Önmagukra találni – Gyermely településközpont épületei

Táj és építészet. Történeti távlat és a közelmúlt alakuló identitása. Gazdaság és építészet. Településközpont és egyes épületek. Összefüggések és működési logikák. Tervezés: öt ütemben. Az Építészfórum felkérésére Gereben Péter és Marián Balázs épületeit, Gyermely településközpontját Balázs Mihály értelmezi különböző kontextusokban.

Önmagunkra találni

A megismerés előfeltétele a megértésnek. Megszokásból gyakran a közvetlen célra összpontosítunk, építészként csak a házakra figyelünk, miközben azokat önmagukban megérteni lehetetlen. Különösen bonyolult egy település megértése,  mert az nem  házak halmaza, hanem a világ rendjének leképeződése, az ott élő közösség természethez, tájhoz való viszonyának néha nehezen olvasható, térben és időben kiterjedt története, aminek az építészet egyetlen vetülete csupán. Amikor a gyermelyi településközpont építészeti döntéseinek hátterét keresem, a megismerés-megértés párhuzama vezet.

Gyermely a Kárpát-medence számos településéhez hasonlóan ősidők óta lakott hely. Gazdag földjeit évszázadokon át egyházi elöljárók adták-vették egymás között, később rövid ideig a török birtokolta, mígnem annak kivonulása után a ma hozzá tartozó Gyarmatpusztával együtt elnéptelenedett. A 17. század elején bekövetkezett újbóli benépesülés után a falu és határa főnemesi családok tulajdona lett, közülük is kiemelkedett a Sándor-család. Sándor Móric felépítette a kor egyik legszebb klasszicista kastélyegyüttesét Bajnán, ami ezáltal egy kiterjedt birtok központjává lett. Ide tartozott Gyermely is. A birtok jelentőségét és szépségét nem az önmagában is nemes épület, hanem annak tájban elfoglalt térbeli pozíciója adja, ahogyan a dombtetőn állva uralja a vidéket. A kastélynak territóriuma, kiterjedt saját „élettere" van, nem befelé figyel hanem kifelé, a környezetére. Jelkép. Némi elragadtatással talán azt is mondhatnánk úgy jelenik meg a tájban, mint egy antik görög templom, amiről Heidegger így ír: „Egy épület, egy görög templom semmit sem ábrázol. Az épület magába rejti az Isten alakját, ám láthatóvá teszi, hogy az, rejtőzködőn bár, de a nyílt oszlopcsarnokon át kilopódzzék a szent vidékre... Ott álltában csak a templom ad a dolgoknak arculatot, és segíti az embereket önmagukra találni..." (1) Ez az „önmagukra találni"  gondolat harmonikus összhangban van a reformkor céljaival és egész szellemiségével: a fejlett nyugathoz való felzárkózás vágyával, az ezzel együttjáró modernizációs törekvésekkel. Maga Sándor Móric közvetlen kapcsolatban állt Széchenyi Istvánnal, legendás és ellentmondásos személyisége semmit nem von le működésének nagyszerűségéből.

A Gerecse lenyűgözően szép keleti lankáin lassan és figyelmesen gurulva lefelé esélyt kapunk arra hogy a „szent vidék" érzés magával ragadjon minket. Bajnáról Gyermely felé kanyargós sima aszfaltúton, rendezett tájban haladunk. Nyomát sem találjuk a másutt még gyakran éktelenkedő termelőszövetkezeti hagyatéknak, lepusztult gazdasági épületeknek és mintha az útmenti árok szélén lerakott szemét is kevesebb lenne mint az ország más tájain. Aztán jobbra váratlanul feltűnik a völgyben megbúvó tésztagyár. Érdemes utánanézni történetének, meg is tettem, újonnan szerzett ismereteimből  most csak egyetlen fogalmat idézek „precíziós mezőgazdaság", amit a gyár közössége meghonosított ezen a tájon. Sokáig tűnődtem jelentésén, kezdetben a modern technológiák alkalmazására gondoltam, de hamar kiderült, itt többről van szó. Egy helyspecifikus gazdálkodási stratégiáról, szisztematikus, komplex működési modellről, amelyben ötvöződik a reformkorig visszanyúló gazdálkodási kultúra, a modern technológia, a hagyomány és az újra való nyitottság. Mindez egy határozott jövőképpé áll össze. Helyismeret, önismeret, stratégia, vagyis hosszútávú előrelátás/tervezés, ha tetszik fenntarthatóság. Így már ismerős: a „helyi tudás" az építészetben is használt fogalom, ami Gyermely jövőképében is szerepet kap.

Egy településnek mindig két arca van, ünnepi és a hétköznapi. Az egyiket szeretik zászlóra tűzni és lobogtatni, a másik részben „titkos", de legalább rejtőzködő. Egyiket általában gondosan szépített utcák, közterek, a házak homlokzatai és virágoskertjei jelenítik meg. A telkek mélyén folyó gazdálkodás, a megélhetést biztosító hátsó kertek világa őszintébb, annak gyakorlatias, valóságközeli, célratörő lelkülete többet elárul emberről, közösségről. A két arculat gyakran egymással ellentétben áll, de Gyermelyen mintha ez nem így lenne. A gyár és a településközpont régi–új épületegyüttese, parkjai, közterei láthatatlan szálakkal szorosan egymásba szövődnek. Láthatatlanok, amennyiben formai kötődésként keressük, ha azonban mint működési elv tekintünk rájuk, inkább erős kötelékekként tűnnek elő. A részvénytársaságként működő tésztagyár valódi tulajdonosai az alapítók és az ott dolgozó helyiek, ennek következtében a faluval egy entitást képez.

A dombtetőre felfutó Tabán utca és környezete az ott magasodó 15. századi eredetű gótikus templommal a település legrégebbi része. Az itt álló egykori Metternich-kúria a 20. század első felében az uradalom magtáraként funkcionált, az 1950-es években kultúrházzá alakították, ma pedig a művésztelep alkotóháza. Ez lehetett a falu közepe mindaddig, míg a súlypont át nem került a lent kanyargó patak és országút mellé. A 18. század végén már itt épült a református templom, majd fél évszázaddal később a hozzá tartozó parókia. Az egyéni arculatú lakóházakkal együtt ezek a település legfontosabb építészeti értékei is egyben, melyekhez aztán a hetvenes évektől a korszak megyei tervezőirodai „stílusában", minden helyi vonást nélkülöző középületek sora kapcsolódott: községháza, takarékszövetkezet, majd a Malom Vendéglő és a mai CBA áruház. Az így kialakult vegyes települési arculat nem állhatott összhangban a falu közösségének értékrendjével. A tudatosan formált jövőkép módszeres megvalósítása mellett döntöttek, ehhez a Gereben Marián Építészek irodában kitűnő partnereket találtak.

Szolgálati lakóépületek: A településközpont új elemei jórészt a meglévő épületek átalakításából születtek. Kivétel ez alól két lakóház és egy kiszolgáló épület, ami üzemeltetési helyiségeket foglal magába. A szolgálati lakóházakat a Tésztagyár építette saját dolgozói számára. Évszázados gyakorlata van az ilyesminek, gondoljunk csak az Óbudai Gázgyár komfortos lakótelepére, vagy a vidéki birtokközpontok, például a Mezőhegyesi Ménesbirtok jó minőségű cselédházaira. (2) A gondoskodás nemes példájáról van itt szó, melynek eredményeként előbb egy négy-garzonos társasház épült, majd amikor az egyik lakó családot alapított, egy többszobás önálló épület, saját kerttel.

Községháza: Még ennél is beszédesebb az Községháza átalakulása. Gyermely Község Önkormányzata – hirdeti a felirat a megújult épület homlokzatán, deklarálva azt a társadalmi szemléletváltozást, amit az utóbbi évtizedek eredményeként valamennyien megélhetünk. Szerkezetének megtartása mellett az épület belső térhasználata, környezeti kapcsolatrendszere, külső formája teljesen átlényegült. Helyére (az épület középső tengelyébe) került a főbejárat, a háznak arca lett. Az additív tömegalakítást felváltotta egy nagyvonalú, egy-gesztusú tető alá rendezett forma – ennek szimbolikus jelentése van. A vakolt homlokzat példamutatóan mértéktartó megoldás, a közpénzzel való takarékoskodás példája. Egyben szép párhuzama a dombtetőt uraló Alkotóház szintén vakolt külsejének.

A tervezők elmondása szerint a belső terek belakásában nagy önállóságot kapott a megbízó. Biztos vagyok abban, hogy ez a háttérben óvatosan figyelő-segítő építész tudatos vállalása volt, amit én a ma annyira divatos participatív tervezés sajátosan új formájaként értelmezek.

Civilház: A Takarékszövetkezet egykori épülete Civilház néven újult meg, közösségi szolgáltatóház lett belőle, orvosi rendelőkkel, bankkal és lakásokkal. Az emeletes épület felső szintje eredetileg mindkét hosszoldalon konzolosan túlnyúlt, ezáltal védetté téve az alsó szint bejáratait. A tervezők ezt a képletet megváltoztatva a teljes tömeget újraértelmezték, a ház irányultságát megfordították. Mesteri, ahogy a két eltérő jellegű funkció (a földszinti közösségi szolgáltatók, illetve az emeleti lakások) bejárati iránya elkülönül. A formaváltás alapeszköze itt is a sajátosan formált egyszerű tető, valamint az átmeneti terek érzékeny kezelése. A park felé megnyíló nagyméretű fedett-nyitott tér egy későbbi periódus irányába mutat, a patak mentén majdan kialakuló közösségi hely előfutáraként. A tetőkontúr és a falsíkok váltakozó viszonya – akárcsak az Önkormányzat épületénél – plasztikus homlokzatokat, értelmezhető gesztusokat eredményez.

Garázs és raktár: A központot egy közösségi igényeket kiszolgáló építmény egészíti ki, garázsokkal, raktárakkal. Hogy valaki a fenntartás-működtetés szempontjaira is gondol és arra pénzt is szán, az némileg szokatlan Magyarországon. Az egyszerű keretes építmény jobbára csak egy nagy tető, a négy sarkán kifelé zárt kis tömegekkel. Rendezettsége okán mégsem látszik mellékesnek, inkább nélkülözhetetlen lezáró elemként van jelen a patak mentén alakuló park és a szomszédos lakóház tűzfala között.

A szöveg írása közben mindvégig azt kerestem, vajon mit is tudnak, mit jelentek itt ezek az épületek? Egyfelől semmi olyat, amit esztétikai szempontból ne láthattunk volna már korábban akár a Gereben/Marián iroda építészeitől, akár másoktól. Ezek kivétel nélkül kifogástalan minőségű, szép és jól megépített épületek, amiknek legfőbb ereje mégsem ebben van. Más irányból, távolabbról kell hát közelítenünk. A falu közössége keresi és az építészet eszközeit is használva újrafogalmazza önazonosságát. Újraértelmezi természet–táj–település kapcsolatát, térben és időben, ha úgy tetszik a hely és a helytörténet adottságaiban igyekszik megtalálni saját kultúráját. Ehhez megtalálta a legalkalmasabb partnert, egy fiatal építészirodát, aki a hagyományt nem formák másolásában, sokkal inkább működési törvényszerűségek felismerésében és továbbvitelében látja, aki hisz a minőség összekötő erejében. Ez jellemzi a falut, tésztagyárastul, mindenestül.

Balázs Mihály 

1. Martin Heidegger: Rejtekutak, A műalkotás eredete, Osiris Kiadó, 2006

2. Tamáska Máté: Falvak az uradalmak helyén, A megszűnt nagybirtok telepes községeinek építészete 1945 után. Martin Opitz Kiadó Budapest 2013

szerk: Somogyi Krisztina