Ring Miklós 'Belső terek / Koncepciók' című kiállítása elé

Ring Miklós bátran utat enged az érzékeknek örömet okozó l’art pour l’art elemeknek, a fantáziának; számára az ésszerűség, a formai-funkcionális tisztaság nem mindenható, csak egyik – bár egyik legfontosabb – síkja a mű egészének. Haba Péter kiállításmegnyitója. 

Ring Miklós ars poeticája szerint a belsőépítészetnek nagy hatása van a szemlélő tudattalanjára: úgy véli, hogy az építkező ember funkcionalitáson túli igényei azokra a komplex képzetekre alapozódnak, melyek egyénisége bizonyos sajátosságait és a korábban átélt enteriőrélmények emlékképeit olvasztják össze. Miklós szavai azt sugallják, hogy a tervezőnek ezekkel a megbízói képzetekkel kell együtt dolgoznia, ezt kell nyersanyagként formálnia, kompozícióba rendeznie, ha kell, korrigálnia, megváltoztatnia, továbbgondolnia.

 

 

Persze a belsőépítész feladata mindig több ennél: a megbízó vágyain túllépő, autonóm művet kell létrehoznia, mely a különféle kötöttségeken felülemelkedve önmagában is szerves egészet alkot, s meggyőző tervezői gondolatot közvetít. Miklós munkáiban ezért jut kitüntetett szerep az élménynek, az élményszerzésnek. Enteriőrjei nem egyszerűen csendes közreműködők az épület bonyolult funkcionális rendszerében, hanem mindig finom varázslatban, valami különös káprázatban részesítik a szemlélőt. Miklós bátran utat enged az érzékeknek örömet okozó l’art pour l’art elemeknek, a fantáziának; számára az ésszerűség, a formai-funkcionális tisztaság nem mindenható, csak egyik – bár egyik legfontosabb – síkja a mű egészének.

 

 

Mindezt nyilván Miklós megbízásainak jellege is magyarázza: többnyire magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtó szállodák, üzletek, éttermek tervein dolgozik. Csupa olyan funkció ez, amely vonzó, látványos kialakítást, ugyanakkor eleganciát, sokrétűséget, sőt a közízlés és a belsőépítészeti divatok iránti érzéket igényel. Egy ötcsillagos szálloda lobbijának például ezerféle elvárásnak kell megfelelnie: esztétikai értelemben frissességet kell sugároznia, valami belsőépítészeti szempontból is emlékezetes élményt kell nyújtania, miközben a legkülönbözőbb ízlésű, kultúrájú, igényű vendégnek kell úgy éreznie, hogy kitalálták gondolatait, beleláttak enteriőrfantáziáiba.

 

 

Miklós szakmai alkata a lehető legjobban megfelel ennek a világnak: egyáltalán nem óvakodik attól, hogy divatos legyen, de kreativitásával mindig új ízt ad a kurrens dizájntrendek jellegzetes formaelemeinek, anyaghasználatának, effektjeinek. Látja ezeknek a feladatoknak a rendkívüli komplexitását, s ezért munkája mindig több és más mint a futószalagon tervezett mainstream szállodai, éttermi és üzletenteriőrök, melyek gyakran szinte csak a sztárdizájnerek legutolsó produktumait népszerűsítő bemutatótermeknek tűnnek, különösebb szakmai invenció nélkül, felszínes hatásvadászatot sejtetve. Miklós mindenen fordít egy nagyot és újrakeveri a konvencionális vagy éppen az újabb tendenciáknak megfelelő tárgy-, szín- és anyagpárosításokat. Különös képessége van arra, hogy a tereknek szinte illúzionisztikusan anyagtalan hangulatot adjon. Ezt talán a budapesti Expo Hotel koncepciója világítja meg a legjobban, melynek középpontjában a fa motívuma áll. A belsőépítészeti rendszer csúcspontja az épület lépcső- és liftházát körbeölelő kör alakú, kóracélból készült paraván-rendszer, mely váltakozva áttört és zárt, megvilágított és sötétben derengő elemekből áll, rajta mindenfelé szétágazó faágak rajzolataival. A látvány újra és újra megtéveszti a szemet, az ívek, motívumok, felületek megmozdulni látszanak. A térinstalláció a befogadó számára attól válik különleges élménnyé, hogy egyfajta vizuális rejtvény megoldására kell törekednie, hiszen az érzékek egy pillanatra elvesztik a biztonságot jelentő támpontokat. A feszes körforma azonban mindent átfogó rendezőelvként akadályozza meg, hogy a formák, fények és motívumok önálló életre kelljenek.

 

 

A budapesti Ramada Hotel lobbiját a világos és a sötét, a csillogó és a matt, a plasztikus és a sík felületek felfokozott kontrasztjai teszik titokzatossá és egyszersmind vonzóvá. A konferenciaterem ezernyi apró fénye és a színpad szinte belülről sugárzó, hullámzó márványfala dematerializál minden részletet. Ugyanakkor a formák fegyelmezettek, letisztultak, hogy ellensúlyozzák az erős vizuális ingereket.

Más szemléletmódon alapszik a győri Rába Hotel lobbijának terve: itt minden intimebb, lágyabb, visszafogottabb, a szem megpihen. A hangsúly a nagy víziók helyett a finom részletekre, a harmóniákra, a puha fényekre került. A formák organikusabbak, gyakoriak a csigavonalak és az ívesen vezetett térelhatárolások. Bár a paletta redukált, hogy a terek könnyen áttekinthetőek legyenek, a színkompozíció mégis virtuóz: a meleg barnák, az áttetsző, könnyű szürkék és ezüstök együttese szelíden veszi körbe a látogatót. Hasonló elvek rejlenek a balatonfüredi Silver Resort hotel közösségi tereiben is. Bár a bútorok, burkolatok, tagolóelemek klasszicizáló vonalvezetésűek, az enteriőrök hangulatában még sincs semmi hűvös feszesség; a vendég inkább oldott, nyitott, üdítően friss tereket érzékel. Ezzel a szálló úgy kapcsolódik a vízparti nyaralóhely miliőjéhez, hogy közben mellőz minden direkt utalást a környező tájra. A nagy, átfogó formák és a részletek finoman, feszültségek nélkül simulnak egymáshoz.

 

 

Ezzel szemben a mexikó luxushotel terve dúskál a rafinált téri és formai megoldásokban. A historizáló-koloniális stílusú épület térstruktúráját és gazdag belső díszítését Miklós magától értetődő természetességgel olvasztja egy minden ízében a geometrikus fegyelemre koncentráló, de mégis rugalmas, humánus belsőépítészeti koncepcióba. Mivel a szobák igen kis alapterületűek és egymásban nyílnak, a fürdőt nem lehetett külön helyiségben elhelyezni. Ebből a kényszerhelyzetből eredt a szellemes ötlet, hogy a vizesblokk az ágyak fölé emelt baldachinszerű szerkezet tetejére kerüljön. Olyan az egész, mintha a tér úgy foglalna magába három szobát is, hogy közben válaszfalak nincsenek: a baldachin alá behúzott, néhány lépcsőfoknyi magasságú pódiumon – a kvázi hálószobában – van az ágy; a „tetőn" a fürdőszoba, s a baldachin körül a nappali.

A hűvös, erősen redukált formavilág, a leszűkített paletta az épület eredeti részleteit, a gazdagon faragott nyíláskeretezéseket, a díszítőfestést és az impulzív mintájú padlócsempét hangsúlyozza. A szikár, zárkózott és a vibrálóan élénk, szenvedéllyel teli elemek együttélése; az európai történeti stílusok, az ősi indián motívumvilág és a modernizmus ötvöződése gyakori jelenség a mexikói építészetben – Miklós terve ehhez a tradícióhoz kapcsolódik. 

A lakásenteriőrök természetesen visszafogottabbak: Miklós e tervei elkészítése során a vizuális effektek, a kontrasztok helyett az otthonosságra, a tiszta harmóniára koncentrált. Bár a részletek ezekben a munkákban még alaposabban, még mélyebben kidolgozottak, az összképben a megbízó személyisége iránti érzékenységet érezzük. Míg a szállodai terekben elsősorban a határozott és professzionális tervezői magatartás a szembeszökő, addig a lakásokban inkább az együttműködés jelei uralkodnak.

Miklós tehát nem kötelezi el magát valamely formálásmód vagy tervezési metódus mellett, mert mindig mindent az adott feladatból és helyből vezet le; minden alkalommal új formanyelvet próbál létrehozni. Ez az alkotói magatartás rengeteg buktatót rejt, Miklós azonban magabiztosan közlekedik a legkülönbözőbb belsőépítészeti világok között, kezében ott a rutin hozzá.

Haba Péter

Elhangzott Ring Miklós Belső terek / Koncepciók című kiállításának megnyitóján, november 28-án a Győri Városi Múzeum - Magyar Ispitában. Megtekinthető 2010. január 24-ig.