építészet : környezet : innováció

Víziváros a 21. században - Eastern Docklands, Amsterdam

Egy évtized > háromnegyedmillió új lakás
A nyolcvanas évek végén Hollandiában kormánydöntést hoztak arról, hogy 1995-től tíz év alatt 750 ezer új lakóegységet építenek fel a nagyobb városok vonzáskörzeteiben. A soha nem látott volumenű program megosztotta a szakembereket: a bizakodók azt várták, hogy a lakások nagyobb része közberuházásként fog megvalósulni, jelentősen növelve az állami és önkormányzati vagyont. A közösségi beruházások lehetővé tették volna a minőség előtérbe helyezését, az egységes, jól átgondolt koncepció szerinti, jó lakóértéket nyújtó új városrészek építését. Az első néhány év tapasztalatai azonban a bírálókat igazolták: az építkezések magánberuházásban valósultak meg, mennyiségi szemléletű, rossz lakóértékű, lakótelep-szerű együttesek jöttek létre, a közösségi terek szempontjából gyakran értékelhetetlenül. Elmaradt a körültekintő kutatás, a magánbefektetők csak a gyors profitszerzésben voltak érdekeltek, új tervezési és városfejlesztési stratégiák kidolgozásában és alkalmazásában már nem.

 

Az "Egyszer volt egy ház Hollandiában" című kiállításon, mely a lakásprogramot volt hivatott bemutatni, Adriaan Geuze, a WEST 8 alapítója és a jelenlegi Rotterdami Építészeti Biennále kurátora úgy adott hangot tiltakozásának, hogy Hollandia térképét 750 ezer önálló, pici fadarabból rakta ki, így akarva felhívni a figyelmet a koncepció hiányára és az olcsó, rossz minőségű telepek elszaporodására. 1996-ban aztán Geuze lehetőséget kapott rá, hogy megmutassa, hogyan képzelné el a városfejlesztést.

Az amszterdami dokkok a hetvenes évektől kezdve folyamatosan váltak gazdátlanná. A kikötő egyike Európa legnagyobbjainak, hatalmas tranzitforgalma megterhelő volt a városközpontnak, ezért távolabb költözették az Északi csatorna mentén; üresen hagyva így a mesterséges szigeteket.

Az Eastern Docklands (keleti dokknegyed) lakóterületté alakítása a 80-as évek végén kezdődött. Előbb, 1988-ban a Jo Coenen & Co. kapott megbízást a KNSM-sziget városrendezési és beépítési terveinek elkészítésére, később, 1996-tól Adriaan Geuze és a WEST 8 tervezhette meg a Borneo és Sporenburg nevű dokkok lakóterületté alakítását.

 

Két évtized > két koncepció
A két beépítési terv készítése között nem telt el túlzottan hosszú idő, különösen, ha tekintetbe vesszük, Coenenék 1994-ig dolgoztak a KNSM-sziget (a volt Királyi Gőzhajózási Társaság által használt móló) rendezési tervein, mégis gyökeresen más képet mutatnak.

 

A KNSM megastruktúrák szoros láncolata. A sziget két szélén falszerűen végighúzódó nagy, zárt épületek sorakoznak, a középső, hosszan elnyúló parkos köztérnek kellő szélvédettséget biztosítva. A sziget keleti csúcsára, lezárva a nyugat-keleti sétányt, óriási kör alaprajzú ház, az Emerald Empire épült. A nagy épületekben található lakások elsöprő többsége szociális bérlakás, ennek ellenére (vagy épp ezért) nagy hangsúlyt fektettek a közparkok, közterek kialakítására, jelentős hozzáadott értéket hozva így létre.

 

A Borneo és Sporenburg tervezésénél Geuze és csapata szinte teljesíthetetlen feltételekkel találta szembe magát. A kiírók a KNSM beépítésének tapasztalatait is figyelembe véve a területen az átlagos külvárosi beépítési sűrűség háromszorosát (100 lakás hektáronként) írták elő, olyan módon, hogy a szintmagasság nem haladhatta meg a négyet. A szükséges 2500 lakás felépítése a két kis mesterséges területen úgy vált lehetővé, hogy az "alacsony", intenzív beépítést egy-egy nagy, szoborszerű megastruktúra töri meg. Ezek városépítészeti jelet formálnak, viszonyítási pontot nyújtanak a sorházak tengerében és meghatározzák a két újabb sziget viszonyát a KNSM-hez, meggátolva a tömegarányok megbillenését. Ugyanakkor nagy szintszámuk és a bennük létrehozott lakóegységek magas száma lehetővé tette a szigetek többi részén az előirányzott beépítés megtartását.

 

Az alacsony beépítésű részek közelről nézve igen változatos beépítési konfigurációkat mutatnak. A tervezők figyeltek rá, hogy a legkülönfélébb lakástípusok építésével nagy társadalmi diverzitás jöhessen létre. Így a sokféle sorházas beépítés mellett terveztek egy utcát, ahol minden házat más-más, a tulajdonos által kiválasztott építész tervezett meg. A Scheepstimmermanstraat lakói képviselik a szigeteken a felsőbb társadalmi csoportokat, a sorházakban alapvetően a középosztály lakik, míg az óriás épületekben igen jó minőségű és változatos alaprajzú szociális bérlakások kerültek kialakításra, teljessé téve így az összes társadalmi csoport igényeit figyelembe vevő várostervezést.

(folyt. köv.)

(A cikk megírásakor a WEST 8 honlapja és az Eastern Harbour District Amsterdam (NAi Publishers, 2003) című könyv adatai mellett Lampert Rózsának a 2003-as Tusnádi Műemléki Konferencián elhangzott előadására támaszkodtam.)

Mészáros Ábel
me>mo

Fotó: me>mo

A havi téma megjelenések támogatója a

Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége

vélemény írásához jelentkezzen be »