építészet : környezet : innováció

„Teret adni a játéknak” - nem csak famegmunkáló műhely Kapolcson

Manapság divat szidni a globalizációs trendeket, de valójában nagyon kevesen cselekszenek ellenük. A kapolcsi Ilona malom lakói a '90-es évek második felétől dolgoznak a lokális innováció jegyében. Bardóczi Sándor riportja.

Néhány tapolcai srác a rendszerváltozás hajnalán nyári népfőiskolákat szervezett a saját maga gyönyörűségére, ahol táncházat, irodalmi színpadot, fotós és népi fafaragó szakkört működtettek, illetve sűrűn utazgattak ki Erdélybe tapasztalatokat, ismereteket szerezni. Ezzel párhuzamosan, de a népfőiskolai tevékenységtől elkülönülten pedig azokba a nyugat-európai (dél-francia, osztrák, svájci és német) területekre látogattak el, ahol még léteztek működő falusi, tanyasi közösségek, vagy újra létrejöttek azok kommunák formájában. A népfőiskolai rendezvényeik egyikén, amikor 1991-92-ben egy falusi iskolaépületben szerettek volna tánctábort szervezni, az iskola vezetése előállt azzal az ötlettel, hogy az épület bérleti díja helyett a fafaragó szakkör készítsen inkább egy játszóteret az iskolának. Franta Dezső fa restaurátor, aki akkoriban a szakkört vezette, már rendelkezett némi játszószer-készítői tapasztalattal, így esett, hogy az általa vezetett ifjak bevállalták a feladatot. A sikeres projekt hírére a szomszéd falu is megkereste a szakkört, majd szépen lassan, évi 2-3 munkával elindulva a szakkörből egy műhely lett. Erdész, asztalos, néprajzos tagjai pedig feltették maguknak a kérdést, hogy hogyan tovább.

 

 
Ilona Malom a kezdetekkor

 

Ökotanyát akartak, malom lett belőle
A kezdetek kezdetén, az akkor Magyarországon erőteljesen berobbanó ökofalu utópiát kergetve, a működő funkcióhoz (játszószer készítés) kezdték keresni a helyszínt és a formát. Mivel a térségben nem jellemző a tanyás településforma, így a kültelken álló Ilona malomra esett a választás a Tapolcát és Veszprémet összekötő országút mentén. Az akkor még egyáltalán nem felkapott Kapolcson leltek rá ugyanis erre a romos malomra, amelyen egy „eladó” tábla fityegett, majd 1998-ban itt alakítottak ki a volt gabonatárolóból egy asztalosműhelyt. A kis közösség az első – ma már saját bevallásuk szerint is naiv – elképzelései szerint ugyanis teljesen önellátó módon képzelték el a működést, aminek fő pillérei az ökogazdálkodás, a faművesség és a szellemi tevékenység lettek volna. Hamar kiderült azonban, hogy amennyiben cégszerűen, és a magyar adózási, működési, számviteli feltételeknek megfelelően – azaz jogkövetően akarnak működni, úgy mindennek megvalósítására sem idő, sem pénz, sem az energia nem elég.

2000-ben így alakult meg az Ilona Malom Műhely Bt., amely főképpen egyedi fa játszószer gyártással foglalkozik. Időközben a kezdeti csapatból többen elköltöztek – volt, akit a közösségi életforma tántorított el, volt, akinek egyedi életútja alakult másként. Néhány új csatlakozó is akadt: jelen pillanatban 6 felnőtt és 4 gyerek lakja a malmot, többen pedig a malomból ugyan kiköltöztek, de csak egy karnyújtásnyira (Kapolcsra) és továbbra is a közösség aktív tagjaihoz tartoznak. Ahogy ők mondják: reményeik szerint ez a felállás most hosszú távra is stabil állapotot hozott. Szép lassan szerezték meg a Malom körüli földeket, ahol már a korai fázisban birkatartással és gyógynövény termesztéssel kezdtek el foglalkozni. Jelenleg egy, a malomból Kapolcsra költözött család viszi a juhászatot és a juhsajt készítést (több mint száz haszonállattal), amit egy szintén környékbeli kezdeményezés keretében, a káptalantóti ökopiacon szoktak értékesíteni.

Kérdésemre, hogy nem szeretnék-e az áramot – a malom adottságait kihasználva – a patak vizéből nyerni – a válasz nevetős igen. „Nagyon sok tervünk van, szeretnénk egy fedett színt építeni a műhelynek, kiépíteni a még most sem lakott malomrészt, de a kezdeti nagy lendület a megszületett gyerekek miatt lelassult. Most, hogy a gyerekek már cseperednek, lassan már ők is tudnak segíteni abban, hogy a terveinket valóra váltsuk.” – mondja Kocsis Csaba, az egyik malom-lakó.

 

 

 

A játszószer szabványok árnyékában
Az uniós csatlakozásunk – többek között – játszóterek és játszószerek kérdésében is készületlenül érte mind a településeket, mind pedig a hazai játszószer gyártókat. 2003-ban vált az országban először ismertté, hogy az uniós csatlakozás egyben a játszószer szabványok alkalmazását is kötelezővé fogja tenni. Az ország ekkor még haladékot kapott, ám akik készültek is rá és át is rágták magukat a mintegy 10 kötetes európai szabványon – mint ahogyan az Ilona-malmiak tették – azokat is váratlanul érte, hogy a Magyarországon is kötelmeket bevezető miniszteri rendelet idejére az európai szabvány időközben megváltozott 2008 november 1-én. Így esett, hogy a magyar játszószer-gyártók zöme óriási versenyhátrányt szenvedett el a nagy nyugati játszószer gyártó cégek piacfoglalása közepette. Különösen az egyedi játszószerek piacát tarolta le a szabványosítási kötelezettség: a magyar piacon hirtelen szinte egyeduralkodóvá vált az előre gyártott (többnyire műanyagból és préselt faanyagból szerelt) játszószer szortiment, míg a természetes faanyagból építkező magyar játszószer-gyártók egy része nyugat-európai nagy cégek beszállítóivá fejlődött vissza. Némiképpen ironikus, de ma több Pest megyei és nyírségi gyártó nagynevű nyugati márkáknak szállít be akác félkész terméket, hogy abból a német, finn, holland gyárakban állítsanak elő olyan játszószereket, amit – nyugat-európai áron – terítenek vissza a közép-kelet-európai piacokra. Az outsourcing tehát működik, ha számunkra nem is a legelőnyösebb módon.

 

Fűzépítés Takács Edvárd terve alapján
 

 

Nos ebben a közegben él, létezik és próbál gyökeret ereszteni a kis Ilona malmi manufaktúra, amely végül szívós munkával kijárta és ma már rutinszerűen vizsgáztatja, minősítteti a zömében szijjács-mart akácból készülő egyedi termékeit. Kérdésemre, hogy versenyképesek tudnak-e maradni a sorozatgyártott, külön egyedi bevizsgálást nem igénylő termékek mellett a játszószer piacon, az a válasz, hogy „szerencsére” a nyugat-európai termékekre tekintélyes kereskedői haszonkulcs rakódik, illetve az árba épülő nyugati munkaerő bérei miatt jelenleg még van mit keresgélniük. Még akkor is, ha ők az egyedi gyártásra, a helyhez illeszkedő kialakításra esküsznek. Újabban pedig nemcsak magukat a játszószereket állítják elő, hanem abban a pályázat-előkészítői, tervezői munkában is segítenek a kis településeknek, ami a későbbi játszótér-létesítés anyagi feltételeit teremti meg. De dolgoznak már együtt Kő Boldizsár képzőművésszel is, akivel a Millenáris park ipari és formatervezési nívódíját megkapó Zöld Péter játszóteret építették, vagy akivel a most Visegrádon létesítés alatt álló Mátyás király játszóteret készítik. A Millenáris parki munka kapcsán szoros barátságot kötöttek Gernsternkorn Román és Kotormán László szobrászművészekkel, akik ma a műhely figurális védjegyének, egyedi arculatának meghatározó személyiségei. Kotormán László közülük sokáig maga is a malom lakója volt, a műhelynek pedig ma is oszlopos tagja. De számos tájépítésszel és építésszel (zömmel a Kós Károly Egyesülés és a Vándoriskola környékén mozgó alkotókkal) nagyon jó a malom-lakók munkakapcsolata.

 

A dobai Takács birtok
kenyértermés Dobán
Kesselyák Noémi
 
Takács Edvárd gyermekével
Az új generáció
 

 

A Kapolcs-Doba-Magyarpolány háromszög
A tavaly létesített kislődi Sobri Jóska Kalandpark kapcsán (vezető tervező: Vicze Attila – Pagony) már dolgozott együtt a Dobán letelepedett Takács Edvárd – a Pagony Tájépítész Iroda „fakönyvese” és az Ilona Malom csapata. A vajdasági születésű fiatal tájépítész családjával maga is nagy terveket dédelget Dobán, ehhez pedig egy romos parasztházat és egy aprócska falut szemeltek ki élettérnek a Somló-hegy tövében. „Isten ottfelejtett kalapjának” árnyékában erősen hiszik és vallják, hogy az országot nem a jogászok, ügyvédek, számítástechnikusok, hanem a föld szeretete, a tájjal együtt lélegző ember, és az erre nevelt-oktatott, ám versenyképes tudással rendelkező vidéki népesség fogja megváltani. Budapesti születésű – szintén tájépítész – feleségével és gyermekeivel együtt ezért választották a vidéki életformát, és mivel a környéken nincs megfelelő iskola, így gondoltak egyet, és maguk kezdtek iskola-alapításba. Somlói Hollófészek Iskola néven már benn van a Búzaszem Alapítvánnyal közösen elkészített pályázat a Nemzeti Civil Alapprogramnál, hogy reményeik szerint 2011-től alapítványi keretek között kezdjék meg az új generáció – közöttük saját gyerekeik – nevelését, amelyben komoly szerepet szánnak a biokertészetnek, szőlészetnek, méhészetnek, néprajznak, helyismeretnek, népzenének, népművészetnek, gyógynövény ismeretnek, borászatnak. (Ez irányú eltökéltségük az Ilona-malmiak elmondása szerint  az ő fejükbe is szöget ütött, lévén a malmi közösségben több pedagógus is van.) „Magabiztos embereket szeretnénk látni az út végén, akik nem az épp aktuális szellemi és politikai áramlat által sodródva alkotnak véleményt, hanem a saját, egyéni útjukat járják. Gyerekeinket nem túlélésre, hanem az ÉLETre szeretnénk megtanítani.” – írja Edvárd felesége - Kesselyák Noémi -az iskolaalapítás gondolatvázlataiban.

 

Akislődi Sobri Jóska Kalandpark tervének részlete
A kalandpark építés közben
A kalandpark egy részlete
 

 

A Magyarországon majdhogynem egyedülálló mentori rendszert meghonosító – a végzős tájépítész diákokat nagy számban két gyakorlati évig alkalmazó, nevelő, oktató és képző Pagony iroda tehát úgy tűnik, hatékonyan szórja magvait a Pannon-tájba. A Pagonyt elhagyó – a cégben meghonosított hagyomány szerint búcsúajándékként egy-egy fakönyvet készítő -egykori gyakornokok közé tartozik például az a Kauker Szilvia is, akinek magyarpolányi cementlap manufaktúrájáról a lokális innováció fókusztémájában már született írás Biczó Gabriella tollából. Hogy neve ismét előkerül egy említés erejéig, azt egy közös projekt, a Veszprémi Állatkert új fejlesztése indokolja.

 

Bambuszerdő
Játszóvár
Kölyökdzsungel
 

 

Kölyökdzsungel
A Veszprémi Állatkertbe az Ilona Malom műhelyéből korábban már került ki két kisebb játszótéri egység, az igazán nagy dobást azonban a közelmúltban, március 4-én átadott Kölyökdzsungel jelenti az Ilona-malmiak és a „Pagony-apostolok” számára. Az  állatkert új igazgatója – akinek tetszettek az Ilona Malom által korábban létrehozott játszószerek – a Közép-Dunántúli Operatív Program keretében 2008-ban nyújtott be pályázatot „A mi Állatkertünk: közös értékünk, közös élményünk” - Tematikus turisztikai fejlesztések Veszprémben címmel a Közép-Dunántúli Fejlesztési Ügynökséghez. Török László igazgató már a pályázat tervezéséhez kérte az Ilona-malmiak segítségét, akik a kezdeteknél bevonták Takács Edvárdot is a tervezésbe. Edvárd tájépítészeti koncepcióját jól kiegészítette a műhely addigra már kimunkált gyakorlati tapasztalata a megvalósíthatóságban és az egyedi játszószerek minősítésében. Az egykori trópusi ház 300 m2-es területén egy olyan beltéri gyerekparadicsomot álmodtak meg, ami nem külön játszótéri elemekből áll, hanem egy egybefüggő, bonyolult mesevilágot teremt meg a gyerekek számára.

 

Kölyökdzsungel
Sámlik
Névjegy
 

 

A pályázat nyert, de a város eleinte a „szokásos módon”, vagyis moduláris, sorozatgyártott, ragasztott műanyag játszószer elemekből kívánta a beruházást megvalósítani. Csak az állatkert igazgatójának elszántságát dicséri, hogy kiállt a korábbi tervek mellett. A huzavona következménye viszont az lett, hogy a hosszú ideig tartó helyben toporgás miatt a kivitelezésre mindössze két hónap maradt. Így mind az Ilona-malmiak, mind Takács Edvárd szinte beköltözött az állatkertbe a munkálatok idejére, sőt az állatszobrok festéséhez további „Pagony-apostolokat”, többek között Kauker Szilviát és Jánosi Dórát, László Viktort, Tikk Dórát, Ungor Beát is meghívták, hogy a határidőt tartani tudják. Óriási kihívás és munkaszervezési bravúr volt a kivitelezésen ügyködő 6-8 játszószer-készítő, az építtető 5-10 munkása mellett a játszószereket festő 10-15 ember kalákája a februári hidegben. Egyszerre kellett ácsolni, festeni, ütéscsillapító mulcsot teríteni, betonozni, több száz méter kötélzetet és molinókat felszerelni, amihez még – a friss beton fölött lebegve – alpin-technikát is bevetettek. Az alacsony belmagasságú csarnokban szinteltolásokkal is variáltak. A gyerekek az így kialakított térben a különböző térszíneken kialakított játszóberendezések segítségével betekintést nyerhetnek az esőerdők élővilágának titkaiba úgy, hogy a különböző állatokat interaktívan (kúszva, mászva, függeszkedve, stb.) szinte testközelből szemlélhetik meg, miközben azok a számukra kialakított bemutatóhelyeken a mindennapi tevékenységeiket folytatják. A rohamtempót jól mutatja, hogy február 22-i (hétfői) műszaki átadásra a csapat még csak elektronikus úton tudta prezentálni a február 19-i egyedi minősítés pozitív eredményét.

 

Kölyökdzsungel
Kölyökdzsungel
Kölyökdzsungel, déligyümölcsök
Kölyökdzsungel, kirakó
 

 

Van jövője?
Hogy van-e jövője ezeknek az apró kis műhelyeknek, csíráknak, szellemi műhelyeknek, egyediességnek a nagy homogenizálás (értsd: globalizáció) erős áramlatai között? Van-e esély a vidék felemelésére abban a közegben, ahol a kalákát (a csinálva tanulás egyik legfontosabb fórumát) egyenesen büntetik, ahol a házi készítésű rétest, disznótorost, fűszernövényt tilos (de chips-et, gyrost, pizzát, fémzárolt csomagolású fűszereket szabad) árusítani a piacon, ahol bezárják az iskolát, az óvodát, a templomot, a boltot, majd leges-legvégül a kocsmát is? Döntse el mindenki maga. Amit ezek az utolsó mohikánok hittel és lendülettel csinálnak – az viszont mindenképpen tiszteletet érdemel. Az Ilona malmi műhely idealista hozzáállása a kézműves, egyedi gyártáshoz a sorozatgyártás áradatával szemben, Takács Edvárdék iskolaalapító szándéka az oktatás színvonalesése elleni aktív tiltakozás gyanánt a mai világban eléggé meg nem becsült értékeink közé tartoznak. Példájuk azt mutatja: ma is lehet egyedi játszószereket és önálló gondolatokra képes embereket „készíteni” rentábilisan, csak hit, elszántság és akarat kell hozzá.

vélemény írásához jelentkezzen be »