Reumások és köszvényesek Mekkája - istápolyok, kúrák, gyógyfürdők rövid magyarországi története

Egy kis fürdőtörténet sok érdekességgel - a Királyfürdő előterében nyílt kiállítást Dr. Csapó Katalin nyitotta meg ezzel a remek összefoglalóval. A megnyitón a Királyfürdő igazgatója, Szőke László említette, hogy másfél milliárd kellene a Király felújításához, hogy mind a négy csodás budapesti törökfürdőnk renben legyen. Jó ügyról van szó, ez az alábbi fürdőtörténeti dolgozatból még inkább kiderül.

Egy kis fürdőtörténet sok érdekességgel - a Királyfürdő előterében nyílt kiállítást Dr. Csapó Katalin, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese nyitotta meg ezzel a remek összefoglalóval. A megnyitón a Királyfürdő igazgatója, Szőke László említette, hogy másfél milliárd kellene a Király felújításához, hogy mind a négy csodás budapesti törökfürdőnk renben legyen. Jó ügyról van szó, ez az alábbi fürdőtörténeti dolgozatból még inkább kiderül.

---

Szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket a Budapest Gyógyfürdői Zrt. kiállításán! Megtiszteltetésnek érzem, hogy ebben a munkában részt vehettem és együtt dolgozhattam a Zrt. lelkes csapatával. Mindenekelőtt, szeretném megköszönni a segítségét azoknak, akik kiállításunk anyagát kölcsönözték és értékes tárgyaikkal hozzájárultak a bemutató sikeréhez: a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztályának, a Kék Forrás Egyesületnek és vezetőjének Obermayer Andrásnak, valamint Kiss Gábor Iván magángyűjtőnek.

Szerencsés ország vagyunk, hiszen páratlan kincs birtokosai lehetünk. Ez a kincs a magyar termálkincs, amely a Kárpát-medencében egyedülálló. „…a világ egy országáról sem gondoskodott a gondviselés oly minőségileg és mennyiségileg jelentékeny és kiváló ásványvizekkel, mint Magyarországról." – írta Hasenfeld Manó szliácsi fürdőorvos Külföldi és hazai ásványvizek és gyógyhelyek című munkájában 1892-ben.

A mai Magyarország területén 207 kútból minősített gyógyvíz tör fel és 70 gyógyfürdőben kúrálhatjuk bajainkat, ami nem csekélység, sőt irigylésre méltó. A termálvíz éltető erejét elődeink is használták, bármelyik nép járt errefelé felfedezte és élvezte.

Már a fővárosunk területén élő kelták is értékelték a forrásokat. Városukat „Ak-ink" nek, vagyis „Bő-víz"-nek nevezték. Az első században már a római hódítókat találjuk ezen a területen, akiknek egyik legjelentősebb települése Aquincum volt. Erről a városról kijelenthetjük, hogy valóságos fürdőváros volt, hiszen a régészeti ásatások eddig 21 kisebb-nagyobb fürdő maradványait tárták fel. A legnagyobb, a „Thermae Maiores" a katonai fürdő. Romjait ma is láthatjuk az Árpád híd lábánál. A vizet a Római fürdő forrásaiból nyerték.

Az előkelő rómaiak magánfürdőket is építettek pl. a Hajógyári sziget gyógyforrásaira települt helytartói palotában. Az ország más területein is találtak római fürdőket régészeink, mint pl. Nemesvámos-Balácapusztán, Balatongyörökön, Örvényesen és Balatonfüreden. A rómaiak a testápolás mellett a társas élet színtereként is használták a fürdőket. A nők és férfiak külön-külön edzették magukat a hideg víztől a forróig és gőzt is használtak. 14 budai forrás vizét szállították vízvezetékeken a fürdőkbe és a közkutakba. Egy boltíves kőfal tetején futó római kori vízvezeték csatorna rekonstruált szakaszát ma is láthatjuk a Szentendrei úton.

A magyar középkor kezdetén járunk, amikor III. Béla felesége közfürdőt építtet Esztergom hévizes tavánál a 12. században. II. Endre a budai Alhévizen, a mai Gellért fürdő környékén emel ispotályt, ahol leánya Árpádházi Szent Erzsébet leprásokat füröszt és gyógyít. Az első fürdőházat Budán Luxemburgi Zsigmond építteti, majd Mátyás királyunk a budai palotát kedvenc fürdőjével, a mai Rácfürdővel köti össze úgy, hogy egy fedett folyosót készíttet.

A török hódoltság kora, mint ismeretes, a fürdőkultúra felvirágzását is jelentette, különösen Budán, a bővizű források mentén. Sorban épülnek az ilidzsák és kaplidzsák, valamint az izzasztó fürdők, a hamamok is. Itt márványkövön ülve izzadtak a látogatók, akiket a fürdőszolgák kefékkel dörzsöltek végig és jeges vízzel öblítettek le. Délelőtt a férfiak, délután a nők használták. Az első vitrinben láthatjuk a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből kapott középkori és törökkori tisztálkodási és szépítő eszközöket.

Amikor a felvilágosodás korában a természettudományos érdeklődés előtérbe került, kezdtek megjelenni a gyógyító vizeikről és az ásványvizekről szóló leírások is. Mária Terézia orvosa, a derék holland Gottfried van Swieten javasolta, hogy az ásványvizeket vizsgálják meg és kereskedelmi forgalmazásukat szorgalmazzák. Az első magyar nyelvű munkát Langue János írta 1783-ban, amely a különféle betegségekről és a gyógyvizekről szólt. II. József már több egészségügyi és fürdőügyi rendeletet is kiadott, így neki köszönhető, hogy a Habsburg birodalom fürdőélete virágzásnak indult. Később József nádor lett a hazai fürdőélet legnagyobb támogatója.

A polgárosodás 19. századi erősödése és az arisztokrácia példamutatása eredményezte a század fürdőéletének fejlődését és a tömeges fürdőlátogatásokat. Megszületett a nyaralás divatja, amely a fürdőhelyekre vezette az embereket. A reformkor, majd később az Osztrák-Magyar Monarchia fürdőélete és kultúrája nemcsak egyfajta egészséges szabadidős tevékenységet jelentett, hanem pezsgő társasági életet is, amely bővelkedett kulturális tevékenységekben, hangverseny- és színházlátogatásban, bálokban és társas étkezésekben. Ezek az alkalmak lehetőséget adtak a fiatalság ismerkedésére, kapcsolatok erősítésére. A fürdőbe járás divat lett.

Egy 1863-as felmérés 30 fürdőt talált Magyarországon első osztályúnak, ahol kötelező volt fürdőorvost alkalmazni. Ezek között volt többek között: Balatonfüred, Parád, Pöstyén, Bánkfürdő, Bázna, Bártfafürdő, Borszék, Félixfürdő, Harkány, Herkulesfürdő, Kovászna, Parádsasvár, Szováta, Tátra, Trencsénteplic, Budán pedig a Császár, Lukács, Rác, és a mai Gellért fürdő.

A kiegyezés után a monarchia ötven éve volt a fürdőélet aranykora. Azért is, mert a nemzetközi vasúthálózat kiépülése segítette az idegenforgalom megindulását. A magyar arisztokrácia ugyan sikkből felkereste a külföldi fürdőket is, de a vidéki földesúr inkább a Császárfürdőbe jött idejét múlatni és csúzos bajait gyógyítgatni.

Kényelmes szállodák várták a vendégeket, volt, ahol a fürdőszobában folyt a termálvíz. A szórakozás mellett szigorú orvosi utasításra a promenádon gyógyvizet kortyolva kellett sétálgatni, miközben térzene szólt a pavilonból. Az idegenforgalom reklámcélú termékeinek gyönyörű példányait találhatjuk a vitrinekben, amelyek a 19-20. század fordulóján vagy korábban készített emlék- és kúrapoharak a különböző fürdőhelyek, fürdőházak és gyógy kutak ábrázolásával.

Budapest, mint fürdőváros csak a trianoni területvesztések után, a két világháború közötti időszakban került a figyelem középpontjába, annak ellenére, hogy termálvíz tekintetében az egyik leggazdagabb város a világon. A 118 budapesti forrásból és fúrt kútból naponta 30 ezer köbméter gyógyvíz tör a felszínre. „Budapest szinte predesztinálva van arra, hogy világhírű fürdővárossá fejlődjék ki…" – írta Budapest Fürdőváros és az idegenforgalom című kiadványában Benyó János 1932-ben.

1906-tól Bárczy István mint polgármester, majd 1918-tól mint főpolgármester kiemelt feladatának tekintette a gyógy-idegenforgalom fellendítését. Hatékonyan segítette a munkát a Budapest Fürdőváros Egyesület is, amelynek elnökei gróf Apponyi Albert, báró Skerlecz Iván, majd József Ferenc királyi herceg voltak. Ekkor volt fővárosunk „a Duna királynője", a „reumások és köszvényesek Mekkája". Újabb fordulópontot a „gyógyfürdőkről, az éghajlati gyógyintézetekről, a gyógyhelyekről, az üdülőhelyekről és az ásvány- és gyógyforrásokról" szóló 1929. évi XVI. tc., az un. Fürdőtörvény jelentett, amelynek alapján a budapesti Császár, Erzsébet sósfürdő, Rudas, Szent Gellért, Szent Imre (a későbbi Rác), Szent Lukács, Szent Margitszigeti és Széchenyi fürdők gyógyfürdők lettek.

Közülük kettő a történelem áldozata lett. Ilyen az Erzsébet fürdő, amely a legrégibb a budai keserűvízforrások között. Felfedezése 1853-ban történt. A glauber- és keserűsós víz és iszap, elsősorban nőgyógyászati fürdő- és ivókúrák céljára volt hasznosítható. A fürdő területén négy épületben, 68 szobában 85 ággyal rendelkező penzió várta a vendégeket. Ma a Tétényi úti kórház található a helyén.

Másik fürdőnk a városegyesítést megelőzve, 1870-ben nyílt meg. Ez volt a gyönyörű Margitfürdő. A Margitszigeten a főváros „oázisában" József főherceg kezdeményezésére nagyszabású gyógy-idegenforgalmi terv született. A szigetet „világfürdővé" akarták fejleszteni. Régóta ismert tény volt, hogy nemcsak a budai part gazdag gyógyforrásokban, hanem a Margitsziget is. A szigettől északkeletre fekvő, az 1870-es években elkotort ún. Fürdőszigeten meleg vizű források fakadtak.

1866-ban a főherceg megbízást adott Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek, hogy a forrásokat tárja fel. A fürdő-együttes és a szállodák tervezésével Ybl Miklóst bízták meg. A neoreneszánsz stílusban épített fürdő 1958-ig, lebontásáig a sziget elegáns és reprezentatív szimbóluma volt. Az ötcsillagos Hotel Thermál 1979-ben nyílt meg, az egykori Margitfürdő helyén.

1934-ben alakult meg a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság, amelynek mindenkori elnöke a főpolgármester volt. Budapestet fürdővárossá nyilvánították. Az 1937-ben Budapesten megtartott fürdőügyi kongresszuson a világ tekintélyes szakorvosainak véleménye az volt, hogy a nemzetközi fürdőügyi szövetség székhelye Budapest, főtitkára pedig magyar szakember legyen. A magyarországi gyógy-idegenforgalom a harmincas években – Trianon ellenére – ötven százalékos emelkedést mutatott! Amíg 1937-ben 183 ezer külföldi turista érkezett Magyarországra, a második világháború kitörése után, 1943-ban ez a szám 39 ezerre csökkent. A második világháború hatalmas károkat okozott az országban és az idegenforgalmat szolgáló létesítményekben egyaránt.

Kérem, hogy az elsősorban Budapestet, mint fürdővárost bemutató tárlatunkat tekintsék meg. A kiemelkedő budapesti gyógyfürdők történetét a tablókon követhetik nyomon. Külön figyelmükbe ajánlom a Királyfürdő emlékeit és történetét, amelynek bemutatása az egész kiállítással együtt a vízgyógyászati hasznosság mellett hangsúlyozza a jövőnk számára megőrizni fontos kultúrtörténeti és idegenforgalmi értéket. Reméljük, hogy a Király is megkapja a lehetőséget, és a már eddig felújított műemlék fürdők sorába, méltó helyére lép.

Csapó Katalin
muzeológus