Vincent Scully Philip Johnsonra és a Glass House-ra emlékezik

Scully Philip Johnsont jólmenő bróker szerepében is el tudta volna képzelni. Felhőkarcolókat tervező időszakában kemény üzletemberként lépett fel, miközben John Burgee volt az, aki a háttérben a munka nagy részével foglalkozott.

Vincent Scully, a legendás építészet- és művészettörténész 1948-ban, egyetemista korában látogatott el először az akkor még épülő Glass House-ba, és az elmúlt fél évszázadban gyakran visszatérő vendége volt itt Philip Johnsonnak. A művészettörténésszel Martin C. Pedersen (Metropolis Magazine) beszélgetett, anekdotákat és történeteket felidézve a házról, a benne zajló életről és magáról Johnsonról.

Egyik írásában Vincent Scully az amerikai történelem leghosszabb ideig "üzemelő" szalonjaként mutatja be a Glass House-t. Philip Johnson valóban szemináriumokra emlékeztető hétvégi szeánszokat rendezett a házban, amihez bárki bármikor csatlakozhatott. Az építészet persze mindig szóba került - Scully emlékei szerint ilyenkor a ház maga volt a tudás, és Johnson jófajta italokat is körbekínált, méghozzá nagy mennyiségben, hatalmas négyszögletű poharakban.

Scully az évtizedek során megfigyelhette azt is, hogyan változik a Johnson-birtok. Az ötvenes években az építész a tónál megépítette magának kis pavilonját - a kritikusok dekadensnek bélyegezték érte, hiszen a pavilont szándékosan olyan kicsire építette, hogy még felállni sem lehetett benne. "Tudatosan szálltam szembe a modernista építészet funkcionalizmusával, és az épülethez a nemesebb és régebbi hagyományokra alapozó tájépítészet felé fordultam", vallotta Johnson. A kis épülettel a birtok nagyobbnak látszott. Johnson aztán egyre több fát vágott ki - a terület kinyitására és egyszerűsítésére törekedett, Connecticut farmokból álló táji hagyományaihoz visszatérve. Johnson szinte emléket állított itt az eredeti connecticuti tájnak. Olyan volt a telek, mint egy temető - Scully szerint még a bejárat is arra emlékeztetett.

Scully úgy emlékszik, Mies-en kívül Hadrianius villája volt Johnson fő inspirációja a Glass House tervezésekor, ahova 1952 nyarán látogatott el. A villa hatása azonnal érezhető volt munkáiban - ez volt Johnson építészetének római periódusa. A Glass House galériája Agamemnon mükénéi sírjára emlékeztet. A könyvtár Rossi építészetét idézi, aztán ott van az orosz konstruktivisták hatása, Lincoln Kirstein emlékműve, és Johnson Gehry-szerű épületei. Legvégül pedig a Da Monsta, ami gyönyörű, de akkor is egy Gehry-épület akar lenni. Scully kedvence mégis a Glass House, amit az egyén szabadságának megtestesüléseként értékel. A Farnsworth House más épületeket is felidéz részleteiben, és ezek kereteként is felfogható. A Glass House azonban egy üvegből kialakított tömeg, és semmi más. A részletek, ha közelről próbáljuk megfigyelni őket, szinte eltűnni látszanak.

Scully Philip Johnsont jólmenő bróker szerepében is el tudta volna képzelni. Felhőkarcolókat tervező időszakában kemény üzletemberként lépett fel, miközben John Burgee volt az, aki a háttérben a munka nagy részével foglalkozott. Johnsont semmi nem érdekelte, egyedül az esztétikai élmény. Nem érdekelte a közösség sem. A művészet könnyen megríkatta, de azon kívül semmi más. A fiatalokat szívesen támogatta, ez hozzátartozott egzisztencializmusához. Nitzschei módon hitt a változásban, amit számára a fiatalok egyértelműbben testesítettek meg, mint saját generációja. Ezért az ifjak élvezhették töretlen bizalmát, és Johnson hűséges volt hozzájuk. Scully csodálatosnak tartja, hogy a ház a National Trust tulajdonába került, hisz így akárki ellátogathat oda, hogy a házba saját mítoszát belelássa. Nem fogják a házat feltétlenül helyesen értelmezni, így az tovább fog nőni és változni, miközben Johnson szelleme mindig is jelen lesz.

forrás: metropolismag