/ 20. Média Építészeti Díja / FINALISTA KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS / 20. Média Építészeti Díja / FINALISTA KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS / 20. Média Építészeti Díja / FINALISTA KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS / 20. Média Építészeti Díja / FINALISTA KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS / 20. Média Építészeti Díja / FINALISTA KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS / 20. Média Építészeti Díja / FINALISTA KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS
Helyek/Infrastruktúra

Réz a tömegközlekedésben

1/13

A művész után úgy döntött, hogy a bontott lemezek fonákját használja fel egy vágányvég burkolására

Az üvegből és különböző méretű, színű és felületű hajlított, illetve perforált lemezekből álló fal

A réz panelekbe réseket vágtak, melyeket számítógéppel vezérelt LED világítással szereltek fel

A peronok visszatérő színe a világoszöld, mely nagyon hasonlatos a tető patinás rézlemezeinek színéhez

Az állomás tetőjének felújítása során új héjalás, bádogos szerkezetek, párkányszegélyek, toronycsúcsok és álló tetőablakok készültek

A művészi formák kanyargósak, vékony, gyűrt rézlemezből készültek

A művész, Anita Joergensen munka közben

A kész darab

A szokásos takarítás mellett kevesebb fertőzést és következésképpen kisebb kockázatot jelent a kórokozók megtapadására a következő, azt megérintő kézen

A sárgaréz különösen strapabíró ötvözet, melynek alkalmazása során hosszú élettartamra lehet számítani

A réz alkalmas arra, hogy a felületére kerülő kórokozókat elpusztítsa

Az antimikrobiális réz hozzájárul az emberek egészségéhez

?>

2011.12.09. 12:18

Projektinfó

Földrajzi hely:
Koppenhága, Chile, Dánia

A réz tradicionális építőanyag, véd az időjárás viszontagságaitól, díszít és nemessé teszi a ház megjelenését – ezt eddig is tudtuk. Na de hogy egészségügyi előnyei sem elhanyagolhatók, arra példa a tömegközlekedésben betöltött szerepe. Előbbire példaként a koppenhágai központi pályaudvar felújítását, utóbbira a chilei Santiago Bueras megálló átszerelvényezését mutatjuk most be.

Koppenhágai központi pályaudvar, Dánia
Jó pár éve átfogó felújítás és átépítés zajlik a most 100 éves koppenhágai központi pályaudvaron. A vágányokat az állomás alatt meghosszabbították, és többek között lecserélték a tetőt. A réz különösen gyakran visszatérő anyagként jelenik meg, melyet az új vágányok mellett díszítésként használtak és újrafelhasználtak.

Az átfogó művészi felfogás szerint az új vágányrészek mentén díszítették a falakat, az utolsó peron végződése meghatározza a látványt és kiterjeszti a teret. A peronok visszatérő színe a világoszöld, mely nagyon hasonlatos a tető patinás rézlemezeinek árnyalatához. A tornyok és az állomás tetőjének felújítása során új héjalás, bádogos szerkezetek, párkányszegélyek, toronycsúcsok és álló tetőablakok készültek rézből. Természetesnek látszott, hogy a héjalás eredeti rézlemezeit felhasználják a peronok díszítésére, s ezzel egyúttal összekössék az újat a régivel.

A művész után úgy döntött, hogy a bontott lemezek fonákját használja fel egy vágányvég burkolására
1/13
A művész után úgy döntött, hogy a bontott lemezek fonákját használja fel egy vágányvég burkolására

Az üvegből és különböző méretű, színű és felületű hajlított, illetve perforált lemezekből álló fal
2/13
Az üvegből és különböző méretű, színű és felületű hajlított, illetve perforált lemezekből álló fal

A réz panelekbe réseket vágtak, melyeket számítógéppel vezérelt LED világítással szereltek fel
3/13

A művész hosszas megfontolás után úgy döntött, hogy a lemezek fonákját használja fel egy vágányvég burkolására. A lemezek alsó felülete is rendelkezik a barnára patinázódott jelleggel, de sokkal mélyebben átalakult, változatos oxidált csíkok, foltok és számos színváltozat található rajta. A réz panelekbe réseket vágtak, melyeket számítógéppel vezérelt LED világítással szereltek fel. A fény színe 15 perc alatt lassan, nyugodt és folyamatos mértékben változik a teljes spektrum mentén. Egy speciális, dinamikus effektust is beiktattak a különböző elemek és fények játékába, mely az egész vasút egyedi karakterét és természetét hivatott kiemelni.

A peronok visszatérő színe a világoszöld, mely nagyon hasonlatos a tető patinás rézlemezeinek színéhez
4/13
A peronok visszatérő színe a világoszöld, mely nagyon hasonlatos a tető patinás rézlemezeinek színéhez

Az állomás tetőjének felújítása során új héjalás, bádogos szerkezetek, párkányszegélyek, toronycsúcsok és álló tetőablakok készültek
5/13
Az állomás tetőjének felújítása során új héjalás, bádogos szerkezetek, párkányszegélyek, toronycsúcsok és álló tetőablakok készültek

A művészi formák kanyargósak, vékony, gyűrt rézlemezből készültek
6/13
A művészi formák kanyargósak, vékony, gyűrt rézlemezből készültek

A művész, Anita Joergensen munka közben
7/13
A művész, Anita Joergensen munka közben

A kész darab
8/13
A kész darab

Két darab, egyenként 50 m hosszú panelt rögzítettek a mindig az adott környezetnek megfelelő, üvegből, valamint különböző méretű, színű és felületű hajlított illetve perforált lemezekből álló falra. Ezekre később, meghatározó elemekként, változatos minták kerültek. A művészi formák kanyargósak, vékony, gyűrt rézlemezből készültek. Készült továbbá egy különálló relief szintén gyűrt rézszalagokból, melyet egy leválasztott térben helyeztek el. A teljes díszítés egyszerre, egy időben csak részleteiben fedezhető fel, az ismétlődő anyagok fogják össze: a gyűrt réz alakzatok, a különálló relief és nem utolsósorban a nagy, újrafelhasznált rézlemezek a vágányok végénél – ezek a dekoráció legfontosabb egységesítő elemei.

Koppenhága, központi pályaudvar
Forrás: Gunnar Soerensen
Művész: Anita Joergensen
Tulajdonos: DSB
Cím: Vesterbro
Átadás éve: 2010 
Építész: Public Arkitekter A/S

Santiago Bueras megálló, Chile
Belsőépítészet - A réz felületen nem szaporodnak a kórokozók
A tömegközlekedési eszközökön nagyon sok ember megfordul, akik a kapaszkodókat használják. A gyakran megérintett felületek a fertőzések terjedésének melegágyai, mely problémán csak részben segít a gyakori takarítás és a sok kézmosás. Az általánosan alkalmazott felületeken, mint amilyen a rozsdamentes acél, a műanyag vagy az alumínium, a kórokozók hosszú ideig képesek fennmaradni.

Ezzel szemben a réz, antimikrobiális tulajdonságának köszönhetően képes igen rövid időn belül elpusztítni a felületére kerülő, legellenállóbb mikroorganizmusokat is. Különböző fémekkel ötvözve számos színváltozat jöhet létre, melyek szintén rendelkeznek a tudományosan is bizonyított antimikrobiális tulajdonsággal – ezek segítségével a legkülönfélébb terek is felöltöztethetők. Az esztétikai élményen túl ezért alkalmazzák ma már egyre szélesebb körben a fontos közegészségügyi előnyöket is nyújtó rezet, mely az utazók számára világosan jelzi, hogy kiemelt gondoskodásban részesülnek. Az antimikrobiális tulajdonságú rézről bővebb információ a Rézinfó és az angol nyelvű Antimicrobial Copper portálon található.

A chilei metrót antimikrobiális réz védi
Az új, Santiago Bueras megállót 350 m sárgaréz csővel szerelték fel, hogy bebizonyítsák: alkalmas azon baktériumok, vírusok és gombák folyamatos elpusztítására, melyek megtelepedni próbálnak a felületén. Ez a szokásos takarítás mellett tovább csökkenti a fertőzésveszélyt. Az állomást naponta hozzávetőlegesen 6500 ember használja, így a kapaszkodóknak komoly terhelést is ki kell állniuk. A sárgaréz különösen strapabíró ötvözet, melynek alkalmazásakor hosszú élettartamra lehet számítani.

A szokásos takarítás mellett kevesebb fertőzést és következésképpen kisebb kockázatot jelent a kórokozók megtapadására a következő, azt megérintő kézen
9/13
A szokásos takarítás mellett kevesebb fertőzést és következésképpen kisebb kockázatot jelent a kórokozók megtapadására a következő, azt megérintő kézen

A sárgaréz különösen strapabíró ötvözet, melynek alkalmazása során hosszú élettartamra lehet számítani
10/13

Jorge Díaz, a chilei egészségügyi miniszter helyettese elmondta: „A metró személyzete azzal fordult hozzám, hogy elindítottak egy egészségvédelmi kampányt, ami a kapaszkodók fertőtlenítésére összpontosít annak érdekében, hogy csökkentse a vírusok és baktériumok terjedésének lehetőségét." Az egyre bővülő chilei metrórendszernél további 10 000 m antimikrobiális réz kapaszkodót kívánnak elhelyezni, legalább 30 állomáson. Ezenkívül a Metro – a chilei kormány földalatti közlekedési hálózatának vállalata – kilátásba helyezte, hogy a régebbi állomásokon a rozsdamentes szerelvényeket is antimikrobiális rézre cserélik.

A réz alkalmas arra, hogy a felületére kerülő kórokozókat elpusztítsa
11/13
A réz alkalmas arra, hogy a felületére kerülő kórokozókat elpusztítsa

Az antimikrobiális réz hozzájárul az emberek egészségéhez
12/13

Mint a világ legnagyobb réz előállítójának, Chilének mélyen gyökerező kapcsolata van a fémmel, amit tovább erősít ez a nagy volumenű szerelvényezés. Raphael Bergoeing, a Metro Santiago igazgatótanácsának elnöke a következőképpen nyilatkozik: „Büszkék vagyunk arra, hogy olyan fémet alkalmazunk, ami nagyon fontos minden chilei életében, terjesztjük a réz díszítő felhasználásával kapcsolatos tudást, de még inkább hangsúlyozzuk antimikrobiális hatását, mely hozzájárul több ezer ember egészségéhez."

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.