Volt egyszer egy híd Budapesten...

1946. január 15., kedd: megnyitják a gyalogos forgalom számára a budapesti Kossuth hidat, a II. világháború után megépített első állandó dunai átkelőt. Hídmérnökök: Mistéth Endre és Hilvert Elek. A 72 éve épült híd a háborúban felrobbantott budapesti hidak átmeneti pótlására felépített, a Kossuth tér és a Batthyány tér közötti egykori úgynevezett "fél-állandó" híd volt, mely 1946-tól 1960-ig működött.

A második világháború befejeztével Budapesten nem maradt ép híd, pótlásukat visszaépítésükig kishajó-közlekedéssel és pontonhidak építésével próbálták megoldani, melyek azonban a folyó téli jégzajlása miatt nem tudták folyamatosan biztosítani a kapcsolatot. Az első állandó híd a Kossuth híd volt, mely 1946. augusztus 20-áig, a Szabadság híd megnyitásáig egyben az egyetlen is volt. A pillérek építése 1945. május 16-án indult, következő év január 15-én megnyitották a gyalogosok, január 18-án az autóforgalom számára. A mindössze nyolc hónapig tartó építkezés rekordgyorsaságúnak számított Mistéth Endre és Hilvert Elek kilencnyílású hidat tervezett, középen egy 80 méteres, mellette egy-egy 55 méteres, a két oldalon a folyó partjai mellett 3-3 darab 27,5 méteres nyílással. A híd az eredeti tervek szerint faszerkezettel készült volna, de végül a két parti nyílást leszámítva acélszerkezettel épült meg; 1954-ben ezeket is acélra cserélték. A kivitelezéshez szükséges vasat a háborús törmelékekből válogatták össze.

Május 16-án indultak a munkálatok a két rutinos hídmérnök elképzelései alapján. A terv pár nap alatt elkészült, az esztétikum egyáltalán nem számított, és a szoros határidő miatt egy sor olyan rendhagyó műszaki megoldást ajánlottak, amit egyébként valószínűleg veszélyesnek minősítettek volna ők maguk is. Mivel arra sem volt idő, hogy a 19. század közepe óta használt ún. pneumatikus alapozással indítsák a munkát, egyszerűen kihagyták az addig nélkülözhetetlennek vélt műveletet. „Rendkívül rövid idő alatt kellett a nyolc pillért megépíteni, ezért vascső cölöpöket vertek le, majd a cölöpöket körülfogó 15 cm vastag vasbeton köpenyt engedtek le a mederfenékre" – írja dr. Tóth Ernő a Duna-hídjaink (Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, 2009) című könyvben.

Az építéséhez süllyesztőszekrényeket, ún. keszonokat használtak, ezeket kövekkel rögzítették a mederben, majd a víz kiszivattyúzását követően alapoztak, ahogy Tóth írja: „a pilléreket 2 m magas, víz alatti betonréteggel töltötték ki". Az anyaghasználat is igen változatos volt: a szélső medernyílásokat szögezett faelemek hidalták át, a vasszerkezeteket a Lánchíd és az Erzsébet híd kiemelt ron­csai­ból készítették a Győri Vagongyárban, a középső acél csőszerkezetet a csepeli vasműben gyártották szintén mindenféle roncsok felhasználásával. A májusi kezdés idején nemcsak az anyag-, a szakemberhiány is jelentős volt.

A Kossuth hídnak az eredeti tervek szerint 1946. január 31.-re kellett elkészülnie. Szeptember közepén még csak egy pillér állt a nyolcból, és igaz ugyan, hogy október elején újabb kettővel elkészültek, de áradni kezdett a Duna. Az építés megakadni látszott, de az akkori politikai nyomás hatására aztán november elejétől varázsütésre nőttek ki újabb és újabb pillérek a vízből, s a József Attilának nevezett úszódaru segítségével a középső 28 méteres acélszerkezet is a helyére került. Az építők a mínusz tíz fokos hidegben is napi 16-20 órát dolgoztak, aminek aztán egy halottja lett. A híd teherbírása korlátozott volt; egy idő után már nagyobb autóbuszok nem is hajthattak fel rá. A hidat 10 éves élettartamra tervezték, ennek megfelelően elhasználódása miatt 1957-ben, mikor már nélkülözhetővé vált, forgalmon kívül helyezték, majd 1960-ban lebontották. A medertisztítási munkák 1963-ra fejeződtek be. Helyét az egykori pesti és budai hídfőnél emlékkő jelöli.

 forrás: Wikipédia és Legát Tibor cikke alapján