Közélet, hírek

Steven Holl tanár úr

1/3

1/3

Steven Holl tanár úr
Közélet, hírek

Steven Holl tanár úr

2006.11.02. 16:05

Rektorhelyettesi köszöntő, abból az alkalomból, hogy Steven Holl építésznek a MOME szenátusa címzetes egyetemi tanári címet adományozott.

Rektorhelyettesi köszöntő, abból az alkalomból, hogy Steven Holl építésznek a MOME szenátusa címzetes egyetemi tanári címet adományozott.

Hölgyeim és Uraim!


Különös, majdnem megmagyarázhatatlan helyzet részesei vagyunk ma. Azt szokták mondani, hogy vannak olyan dolgok, amelyek nincsenek is. Ez egy ilyen helyzet.
Ugyanis Steven Holl építész itt van Budapesten, itt van közöttünk és ha kissé pontatlanul fogalmazok is kollegánk lett, egyetemünk tanári karának tagja!
Nem szeretnék belebonyolódni abba, hogy ez hogyan történt, hiszen azokat a dolgokat, amelyek majdnem nincsenek, azokat valószínűleg nem érdemes megmagyarázni. Biztosan mindenkiben adódik egy ötlet magyarázat gyanánt, bár ez nem kis képzelőerőt követel, kiváltképp ha belegondolunk abba a, - hogy stílusos legyek – fesztávba, amit ezzel a feltevéssel áthidalunk. A magyarázat végül is nem olyan lényeges, fontos maga a tény, hogy a fesztáv, a híd egyik végén Steven Holl tanár úr áll, a másikon Zugliget. Tetszenek látni a méreteket? Mármint a fesztávot?
Steven Holl professzor azzal, hogy – mint mondtam – kollégánk lett, azaz elfogadta felkérésünket, a maga részéről áthidalta a köztünk lévő távolságot, a maga részéről elrendezte a dolgot. Köszönet érte. Az én feladatom, hogy belegondoljak abba, hogy tudunk-e Zugligetből is valamiféle hidat, hidacskát ácsolni irányába?
Nem mintha a professzor felkérése magyarázatra szorulna, de amúgy sem a felkérés a témám, hanem a híd. Ugyanis a híd van később, még előttünk van.
A landáció – különösen az Ő esetében – nyilván nem ver hidat. Hisz biztosan hozzászokott ahhoz, hogy dicsérjék, talán unja is. Az őszinte érdeklődés, maga a felkérés, a torokszorító megtiszteltetés, amit érzünk és kinyilvánítunk talán összekötő szállá válhatna, viszont ha részletesen kifejteném gyanúsan sok lenne benne az udvariassági elem, ami inkább elválaszt, mint összekapcsol. Paradox módon az iszonyú távolság köt össze minket, leginkább világaink különbözősége, múltunk eltérő determinációi, perspektíváink mássága, illetve főleg az a tény, hogy éppen a különbözőség felszíne alatt rejtőzködik valami mélységes azonosság, elsősorban ezért figyeljük, ismerjük, tiszteljük Őt, sőt egy kicsit talán féltjük is.




 

Mit ajánlok tehát a hídépítéshez?
A híd egyik pillérét tartom a kezemben: Steven Holl vázlatkönyvét, benne 365 vízfestménye. (Magam eredetiben is láttam ezeket a bécsi Architekturzentrum falán, körbe-körbe futó frízként.)
Mint az ötletszerűen kiválasztott és kivetített néhány lapból is azonnal látható, hogy ezek az oldalak egy csodálatos építészeti világról, annak születési folyamatáról szólnak. Minden lapon új és új keresés, új és új rátalálás, megállás, továbblépés. A ceruza és ecset egyaránt kereső és egymást segítő nyomai, ötletek, színek, fények és árnyékok. Egy ember. Egy jókedvű, szelíd, de erős ember, egy építész, egy tanító.
Amilyenek akár mi magunk is lehetnénk!
Úgy vélem, hogyha Zugligetből hidat akarunk építeni a Mester felé, a világ másik végére, akkor ezt a pillért kell megcéloznunk, ezt az irányt kell hallgatóink előtt felmutatnunk.
Tehát nem az ünnepelt világsztárt, hanem az isten áldotta tehetséget, az önmagát keze munkájával kifejező, önégető művészt, a tér és a formák megszállott kutatóját, fiatalok és nem fiatalok tanárát, kollégáinak hitet adó építészt, rajzainak, házainak, poétikáinak mély filozófikus telitettséget adó gondolkodót.

Záró kép egy magánvízió:
Hétköznap reggel van, a nap már átsüt a reggeli párákon, meleg ragyogással árasztja el a szobát New York 6. utcájában. A város egyenletes morgása, a szomszéd lakásból áthallatszó Jon Cage akkordokkal keveredve szűrődik be a nyitott ablakon. A szobában szerteszét könyvek, kazetták, a halom tetején Bartók Concertója.
Egy derűs tekintetű, keskeny arcú, magas homlokú férfi ül az asztalnál és elmélyülten dolgozik. Fest. Az asztalon finom, érdes felületű akvarelpapírok, noteszlapnyi méretre vágva, közülük még sok üres.
A férfi egy távoli országban építendő múzeum tervein dolgozik. Pontosabban tanulmányozza saját elképzeléseit, mérlegel, elvet és továbbgondol.
Önmagának dolgozik, gondolatait, érzéseit veti papírra, boncolgatja, értelmezi, hogy megismerje és megépítse azokat.
A lakása ajtaján lévő névtáblán az áll: Steven Holl Architect.
Nagyon sok ilyen reggelt kívánok neki és magunknak.

Köszönöm figyelmüket!

Reimholz Péter

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk