Új evangélikus templomok — könyvismertetés

Budapest – 2009. február 26-án a Benczúr László által tervezett Budapest Kékgolyó utcai Evangélikus Egyházközség templomában azért gyűltek össze az érdeklődők, hogy részt vegyenek a Krähling János és Vukoszávlyev Zorán szerkesztésében megjelent Új evangélikus templomok című impozáns kötet könyvbemutatóján.

A Luther Kiadó által megjelentetett mind építészetileg, mind az egyház iránt érdeklődők, mind a művészileg igényesen összeállított köteteket kedvelők számára számos gyönyört rejtegető könyv az elmúlt tizenöt év evangélikus vonatkozású egyházépítészetét öleli magába. Hajdú Lajos fotóművész a kötet képanyagáért nemcsak hogy felelt, hanem lelkiismeretes munkával kihangsúlyozta az egyes épületek/épületegyüttesek sajátosságait. A képanyag összhangba kerül a kötetben a hely szellemiségével és a mellette, az épületet és a helyszínt bemutató leírással.

A könyvbemutató házigazdája, Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója nemcsak köszöntötte a megjelenteket, hanem kihangsúlyozta azt is, hogy ez az alkalom nemcsak egy hiánypótló és színvonalas kötet megjelenésének ünnepe, hanem a jelenlévő egyházi vonatkozású építészmérnökök, találkozópontjává is vált.

Cságoly Ferenc DLA, Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár a kötettel kapcsolatban azt mondta, hogy bár ő arra hivatott, hogy építészként a kötetben szereplő épületekről beszéljen, mégis, távolabbról kívánja megközelíteni a kérdést, tudniillik az alapoktól, a szent és profán viszonyától.

„A kötetben templomokról van szó, különleges kitűntetett helyekről, ahol az isteni tartalom emberi formákkal szövődik össze. Isteni és emberi, szakrális és profán, transzcendens és immanens, hatalmas jelentéstartalmak. " - mondta

Cságoly Ferenc szerint ma a szent tartalma szertefoszlani látszik, a szekularizált profán gondolkodás mindent eltűntetni vágyik ami a másik oldalon van, ami a szent, úgy, ahogy Mircea Eliade is írja: „A modern nem vallásos ember új léthelyzetet vállal magára: csakis a történelem alanyának és cselekvőjének tekinti magát, s megtagadja a transzcendenciát."

Az építész a későbbiekben egy történetet mesélt el, melyben egy esztelen ember a piacon hangosan kiabálta: „Istent keresem!" Az összesereglett emberek vele együtt találgattak: Talán eltévedt? Elbújt? Hová tűnt Isten? Talán hajóra szállt? Kivándorolt? Végül az esztelen ember megszólalt: Megmondom nektek hol van Isten: Mi öltük meg Őt. A legszentebb és leghatalmasabb ami a világon volt elveszett a kezünk alatt. Ki mossa le rólunk a vérét? A kötetet bemutató építész hozzátette: „A halott Isten világából kiürül a szent. Nincsen transzcendens, csak immanens, nincsen szellem, csak anyag. Ez egy szörnyű kép. Ez a leplezetlen halál képe és ez formálódik a civilizált, a racionális, a materialista nyugat gondolkodásában."

„Nem az a baj, hogy a fény mellett ott van az árnyék is, hanem az, ha a kettő egymást kizáróvá válik és ezzel elveszítik természetes összetartozásukat. Mert természetes, hogy a fénnyel együtt jár az árnyék, természetes, hogy a profán a szent fényében válik megkülönböztető valósággá." – mondta a Kossuth-díjas építész, majd ismételten Eliade írásából idézett: „A szent tér megnyilatkozása "szilárd pontot" nyújt az embernek, s ezáltal lehetővé teszi számára, hogy tájékozódjék a kaotikus homogenitásban, "megalapítsa a világot" és valóban éljen. A profán tapasztalás ezzel szemben ragaszkodik a tér homogenitásához és viszonylagosságához. Ebben a térben lehetetlen az igazi tájékozódás, mert a "szilárd pont" ontológiailag már nem egyértelműen megalapozott: a mindenkori esetleges feltételek szerint jelentkezik és tűnik el. Tulajdonképpen tehát már nincs is "világ", csupán egy széttört univerzum töredékei léteznek, végtelenül sok, többé vagy kevésbé semleges "hely" formátlan tömege, amelyek között az ember az ipari társadalomban zajló élet kötelezettségeitől hajtva ide-oda mozog."

A professzor így folytatta: „Milyen jó is annak, akinek ebben a kontúrtalanul kavargó káoszban van biztos helye. Eligazodást segítő helye, valóságos, szilárd támaszpontja. Milyen jó is nekünk. Erről az örömről szól ugyanis ez a könyv.

Az Új Evangélikus Templomok szép és igényes könyv. A nagyvonalú oldalkép, a gondosan rendezett tipográfia, a sugárzóan finom elegancia. Szépek a fotók, amik a rejtettebb belső tartalmat is képesek visszatükrözni. Hajdú József fotóin egyaránt jók a totálképek és a részletek. Nagyon jó az is, hogy az ábraként megjelenő tervek egyenletes minőségben és azonos grafikával kísérik végig az épületeket. Ez az egyenletesség, mely a sokféleséget megnyugtatóan köti össze a szerkesztők Krähling János és Vukoszávlyev Zorán igényességét dicséri.

A tanulmányokról Cságoly Ferenc megemlítette, hogy Hafenscher Károly Mégis kinek a háza? című tanulmánya mélyen szántóan és érthetően vezette be az evangélikus templomok titkába és tartalmába. Krähling János tanulmánya ugyanezt a tartalmat feszegeti történelmi megközelítésből, aki rendkívüli tárgyi tudással festi fel közel száz év történetét, a közvetlen gyökereket. Harmati Béla László Kortárs egyházművészeti alkotások evangélikus templomainkban című tanulmánya az előzőekhez hasonlóan izgalmas témát feszeget. Professzor úr meglátása szerint sajnálatos, hogy az utóbbi tanulmány képanyaga nem vezet be kellőképpen az adott kérdéskör látványába a kevés és kisméretű képi illusztráció miatt.

Masznyik Csaba Evangélikus templomok című írása alapos és jól felépített, mely lényegre törően mutatja be a sokszínű evangélikus egyházi építészetet, figyelembe véve azt, hogy tanulmány nagyon eltérő építészeti jelenségeket fog át. A sokféleség mélységeiben könnyű lenne eltévedni, viszont a tanulmány határozott és letisztult, kiegyensúlyozott nyugodtság érződik rajta. Masznyik Csaba azt írja: „Minden tégla, minden egyes cserép a jövőnek szóló üzenet." Tanulmányát ezzel a szavakkal zárja: „A könyvben látható épületek, a részletesen is bemutatott templomok, a mögöttük rejlő gondolatok és szándékok nem csupán igazolják a lelkészt, hanem példaként is szolgálhatnak a jövőben azok számára, akik hivatásuknál fogva nem szavakkal, hanem téglából, fából, acélból és üvegből formált terekkel hirdetik Isten igéjét."

Cságoly Ferenc kiemelte még, hogy nagy erénye a könyvnek, hogy a kötetben szereplő templomok közül nem egy a kortárs magyar építészet kiemelkedő értéke. Kifejtette, hogy örömmel és hálával tud gondolni a könyv létrejöttéért ugyanúgy, ahogy a megépült templomokért, az ezekben létező gyülekezetekért, a szentért és a profánért és hála az Isten segítségéért. Mint ahogy Pilinszky János írja:

Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelülŰ
ezért-azért; egyszóval mindenért.

A könyvbemutatón dr. Harmati Béla nyugalmazott püspököt és D. Szebik Imre nyugalmazott püspököt dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke kérdezte a vezetői szolgálatuk alatt épült templomokkal kapcsolatban. A nyugalmazott püspökök beszámoltak az egyik legszebb szolgálati alkalmaikról tudniillik egy új szakrális tér felavatásáról. Elmondták, hogy míg a tervezéssel, építtetéssel kapcsolatos kérdések számos esetben sok nehézséggel, konfrontálódással jártak, addig a megépült templomok közül mindegyikről jó emlékeket őriznek. Tapasztalataik szerint az új templomok nemcsak a gyülekezet erősödését segítik – az újonnan épült templomokban sorra erősödnek ugyanis a gyülekezetek – hanem a térséget is meghatározó pontokká válnak. A nyugalmazott püspökök kihangsúlyozták azt a külföldi evangélikus segítségnyújtást is, ami financiálisan támogatta a magyarországi evangélikus templomépítészetet.

A két püspök az utolsó kérdésre, mely szerint nevezzék meg azt a templomszenteléskor használt igét amely számukra a legmeghatározóbb volt az alábbiakat választották:

„Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában."
/Zsoltárok könyve 27. fejezet 4. vers/

Fabiny Tamás a beszélgetés lezárásaként köszönetet mondott mind az építészeknek, mind a templomok felépítésén dolgozómunkásoknak és azoknak a híveknek, akik valamilyen formában hozzájárultak az építkezésekhez. Püspök úr záró mondata: Soli Deo gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség.

Krähling János és Vukoszávlyev Zorán alkotása mérföldkőnek számít a hazai egyházi építészetet feldolgozó kötetek között. Igényes, hosszas munkát nem sajnáló kötetet hoztak napvilágra, mely nemcsak a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, nemcsak a templomokat tervező építészeknek, nemcsak a templomokba járó gyülekezeti tagoknak fontos, hanem a jövőt meghatározó irányadó műnek számít. A gazdasági és szellemi válságok közepette megjelenik egy könyv, mely értéket, nyugalmat sugároz olvasójának. Szakrális teret jelez, melybe be lehet menni, meg lehet pihenni.

Köszönet illeti a szerkesztőket, közreműködőket.