Solymári harangláb
Elkészült a Solymári Református Templom hiányzó haranglábja. A tervezőpáros, Szacsvay Gergely (helyiiroda) és Szederkényi Lukács (AU Műhely) egy nagyméretű tölgytönkből készítette el az ágasfás népi haranglábátiratot, egy új találkozóhellyel bővítve a település köztereit. A régi és új harangláb történetét Deák Malvin mutatja be.
Amikor a solymári buszról leszállva először megpillantottam a haranglábat és lassan összeállt a fejemben a helyszín: a templommal, a széles járdaszakasszal, a sok táblával, tükörrel, felirattal a kereszteződésben, csak figyeltem és nem igazán értettem ezt a jelszerű tárgyat a hátsó sarokban. Ekkor még nem ismertem a történetét.
A solymári református imaház helyére adományokból épült református templom, és a vele szinte egyidős népi-szoknyás jellegű harangláb az 1980-as évek végén. Az első harangláb csúcsa majdnem a templomtetőre ülő bevilágítóig felért, harangja a ház ereszcsatornájával egy vonalban kondult meg. Hatása robosztus, inkább felszólít, mint meghívást jelez. A régi harangláb szinte rásimult a házra, össze akart vele tartozni, azonban le is pattant róla, mintha csak a szent funkció és a téri közelség tartaná őket egymáshoz. A járda felé kiugró fakerítés választotta le a haranglábat az utcáról, ami valójában a templom privát kertjében helyezkedett el. A jelenből szemlélve az az érzés erősödik bennem, hogy a két építményt mintha egyidőben, mégis egymástól függetlenül tervezték volna, és végül az maradt a cél, hogy ‘ó csak férjenek el egymás mellett!’, így végül mindkettő levegőért kiált.
Az első harangláb közel 30 évet megélt. Az eredeti fenyőszerkezet teljesen elkorhadt, így végül 2017-ben elbontották. Harangja tovább szólt egy ideiglenes lábon, egészen 2024 nyaráig, amikor is elkészült a Solymári Református Gyülekezet új harangja és annak új lába.
Szacsvay Gergely és Szederkényi Lukács tervezők számára már ismerős terep volt a Solymári Református Templom. Körülbelül két évvel ezelőtt már dolgoztak az épületbelső megújításán, ennek mentén kapták a felkérést az immár évek óta hiányzó harangláb megtervezésére és kivitelezésére.
A közösség eredetileg valami hagyományosat, mégis léptékében visszafogottabbat szeretett volna, mint az előző. A tervezőpáros hamar rátalált az ágasfás népi haranglábra, amely aztán a gyülekezet támogatásával sorvezetőként kísérte végig a tervezési folyamatot:
“Egy darab tölgytönkből álmodtuk meg az új haranglábat vörösréz tetőcskével és egy új bronzharanggal. A fatelepen kiválasztott egyik legnagyobb tölgytönk 60 cm-es átmérője határozta meg az abból kivágható hasáb szelvényét és a bronzharang legnagyobb átmérőjét. A kivágott hasábon túl a maradék faanyagot a gaterossal még deszkákra és pallókra vágattuk. Ezekből készült az áthelyezett kerítés új deszkázata, valamint két pad a megújult téren. Egy tönk hullott darabjaira, hogy azután egy helyen új egységgé váljon." – meséli Szacsvay Gergely.
Az új harangláb a régi helyére épült, a megmaradt betonalap szomszéd ház felőli sarkára. Azonban a régi kerítést lebontották és a tölgydeszkákból új kerítést emeltek a tervezők, immár a harangláb mögé építve azt. Ezáltal létrejött egy nyolc négyzetméteres köztér, két paddal a harangszó körül.
A szinte nyers tölgyfa jelenleg egy csiszolt, gyalulatlan felület, egy réteg olajjal lekenve. A tartóváz állítható a fa tágulása végett. Alulról szemlélve, mintha a harangláb az épület ereszéig érne, de távolabbról látni, hogy valamivel nagyobb, ám így is jóval szerényebb a magassága. Az útkereszteződés néhány pontjából nem látni a harangot, mert kitakarja a templomtető. Talán összességében túl hátrahúzott, túlságosan idomul, esetleges a magassága, valami nem stimmel és mégis ez a véletlen tökéletlenség adja a varázsát: olyan mint amikor a nem összeillő dolgok mégis elkezdenek passzolni vagy a legók közé egy jenga-elem keveredik.
A történetet megismerve úgy fogalmaznék, hogy a tervezők azonos szinten ragaszkodtak a régi jelentésekhez, a meglévő adottságokhoz és a saját ötletükhöz, újításukhoz. Az egymásra rakódott rétegek súlya valahol nyomasztó és mégis barátságos, mert a tervezők csak őszintén meg akarnak felelni. Viszont erről eszembe jut az a nyugtalanító érzés is, ahogy a régi harangláb egyszerre kívánt független lenni és minél közelebbről kötődni a templomhoz. Az új kerítés-kapu és a padok nélkül egy szabad, szépelgő szobrot látnék a sarokban. Azonban így egy valódi érték, egy találkozóhely jött létre, ahol bárki megpihenhet a solymári harangláb alatt.
Deák Malvin
Szerk.: Borenich Levente