Ráncfelvarrást kap a Rothko-kápolna
Harmincegy millió dollárból újítják fel az úgynevezett Rothko-kápolnát. A texasi Houstonban álló épületet 1971-ben „a világ első felekezetközi, ökumenikus szakrális helyeként" adták át, és vallási szimbólumok helyett belsejében Mark Rothko festőművész tizennégy, alapvetően fekete vászna teremti meg az áhítatot.
John és Dominique de Menil, a filantróp műgyűjtő házaspár 1964-ben bízta meg Mark Rothkót egy meditatív tér létrehozásával. A helyspecifikus műalkotások létrehozása mellett Rothko beleszólást kapott az építészeti programba is – ami hamar ellentétekhez vezetett a felkért építésszel, Philip Johnsonnal. Az építészeti tervezést ezt követően Howard Barnstone, majd Eugene Aubry vette át. A kápolna 1971-es átadását végül maga a művész nem élte meg: a depresszióval közdő Rothko egy évvel korábban önkezével vetett véget életének.
A nyolcszög alaprajzú téglaépületben összesen 14 Rothko-festmény található, amelyek 1964-1967 között készültek. Az alapvetően fekete színű képeken a művész finom színárnyalatokkal, illetve textúraváltásokkal kísérlezett. A kápolna előtt Barnett Newman néhány évvel korábbi szobra, a Broken Obelisk áll egy vízmedencében.
A kápolnát 1999-2000 között már helyreállították egyszer, miután kiderült, hogy a festmények a vártnál gyorsabban öregszenek. Az épület szerkezetéhez ekkor nem nyúltak – ez a közelmúltban elkezdett újabb helyreállítás feladatai közé tartozik. A beruházás eredetileg 30 millió dollárosra tervezett költségeit azonban újabb 1,1 millióval dobja meg a közelmúlt felfedezése: a zsaluzott betonfalakból hiányzik a vasszerkezet. Az érvényes előírások szerint ezt pótolni kell, hogy az épület a legnagyobb szélrohamoknak is ellen tudjon állni.
A munkák részeként visszaállítják a kápolna eredeti fényviszonyait. A tető bevilágító ablakát ugyanis 1999-ben álmennyezettel takarták el, és az átalakított világítási rendszerrel gyökeresen változtatták meg a Rothko elképzelései alapján kialakított belsőt. A felújítást vezető New York-i Stephen Cassell és Adam Yarinsky, az Architecture Research Office (ARO) építészei emellett a környező közterek rehabilitációját és egy új látogatóközpontot is terveznek. A felújítást követően a Rothko-kápolna a tervek szerint 2020 nyarán várja majd újra a látogatókat.
A megépültét követőn évtizedekben a szakrális élmény helyett másfajta áhítatra vágyóknak is zarándokhelyévé vált a kápolna. Rothko ugyanis 1970-es halálát követően gyorsan a nyugati műgyűjtők kedvencévé vált. A Narancs, vörös, sárga című 1961-es képe 2012-ben világrekordot állított fel, amikor 86,9 millió dollárért kelt el a Christie’s árverésén – soha korábban nem fizettek ennyit nyilvános árverésen kortárs munkáért.