénk, ha jó minőségű köz-tereink, azaz közhelyesen klassz helyeink legyenek” – magával az iránnyal maximálisan egyetértek. Úgy gondolom, hogy a közterekkel foglalkozó tervezőknek, kivitelezőknek, fenntartóknak is hasonló céljaik vannak, és a legtöbben közülük az egyszer már létrehozott köztér jól funkcionáló, hosszú távú megmaradását szeretnék elérni. Az ott élők bevonása nélkül azonban mindez nem megy: nem kevesebb a feladat, mint a pont ellentétes irányba ható, érzékelhetően előrehaladott elidegenítési folyamatot visszafordítani. Hogyan? Ez továbbra is kérdés, a népligeti szeánsz után is. A következő állomás a Havanna lakótelep lesz szeptemberben, ahol válaszokat keresnek-keresünk-(keressünk!) arra, hogyan lehet a - Bëlga együttes szavaival - „a Havannáról Havannába (ugye érzed a különbséget?)” jutni.

22 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »