Meddig maradhat meg a Lánchíd rétje?
„Budapest titkos kertje a Széchenyi tér. Évről-évre rettegek, hogy meddig maradhat ilyen elfeledett állapotában az a fantasztikusan gondozott gyep, ami a pesti belváros legnagyobb egybefüggő füves területe. Egy kapitális baklövésnek köszönhetjük, hogy egyáltalán létezik, és félő, hogy egy újabb átgondolatlan városfejlesztési lépés miatt veszítjük el." A Véleményszerdában Ács Gábor sorra veszi a Széchenyi tér átalakítási terveit, egy bevallottan szubjektív, de érvényes nézőpontból: a pázsithasználóéból.
Kevesen tudják, hogy a Széchenyi tér pázsitja több mint négyszer nagyobb, mint a Szabadság tér vagy az Erzsébet tér legnagyobb füves felülete. Mintha a margitszigeti Nagy-rét lenne autók gyűrűjébe szorítva. Amikor a mai körforgalmat kialakították a Lánchíd pesti hídfőjénél, egész egyszerűen beáldozták az egész Széchenyi teret. Pont ez az elhibázott koncepció mentette meg a tér közepét. Mivel nincs zebra, szinte senki nem mer átvágni a több sávon száguldó autók között; alig néhányan élvezik a paradicsomi állapotokat. Mezítláb sétálhatunk a dús, puha fűben, pokrócon piknikezhetünk zavartalanul, mintha egy strandon lennénk. A park nagy, az autók dübörgése meglepően távolinak tűnik, az óriási platánok megszűrik a levegőt.
Gyalogátkelők hiányában járdákra sem volt szükség, be lehetett füvesíteni mindenhol. Még Széchenyi István emlékművének emelvényéről is lekerült a díszkő borítás. A szoborcsoport pódiumán három lépcső magasságban is nyírt gyepen pihenhet meg az arra járó.
Engel József szobrász alkotásának kifejezetten jót tett a zöldítés, átadása után nem sokkal, a Millennium évében az a kritika érte a Széchenyi-emlékművet, hogy túl merev a főalak és a mellékalakok testtartása. A Budapest műszaki útmutatója (1896) című kötet szerzői megjegyzik, hogy az emlékmű „újabb átdolgozásnak fog helyet adni". Ez a pódium befüvesítésével a szocializmusban meg is történt, gyakorlatilag testközelben pihenhetünk meg a legnagyobb magyar lábainál. Ilyen intim kapcsolatban a szobor merevsége sem zavaró már.
Az utóbbi évek térkőmániája miatt felértékelődnek a még le nem kövezett városi zöldfelületek. Pont erre nincs tekintettel egyetlen tervező sem, hiszen a közelmúltban született minden új ötlet feldarabolná a Széchenyi tér jelenleg egybefüggő füves parkját.
Egyetlen üdítő kivétel a holland sztárépítész, Erick van Egeraat, aki két olyan keskeny ösvénnyel oldaná meg a Bazilika és az Erzsébet tér felől érkező sétálók rávezetését a Lánchídra, hogy azzal meghagyná a hatalmas pázsitot. Csak második díjjal jutalmazták környezetbarát elképzelését 2015-ben, a fővárosi vezetés által kiírt Rak-Park Tervpályázaton.
Legyünk optimisták, többször előfordult már a világtörténelemben, sőt Budapesten is, hogy a második díjazott pályamű valósult meg. Így épülhetett meg a Szabadság-híd Feketeházy János bravúros terve alapján, műve II. díjas lett az 1893. évi XIV. törvénycikk alapján kiírt pályázaton. Az I. díjas terv szerint készült volna a Fővám téri híd átadása után néhány évvel az Eskü téri Erzsébet híd, de Julius Kübler kábelhídja ott sem valósulhatott meg, mert a magyar ipar képtelen lett volna legyártani a megfelelő minőségű acélsodronyokat. Így más megoldást választottak, egy hazai kivitelezésű lánchíd építését Czekelius Aurél irányítása mellett. Vagyis az I. díjas pályamű hiába nyert a két híd építésére kiírt tervpályázaton, egyik esetében sem vált valósággá. Drukkolhatunk tehát most is a Széchenyi tér zöldjét megóvni szándékozó Egeraatnak.
A globális felmelegedés korszakában döntő városfejlesztési szempont, hogy a nyári kánikulában a kőburkolat felszíni hőmérséklete meghaladja a 40-50 fokot, addig a füves-fás területeken a talajnál mért hőmérséklet ritkán emelkedik 30 fölé. A lekövezett terek kályhaként ontják magukból a hőt jóval napnyugta után is. A Széchenyi tér ligetes pázsitja épp ezért nem csak védendő, de modellértékű lehet a jövőben.
Tájépítészekkel közösen tervezett a Rak-Park pályázat mindhárom dobogósa, hangsúlyozta ki Bardóczi Sándor 2015. december 22-i cikke, a zöldfelületek alakításának erős koncepciója érződik az egyes pályamunkákon. Az I. és a III. díjas csapat is alázattal tekint a tér múltjára, visszaköszön a zöldfelületek száz évvel ezelőtti szigetes elrendezése.
A Korzó Stúdió környezetalakítási tervének rajzán első ránézésre úgy tűnik, hogy a téren nem változna a füves területek aránya, csupán az összefüggő gyep szűnne meg. Ezt a veszteséget ellensúlyozná, hogy a Zrínyi utca turistaforgalmát direkt vezetné a Duna irányába, kezdetben tartva a sétálóutca szélességét, majd tölcsérszerűen kiszélesítve a járófelületet.
Félő, hogy a tervezők figyelmét elkerülte, hogy pont itt él a legidősebb pesti akácfa, ami a legenda szerint a francia forradalom idejéről való, több mint kétszáz éves növénymatuzsálem, védett példány. Annyi bizonyos, hogy egy 1873-79. között készült fotográfián akácfák dupla sora látható, vélhetően ennek utolsó túlélője a ma már gerendákkal alátámasztott faóriás. A publikált tervrajzon nem szerepel a tér elemei között kiemelten feltüntetve, bár a lekövezendő részen is tüntetnek fel fákat a tervezők.
Erény viszont, hogy a Korzó Stúdió megtartaná a nyírt füvet a Széchenyi-emlékmű pódiumán, és az MTA felé zöldítené a jelenlegi körforgalom északi ívét. Élvezhetőbbé tenné a téren töltött időt, hogy megszűntetnék az Akadémia előtti parkolót, és a Lánchíd pesti hídfőjének északi oldalán a felső és az alsó rakpart szintkülönbségét összekötendő a hagyományos rakparti lépcsősort idéző arányokkal alakítanának ki pihenésre ideális lépcsőket. Az ötlet alapja, hogy a Széchenyi téren másként nem élvezhetők a Duna-parti lépcsők, mivel a műemlék rakpart a térnél függőleges.
A Korzó Stúdió legfontosabb újítása a Széchenyi téren a körforgalom megszüntetése. A Lánchíd autóforgalmát egyirányúsítanák a tervezők Buda felé, és a József Attila utcából a tér déli szélén vezetnék közvetlenül a Lánchídra. Ezzel a forgalomcsillapítással menthető lenne a tér egybefüggő füves felülete is.
A Rak-Park pályázat III. helyezettje, a Finta Stúdió is feldarabolná a Széchenyi tér osztatlan pázsitját. Apró foltokban, elszórtan alakítana ki zöldfelületeket, hasonlóan az 1880-90. körüli elrendezéshez. A Lánchíd forgalmát ez az elképzelés is aszimmetrikusan a József Attila utca irányába vezetné el, azonban a tér középső tengelyében is gépjárműsávokat alakítana ki. Ezzel végképp ketté vágná a teret, a zöld felületek és a gyalogosok, pihenni vágyók szempontjából is.
A sétálók a tér északi felére szorulnának, ezt az MTA főbejárata elé álmodott szökőkút is jelezi. A több méteres magasságba szökő vízsugár erősen párásítana a nyári forróságban, szóródó cseppjeit bizonyára élveznék a körülötte megpihenők. A felforrósodó kőfelületek miatt szükség is lenne a szökőkút hűsítő erejére.
A tér új kőburkolata az átmenő gyalogos forgalmat szolgálná, ahogy a Deák tér apró füves szigetei között is csak átvágnak a járókelők, anélkül, hogy a téren időznének. A Finta Stúdió látványtervén a lencse alakú apró zöldfelületek afféle „fűre lépni tilos" foltoknak tűnnek. A mostani oázis ellentéte jönne létre.
A Budapest Szíve program 2009-ben irányította a figyelmet a Széchenyi térre. Átfogó kiállítás mutatta be a Fugában az elképzeléseket, így a Teampannon tervét. Az egybefüggő pázsitot ez a koncepció is feldarabolná. A Rak-Park-nyertes Korzó Stúdióhoz hasonlóan a Lánchíd autóforgalmát a tér déli szélén vezetné el a József Attila utca felé, a jelenlegi körforgalom megszüntetésével szinte az egész teret visszaadná a gyalogosoknak.
A jelenleg hatalmas füves területből rengeteget elvenne, hogy a tér szinte valamennyi funkcionális tengelyében járófelületeket kövezne le a Teampannon stábja. Egyedül a tér középső tengelye nem funkcionális, a Lánchíd folytatása ugyanis nem utca, hanem a Gresham-palota főhomlokzatának közepe. A nem létező utcát imitálandó hosszúkás vizes díszmedence kerülne a Gresham elé, melynek utcaszélességű víztükre adna végpontot a jelenleg házfalba futó hídnak.
Tetszetős és ötletes elgondolás, a koncepció legfőbb hátránya a füves felület kíméletlen csökkentése. A BKK továbbgondolta annak idején a tervet, és egy kisebb körforgalommal egészítette ki a József Attila utca előtt, ezzel újabb szeletet lecsípve a gyepből.
Molnár Kristóf 2018-as diplomamunkája rokonítható a Finta Stúdió és a Teampannon Kft. terveivel, szintén a tér MTA felőli oldalára irányítaná a gyalogosokat. A Lánchíd gépjárműforgalmát a tér tengelyében vezetné a hídról egészen a Gresham-palotáig, annak főbejárata előtt kanyarodna a kétsávos út a József Attila utca irányába, ugyanúgy ketté vágva a teret, mint a Finta-koncepció. Az is hasonlóság, hogy a Belügyminisztérium előtt lenne a legnagyobb füves felület, amit viszont az autóforgalom több oldalról körbefogna, ezzel nem sok fejlődést hozna tehát a tér déli felén.
Az MTA előtt viszont igazi közösségi teret hozna létre Molnár Kristóf. A parkoló megszüntetésével nyert területen visszakapcsolná a város pezsgésébe a tudomány palotáját. A tér kövezése a pesti Corso és a Lánchíd felől szélesedne az MTA felé, a fű helyett a kövezés javára.
A főbejárat előtt térszín alatti kapcsolat és nyitott negatív forma kötné össze az épületet a térrel, a városképet nem zavaró új közösségi terek és kávézó kialakításának lehetőségével. Az egyetlen rendezési terv, ami tekintetbe veszi, hogy a téren pihenőknek szükségleteik is vannak, és időről-időre mosdót is használnának az emberek. Egy 1907-es fényképen még állt egy úgynevezett „zöld villamos", azaz nyilvános illemhely a téren, de a mai tervezők többsége nem számol a természetes szükségletekkel.
Molnár Kristóf tervén a tér északi oldalán egészen elkeskenyedik a zöldfelület. A kétszáz éves védett akácfát ez a látványterv sem tünteti fel, viszont áthelyezve mutatja a Széchenyi-emlékművet. A Zrínyi utca középvonalának és az MTA főhomlokzati tengelyének metszéspontjába kerülne a szoborcsoport, hangsúlyossá téve a legnagyobb magyar figuráját a téren.
Csonti Miklós 2012-es diplomamunkája a teljes pázsitot betonra cseréli, a legkíméletlenebb az itt ismertetett koncepciók közül. A lyoni Guillotière hídnál kialakított belvárosi folyópart kísérteties mása a 2012-es hallgatói terv a Széchenyi tér rendezésére. Amfiteátrumszerű, de tompán ívelt lépcsősor húzódna végig a Duna partján a pesti korzó és az MTA épülete között, ideális közösségi és pihenőhelyet létrehozva.
A lépcsőkön üldögélve élvezhető lenne a folyó és a budai oldal páratlan panorámája, remek tájolással a délutáni napsütésre. Az alsó rakpart gépjármű- és villamosforgalmát teljes hosszában a lépcsősor alatti alagútba rejtené a tervező, így a forgalom zaja nem zavarná a pihenőket. Nyári napokon viszont a betonlépcsőkről a tűző nap elűzné az embereket, túl erős lenne a napsütés fák hiányában. Alkonyat után, este és éjszaka a kivilágított budai panoráma ellenben kifejezetten élvezetes lenne, kárpótlásul az elpusztított pázsitért.
Valóban szükséges ehhez a tervhez beáldozni a teljes füves felületet? Hiszen a Dunára néző lépcsősor a jelenlegi autóút és villamospálya befedésével jönne létre, így plusz területet nem igényel, sőt területet spórol. A füves részt azért kövezné le a végzős tervező, hogy a tér közepén kialakítandó negatív forma egyben aluljáró legyen a térszín alá süllyesztett villamosok megállóihoz, illetve át lehessen sétálni az autóút alatt, az úttestet ugyanis a tér közepén vezetne a Lánchídról a József Attila utca irányába. Csonti Miklós tervén szinte csak kőburkolatot látni a téren, ami kandallóként hevülne fel egy nyári délutánon, mint a toszkánai Siena szintén teljesen lekövezett főtere.
Ugyanígy szürreálisnak hat és a hatalmas pázsitra nézve végzetes lenne a fővárosi vezetés legutóbbi ötlete, miszerint a villamost a felszínre hoznák a Lánchíd alatti alagútból, körbevezetve a síneket a téren. A nyilvánosságra kerülés után a hír pillanatok alatt verte ki a biztosítékot többeknél, élénk közbeszéd alakult ki a témában. 2020 elején a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) ülésén azért merült fel az elképzelés, hogy meg lehessen spórolni a Lánchíd alatt átvezető villamos-alagút felújításának költségét. A Kossuth térihez hasonlóan, U-alakban kanyarodna a pálya az Eötvös térről a Belügyminisztérium elé, a Gresham-palota és a Roosevelt Irodaház vonalában a Magyar Tudományos Akadémiáig, és ott visszakanyarodna a Duna-parti sínpárhoz.
Sokan hajmeresztő képtelenségnek tartják mindezt, pedig látott már ilyet a Széchenyi tér. A fortepan.hu is közzétett több fotót 1941-ből. A képeken a Bólyai Akadémia díszszázada parádézik a Szovjetunióból hazahozott 1848-as honvédzászlókkal, és a katonák lába alatt tisztán kivehető a Belügyminisztérium épülete előtt húzódó villamossín.
Akkoriban alig volt gépjármű-forgalom, a síneket a kockaköves burkolatba ágyazták, osztoztak az autók és a villamosok a területen. Ma ez képtelenség lenne, az U-alakban kanyarodó villamos jelentős részt hasítana ki a tér közepén zöldellő parkból. További hátránya a megoldásnak, hogy a sínek kereszteznék a Lánchíd forgalmát, illetve megnövekedne a villamosjáratok menetideje a tér megkerülése miatt. Több mint hetven évvel ezelőtt óriási előrelépés volt a pálya átvezetése a híd alatt, a szétbombázott Budapest újjáépítésekor sem érték be gyengébb, kompromisszumos megoldással.
Az már csak egy slusszpoén, hogy a villamos felszínre vezetése semmissé tenné az összes tervet, elképzelést, ötletet, amit az utóbbi évtizedben kitaláltak a tér jövőjéről fantáziálók. A ma még érintetlen pázsiton fekve persze azt teszem én is, fantáziálok. Álmodozom, hogy miként lehetne kialakítani úgy egy XXI. századi teret, hogy a belváros legnagyobb füves felületét ne kelljen feldarabolni. Igazi forgalomcsillapítást az hozna, ha az úttest megszűnne a József Attila utca és az Akadémia utca között, de valljuk be, erre kicsi az esély. Már az is előrelépés lenne, ha a pázsit megmaradhatna a tér közepén.
Ács Gábor
A szerző újságíró, az Euronews munkatársa.
A térhasználattal kapcsolatos cikkek megjelenését az Építészfórumon az NKA támogatja.
