építészet : környezet : innováció

„Saját magunknak kell akadályokat és korlátokat felállítani, és ezeken belül kell maradnunk” - Fazekas Gábor, Mikropakk

Nincs jó építészet jó megrendelő nélkül. S bár sorolhatnánk még, hogy a tehetséges építész mellett ki és mi minden kell a sikerhez, a Mikropakk salgótarjáni gyára esetében a tulajdonos-megrendelőt kerestük meg, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy ki az az ember, aki teret ad az izgalmas kortárs építészetnek. Fazekas Gábor igazgató szerint a tudatosan korlátok közé szorított tervezés, valamint a kutatás-fejlesztés mellett az innováció az, ami őket másoktól megkülönbözteti, s ezt az épülettel is ki akarta fejezni. Mizsei Anett és Pásztor Erika Katalina beszélgetett Pethő László (GEON) építész megrendelőjével.    

 

Mikropakk Kft. gyárépülete Salgótarjánban, tervező: Pethő László, fotó: Mizsei Anett
Mikropakk Kft. gyárépülete Salgótarjánban, tervező: Pethő László, fotó: Mizsei Anett
Mikropakk Kft. gyárépülete Salgótarjánban, tervező: Pethő László, fotó: Mizsei Anett

 

Salgótarján előtt, a 21-es út mellett  az ipari parkban összetéveszthetetlen a Mikropakk gyára. Az olcsó és igénytelen dobozok közül kiragyognak a feketeség elé húzott vérvörös, olajzöld, dinnyesárga, babakék, antracitszürke csíkok. Vidám, laza, jókedvű, elegáns, sármos – igen, még egy gyárépület is lehet ilyen. Az építész megrendelőjére voltunk kíváncsiak: ki lehet az az ember ma Magyarországon, aki a gazdasági válság kellős közepén is sikeres, és új gyár építésébe kezd, ráadásul ilyenbe? Hogyan gondolkodik az a megrendelő, aki ad az építészeti minőségre egy arra egyáltalán nem kényszerítő helyzetben? Salgótarjáni gyárlátogatásunk előtt beugrott egy kép a vasárnapi ebéd utáni - félig átszendergett - ejtőzések harmincas évekbeli fekete-fehér filmjeinek jávorpalis hibátlan úriemberéről. A romantikus szerelmek és ártatlan bonyodalmak hőse, a magyar gyáros - mint fogalom - hosszú időre eltűnt a történelem forgatagában. A rendszerváltás utáni húsz évben most először volt alkalmam találkozni egy igazi, apáról fiúra szálló hagyományból szépen felfelé ívelő vállalkozás magyar főszereplőjével – az általa létrehozott építészet miatt. Talán nem véletlen, hogy nála a két dolog egybeesik: hosszú távra tervez és a kifejező építészeti megjelenést vállalkozása névjegyének tekinti. Mizsei Anettel közösen látogattuk meg a Mikropakk salgótarjáni gyárát, ahol Fazekas Gáborral, az építtetővel beszélgettünk.

Pásztor Erika Katalina

epiteszforum.hu: Arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan gondolkodik az a fiatal magyar gyáros, aki nem csak gyárat épít, hanem építészeti minőséget is teremt.

Fazekas Gábor: A gyár építészetéről vagy kialakulásáról már sokat nem tudnék mondani, szerintem ezt elég jól leírta a Metszet1. Nagyon tetszett a cikk, visszafogottan, jól fogalmazott.

EF: Az építés közben valahogy egy kicsit építész is lettél?

FG: Ezek a szakmák az érték előállításáról szólnak. Az építészet, a műanyag fröccsöntés, a fémfeldolgozás, vagy éppen az autógyártás bizonyos szempontból nincsenek távol egymástól. A technológiát tekintve igen, de mindegyik értéket hoz létre. Itt olyan termékeket fejlesztünk, amelyeknél nem csak a műszaki funkcionalitás, hanem sok esetben a termék esztétikája is fontos. Miről is beszélek? Csomagolástechnikáról, kozmetikai iparról, háztartási- és vegyiparról és más iparágak termékeiről is. Szerettük volna a gyártást kivinni a gyártóterületről, kívül is meg akartuk megmutatni, mert a transzparencia a bizalomról szól. Ha ma megnézzük a gyárakat – és itt Magyarországról beszélünk –, nem nagyon találunk olyat, amin kívülről is látszik, hogy belül mi történik. Azt akartuk, hogy ez az egész a minőséget és az igényességet fejezze ki. Az épület a hatékonyságról és az átláthatóságról szól. Ugyanaz a műgyanta ipari padló van az irodákban, mint a gyártóterületen, csak a színe más. Az irodákat üvegfalak választják el egymástól, ahogy a budapesti gyárunkban is. Gyártás és adminisztráció szervesen összekapcsolódnak, nincsenek hierarchiát hirdető, elválasztó elemek, már csak azért sem, mert nálunk fordítva van. A hierarchia csúcsa a gyártás maga, minden csak ezután jön.

A 90-es évek elején 300 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokhoz egy 1200 négyzetméter alapterületű irodaházat építettek, amit jó drága olasz márvánnyal burkoltak, és két kőoroszlánt állítottak a bejárat két oldalára. Akkor ezzel próbáltak állást foglalni. Én másként gondolkozom. Mi 3000 négyzetméter gyártóterülethez építettünk 150 négyzetméteres irodablokkot. Azt akartuk, hogy ha idejön valaki, azt lássa, itt valami más történik, és ez maradjon is meg az emlékezetében. Ha elmegy a versenytársainkhoz és meglátogat öt-hat gyárat, akik mind versenyképesek lehetnek ár, minőség és egyéb tekintetben, egyben biztos nem azok: rájuk az épület és az általa hordozott üzenet szempontjából nem biztos, hogy emlékezni fog.

Fazekas Gábor, fotó: perika
Nagyon meg vagyok elégedve az építésszel, Pethő Lacival. Egyáltalán nem engedtük, hogy szárnyaljon. Két nagyon komoly korlátot szabtunk, az egyik egy általunk megrajzolt technológiai séma volt, mert itt a gyártás az első. A másik pedig az, hogy bár szépet akartunk, egy fillérrel se drágábbat, mint egy szokványos doboz. A külső borítás a legolcsóbb sinuslemez. Igaz, fekete, de sinuslemez. Műgyanta ipari padló van mindenhol. A teljes költség csak tized százalékkal lett drágább a színes elemekkel. A főhomlokzatra mindenképp kellett valami, mert mögötte gépészet van. És hogy a gépészet miért került a főhomlokzatra? Mert arra van észak. Márpedig a gépészetnek - vízhűtő gépek kültéri egységei - nem igazán előnyös, ha egész nap süti a nap. Ezt az építész is elfogadta, nem engedhettük a könnyebb utat. Hogy a színes elemeket az építész elvitte máshova is, na ez az, ami miatt 0,03%-kal többe került a ház. Nem rugaszkodhattam el a valóságtól, mert a beruházás a termékek árában közvetlenül megjelenik. Ezért volt a két szabály, és az építész ezek között a keretek között oldotta meg a problémát, zseniálisan. Hogy a ház kívülről vagy belülről milyen építészetileg, azt mindenki döntse el maga. Nekem az volt a fontos elsősorban, hogy ez a két fő korlát teljesüljön. Ne legyen drágább, és hogy hatékonyságot nem áldozok az építészet oltárán.

EF: Ez a gyár 2010-ben készült el. 2008 októberében jött a válság. Elkezdtetek egy projektet, aminek kb. az egyharmadánál jött egy drasztikus gazdasági válság. Hogy érintett ez benneteket?

FG: 2008-ban még sehogy sem álltunk az építkezéssel. A válság kezdete idején fogalmazódott meg, hogy jó lenne bővíteni a gyártókapacitást. Miért ilyen az épület? Mert ez egy hosszú távú nyilatkozat. Az én álmom nem egy multinacionális vállalat, amelyik hetvenhárom gyárral a világ minden pontján jelen van. Én nem egy Volkswagent, ami többek között gyárt Kínában, Szlovákiában, Amerikában is, hanem - minden nagyképűség nélkül - egy Ferrarit képzeltem el, amit csak egy helyen, egy országban gyártanak. De van mítosza, márkaneve, megkerülhetetlen és nem játéka a világgazdasági alakulásoknak.

EF: 2008-ban, a válság kezdetekor úgy döntöttek, hogy a hosszú távú jövőbe kell fektetni?

FG: 1992 óta, mióta édesapám megalapította ezt a vállalatot, azóta a hosszú távú jövőbe fektetünk. A válság az ipar bizonyos szegmenseit illetve a nem feltétlenül jól menedzselt vállalkozásokat érintette készületlenül. Az én iparágamban mindig is válság volt, mindig is a túltermelés jelei mutatkoztak. Folyamatosan abban a rendkívüli versenyben kellett megállni a helyünket, amely sokak fejében csak 2008-ban manifesztálódott. Ki kellett alakítanunk azt a stratégiát, ami válságálló és minden kérdésre van válasza. Nemcsak a rövid, hanem a hosszú távú céljainkat is meg kellett fogalmaznunk, függetlenül attól, milyen a környezetünk. A vállalati stratégiánk semmiben nem változott, csak visszaigazolódott: amikor bejött a válság, kiderült, hogy működik, mert ugyanolyan fejlődést mutattunk bevétel és egyéb más mutatók szempontjából, mint előtte.

EF: Mi ennek a stratégiának a lényege?

FG: Két fontos gondolat köré lehet rendezni, az egyik a kutatás, fejlesztés és innováció. Ez 2008-2009-ben Magyarországon és az Unióban is egy új hívószóvá vált, de mi már 1992 óta ezt tesszük. Ezen kívül az európai szinten mért és definiált hatékonyság, produktivitás és méretgazdaságosság. Nem mindegy, hogy valaki 1 millió vagy 1 milliárd alkatrészt ad el, hiszen minél nagyobb mennyiséget tudunk egységnyi idő alatt legyártani és eladni, annál kisebb az egy termékre eső általános költségünk. Ez a méretgazdaságosság. Ezért született meg ez a gyár. Láttuk, hogy az árakat növelni nem lehet, a bérek és egyéb költségek mennek felfelé, a profit megőrzésének egyetlen módja a méretgazdaságosság fokozása. „K+F”-el, kutatás-fejlesztéssel sokan foglalkoznak. De az „I” mit jelent? Innováció. K+F akkor történik, amikor megjelenik valamilyen piaci igény vagy a megrendelő fölkér valaminek a fejlesztésére vagy továbbfejlesztésére. Az „I” azt jelenti, hogy mi keressük meg azt a bizonyos piaci szegmenst, és jó megoldást mutatunk fel valamely létező problémára, vagy adott esetben akár saját magunk új piacot, piaci igényt generálunk. Nem profilunk az üzleti "kannibalizmus", ahol egymástól raboljuk el a piacokat a lehető legprimitívebb és legkézenfekvőbb fegyverrel, az egyre alacsonyabb árakkal. Ez az út nem vezet sehová.

EF: Példával tudnád illusztrálni az innovációt?

FG: Az első lépés az, hogy megtaláljuk a problémát, majd azt mondjuk, hogy ezt a problémát meg lehet és meg is kell oldani. Vegyük például a pur-habot, amit mindenki ismer, ablak körül a réseket azzal fújjuk ki. Elmegyek, veszek egy jó nagy palackot, aztán félig kinyomom, mert az nekem pont elég. Aztán elteszem…

EF: …és soha többet nem lehet használni, mert beszáradt.

FG: Mi történt? Felismertük a problémát, megvizsgáltuk, mi az oka. Egy nagyon vicces probléma okozza egyébként, nem a hab maga, hanem a gumiszelep vegyszerállósági inkompatibilitása. Ha ezt felismertük, meg tudjuk mondani, hogy mitől ragad be és rájövünk, mit kell csinálni, hogy ne ragadjon be. Egyszerű logikai kapcsolat. Ezek nem rövid távú fejlesztések, 3-4 éve vettük észre a problémát, és most jutottunk el oda, hogy két céggel is exkluzív szerződést kötöttünk. Első körben az európai piac 40%-át fogjuk lefedni ezzel, de komoly érdeklődés mutatkozik az USA-ból is.

 

Fazekas Gábor, fotó: Mizsei Anett
 

 

EF: Az „I”-t úgy is lefordíthatnánk magyarra, hogy lelemény. Családi vonás? Nagypapától, ükapától jön, aztán apa kitalálta, hogy műanyagipar?

FG: Ez örökletes és tanulható dolog is. Édesapám tanított, végigjáratta velem az összes lépcsőfokot. Voltam karbantartó, műszakvezető, melós segéd, technológus. Hihetetlen előny, hogy át tudom látni, mi az, amit vezetek. Nekem elég nehéz elmagyarázni, hogy mit miért nem lehet megcsinálni.

EF: Volt főiskola vagy egyetem, ahol a műszaki tanulmányokat folytattál, s ahol rengeteg tudást kaptál – ehhez képest kicsit feleslegesen, nem?

FG: Édesapámnak erre is volt egy zseniális mondása. Egyszer hazajöttem az iskolából, mondtam neki, hogy a hócipőm tele van, annyi hülyeséget tanulunk. Mikor lesz arra szükségem az életben, hogy integráljak? Akkor azt mondta az édesapám, hogy „kisfiam, picit álljunk meg. A felsőoktatási intézménynek - amellett, hogy jó alapképzést ad - van egy másik hozadéka: a munkabíró képesség vizsgálata. X mennyiségű munkát Y mennyiségű idő alatt el kell, ha el tudod végezni...”

EF: ...és akkor átmentél…

FG: …a vizsgán. Fölkészültél az életre. Az élet miről szól? X mennyiségű munkát adott időre ki kell adni. Az én időmben volt vizsga, pótvizsga meg még egy, és utána elköszöntek. A piacon ugyanez történik. Lehet hibázni vagy késni egyszer, másodszor, harmadikra elköszönnek. Ezért is vagyok nagy ellenzője a mai felsőoktatási kreditrendszernek. Mindenki húzhatja, halaszthatja, nyújthatja vagy éppen átteheti a vizsgaidőpontokat. Hogy lesznek így olyan szakembereink, akik már az egyetemen megtanulják, hogy a határidő szent és sérthetetlen, megismételhetetlen?

EF: Beszélj egy kicsit a tervezővel való személyes kapcsolatodról. Hogy találtátok meg Pethő Lacit?

FG: Először is megfogalmaztuk, hogy szükségünk van egy új gyárra. Bejártuk Tolnát-Baranyát, hogy a megfelelő helyet megtaláljuk. A helyszín kiválasztása több szempontból is fontos volt. Budapesten van a központ, az úgynevezett overhead, ott már minden, az üzemeltetéshez szükséges adminisztráció működik. A második gyárnál nem volt szükség ugyanolyan létszámú vezetésre, egy távirányított, alacsony adminisztratív létszámmal működő gyártóbázist képzeltünk el. Így viszonylag közel kellett, hogy legyen a két gyár, hogy folyamatosan együtt tudjanak dolgozni. Fontos volt, hogy egy olyan településre menjünk, ahol vannak EU-s támogatások, és hogy legyen ipari múltja a környéknek.

Nagyon sokat tanultunk 2005-ben, az előző gyárunk építésénél, és ezeket a tapasztalatokat is fölhasználtuk. Az ott megismert és jól bevált egyik kivitelezőnket hívtuk föl, ők ajánlották Pethő Lacit. Amikor elkezdtünk vele beszélgetni, 2-3 perc után össze tudtak kapcsolódni a gondolataink. És ezt megkoronázta, hogy letett egy tervet, amire azt tudtam mondani, hogy „na, ez az”. Megértette, hogy mi már vagyunk olyan tudásnak a birtokában, hogy el tudjuk mondani, mi a hatékony termeléshez szükséges belső kialakítás, amelyik fontos ahhoz, hogy a gyárunk versenyképes legyen. Nem próbálkozott azzal, hogy áttervezi, megértette, hogy neki ezt kell formába önteni. És ez egy nagyon-nagyon fontos dolog volt. De Lacival nem csak emiatt voltunk megelégedve. A papíron vállalt kötelezettségein túl is segített az építkezés folyamán. Egy csomó mindent nem lehet leírni egy szerződésben, és Lacival ez is rendben volt. Ennek ellenére volt, hogy azt mondta, „nem”. Bizonyos kérdésekben nem volt hajlandó kompromisszumot kötni. De ezek a „nem”-ek soha nem voltak öncélúak.

EF: Ő már tudta, hogy az úgy lesz jó…

FG: Tudta jól. Fantasztikus építészt és embert ismerhettem meg benne, és jó kapcsolatot ápolunk egymással azóta is.

EF: A harmadik gyárnál lehet, hogy megint hozzá fordulsz?

FG: Most azt kell bejelentenem, hogy ezt a gyárat kevesebb, mint egy év működés után bővítjük, mert kicsi lett.

 

Fazekas Gábor, fotó: perika
 

 

EF: Tulajdonképpen minden nap, amikor bejössz, ez a ház egyfajta elégedettséggel tölt el, nem?

FG: Jól szórakozom. Ebben a gyárban és a másikban is.

EF: Mit jelent a Te életedben az építészet? Hiszen már nem vagy teljesen kívülálló…

FG: Pont azon gondolkoztam, hogy a ti szakmátokban olyan nagyon nehéz, hogy szép vagy nem szép valami. Mert kinek, minek szép? A legjobb példa erre a Szépművészeti Múzeum bővítése. Ha megnézzük, hányan írták alá, hogy jó a terv, és hányan, hogy rossz, és hogy ezen belül mi a megoszlása a „nagynevű” építészeknek: egy-egyre állunk. Kívülről, nem szakmabeliként nehéz eligazodni az építészetben. Márpedig az építtetők nem szakmabeliek, az építészek pedig nem egymásnak terveznek. Valamiféle könnyen érthető koordináta-rendszer hiányában csak az marad, hogy kinek mi tetszik. Én nem mondom erre a gyárra, hogy szép. Úgy gondolkodom épületről és gyártásról is, hogy a kevesebb több. Letisztult, egyszerű. Így fogalmazom meg ezt a gyárat. Belülről fog meg a legjobban, itt az utolsó villanykapcsolóig mindent kitaláltunk, rengeteg időt töltöttünk együtt Lacival. Megérte. Ha majd egyszer családi házat építek, akkor ugyanígy fogok eljárni. Kiviteli tervek az utolsó csavarig...

EF: Előfordulhat, hogy a funkcionalizmus és az ebben rejlő esztétika átcsap reprezentatív esztétikába, ahol a funkció kiüresedik, és az egész arról szól majd, mennyire jó fejek, nagyok és különlegesek vagytok. Hogy látod ezeket a veszélyeket?

FG: Erre a válasz tőlem hiteltelen lenne. Erre a válasz az, hogy bejárjátok az épületet és megnézitek, mit csináltunk. Saját magunknak kell akadályokat és korlátokat felállítani, és ezeken belül kell maradnunk. Beszéltem már arról, hogy mi ez a jelenség. Szerintem ez a márvánnyal borított két oroszlán és a gyártóterülethez képest kétszer nagyobb irodaház.

EF: Azt kívánom az építészeknek, hogy sok ilyen megrendelőjük legyen.

FG: Azt kell megérteni a megrendelőknek, vagy akik azok lesznek, hogy ez pont ugyanannyiba került, pontosan ugyanannyiba...

EF: A funkció, hogy mit kell felöltöztetni, ott volt a fejedben, és ezt határozottan képviselted, ami a tervező számára inspiráló. Legtöbbször a megrendelők nem tudják, mit akarnak.

FG: Ilyen alapkérdéseket meg kell tudni válaszolni. Az nem megy, hogy kéne egy jó nagy gyár. Ha valaki itt tart, az nem működik. Az alapkérdéseket meg kell tudni fogalmazni, mindegy, milyen szinten. Ha ez megvan, akkor jön a legfontosabb üzenet: hogy meg lehet csinálni ugyanannyiból, bár egy kicsit több időt kell vele eltölteni. Ár-érték arányban, amennyit foglalkoztunk vele és amit kaptunk, nagyon jól állunk.


Mizsei Anett, Pásztor Erika Katalina


1:Metszet 2010/6-os, november-decemberi számában Mórocz Tamás írt recenziót az épületről.

 

5 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »