Bizarr építészeti konfliktus-konfigurációink
Az Alakor-vita közepette vannak akikben felmerült, nincsenek e fontosabb problémák a magyar építés, a magyar építészet háza táján, mint a Milánóba exportált pavilon? Kőszeghy Attila nem csak hogy közéjük tartozik, de le is írta mit gondol.
Matrjoska dilemmák
Az Alakor esete…(2014. jún.10.) írásommal megpróbáltam eltéríteni a milánói pavilon-vita irányát, amely mindeddig két kérdés bűvkörében zajlott: előbb a második helyezett pályamű esztétikai színvonala, majd a kormánybiztos „diktátori” fellépése delejezte a vita részvevőit. Futólag utaltam azokra a közízlést is alakító művészi akciókra, amelyek az ún. fejlett Nyugaton már a múlt század közepén megtörténtek, de Magyarországon valószínűleg még ezután kell lejátszódniuk. Fel sem vetődött bennem, hogy a nyugati performanszok kései rokonát szégyellve idézőjelek közé tegyünk egy szándékoltan nem építészeti munkát, „építészetibbé” stilizáljunk egy provokatív változtató akciót.
A többféle plattformon is kibontakozó Alakor-vita – kicsiny építészeti Matrjoska-figura – sajnos eltereli a figyelmet a Városliget múzeum-negyed megaprojektről. A múzeum-negyed körüli dilemmák (és a nyáridő) pedig elterelik figyelmünket egy másik, nagyságrendileg még méretesebb, a hazai építészet egészét érintő – kivált pedig a lakásépítést befolyásoló – témakörről. Arról, hogy szeptember után a bankok a devizahitelesek helyzetén alig változtató kártérítési törvényt kényszeríthetnek ki. A törvény előterjesztésével ezért kell várni (szerintem) az önkormányzati választásokig. Ősztől aztán folytatódhat a kifosztott családok vergődése, a következő években aligha élénkül a lakásépítés. Kajánul mosolyog körülöttünk ez a legnagyobb építészeti Matrjoska-figura.
Számos kevéssé mediatizált témakört − például az építészeti pályázatok és építési munkák körüli elhallgatások, a bontott építőanyagok újrafelhasználásának multi-orientált betiltása, az egészségügyi szempontból tisztázatlan helyzetű üveggyapot ártalmatlan kőzetgyapottá stilizálása, az energetikai-szellőzési áladatok körüli hallgatás − ismerve nem lehet kétségünk, hogy − némi cinizmust is beszámítva − legalább egy jelentős változásnak látszó csekély változás elkerülhetetlen lesz.
Idézőjelbe tett idézőjelek: Alakor-szendvics az építészeti fala(to)k meta-szendvicsében
Kulcsár Attila az Alakor nem-építészeti megjelenésének korrigálására azt javasolja, hogy fogjuk ál-homlokzatok közé az alkotást. (Építészfórum, 2014. június 17.) Az eleve szendvics-szerű Alakor köré két Műcsarnok-homlokzatot képzel, mintegy idézőjel közé helyezve azt a munkát, melynek idézőjelbe tett, szavakkal nem provokáló üzenete: a környező élővilágot meg kell szabadítani a görög-római, a német-római és a későbbi eldobozosodástól, az architektúra építészeti hulláitól. (Tiszta szerencse, hogy a múlt századelő modernjének és a közelmúlt minimal art-jának kompozíciós frissességgekkel elragadó műveiből aligha lehetne összehozni ilyen, az Alakor-montázst is befoglaló megépítészetesített szupermontázst.)
Illene elviselni az Alakort mint szokatlan performanszt. A rázúduló kritikák arra is figyelmeztetnek: ideje elkezdeni egy széles spektrumú audiovizuális műveltség-építést, mely a képzések minden szintjét átjárja. Nyilván nehezebb színvonalasan megszervezni a hamarosan induló, uniós pénzekkel és kifinomult korrupciós összjátékkal megvalósuló mega-beruházások nyilvános vitáját, mint élcelődni az Alakoron, mint vállon veregetni azokat, akik a Városliget békénhagyásáért szólnak (egy-egy Schnellert vagy Jámbor Imrét), vagy mint elszigetelt csoportocskákban élezgetni a politikai pengéket. De ne verjük el a port az építészeti eliten, amely ezernyi tiltakozót tudott mozgósítani egy majdnem-kisegér ügy kapcsán. Nyilván rajtunk is áll, hogy a szakmánkat képviselő elitnek lesz-e érdemi beleszólása az építési, környezetalakítási ügyekbe, különösen a lakáspolitika alakításába, s képes lesz-e a hegyméretű pénzpazarlások megfékezésére.
Kőszeghy Attila
Debrecen, 2014. június 18.
