Beton-fa ékszer a tájban – a Robert Gutowski Architects Naplás-tavi kilátója

A Naplás-tó, mely Budapest legnagyobb állóvize, közkedvelt kirándulóhely. A várostól keletre fekvő terület nemrég látványos új jövevénnyel gazdagodott. Tatai Mária írása a Robert Gutowski Architects Naplás-tavi kilátóépületéről.

A Naplás út menti tavat, azaz a Szilas-pataki víztározót 1978-ban hozták létre a patak duzzasztásával egy lápos völgyben. A mérnöki beavatkozás a terület gazdag élővilágát is megmentette, 1997-től természetvédelmi területté nyilvánították az erdős-rétes környezetet. A tó Budapest legnagyobb állóvize is egyben, a fölé magasodó dombot pedig egy kilátó építésével koronázták most meg, ettől kezdve egy építészeti jel is hangsúlyozza a kirándulóhelyet Budapest térképén.

A bicikliúton is megközelíthető tó nyugati végénél mini turistaközpont fogadja az érkezőket büféházikóval, kerti padokkal. Innen mintegy 10 perces erdei sétával jutunk a kilátóhoz. Egy forgáccsal terített, kerek tisztáshoz érve a közepén magasodó mű első látásra megállásra késztet. Érdekes, fenséges és vonzó egyszerre. A beton lábazatra rögzített, vöröses színű faépítmény érdekességét bravúros tömege adja: egyenlő oldalú háromszög alaprajzra szerkesztett „hasáb", amely egyszerre rendhagyó és szabályos. 27 méter magasan lévő teteje az alsó szint alaprajzának megfelelő háromszög, de 60 fokkal elforgatva. A két vízszintes síkot enyhén kifelé és befelé dőlő, háromszögű homlokfalak kötik össze, az élek mentén a fagerendák a vízszintes háromszögek csúcsaiból indulnak-érkeznek. Mindez persze azonnal (vagy egyáltalán) nem derül ki a szemlélőnek; az első benyomás a tömeg fenségesen nyugodt, mégis mozgalmas alakja, amely gondolkodásra, egyfajta geometriai rejtvény megfejtésére késztet, amihez a torony körbe- és bejárása és/vagy egy légi felvétel lehet a segítségünkre. Ez a különleges forma akár külön nevet is érdemelne: „Naplás-hasábnak", netán a tervezőről „Gutowski-kristálynak" is hívhatnánk, már csak azért is, mert éppen így, építészeti léptékben, beton talapzaton, fából megvalósítva jelenik meg a tájban. 

A torony szerkezetének elemei és anyagai, s nem mellékesen a végiggondolt, jól látható csomópontok teszik tapinthatóvá az absztrakt geometriát. A magasba nyúló faépítmény lebegni látszik a háromszögű betonhasáb felett, hiszen nem vonalszerűen támaszkodik fel, hanem csak a felfutó gerendák végeit tartják mintegy pontszerűen a rögzítő csuklószerkezetek. A burkoló fenyőlécek hézagain át pedig nemcsak a levegőég kékje tűnik át, de a fa tartószerkezet szabályos – egyre kisebb háromszögekre tagolódó – rajzolata is. A talajból kiemelkedő világosszürke betontömböt pedig csak egyetlen, elegánsan bemetszett, ferde bélletes kapunyílás szakítja fel.

A betonfalak között induló lépcső feljebb fapalló fokokkal folytatódik. A felfelé haladás itt valójában élmény, hiszen a tartó- és burkolószerkezeti elemek között mindenfelé át- és kilátunk. Emellett kivételes belső térélményt is ad a toronyköpeny formájából következő folyamatosan változó határfelület. A belső térben egy „ház a házban" elven szerkesztett, hatszög alaprajzú, kétkarú lépcső visz fel, amely csak a pihenőknél és a kiállítószinten csatlakozik a külső köpenyhez. A megfelelő arányok miatt is nyugodt és barátságos a térhatás. A bevetődő árnyéksávok finoman tovább gazdagítják az összképet. A tartó- és épületszerkezetek jól láthatóak. A homlokzati (rétegelt, ragasztott fenyőfa) gerendázat vonalai és a testközelből látható acél rögzítő- és merevítőelemek is lekötik a szemet. Utóbbiak akár építészeti díszítőelemeknek is tekinthetők, de a megépítés fogásait is felidézhetik az arra érzékeny szemlélőben. A statikai erőjáték élményét a kivitelezés pontossága és eleganciája teszi teljessé. A forma, az anyag és a szerkezet szerencsés egysége egyszerűen széppé teszi ezt az építészeti műtárgyat.

Egy kilátó fő funkciója, hogy lépcsőjén felérve megnézhessük a várva várt látványt. Itt 21 méter magasan járhatunk és nézhetünk körbe. A szerkezet itt még folytatódik felfelé, tetőt is ad a kilátószintnek. Ez a körpanorámás, zárt hatású, mégis nyitott, levegővel átjárt terem egyféle „nyugalom szigete", ahonnan lenyűgöző a madártávlati látnivaló: a tó, az erdők, a gödöllői dombság. Szubjektív megjegyzésem azonban, hogy a körbefutó mellvédet kissé túl magasnak találtam. Persze sejthető, hogy erre a méretezésre a nagyobb biztonság miatt volt szükség, és az alacsonyabb látogatók meg a kíváncsi gyerekek a léceken és a védőrácsokon keresztül azért kilátnak – vagy ha felemelik őket. A mellvéd- és védőhálók táblái egyébként légies, fémkeretbe foglalt hullámrács szerkezetek, amelyek a tartó- és rögzítő-elemekkel megegyező világosszürke színükkel jól besimulnak az összképbe, és lebegő elhelyezésük is kedvező megoldás.

A Naplás-kilátó fővárosi és kerületi önkormányzati finanszírozásból épült. A tó és az utca furcsa nevének utána kellett néznem, de gondolom, ahogy a kirándulóhely híre elterjed, a régi „naplás" szó is ismertebbé válik majd. Valamely idő eltöltését jelentette egyébként, jobbágyok vagy katonák várakoztatását, ám mostantól a kilátó miatt is érdemes lesz ezen a környéken elidőzni.

Tatai Mária

Szerk.: Winkler Márk