Palladio bűvöletében

Andrea Palladio születésének ötszázadik évfordulója kapcsán összegyűjtöttünk néhány gondolatot az évszázadok óta folyamatosan zajló Palladio-diskurzusról és a minduntalan újraéledő Palladio-kultuszról. Mit jelent ma Palladio neve? Mivé tette az építészet ötszáz év alatt?

 

A fenti sorok abból a levélből valók, melyet a mester egyes feltételezések szerint talán Nádasdy Tamásnak írt, s ma a Magyar Országos Levéltár őriz.¹ Bár azt nem tudjuk, hogy a levélben említett loggia melyik magyarországi épületre vonatkozik, a bizonyíték, hogy a 16. századi itáliai építészet legnagyobbjai közé tartozó Palladio egy magyar nemessel is kapcsolatban állt, önmagában is nagy jelentőséggel bír.

Amikor a levelet írta, Palladio már nagyhírű építész, túl van számos híres venetói villája és városi palotája megépítésén, folyamatosan dolgozik a vicenzai Basilica átalakításán, s először kap velencei megbízást – ekkoriban tervezi a San Giorgio Maggiore refektóriumát és a Santa Maria della Caritá rendházát. A két nagy templom, a San Giorgio Maggiore és az Il Redentore még hátra van.

Hogy e levélről szót ejtünk, annak egy nagy, kerek évszám az apropója: Palladio éppen fél évezreddel ezelőtt, 1508. november 30-án született Padovában Andrea di Pietro della Gondola néven. A Palladio nevet fiatalkori mentorátorától, Gian Giorgio Trissinótól, az építészeti érdeklődésű, humanista irodalmártól kapta. Trissino Italia dei Goti című versében ezt a nevet viseli az az angyal, aki Belizárt, Justinianus császár hadvezérét és seregét védelmezi az ellenségtől egy csodás palota falai között.²

Mielőtt visszatérnénk a levélhez, néhány sor erejéig érdemes fölvetni a kérdést, hogy vajon ötszáz év távlatából mit is jelent a Palladio név: egy zseniális építészt, aki remekművek hosszú sorát hagyta örökül, átértelmezve az érett reneszánsz építészeti hagyományát, megelőlegezve a barokkot vagy inkább egy évszázadokon át élő, szinte máig ható sajátos építészetszemlélet szimbólumát, egy szenvedélyesen imádott, minden körülmények között követésre érdemes tartott életművet, netán egy olyan támadhatatlannak tűnő szellemi „bázist", amelyre számos 19–20. századi építészeti tendencia ideológusai újra és újra hivatkozhattak, esetleg a klasszikus európai építészet eszközeit, metódusait felölelő „szótárak" egyikét? Persze e rövid írásnak nem lehet célja, hogy erre választ adjon, csupán az, hogy néhány – nyilván kissé felszínesnek bizonyuló, inkább gondolatébresztőnek szánt – megjegyzést tegyen.

---

---

Kétségtelen, hogy még a legjelentősebbek közül is kevesen hatottak olyan mélyen és áthatóan Európa építészetére, mint Palladio: művei, elméleti írásai tehát szükségszerűen váltak emblematikussá. Nehéz pontosan meghatározni, hogy mi az oka mindennek. Zádor Anna szerint „nem annyira a formák szépsége és gondos képzése ragadta meg az utókort, hanem az épületeit meghatározó arányviszonyok, az emberi lépték uralma, a harmónia és a nyugalom érzetének felkeltése (…). Csak legújabban (…) válik tudottá az a felfogás, ami (…) az arányok fontosságát és világosan érvényesülő mivoltát hangsúlyozta, az egyszerű számokon nyugvó proporcionalitást, ami (…) olyan gyors és erős hatást gyakorol." ³ Ahogy Goethe is rámutat Utazás Itáliában című művében, a mű egészét átfogó racionális szerkesztési elveken és klasszikus szabályokon túl Palladio épületeiben mindig van valami lehengerlő illúzionisztikusság, a hideg számarányokon túllépő metafizikai elem, valami titokzatos, de bátran felvállalt ellentmondásosság. Talán e kettő egyidejűsége bűvölte el Inigo Jonest is, aki 1613-ban már kifejezetten Palladio műveiért utazott Itáliába. Az első igazi Palladio-követők közé tartozott ő, aki már nem csupán alaprajzi vagy homlokzatképzési megoldásokat, részletformákat vett át a mestertől, hanem szinte mindenestül magáévá tette példaképe szellemiségét, ugyanakkor művei megalkotása során képes volt merőben átértelmezni azt.

A 17–18. században sorra láttak napvilágot Palladio I Quattro Libri dell’Architettura című elméleti munkájának francia, német, angol, spanyol fordításai, majd Ottavio Bertotti-Scamozzi Le Fabbriche e i Disegni di Andrea Palladio című, a mester életművét széles körben népszerűsítő kötete 1776–1783 között. Mindezeknek köszönhetően Palladio elméleti tevékenysége annak az általános építészeti alapkultúrának az egyik alapköve lett, amely a 18. századra szinte egész Európára jellemző volt. A legfőbb példaképek Palladio mellett Vitruvius, Vignola és Scamozzi traktátusai voltak – ezek a művek minden jelentősebb könyvtárban megvoltak, s – legalábbis elvileg – minden építész számára tankönyvként szolgáltak. Fontos azonban ehelyütt Bibó Istvánnak azt a fontos megállapítását is idézni, miszerint „ez az Európa-szerte nagyjából egységes alapműveltség azonban (…) semmiképpen sem magyarázza meg pl. az olasz és német reneszánsz, a francia és német barokk, az angol palladianizmus és az orosz klasszicizmus építészete közötti nagy különbségeket, sőt ezekkel szembetűnő ellentétet alkot: az Architectura Civilis mint tudomány, egységes európai kultúrkincs, ezzel szemben az Architectura Civilis mint művészet koronként és területenként igen jelentős eltéréseket mutat." ⁴

---

---

Az imént említett angol palladianizmus bizonyos értelemben speciális jelenség: a György-kori nemesség, különösen Lord Burlington körében megjelenő különféle szellemi áramlatok, filozófiai nézetek képviselői Palladio építészetében találták meg az ideális életkörülményeket.⁵ Lord Burlington, William Kent és John Wood építészetében a palladieszk formák és térrendszerek egyáltalán nem véletlenül kapcsolódtak össze az akkoriban új lendületet kapó kertművészettel.

Mindemellett a művészettörténeti szakirodalom a palladianizmus fogalmát sokkal szélesebb értelemben is használja. A szó természetesen nem elsősorban Palladio formai utánzását jelenti, hanem azt az építészeti eszmerendszert, amely egyfelől továbbviszi Palladio szellemiségét, ugyanakkor számos olyan új elemet is beleépít, amely által már önálló szemléletmódnak tekinthető. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a palladiamizmus egyfajta ihlető erőt, gondolkodásmódot, nem "tervezési receptkönyvet" jelent. A palladianizmusnak tehát szükségképpen számos helyi változata jött létre, a reneszánsz mester örökségét régióról régióra másképp dolgozták fel. (Míg Angliában a palladianizmus a 17. századtól, addig Európa többi részén inkább a 18. századtól figyelhető meg.)

Bár a klasszicizmus és a palladianizmus bonyolult viszonyára itt most nem térhetünk ki, azt meg kell jegyeznünk, hogy általános szokás Palladiót a 19. századi klasszicista építészet példaképeként is emlegetni – ez azonban igen sommás kijelentés, tekintve hogy a mester által kínált eszköztárhoz kifejezhetetlenül sokféleképp viszonyultak még maguk a klasszicisták is. Ráadásul nem mindegyikük volt róla egyértelműen pozitív véleménnyel: Hajnóczi Gábor mutat rá arra, hogy sokan bírálták azon „bizarr" megoldásai miatt, melyekkel áthágta a klasszikus szabályokat – vagyis sokan nem értették művészetének komplex, sokrétegű világát, s csak praktikus „szótárat" láttak benne⁶. Ennek persze meg is lett az eredménye: se szeri, se száma a Palladiót mereven utánzó épületeknek Európa- és Észak-Amerika-szerte. A Palladio-életmű ideológiai szűrőket mellőző feldolgozása természetesen csak a 19. század második felében indulhatott meg: az oeuvre-t övező félreértések ezért tarthatták magukat olyan massszívan.⁷

Bár a Palladio-reflexiók végtelen sorának tárgyalásával egy egész kötetsorozatot meg lehetne tölteni, a 20. századi fejlemények közül mégis kiemelnénk kettőt, hogy szemléltessük, milyen sajátos formákat öltött a mester művészetének újra és újra feltámadó kultusza, s bizonyítva, hogy még a modernizmus uralta korszakokat sem hagyta érintetlenül Palladio szelleme.

---

---

A neves építészettörténész, Colin Rowe egy 1947-es tanulmányában jelentős részben Palladio épületeinek arányvizsgálatára alapozva döntő jelentőséget tulajdonított a platonista irányzatnak a reneszánsz építészetben. Palladio arányrendszereit Rowe „Le Corbusier villáin is felfedezte, s ezzel több építészt lelkesült neoplatonista, matematizáló opcióra késztetett. Ezek az építészek – vagy legalábbis a hangadóik – »Ötök« néven egy csoportot alapítottak, s Peter Eisenman, Michael Graves, Charles Gwathmey, John Hejduk és Richard Meier tartozott közéjük."⁸

Kenneth Frampton mutat rá arra, hogy az angliai új humanizmus néven ismert irányzattal szembeszegülő új brutalisták a háború előtti modern mozgalomban jelenlevő klasszikus humanizmus melletti kiállást képviselték, amely egy sajátos palladiánus irányultságban jutott érvényre. Ezzel összefüggésben Rudolf Wittkower 1949-ben megjelent híres könyve, A humanizmus korának építészeti elvei óriási erővel és széles körben irányította az új generáció építészeinek figyelmét Palladióra.⁹

Visszatérve a fentebb említett levélhez és Magyarországhoz, emlékeztetnék egy 1967-ben napvilágot látott, felettébb merésznek tűnő, de figyelemre méltó hipotézisre. Zádor Anna szerint a sárvári vár Nádasdy Tamás által megkezdett átépítésének befejező szakaszában (már jóval Nádasdy halála után, 1580–1620 között) készült főkapu építészeti megformálását egyedül Palladio műveivel lehet valóban rokonítani – nem találni az egész térségben (történelmi Magyarország, Ausztria, Csehország) még egy olyan hasonló kapuzatot, amely szorosabban kapcsolódna a 16. század második felének venetói építészetéhez, azon belül is Palladio stílusához, függetlenül attól, hogy mindennek van-e köze a levélhez vagy sem.¹⁰

---

---

A kutató a „Palladio nyomán kivirult venetói építészet" hatását véli felfedezni a betlenszentmiklósi (Sanmiclaus) kastély földszinti és emeleti loggiasorában is (épült 1667-1683 között).¹¹

A fentebb említett 17–18. századi "építészettudományi" alapműveltséghez Magyarország is csatlakozott, mégha jelentős késéssel is. Túl azon, hogy az alapvető traktátusok (Palladio, Vitruvius, Alberti, Vignola, Scamozzi művei) idehaza is ismertek voltak, több Magyarországon íródott építészeti szakkönyv, értekezés hivatkozik megkerülhetetlen forrásként Palladio írásaira, metszeteire. E munkákat – és szerzőiket – ritkán emlegetjük, ezért hát álljon itt egy rövid felsorolás. Dugonics András a budai egyetemen tartott építészeti előadásainak kéziratát 1777-ben állította össze, Révai Miklós Várasi építés eleji című magyar nyelvű könyve 1780-ban jelent meg, Szeneczey Bárány Kristóf hadmérnök építészeti írásai 1789-ben láttak napvilágot, Kresznerics Ferenc Architectura Civilis címmel összegyűjtött előadásai 1799–1804-ből származnak.¹² Hozzá kell tenni, hogy Palladio elméleti munkája, a Négy könyv az építészetről csak 1982-ben jelent meg magyar nyelven Hajnóczi Gábor fordításában (az egyik utolsóként az európai nyelvek közül).

---

---

E rövid írás arra a nehéz kérdésre sem keresheti a választ, hogy mi a viszony a magyarországi klasszicizmus és a palladianizmus között, s nem vállakozhat a vonatkozó szakirodalom áttekintésére sem, csupán néhány érdekes kutatási eredményre emlékeztethet. Zádor Anna egy ezzel a kérdéssel kapcsolatos tanulmányában elsősorban az Itáliában működő Leopoldo Pollach és féltestvére, Pollack Mihály építészetével foglalkozott. A kutató arra tett kísérletet, hogy a két mester építészetében kimutassa a Palladio műveiből, szelleméből eredeztethető vonásokat. Pollack Mihály művei közül többek között a pesti Deák téri evangélikus templomban, a szekszárdi Vármegyeházában, a Nemzeti Múzeumban, a dégi Festetics-kastélyban, a pesti Horváth-házban és a Wurm-házban, valamint több tervben fedezte fel a palladianizmus jegyeit.¹³

Sisa József is felhívta a figyelmet a dégi kastély (1815–1819) palladieszk kompozíciójára: véleménye szerint a kettős portikusz (a kastély középtengelyében, a fő és a hátsó homlokzat előtt egyaránt oszlopos-timpanonos előcsarnok van) Palladio vidéki villáira utalhat. Tudjuk, hogy a megrendelő, Festetics Antal Palladio és Vignola kedvelője volt, a két mester könyvei megtalálhatóak voltak könyvtárában.¹⁴ A Charles Moreau tervei szerint épült nagygannai templom (1808–1818) oldalszárnyai Sisa szerint a palladianizmus magyarországi jelenlétére utalnak, a lökösházi Bréda-kastély (1810 körül) pedig egyenesen a La Rotonda provinciális idézete.¹⁵

E rapszodikus gondolatsor más célt nem szolgált, minthogy az évszázadok óta folyamatos Palladio-diskurzus és a minduntalan felbukkanó Palladio-bűvölet jelentőségére irányítsa a figyelmet. Mert biztosra vehető, hogy ha Le Corbusier-t, Peter Eisenmant vagy Alison és Peter Smithsont megihlette Palladio, akkor más kortárs építészek is a nagy reneszánsz mester műveiből táplálkozhatnak. Ki tudja hány Palladio-album bújik meg az építészirodák polcain, hány építész számára szolgál ma is példaképként. Vagy így, vagy úgy.

Haba Péter

---

¹ Közli: Zádor Anna: Palladio és a magyarországi renaissance néhány kérdése, in: Az építészet és múltja – Válogatott tanulmányok, Budapest, 1988, 119. A szerző fordítása.

² Hajnóczi Gábor: Palladio, Budapest, 1979, 13.

³ Zádor Anna: Andrea Palladio. Utószó az Andrea Palladio: Négy könyv az építészetről című kötethez, Budapest, 1982, 406–407.

⁴ Bibó István: A magyar építészeti szakirodalom kezdetei (Építészeti szakkönyvek Magyarországon a XVIII. században), in: Művészet és felvilágosodás – Művészettörténeti tanulmányok, szerk: Zádor Anna – Szabolcsi Hedvig, Budapest, 1978, 94–95.

⁵ Nikolaus Pevsner: An Outline of European Architecture, Harmondworth, Middlesex, 1963, 348.

⁶ Hajnóczi, 8.

⁷ Ibid.

⁸ Kunszt György – Klein Rudolf: Peter Eisenman – A dekonstruktivizmustól a foldingig, Budapest, 1999, 35.

⁹ Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története, Budapest, 2002, 347.

¹⁰ Zádor 1988, 121–124.

¹¹ Zádor, 1988, 126.

¹² Bibó, 36–67.

¹³ Zádor Anna: A magyarországi palladianizmus: a két Polláck. Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények, 1963/3, 227-252.

¹⁴Sisa József: A dégi Festetics-kastély, Budapest, 2005, 21.

¹⁵ Sisa József: Építészet a 19. században, in: Magyar művészet 1800-tól napjainkig, főszerk: Beke László, Budapest, 2002, 12-17.