Rend van — avagy perszonális minimál Adyligeten

tervező: Zsuffa és Kalmár Építész Műterem

Sétál az ember egy kellemes, Remete-hegyre néző utcában, és nézegeti ezeket a jó nagy, színes házakat. Családi házak, melyek minimum életműnek készültek - legalábbis az egy házon megvalósított ötlet- és stílussűrűségből ítélve. Soha nem lehet tudni, semmi ne maradjon le... Aztán egyszercsak földbe gyökerezik a láb: egy modern formálású ház, erős lejtő, komponált támfalak, teret alkotó teraszok: a prágai funkcionalista villanegyed - a Baba - feszesen romantikus hangulata idéződik hirtelen. Csak a végeredmény hasonló, azonban a kiindulás más - a bauhaus-i kubusok helyett itt a klasszikus moderntől idegen forma, a nyeregtetős ház az alap.

"Házalakú ház" - gondolhatunk akár Aldo Rossi idézetszerű tömegeire is. De még inkább olyan XX. század végi művekre, mint Éric Gouesnard-tól a Soulié-Bertho ház Sarzeau-ban, vagy a holland mvrdv Ypenburg lakóparkja - csak a legismertebb példák - ahol e forma csak az anyagból szellem által kimetszett tömb, steril és homogén - műszaki részletek nem terhelik a szemet. A posztmodern utáni építészet újra felfedezte ezt az ősi motívumot, de még inkább idézetként használva - puszta geometria csupán.

A Kalmár-Zsuffa-féle "ház" azonban e párhuzamok ellenére is valódi ház. Archetipikus forma - mely a kert felől lesz nyilvánvaló - de a hagyományos arányokat szigorú mértaniság kontúrozza: ez a kompaktság, a "borotvált" részletek írják át maira. Az utca felől a fémmel körvonalazott testtel való áthatása hoz létre összetett térérzetet, ahol a bejárat és a terasz terének levegője is - a szem által kiegészítve - tömegként hat.

A képlet tiszta és magabiztos, mi sem bizonyítja ezt jobban: az épülettömeg a vázlatterv óta nem változott, csak a homlokzatok komponálása lett még rendezettebb. Az erős képletszerűség minden értelemben megfigyelhető. A meredek lejtő adottságát kihasználó szintkülönbség szervezi a funkciókat - felfelé haladva jutunk a publikustól privát felé - alaprajzi értelemben pedig a tájolás rendezi a tereket. Az utca és a lakótér szintje elkülönül, ezzel lehetőség nyílik - a magánszféra megőrzése mellett - az utcafronti kerítés vizuális megnyitására. A nyitott kerítés-térfal, a mögötte több síkban álló támfalak és a fő tömeg visszahúzása a homlokzattól rafinált vizuális rétegzettséget hoz létre.

A kilátás az utcai oldalon, a tájolás pedig az oldalkert felé kitűnő, a kertkapcsolat megint más orientációt kíván. A lakás fő nappali terei így nyílnak fel - átlátunk a téren a két látvány-tengelyen keresztül, melyek a bejáraton belépve a terasz felé, illetve a kerttől az amfiládosan elhelyezett térsoron át a völgybe vonzzák a tekintetet. Az északi fronton tömörülnek a közlekedési és egyéb kiegészítő funkciók, így áll össze a rend - mely egyszerre racionális és éteri - hogy áthassa az egész házat.

Ezek után nem meglepő a minden részletre kiterjedő igényesség. Tégla, cink, keményfa - tartós, jó anyagok kül- és beltérben egyaránt. A megbízó nemcsak kiválasztásuk folyamatában, de az építés minden részében aktívan vett részt - a létrehozott minőség őt legalább annyira dicséri, mint az építészeket és a kivitelezőt. Természetesen illeszkedik ebbe a rendbe a belsőépítészet eleganciája - Ignácz Erika és Kismarty-Lechner Kinga munkája.

Minimál építészet, de nem a divat diktálta - hanem ellenállás bármilyen kísértésnek. A vonal vonalig fut, a szerkezet szerkezetig, nincs bizonytalankodás, nincs maszatolás. Érvényesen a terv és a ház minden szintjén, helyszínrajztól szerkezeti részletig. Önfegyelem építésztől, megrendelőtől egyaránt.

Fonyódi Mariann (szöveg+kép)

tervező: Zsuffa és Kalmár Építész Műterem

építész: Kalmár László, Zsuffa Zsolt