Közélet, hírek

Rados Jenő a Műegyetem kertjében

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Rados Jenő a Műegyetem kertjében
Közélet, hírek

Rados Jenő a Műegyetem kertjében

2000.09.10. 22:00

Szoboravatás a Központi Könyvtárnál

1/1

Szeptember 8-án, az ünnepélyes diplomaosztást követoen - amikor a Műegyetem régi diákjai átvehették arany-, gyémánt- és vasdiplomáikat - számos vendég jelenlétében leleplezték Rados Jenő építész professzor szobrát az Egyetem kertjében. Dr. Rados Jenő, az építészettörténet egyetemi tanára hosszú kort élt meg, majd' száz évet, így életével szinte átfogta a most búcsúzó 20. századot mint ember, mint építész, mint Műegyetemi tanár. E gondolat jegyében, és a professzor életpályáját ismertetve mondott érzékenyhangú beszédet a szoboravatáson Istvánfi Gyula egyetemi tanár, az Építészettöténeti Tanszék vezetője. A szobor leleplezését követoen Rados Márta, a tanár úr lánya, maga is építész, keresetlen és meghatódott szavakkal mondott köszönetet a szobor állításáért mindazoknak, akiknek részük volt benne.
Csonka Pál és Kotsis Iván után Rados Jenő a harmadik építész professzor, akinek emlékét szobor őrzi a Műegyetem kertjében. Említést érdemel, hogy mindhárom szobor alkotója Szathmáry Gyöngyi szobrászMűvész, és e kis Építész Pantheon Hofer Miklós építész, a kar korábbi dékánjának kezdeményezésére jött létre. Köszönet illeti őket, és a Rados Jenő szobor megvalósításának szponzorait, akik a következők voltak: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Magyar Építészek Szövetsége, ARCADOM Építoipari Rt., ARCHITEKTON Építoipari és Műemlékfelújító Rt., MUBER-INVECON Kft., Építés Fejlodéséért Alapítvány, ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és negyven volt tanítvány. 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Szenes-ház // Egy hely + Építészfórum

2023.08.30. 14:19
5:54

Az Egy hely csapata ezúttal a Keleti pályaudvar közelségében található, 1906-ban, szecessziós stílusban épült Szenes-házat mutatja be. Az impozáns külsejű ház legcsodálatosabb részletei a gangos belső terében tárulnak fel, melyet színes griffmadár-, pillangó- és különféle virágmotívumok díszítenek.

A Margitsziget fái // Építészfórum + Egy hely

2023.08.20. 18:53
9:32

Néhány héttel ezelőtt a Margitsziget épített történetét mutatta be az Egy hely csapata, most pedig a parkosított zöld sziget nevezetes fáival ismerkedhetnek meg a nézők. A videóban többek között arra is fény derül, hogy hány éves és mi a története a méltán népszerű Margitsziget legidősebb fájának.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk