10+1 – Álmosdi Árpád

"A funkcionális probléma és a reprezentáció legtöbbször csak ürügy. Van valami hiány a világban, egy rendetlenség, vagy egy feszültség, amely általunk akar kiegyenlítődni. Pontosabban egy épület által." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Álmosdi Árpáddal, az Ártér Építészműterem alapítójával és tervezőjével készítettünk interjút. 

Álmosdi Árpád 1992-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1993-ban a londoni Prince of Wales Institute of Architecture diákja, 1994-ben vendégtanára. 1992-1996 között a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolása, 1998-2000 között a MÉSZ Mesteriskola XV. ciklus hallgatója. A Szolnoki Építész Egylet alapítója. 2007-től 2012-ig a BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszékének meghívott oktatója. 1995-től Szolnokon él, a Csendes Monikával alapított Ártér Építészműterem tervezője, munkáikat közösen jegyzik. Legfontosabb házaik: a szolnoki Tisza(p)art Mozi átépítése, a Mustármag Óvoda, az Agóra épülete, a Művésztelep felújítása, a Várkapu látogatóközpont, a rákóczifalvi Virágoskert Óvoda és Bölcsöde, lakóházak és műemlékfelújítások.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Lokális beavatkozó megismerés.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely?

A „leg"-et elhagynám. Fontos és különleges például az ártér. A civilizáció és a természet állandósult frontvonala. Az ember rendre bepróbálkozik, a folyó pedig évről évre, szép türelmesen, visszaveszi, amit addig „megszelídítettünk". Az ártéren innen nézve minden ideiglenes, amonnan, a természet felől viszont, maga az örökkévalóság.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Az a dolgunk, hogy a régit újjávarázsoljuk, hogy aztán az nemsokára újra régi lehessen. Ez persze csak kamu válasz. A régi és új kérdése szinte minden munkánkban (és azokon kívül is) ott feszül. Igyekszünk minden esetben a dogmákat, chartákat és berögződöttségeket kikerülve konkrét, odaillő válaszokat találni. És ezek a válaszok rendkívül sokfélék, nincs általánosítható recept. Egy axióma azért van: a múlt a jelen kivetülése. A múlttal való foglalkozás csak látszat, valójában minden esetben a jelen (sőt néha a jövő) problémáit boncolgatjuk.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

Büszkének lenni nem építészi szerepkör. Hagyjuk ezt a megbízókra, vagy alkalmasint a kivitelezőkre. Nekünk a rejtvényfejtés öröme, a koncentrált munka utáni kimerültség és a kínzó kétségek jutnak, mármint, hogy jól csináltuk-e, vagy hogy lehetett volna-e még jobban. Ha mégis ki kellene emelnem egyet az egymásra épülő tervek és házak sorából, akkor talán legyen az első, ami megvalósult: még az egyetem előtt pár elvetemült, természetvédő barátommal készítettünk egy rétisasfészket. Két napig építettük a Béda-holtág mellett egy nyárfára, kb. 15 méter magasságba. Most így visszagondolva, akkoriban erre még büszke is voltam.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

A siker nem más, mint külső pozitív visszajelzés. Ez általában zavarba hoz, de elviselem. Az építészet közösségi műfaj, nem működhet visszacsatolások nélkül. Nem dolgozhatunk úgy, mint egy festő pl. Csontváry, vagy Van Gogh, hogy kizárólag belső, avagy transzcendens motiváció vezessen. 

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

A causa efficiens. Az építésnek mindig van valamilyen mélyen fekvő oka, amely ráveszi az embereket, hogy energiáikat mozgósítva megváltoztassák a környezetüket, beleavatkozzanak a természetes folyamatokba. A funkcionális probléma és a reprezentáció legtöbbször csak ürügy. Van valami hiány a világban, egy rendetlenség, vagy egy feszültség, amely általunk akar kiegyenlítődni. Pontosabban egy épület által. Nem zene, vagy vers által, nem dúdolni, vagy írni kell hozzá, hanem konstruálni. Ezt az eredendő okot űzöm, űzzük minduntalan, mint vizsla a vadat. A tervezés és építés során pontosan ki lehet szagolni, hogy mely döntések visznek hozzá közelebb és melyek távolítanak el, melyek nyitnak új távlatokat vagy éppenséggel melyek fednek el fontos nyomokat. A kutatás végén rendszerint ott áll egy ház. Nem is olyan, mint amilyennek képzeltük, de – ha szerencsénk van – jó. 

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Befejezni a dolgaimat. Elkezdeni valamit könnyű. Sőt eufórikus. Folytatni már nehezebb. Pláne, ha valaki más kezdte el azt a dolgot. (Nagyjából erről szól a szakmánk.) Befejezni viszont, lezárni, hogy szépen körbe érjenek a szálak, elengedni, hogy nélkülem folyjanak tovább az események, az kemény dió. Nekem legalábbis.

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Másképp válaszolok.
Ha megbízó lennék, ...igyekeznék helyes arányt tartani a bizalom és a bizalmatlanság között, és hagynám, hogy az építész kíváncsivá tegyen egyértelműnek tűnő helyzetekben is.
Ha kivitelező lennék, bizonyára rettenetesen élvezném a munkámat, és megpróbálnám szem előtt tartani, hogy minden látszat ellenére, ez a tevékenység nem a pénzről szól.
Ha építész lennék, hm, kínosan vigyáznék a (szakmai) lelkiismeretemre, és valószínűleg többször mondanék nemet, mint igent. 

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Nehéz ügy. Olyasmi kellene, ami nemcsak egy élethelyzethez kötődik, hanem időről időre felbukkan, tartósan inspirál, vagy megtámaszt. De még ezekből is sok van. Nos, a többiektől bocsánatot kérve, ideírok hármat: Újszövetség (Békés-Dalos fordítás), Tarkovszkij: Sztalker, Schubert: F-moll fantázia.

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen?

Ilyesmi fel sem merül. Évtizedek óta szisztematikusan ássuk be magunkat a szagos, magyar humuszba. Sem szándékunk, sem képességünk nincs az irányváltásra. De hogy ne legyen nulla pontos a válasz, íme egy kézműves honlap, ahol szerintem érdemes barangolni: Flores & Prats.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Macalik Arnolddal.

Szerk.: Sütöri Laura