Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont - Science Building

"A három szigorúan geometrikus épülettömeg (mint a Mecsekről leguruló kövek) közé feszített kavicsforma, amely populáris térként előadótermet foglal magában, feszültséget teremt és érdekes ellentétet képez a kompozíció többi elemével. Ez kívül-belül egyaránt jól érzékelhetően a leglátványosabb formai megoldás, és jól érzékelhető benne az a tervezői alapvetés, hogy a forma minél homogénebb megjelenése a cél, mintegy a végletekig egyszerűsítve a képletet." Balogh Balázs egyetemi tanár recenziója a pécsi Science Buildingről.

A ma építészetének jellemzőit nézve - ahol csak egyvalami érhető tetten, és ez a bizonytalanság, a hihetetlenül, adott esetben követhetetlenül felgyorsult változások következtében előállt "kakofónia" - üdítő kivétel egy olyan épületegyüttes, amely a rend és harmónia jegyében fogant. Még egyedibb a jelenség akkor, ha a külső megjelenés adekvát a belső tartalommal, nem utolsó sorban a névadóval, melynek eredményeként szimbolikus értelemben is értékelhető-érzékelhető kompozíció jön létre.

Mindennek természetesen alapfeltétele az az építészeti berkekben oly ritka, éppen ezért értékes menedzser szemlélet, amely döntőnek bizonyult az egész építés folyamán. Kezdődik ez rögtön az elején a "csapatépítéssel", jelesül a tervezői gárda összeállításával. Láthatóan gondos mérlegelés eredménye, hogy mindenki a legtesthezállóbb munkarészben vált érdekeltté, ami hihetetlen alkotó energiát szabadított fel a lelkes csapatban, az épületre - mint végeredményre - gyakorolt pozitív hatásáról nem is beszélve.

Ezek a tervezők részben már korábban, ezt megelőzően is sokszorosan bizonyított alkotóművészek (Bachman és Bachmann Építésziroda Kft., Stokplan Építésziroda), részben az ifjúság lendületét és innovatív szellemét képviselő (Breuer Marcel Doktori Iskola hallgatói és tanárai) tehetségekből kerültek kiválasztásra. Ami közös bennük, az a hippokratészi eskü nélkül is tetten érhető, jó értelemben vett szakmai fanatizmus, elhivatottság, mely mindent elsöprő kohéziós erőt jelent közöttük.

Mindez önmagában még nem lenne külön említésre méltó - hisz ez ebben a csodálatosan összetett, eszközeiben bővelkedő szakmában világszerte így van -, ha nem párosulna látványos eredményességgel.

A puding próbája az evés - tartja a fáma, és ez most sincs másképpen: a népszerű nevén PTE-SCB Tudásközpont, a köztudatban "Science Building"- ként aposztrofált beruházás 2008-2010 között készített kiviteli terve a modern ház, modern technológia (korszerű új építészeti lehetőségek az „intelligens" ház rendszerén belül), az ökoépítészet és fenntarthatóság építészeti és gépészeti elemei egyesíti az interdiszciplinaritás jegyében. Ugyanakkor egyszerű építészeti formai eszközökkel megvalósuló építészete - mindenekelőtt  az épület marketing tervezése során szimbólummá vált kavics ikon - érdekes építészeti kísérlet is egyben. Mintha a helyzet már eleve arra lett volna hivatott, hogy alkalmat adjon az alkotóknak mind építészeti ars poeticájuk, mind technikai tudásuk bemutatására.

A három szigorúan geometrikus épülettömeg (mint a Mecsekről leguruló kövek) közé feszített kavicsforma, amely populáris térként előadótermet foglal magában, feszültséget teremt és érdekes ellentétet képez a kompozíció többi elemével. Ez kívül-belül egyaránt jól érzékelhetően a leglátványosabb formai megoldás, és jól érzékelhető benne az a tervezői alapvetés, hogy a forma minél homogénebb megjelenése a cél, mintegy a végletekig egyszerűsítve a képletet.

Vonatkozik mindez a szerkezeti - anyaghasználati bravúrokra is, mindemellett egy pillanatra sem feledkezve meg a hely szelleméről, amely a kavics eozinmázas pikkelyfedésében manifesztálódott.  Első látásra talán paradox az a sajátos metamorfózis, amelynek során a formai egyszerűsítés szándéka törvényszerűen vezetett az egyre cizelláltabb rétegtervekhez, csatlakozási részletekhez, amelyek a szerkezettervező Stokplan (Stocker György) építészeti elhivatottságát és szakértelmét tükrözik.

Ismételten beigazolódott, hogy az egyszerűségre törekvő gondolkodásnak a másik oldalon ára van, a belsőben akár ördöglakat bonyolultságú szerkezetek is lehetnek. Ha azonban az additív kompozíciós elvet követjük, úgy egyszerűbb szerkezetek is megfelelhetnek a végelszámolás során. De ne legyünk igazságtalanok, ez az attraktív, szabálytalan központi elem sem élne, ha ékszer módjára nem kapna - tágabb értelemben is - foglalatot az épített környezet által, ha nem keretezné a három megregulázott kubus.

Jó ürügyet szolgáltatott erre a lejtős terep, melynek adottságait mesterien használták ki a szerzők. A változatos szinteket összekötő lépcsők, rámpák, az ilyenkor kötelező Sóhajok Hídja, és az építészeti szándékot egyenrangú társként segítő kerttervezői akarat segítette őket ebben.

Mivel a rendelkezésre álló pénzügyi-technikai keretből reprezentatív, de nagyon olcsó házat kellett építeni, a három fő tömeg monotonitását a rendszert alapvetően nem veszélyeztető nyíláselhelyezések és keretezések oldják, valamint a hófehér alumínium burkolat felületi vonalhálója teszi változatossá, amely mérhető és ellenőrizhető árnyékolószerkezet is egyben. 

Így végső soron, főként ha a tágabb környezetet is számításba vesszük, egy méretei dacára barátságos, mai terminológiával élve élhető minőség jött létre. Ebbe pontosan illik Győri Erzsébet hihetetlenül szellemes, a szükségből erényt kovácsoló, reprezentatív muráliája az előcsarnokban. A szó szoros értelemében véve itt hulladékból művészi alkotás lett, a homlokzati burkolóelemek téglány alakú gyártási alaplemezeiből gondosan átválogatott illetve összerakott, dekoratív plasztikai elem keletkezett. Mindezt jól egészítette ki Szigyártó Gábor (SMG-SISU Mérnöki Iroda) és Túri Ádám villamos tervező avatott munkája. Vonatkozik ez az építészeti, belsőépítészeti, kertépítészeti és szerkezeti részletekre egyaránt.

Elfogultság nélkül állítható - hogy minden, az alkotás szabadságát korlátozó tényező ellenére -, valódi Mestermű jött létre. Ebben a Mesterműben a rész és az egész harmonikus együttélése szembetűnő, valamint az, hogy a szorzók mindegyike alkotó módon járult hozzá a közös sikerhez, így az egyéni teljesítmények önmagukban, külön-külön is mestermunkaként értékelhetők.

Egyúttal azonban egy pozitív szellem végtelen termékenységet indukáló munkálkodását is megcsodálhatjuk. Nézetem szerint egy ilyen minőségű-elmélyültségű, mind formai, mind technikai értelemben véve megszállott alapossággal végigvitt akció elválaszthatatlan a hittől, komoly szakmai elhivatottságtól, a kreativitást ösztönző, azt az élet sötétkamrájából lépten-nyomon előhívó, művészi habitusú doktori iskolától, a háttérben tevékenykedő szupermenedzser Dr. Kukai Tibortól és mindenekelőtt a megbízó Dr. Gábriel Róbert rektor úrtól, és a csapatszellemtől, ami a közös siker kulcsfontosságú motivációja köré szerveződött. Ez a történet az építészetet magasrendű hobbiként, önfeledt, kulturált szabadidős tevékenységként is értelmező baráti alkotóműhelyről - doktori iskoláról - szól.

És ne feledkezzünk meg arról a szellemi kisugárzásról sem, amelyet a Breuer Marcell Doktori Iskola avatott vezetője Dr. Bachman Zoltán az alábbi ars poeticájában így fogalmazott meg: "Hisz az építészek csodákra képesek - még pénz nélkül (vagy kevés pénz birtokában) is - ha összefognak."

Ezt ma Pécsett úgy hívják: a Science Building.

Balogh Balázs
egyetemi tanár