Szövényi Anna - Víz-terem: a Gyöngyös patak revitalizációja, Kőszeg

Konzulens: Karácsony Tamás DLA

Minden (ott(baj?) (a diploma ott kezdődött) kezdődött, hogy: Dreisziger Ferenc szépnagyapám 1855-ben megszületett egy Kőszeg környéki kis faluban Peresznyén, majd boltot nyitott Kőszegen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármi ami lett az ő hibájuk vagy erényük, felelősségük - csak azt, hogy szerencsére (Hálistennek) vagy sajnos vannak dolgok, amik nem rajtunk múlnak, Őt követően utódok hosszú során át - jegyzők, tanítók, gazdag posztókereskedők, múzeumigazgató - jutunk el nagymamámig, akit már én is ismertem és édesapámig, ki kisgyerekként sokat játszott a Gyöngyös-patak vizében a malomárok partján és az árkot és a patakot összekötő csobogókon, vízikereket, gátakat épített mint bizonyosan elődei is. - De ekkor valami történt - ugyanis mire apukám jócskán felcseperedett és ippeg abba a korba jutott, hogy neki is kétéves unokája legyen, ezt a kisunokát már nem tudta kivinni a csobogókhoz papírhajót úsztatni. És itt jövök én a képbe, mint apukám éppen diplomázni készülő gyermeke, aki látja édesapja szomorát és unokahúgát, aki MÁR nem érti a nagypapa miért szomorú.
Nagyapa meg engem nem ért. Úgyhogy 2 évvel ezelőtt egy cudar hideg téli napon végigjáratta velem a patakpartot az alsó gyártól a felső gyárig. Hol térdig hóban, hol szöges kerítések alatt, hol szép sétányon, hol büdös szennyvíz befolyók felett átugorva, hol vadkacsák között, hol vízbefagyott lavórok mellett, hol jéggé dermedt zuhatagok alatt, hol csodás vízre hajló fűzfavesszők erdejében.

Ez lett a vesztem... Egy építészpalántának egy történelmi város elhagyott "mellékutcájában" bolyongani, terveket szőni izgalmas feladat. De nem kicsi és nem rövid ideig tartó munka.
Megismerni a város múltjának a folyóhoz kapcsolódó vonatkozásait, végiglátogatni a folyó menti elhagyott, lerobbant épületeket, meghallgatni a már megöregedett, kettétört sorsokat, akiknek ifjúsága a málló falak között röpült el..., segítőkész vízügyesekkel tárgyalni soha nem hallott dolgokról, a folyó hossz- és keresztszelvényeket bújni - levéltárban, múzeumban térképeket vadászni - rendezési tervek értelmét megfejteni.

Hónapok telnek el ...
Majd egyszercsak egy bicikliút kezd el kanyarogni a hidak alatti gazban - a folyóköz beteraszosodik - már látni a két vizet együtt - csobogók, zuhatagok fakadnak mint régen - visszaköltöznek a fűzfák, égerfák - a pisztrángok, a vadkacsák - a Stipkovits malom előtt egy nagy víztócsa keletkezik, a régi malomtér tükörképe. A tócsa közepén a vízben ülünk egy puha vízfalak - zuhatagok alatt hűsölő biciklista, a vízben pancsoló kisgyerek.
Ottlik sétál a vízen - a hidakon, mi is a vízre ereszkedünk, együtt megyünk a térre.

A tér
közepén vágtató patak - a patak átfut a házon,
a ház magába zárja - minket is
ormótlan betonteste elnyel, elvarázsol.
Behulló fényszögek, vastag betontesteken hátsólépcső darabok
nem merek rálépni üveghíd a túlsó partra - a túlsó part:
kávéillat, képernyők villogása
6 m-es vízoszlop, csapok, üvegpoharak, forrásvizek a hegyekből -ivócsarnok-
nem látni ki! csak fel, meg le

a nap járja útját
írja vándorló mintáit kívül-belül
éjszaka a hold és a csillagok
nem látni ki! - csak az ajtókon
ott meg emberek - a lejtőn nem tudnak rendesen megállni
a kávézóban sem - a kávé teteje 3 %-ot lejt
mire jó ez!
a vízhangtorony is eldől - mire jó ez! - ... vissza az öreg malomhoz a hársfák alá - hársfaillat, malomillat, por
rendes ablakok - kapualj, cseréptető
visszanézve -
miért olyan zárt mint egy bástya
miért olyan idomtalan, mint a kalaposkő - hogy került ide - mit akar.

Egy csendes zugot, egy bulizó helyet,
egy jó könyvet, egy jó vitát,
egy szép táncot, egy régi dallamot,
egy tudós embert, egy jó bohócot,
csilingelő gyerekhangot, egy jó mesét,
a víz örök zenéjét hallgató köveket,
hűsöt a nyári melegben,
meleget a zimankóban,
nappal éjjelt,
éjjel nappalt,
egy szigetet a szétnyíló vízfalak között,
egy barlangot a műkövek alatt.