Emberek/Interjú

Auditórium Podcast – Szemerey Samu: Többezer éves gazdálkodási hagyományok a Balaton-felvidéken

2023.05.18. 07:53

Már kétszáz éve is a régi szép időket sírták vissza a Balaton-felvidéken, melyről már akkoriban is egy kívülről felépített kép élt az emberek fejében. Többek között erről is mesélt Szemerey Samu az Auditóriumban, meg persze az intelligens tájhasználatról, és az azt bemutató könyvsorozatukról. A Magyar Építőművészek Szövetségének podcastja ugyanis ebben az évadban a Balatonra látogat: öt adáson keresztül a régió építészetéről, fejlesztéséről, múltjáról, jelenéről, jövőjéről beszélgetünk.

A Balaton-felvidékre egyesek úgy gondolnak, mint egy romantikusan romlatlan, szép vidékre, mások pedig – egy kis túlzással – mint Budapest egyik külvárosi kerületére, amelyet végképp elleptek a beköltözők. Hogy mégis milyen a valós helyzet, arról Szemerey Samu építész-urbanista, a Kortárs Építészeti Központ szakmai vezetője mesélt nekünk. Ő volt ugyanis az egyik kutatója a Tájtéka projektnek, és az egyik szerzője a Balaton-felvidék jövőképe című kötetnek, mely egy hosszú kutatás eredményeképpen született meg. Engem leginkább az érdekelt, vajon milyen tanulságai voltak ennek a vizsgálatnak.

Az adásban persze nem csak a kutatás eredményeiről és a felbukkant problémákról esik majd szó, hanem a megoldási lehetőségekről is.

Az Aditórium következő vendége Hámori Péter építész, a GUBAHÁMORI egyik alapítója lesz, aki a nagy vihart kiváltott keszthelyi strandtervük kapcsán mesél majd a Balaton-parti fejlesztésekről.

Az Auditórium a Magyar Építőművészek Szövetségének csütörtökönként jelentkező podcastsorozata, melyben Zubreczki Dávid szakíró, építészeti mesemondó beszélget építészekkel a fenntarthatóságról. A műsor médiapartnere az Építészfórum, ahol a hanghoz képeket, terveket, linkeket és sok más információt találnak az érdeklődők. A podcast a Madaz kiadó gondozásában jelenik meg.

A korábbi adások vendége volt Baló DánielBardóczi SándorCsillag KatalinErő ZoltánFajcsák DénesGolda János, Hartvig LajosKovács Csaba, Molnár BeaNagy CsabaSmiló DávidSoltész NoémiSzabó Levente, Szabó Lilla, Szederkényi Lukács, Pozsár Péter, Takács Ákos, Tihanyi DominikaVitézy Dávid, Wettstein Domonkos és Zoboki Gábor. A podcast megtalálható az ismert lejátszókban (AppleSpotifyGoogle), az egyes adásokhoz pedig mindig itt, az Építészfórumon találnak hasznos háttéranyagokat a hallgatók.

Zubreczki Dávid