Közélet, hírek

Budavári Palota: a Robert Gutowski Architects felel ezentúl a rekonstrukcióért

2021.12.03. 10:51

Továbbra is napirenden a Palota Hauszmann Alajos-féle összképének visszaépítése. Nagy meglepetés, hogy a koncepcionális tervezési munkákat jelenleg az eddig főleg kortárs építészeti munkájáról ismert Robert Gutowski Architects vette kézbe.

A Lovarda és a Főőrségi épület rekonstrukcióját a KÖZTI Zrt. tervezte Potzner Ferenc vezetésével. A szakember a Nemzeti Hauszmann Program kezdete óta (és természetesen az előtt) is az épületegyüttes részletes tanulmányozásának szentelte tudását. A Királyi Palota rekonstrukciójának előzetes tanulmányozását és a koncepciók felállítását, tervezését a Nemzeti Hauszmann Program mai bejelentése szerint mégis Gutowski Robert irodája viszi majd a jövőben. 

A Robert Gutowski Architects a magyar kortárs építészet egyik legjelesebb irodája, a közelmúltban elég csak felemlíteni a Naplás-tavi kilátót, a Fátimai Szent Szűz alsószentiváni zarándokhelye, vagy a II. János Pál tiszteletére felszentelt pátyi templom. Műemléki helyreállítások terén is letették védjegyüket az asztalra, közelmúlti munkájuk a a kőszegi Szemző-ház és a Festetics-palota felújítása a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont

Mint az a Nemzeti Hauszmann Program hivatalos közösségi oldalán olvasható:

"Befejeztük a Budavári Palota részletes felmérését és megkezdtük az épületegyüttes teljes helyreállításának tervezését! Elkészültek az első látványtervek!"

A századfordulón az egymásból nyíló terekkel összesen 250 méteres térsor jött létre az épületben a dunai oldalon, ami a krisztinavárosi szárny irányába is folytatódott, összesen mintegy 350 méter hosszan. Ez a versailles-i kastély után a második legnagyobb volt Európában. A palota méltó rekonstruálása hatalmas feladat, hiszen a második világháborúban megsérült épületegyüttest a kommunista rendszerben jelentősen átalakították. Sok helyen megváltoztatták a termek és az emeletek kiosztását, az értékes és igényes belső díszítést megsemmisítették vagy elfedték. Megszüntették azt a nyitottságot, amelyet az egymáshoz csatlakozó térsor biztosított a főemeleten, és amely látványban összekapcsolta a palotát a Dunával.

A palota teljes helyreállításának próbafeladataként tekintettünk a Szent István-termet is magába foglaló déli összekötő szárny rekonstrukciójára. Itt idén augusztus 20-ától eredeti formájában tekinthető meg a homlokzat és a belső térszerkezet, így a legendás történelmi helyiség is. A munka folyamán olyan értékes tapasztalatokra tettünk szert, amelyeket az épületegyüttes többi részénél is hasznosítani tudunk.

Mára végeztünk a palota teljes műszaki, építészeti, művészettörténeti és funkcionális felmérésével. Ez hosszú évtizedek óta váratott magára. Most már pontosan ismerjük a háború utáni átalakításokat, a közművek állapotát és elhelyezkedését. A felmérés végeztével elkezdődhetett az épület rekonstrukciójának és jövőbeli hasznosításának tervezése. Az épületegyüttes helyreállításának tervezését Gutowski Robert vezeti.(...)"

Mint ahogyan azt a tegnapi, Honvéd Főparancsnokság épületéről szóló cikkben írtuk, egy I. kerületi, zárt körű eseményen elhangzott Fodor Gergely kormánybiztostól, hogy a Program következő ütemében a Budavári Palota A és B szárnyának rehabilitációját kezdik meg, mindeközben a Nemzeti Galéria a C és a D épületben tud majd zavartalanul működni. Jelenleg a teljes palota rehabilitációjának funkcionális kérdéseit vizsgálják, a teljes program befejezését a 2030-as évekre tervezik.